A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1989-06-02 / 23. szám

DUBA GYULA

Részlet az Aszály című regényből

WIALKOZD

HAT AT A

A Garam mentén megszüntették a lakosságcserét és olyan hírek jöttek, hogy a Csehországba deportáltak hazakészülődnek. Atagyamnata őslakosai megszámlálhatatlan mennyiségű paradicsom- és paprikapalántát ültettek el a határban, a legjobb földeken, amelyek a vizek és patakok — a Lédec és Pilincke — mentén terültek el. Más zöldségféléket is ültettek, dinnyét például, s közben számvetéseket készítettek. Reménykedve tekintélyes összegek jöttek ki, melyek bizakodásra késztették őket és optimizmust loptak csüggedt lelkűkbe. Úgy ült a falura a haszon lehetősége, mintha egy óriási bankjegy takarta volna be a tájat, valami új természeti jelenség, mint a mesebeli kis gömböc, amely mindent elnyel feneketlen bendöjében. A fellendülés jelei más téren is mutatkoztak. A gazdák, részben a további életükre vonatkozó. kedvező hírek hatására lovakat vásároltak. és kiegészítették állatállományukat, hogy ismét teljes erővel vethessék bele magukat a gazdálkodásba, és végre feltörjék az évek óta parlagon heverő és kórót termő földeket is. Kráiihuba Jenőnek elfogyott a darálnivalója, új vállalkozás után nézett. Huszonöt lóerős, gumikerekes Zetor traktort vásárolt és egyszemélyes fuvarozóvállalatot alapított. A világosbarna gépet, mely a Meredek-oldalon olyan éles és gyors durrogások közepette kapaszkodott fel, mintha nehéz géppuskából lövöldöznének, Kráiihuba maga vezette, neki volt elsőnek Atagyarmatán vállpántos, sötétkék szerelőruhája, vadonatúj munkaöltöny, mélykék színében az izgalmas és megállíthatatlanul közeledő gépek forradalmának a jelzései öltöttek testet. A vállalkozó úgy viselte pompás, modem munkaruháját, mint művészek és zeneköltök a frakkot fennkölt és nagy jelentőségű találkozások, estélyek és hangversenyek alkalmával. A közeledő új idők hangversenyének belemenös karmestere lett Kráiihuba Jenő a faluban, szállított gabonát, vágómarhát, zöldséget és takarmányt, szükség esetén orvoshoz vitte L-be a beteget, és ö szállította utánfutón mérkőzésekre az újonnan alakult helyi labdarúgócsapatot. Gálnak komoly ígéretet tett, hogy megfelelő iskolázás után, amennyiben megszerzi a vezetői jogosítványt, rábízza a Zetor traktort, mert ő már új vállalkozáson gondolkodik. A darálás és üzletkötés műhelytitkaiba is bevezeti öt és teljes jogú helyettesévé teszi. Először az udvarban, aztán az egyenes mezei utakon ültette a volán mellé, hogy megszokja a gépet és gyakorolja a vezetést. Ősszel majd gépkocsi-vezetői tanfolyamra küldi és fedezi a költségeit. Gál a huszonöt lóerős gép volánja mellett ülve megérezte a belső erőket, amelyek az anyagban rejtőznek, látszólag halottak, mert mozdulatlanok, de felszabadíthatok. Hatalmas erők. mégsem szabadulhatnak el teljesen, nem zúdulhatnak a világra, mert az ember tökéletesen uralja őket, pedálokkal, pákákkal és karokkal szabályozza működésüket, s a roppant erők engedelmeskednek akaratának. A traktoron

Egyetlen történelmi év — 1948 — eseményeinek a tükrében zsúfolódik össze a múlt, jelen s részben a jövő értelme Atagyarmata életében. Az elképzelt Garam menti falu története nemzetiségi létünk metaforája lehetne. A regény hősei, a tizennyolc éves Gál, Kráiihuba Jenő a vállalkozó, Bogyó Julis és a többiek talán egy régmúlt világ alakjai, de ha sorsukba betekintünk és beleérzünk, mindennapi gondjaikban és rendkívüli sorskérdéseikben akár tegnapi önmagunkat is felfedezhetjük.

úgy érezte, hogy a közömbös és megszelídített erők átjárják egész testét, idegeiben érzi hűséges remegésüket. Lehetek paraszt, bolgárkertész, gépész és társvállalkozó, gondolta ilyenkor Gál, pénzem lesz, érvényesülök! Megtanulok kártyázni, ez feltétlenül szükséges, kártyázni meg kell tanulnom, kitűnően kell játszanom, nagyvonalúan, mint Kráiihuba, nagy tétekben és vállalva a kockázatot, igy leszek sikeres és megbecsült. Meghökkentő módon azonban a nagyra törő tervékkel együtt érielődött lelkében a bizonytalanság, mely végül a szégyenbe torkollt. Nyugtalanító felismerések nőttek a lelkében, a testében pedig kielégítetlen vágyak, határozatlanná tették, kínozták és fokozták a szégyenét. Elűzhetetlenül a feje felett keringett a szégyen, nagy, csúnya, fekete madár, mint valami mohó dögkeselyű.

A szégyen összetett, sokrétű és bonyolult, ám annál marcangolóbb. Alaktalan érzés, fogalmakhoz alig kötődik, szavakkal szinte kifejezhetetlen, mint néha az oktalan bánat, a meddő szomorúság, melyet olyan mindennapi és törvényszerű dolgok felett érzünk, mint például a múló idő. Apró részletekből, töredékekből áll össze, kicsiny történések halmazából növekszik és dagad, mint a pöfeteg. Vaszka is része volt. ok nélkül apjára kattintottá parabellumát, és Gál Boldizsár tisztázódott, mégis sejtelmesen nyugtalanító emléke, a tutaj, mely régen a zavaros vizű Patakba borította és a sajnálkozás, hogy akkor a fürdés után nem teperte maga alá Varga Irmust; a szégyenkezés okozta, hogy részegen a himnuszt énekelte és józan fejjel annyira fellelkesitette a Lévay testvérek kirakatában lévő két könyv látványa; érezte, amikor a szőke Manyival dulakodott, és amikor a Zetort vezette, ilyenkor arra kellett gondolnia, hogy még nem hált nővel, egy fontos titkot nem ismer; a terjengős és vizenyős érzés néha mocsárnak tűnt fel előtte, amelyben egész életében tocsog és idétlenül tapicskol, égből aláereszkedö, kerékpáros hadakat vár és csukaszürke Studebakkerek elől menekül, hideg kamrákban hál, idegen helyeken bujkál, és Borbás tisztelendő úr lakásán hozzá hasonló elmaradott fickókkal Mária szüzességének a kérdésén elmélkedik; olyan érzés volt, mint a lélektan módszereivel lehetett volna talán megközelíteni, gyógyító szándékkal, mint a neuraszténiát vagy a tudathasadást, de méginkább lélekelemzö irodalmi módszerrel feltárni, Dosztojevszkij, Freud és Faulkner stílusából összeeszkábált varázslattal; ilyenkor a tisztázatlan. lélekposványitó és iszapizü érzés mélyén, gyámoltalanul pihegö sóhajokra lelnénk, minden méltatlan és indokolatlan, ami történt, minden véletlenszerű és oktalan, a sors pokoli cselszövéseinek eredménye.

amelyre sem ő, sem az apja. sem Atagyarmata lakói nem szolgáltak rá, következésképpen nem érdemelték meg; mindennek nincs magyarázata, sem felmentése, csak szégyen marad belőle, amely azonban nem őket érinti, mégis tetőtől talpig elborítja, benne úsznak és fölébe emelkednek egy időben, elviselik, bár nem szolgáltak rá, mert nem ők idézték elő; talán az időt kellene felelősségre vonni és a történelmet elítélni, ha lehetséges lenne; rettenetes és gyönyörű kép rajzolódott elébe, tovább dolgozott rajta és kiszínezte, apró vonásokkal tökéletes müvet alkotott belőle; a hófehér fal elé két bekötött szemű alakot vezetnek, a Történelmet és az Időt. A fallal szemben a kivégzőosztag, ő vezényel neki, Gál. Hálátlan gyermek, az Idő és Történelem nevelte, s megy kivégezni nevelöszüleit. Fegyvert vállhoz! — vezényel, majd biztos hangon: Tűz!!! Sortüz robban, s a két alak összeesik. A vezénylő tiszt hüvelyébe dugja a kardját: Ennek igy kellett lenni! — mondja hangosan. — Új korszak kezdődik, tiszta lappal kezdjük, lássunk munkához, utánam, fiúk!

Nem szabad a népekkel így bánni, érett meg Gálban a gondolat, meggyőződéssel tovább szőtte, nem lehet ártatlan embereket ilyen helyzetbe hozni. Nincs ebben sem észszerűség, sem szükségszerűség.

Gál szenvedélyesen szemlélte a sorsát, míg az apja megadta magát a sorsának. Egy kiszolgáltatott, hideg éjszakán a végzete foglya lett, célpontja a szégyen alattomos és elháríthatatlan támadásainak, a kétely álnok kétszin őségének, kínzó alakoskodásának Gál István magában szenvedett. Nagy, erős férfiak természetes tulajdonsága a nyugodtság és a megfontoltság, a fegyelmezett beszéd és a folyamatos gondolkodás. Ilyen ember óhatatlanul nevetségessé válik, ha szapora beszédű, szószátyár. Gál apja azonban szófián lett. Nem kevés beszédű, hanem hallgatag. Esők okozta tétlenség idején megfigyelte. hogy áll az eresz alatt, maga elé néz és komor tekintettel szemléli az esőt, a csepegőben bugyborékoló cseppeket, a sárban kigyózó erecskéket. Gyakran szerette volna mondani: ne gondolkozzék, apám! Gál Boldizsár mártír volt, nem becstelen! A hatalom önkényének szorításában vétkező ember nem becstelen, ha nem okozza mások romlását, csak a maga lelki nyugalmát és a lelkek békéjét dúlja fel tettével. Elveszíti önmagát, de másnak nem okoz vele kárt. Segíteni akart apján, de magán sem segíthetett. Félelem fogta el, ha arra gondolt, hogy rajtuk nincs segítség, mert (már) senki nem fenyegeti őket, csak önmaguk.

Atagyarmata lakóinak életére ismét hatni kezdett a történelem, apró jelzések érzékeltették, hogy változik az idő. Gál Simek Lojzótól hallott a kedvező fejleményekről, egymondatos hírekből sejtette meg, hogy a társadalmat uraló erők küzdelme végletesen kiéleződött, majd a kommunisták javára dőlt el. A komisszár úgy közölte Gállal rövid információit, mint a mindennapi élet termé-14