A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-13 / 3. szám
kai és művészi progressziójának érzelmi-esztétikai letéteményesei. Ez magyarázza azt, hogy Lőrincz Gyula politikusi és művészi életútja miért párhuzamos egyeneseken halad végig. Alapélménye szociális természetű élmény, abból a pozícióból, mely eleve a kisebb esélyű, vagy ha úgy tetszik gyengébb, szegényebb embert pártolja. Művészi élménye pesti—prágai—párizsi fogantatású élmény, melyben megfogalmazódik a huszadik századi festészet hogyanja, de az is, amit a rálátás pozíciójának neveznek. Kétségtelen, hogy a hátralevő évtizedekben nem mindig és nem mindenütt könnyű a kettőt egyeztetni, hiszen a művészek mellének olykor félreértett elvárások is szegeződnek. Lőrincz ecsetje mégsem bizonytalanodik el, mert pontosan tisztában van azzal, hogy kitűzöttjeit, sebesültjeit, kétségbeesettjeit, töprengőit, hazátlanjait, üldözöttjeit, pusztai madonnáit, parasztpárjait senki sem fogja helyette megfesteni. Nemkülönben Dózsát, vagy a kl'aki anyát, a háborúkat, forradalmakat, szenvedéseket. Maradandó tájképeit, a rónaságban ihletett élményeit csak később, nyugalmasabb periódusában dolgozza fel, amikor már túl van a történelem feladta leckén, az elsődleges művészi feladaton, melyben politikai, erkölcsi hovatartozása ugyanúgy megfogalmazódik, mint a világról alkotott művészi véleménye is. Lőrincz Gyula grafikáinak, grafikai ciklusainak azonosítása tulajdonképpen ugyanolyan könnyű feladat, mint a kvasok, olajfestmények hosszú soráé. Ez érthető, hiszen a művész kivételes esetekben sem távolodott el saját stílusjegyeitől, eszközeitől, de még csak egyéni témavilágától sem tett kitérőket. Nagy erény, hogy ezen belül számban és értékben maradandót tudott alkotni. Ez azzal együtt is igaz, hogy a nehezebb módozatot, a politizáló művészet elveit gyakorolta, vállalva annak ódiumát is, hogy leplakátfestőzhetik — annál is inkább, mert pályája során nem kevés plakátot is szignált. Amikor egyszer tapintatosan erről kérdeztem, maga segített át a kérdés megfogalmazásának nehezén: kérdezd csak bátran, hogy miért plakátos ez a kép! Azért, hogy világos legyen. Hogy első pillantásra, egy ezredmásodperc alatt, egy átvillanó tekintet számára is nyilvánvaló legyen az, amiről ez a kép, és általában a képeim beszélnek. A plakát az utca művészete, a forradalomé. Egy harsány kurjantás, amire mindenki felkapja a fejét, amit mindenki megért, s ezért a legegyszerűbb ember sem kérdezi majd meg, hogy miért nincs mondjuk füle, vagy lábfeje a figurának. Mert észre sem veszi, hogy nincs, mert a képen nem az dominál, ami hiányzik róla, hanem az szól belőle, amiért elkerülhetetlen volt megfesteni. KESZELI FERENC A szerző felvételei A prágai kisoldali (Malá strana) séták után megpihenni a Vojan-kertben szoktam. Egykor az érseké, majd a szigorú rendszabályzatú szerzeteseké, a sarutlan karmelitáké volt ez a kedves, ligetes gyümölcsös, melyet 1920-ban államosítottak és neveztek el Eduard Vojanról, az akkor elhunyt neves színészről. Úgy mondják, hogy a kert déli sarkában álló, köböl rakott barlangkápolnát, bár abban Szent Teréz szobra áll, azért nevezik mégis Illés-kápolnának, mert a múlt században, amikor a gyümölcsfákat telepítették, egy mogorva, csehül csak hibásan beszélő magyar szerzetes Illés volt a kertész. Többet azóta sem tudtam meg erről az Illésről, pedig kutattam, kerestem létezésének és életének nyomait sokfelé. így hát, ha megpihenek a kertben, rendszerint róla fantáziálgatok, elképzelem a sorsát, honnan, mikor, miért hogyan, kerülhetett ide ... Legutóbb mindez elmaradt. A kertkapuhoz érkezve ugyanis szokatlan látvány fogadott. Akármerre tekintettem, a fák között színes szobrokat, a kert közepén álló mesterséges tavacskán pedig úszó szobrokat láttam. Mert az történt, hogy a Fővárosi Galéria a Fórum '88 szoborkiállításon bemutatott 33 alkotás közül tizenkettőt mindjárt megvásárolt, és azokból nyolcat itt helyezett el. Mind a nyolc műanyagból készült. A Vbjan - kertben Mozgó, úszó szoboralakok a tavon. Ales Vesely Fürdőzők elnevezésű alkotása. A legérdekesebb Ales Vesely (1935) alkotása, a tavacskán úszkáló Fürdőzők című szoborcsoport. A látvány képét a klasszikus görög szobrászok törvénye szerint formálta meg: az emberi test a természet része. Csak a szoboralakok anyaga más, és némelyik belsejébe még szivattyút is szerelt, hogy működésük által magasba szökkenjen a víz, helyét változtassa, mintegy ússzon a szobor. Hosszan néztem, többször is körüljártam A gép című művet, az 1942-ben született Bohumil Zemanek alkotását. Szerettem volna pontosabban meghatározni, hogy mit látok. Nem sikerült. Megelégedtem tehát a röplapról olvasott figyelmeztetéssel: Kérem, úgy nézzék, hogy amit látnak mégsem az, amit ábrázol és mégis ábrázol. Nem lepett meg különösebben Karel Nepras (1932) Barátom elnevezésű panoptikumi alaknak tűnő szobra. Cestmír Suska (1952) alkotása, a Torzó című pedig, bár szép női testet ábrázol, aligha nyeri el a látogatók tetszését, mert csak 80 cm magas, eltörpül a vén gyümölcsfák alatt. Utolsóként Az erdőből című alkotást, Richard Konvicka (1957) müvét néztem meg. Ez viszont óriásinak látszó, szokatlan színű fatönk. Sehogysem illő az itteni, természetes környezetbe. Csak érdekes. Semmivel sem több. A szokatlan színű fatönk Richard Konviöka Az erdőből elnevezésű alkotása Bohumil Zemanek művének címe: A gép Pontosabban: az akrilnitril különféle polimerjeiböl. Ezek zöme ugyan színtelen, de forró és folyékony állapotukban könnyen színezhető. Utána, hűlt és már szilárd állapotukban sokkal tovább, s változatlan minőségben megőrzik a színességet. És jól tűrik a hőmérsékleti változásokat. Egyébként nemcsak ez a nyolc, hanem a Fórum '88 kiállítás mindegyik szobra műanyagból készült. Ez a nyolc csak azért került ide a kertbe, hogy mindenki lássa: a műanyag a szobrászatban is használható. Az alkotók különféle korúak. A legidősebb, Olbram Zoubek, 1926-ban született. A legfiatalabb Margita Titlová Ylovsky pedig 1957-ben. A tavacska mellé állított, nagyméretű propagációs táblára kitűzték a katalógusnak tekinthető, tájékoztató röplapokat is, amelyek közvetítésével bemutatkoznak, véleményt mondanak az alkotók. így tudtam meg, hogy a Cimbalom elnevezésű mű készítője az 1929-ben született Vladimír F*reclík a második világháború utolsó éveit Érsekújvárott (Nővé Zámky) élte át, és a város bombázásának felidézett emlékképe ihlette a mű megalkotására. És azt is a röplapról tudtam meg, hogy véleménye szerint színes szobrokkal kellene a tereket, parkokat díszíteni, mert a mi világunk nem bronzosan fényes, nem szürke, hanem színes. Amikor kijöttem a kertből, mégis eszembe jutott egykori kertésze, a mogorva szerzetes. Illés. Ha láthatná szegény, amit én gondoltam magamban — meghökkenne. Még talán meg is morogná a látványt, mondván: Hogy mik vannak! Szóval, aki múlt századi szemlélettel nézi és érzékeli a művészetet, be ne tegye a lábát a Vojan-kertbe. Csak az, aki az újat kereső, kísérletező szobrászok alkotásaira kíváncsi. HAJDÚ ANDRÁS Hajdú Endre felvételei 5
