A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-19 / 21. szám
A dalocska végén a kör megáll, a középen álló pedig valamely játékossal szembefordulva tovább énekel: Sóder, sóder a lábam alatt. Aki itt a legszebb, tőlem puszit kap. Közben a dalocska negyed értékeire a két játékos tapsol, oly módon, hogy hol a jobb kezüket ütik össze, hol a balt, s a két összeütés között külön-külön is tapsolnak egyet. Az ének befejeztével a két játékos szájon csókolja egymást, aztán szerepet cserélnek, s a játék a leírt módon ismétlődhet elölről. Játsszák úgy is, hogy a játékdal első felének végén,, mindnyájan leguggolnak, s a játékot így folytatják (Nagymácséd — Veiké Maca). A dalocska második része a német nyelvből származó fordítás, mely nagyrészt már folklorizálódott. A párcserélő játékok közé tartozik a Hajlik a meggyfa kezdetű játék is. Tetszés szerinti számban játsszák, fiúk, lányok együtt is. Körbe állnak, egy játékos a kör közepére megy. A kör forogni kezd, énekelnek: Hajlik a meggyfa, nagy az árnyéka. Alatta vagyon barna menyecske, Akit szeretsz, kapd el! Ezt szeretem, ezt kedvelem. Ez az én édes kedvesem. Járjad, járjad, jó katona. Hadd vigadjon ez az utca. Szállj ki már. A „kapd el!” felszólításnál a középen álló játékos a körben állók egyikét elkapja, és a kör közepén táncra perdül vele. Keresztezett kézfogással, derekukat hátradöntve gyorsan körbe forognak. Közben a többiek folytatják az éneket. Az ének végén a táncba hívó beáll a körgyűrűbe, a másik pedig középen marad. A játék a leírt módon ismétlődik. (Farkasd — VlÉany) A járjad, járjad, jó katona. Hadd vigadjon ez az utca szövegrész valószínűleg a régi katonatoborzás emlékét őrzi. A dalocskának további változata is előfordul: Érik a meggyfa, hajlik az ága. Alatta ül egy szőke kislányka. Kapd be, szivem, kapd be. Akit szeretsz, kapd be! Ezt szeretem, ezt kedvelem. Ez az én édes kedvesem. Hollórica, hollórica. Csak a szívem szomorítja. Állj ki hát, te kisleány! (Pered — Tesedikovo) Játék és élet, játék és szerelem. Igaza van a német költészet nagy fejedelmének. Schillernek, amikor azt mondja, hogy „A szó valódi értelmében az ember akkor igazán ember, amikor játszik." ÜAGYOR JÓZSEF Az egykori lakodalmi gyertyás táncok emlékét őrzi az Ég a gyertya, ég kezdetű népi gyermekjátékunk. A dalhoz kapcsolódó táncot többnyire éjfélkor járták. Helyenként csak a vőfély és a menyasszony járta, máshol a koszorúslányok is, esetleg a násznép is. Két vagy több égő gyertyával táncolták. Két gyertya esetén az egyik a menyasszonyt, a másik a vőlegényt jelképezte. Akinek a gyertyája a tánc közben elaludt, úgy vélték, hogy az hamarosan meghal. Hogy miért? Azért, mert a népi hiedelem szerint a gyertya, a láng az élet és a termékenység szimbóluma. A mátyásföldi községekben az Ég a gyertya, ég szintén a közismert játékok közé tartozik. Egyszerű változata, amikor a gyerekek — általában leányok — egymás kezét fogva körbe járnak és énekelnek: Ég a gyertya, ég. El ne aludjék. Míg a gyertya egyet lobban. Mind a földön légy! A dalocska végén mindnyájan leguggolnak. (Zsigárti — Zihárec) A játék hosszabb változatával is találkozunk. A gyerekek egymást kézen fogva kört alkotnak, egy ideig a kör közepére áll. Ezután a kör és a középén allo játékos ellentétes irányban forogni kezdenek, közben mindnyájan énekelnek: Ég a gyertya, ég. El ne aludjék! Aki lángot akar látni. Fotó: Gyökeres György Mind leguggolják! ■
