A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-19 / 21. szám
Az utóbbi hónapokban egyre gyakrabban jelennek meg híradások a Nap fokozódó aktivitásáról, a felszínén megfigyelhető foltok gyarapodásáról, de heves napkitörésekről, robbanásokról is. Való igaz, központi égitestünk aktivizálódott, ez azonban egyáltalán nem tekinthető természetellenes jelenségnek. A naptevékenység szabályos ciklikusságot mutat, amelynek legismertebb, egyben legszembetűnőbb megnyilvánulása a 11 éves napfoltciklus. Ez annyit jelent, hogy a ciklusban az aktivitás maximuma idején a legtöbb a megfigyelhető napfolt a napkoron-Az égbolton látható valamennyi csillag ugyanolyan égitest, mint a mi Napunk, csak nagy messzeségben vannak tőlünk. Belsejükben nukleáris energiatermelés megy végbe, aminek fényüket köszönhetik. gon, míg minimumban a legkevesebb, sőt néha évek telnek el, hogy alig, vagy egyáltalán nem figyelhető meg napfoltcsoport. Természetesen mindez csak külső megnyilvánulása egy nagyon bonyolult folyamatnak, amely a Nap belsejében játszódik le. A csillagok belsejében, így a Napéban is ún. magfúzió megy végbe, amely a csillagok túlnyomó többségénél a hidrogénnek héliummá való átalakulását jelenti. Az e folyamat során felszabaduló hatalmas mennyiségű energia biztosítja a csillag energiatermelését, más szóval hő, fény és részecskék kibocsátását. Ennek a folyamatnak köszönhető, hogy évmilliárdokkal ezelőtt bolygónkon kialakulhatott az élet, s annak fennmaradását ma is biztosítja. Különösen az utóbbi évtizedekben sikerült sokat megtudnunk a csillagokról és a Napról. Megértettük a belsejükben lejátszódó alapvető folyamatokat, működési mechanizmusukat, ennek ellenére velük kapcsolatban még ma is sok a rejtély, a nyitott kérdés. Sajnos, Napunk belsejébe nem láthatunk, pedig a legérdekfeszítőbb folyamatok a felszín alatt játszódnak le, így csak a külső következményeket vizsgálhatjuk. A csillagászat mindig is hátrányban volt más tudományágakkal szemben, sohasem volt lehetősége közvetlen közelről megvizsgálni, „megtapogatni" az égitesteket, minden információt a fényből kellett kihámoznia. A tudományok fejlődésével egyre több ötletes kiegészitöberendezés került a távcsövekre, amelyek segítségével vallatóra lehetett fogni a fényt. A szinképe-Protuberancia a napkorong peremén. A felvétel a lomnici csillagvizsgáló koronográfjával készült Az óra számlapjának bevetüése a filmsíkba a felvétel pontos időpontjának rögzítése érdekében történik A Nap fotoszférája hidrogén alfa hullámhoszszon fényképezve. Jól kivehetők a napfoltok és a körülöttük lévő világosabb fáklyamezők. lemzö készülékek, fotonsokszorozók, fotométerek, CCD-kamerák ma már olyan segítőtársai a csillagásznak, melyekkel csaknem minden lényeges tulajdonság megállapítható a legtávolabbi égitestekről is. A csillagászat egyik fő kutatási területét jelenti a Nap mindjobb megismerése, hiszen hatásai közvetve és közvetlenül is érezhetők a Földön, másrészt a benne lejátszódó magfúzió megértése és a földi erőművekben való megvalósítása szinte korlátlan energiaböséget je-A lomnici csillagvizsgáló koronográfja lent az emberiség számára. Nem kevésbé fontos a Nap káros hatásainak megismerése is, ugyanis az erős napkitörések az élő szervezetekre is befolyással vannak. A jelenleg elfogadott modellek csaknem mindegyike megegyezik abban, hogy a naptevékenység mágneses eredetű, és mozgatórugója az a tény, hogy a Nap nem merev testként forog a tengelye körül, hanem az egyenlítő felé haladva egyre gyorsabban, ugyanakkor valószínű, hogy a belső tartományok is gyorsabb forgást végeznek, mint a külsők. Az eltérő sebességű forgási rétegek miatt a plazmában (a Nap nagyon forró anyaga) a mágneses erővonalak megnyúlnak, majd felcsavarodnak a Nap körül. Valahányszor az egyenlítő lekörözi a pólust, a mágneses tér annál szorosabbá válik s növekszik benne a térerősség, mivel az erővonalak közelebb kerültek egymáshoz. A plazma és a mágneses tér bonyolult kölcsönhatásának eredményeként a külső rétegek kiegyensúlyozatlanokká válnak, a mágneses tér áttöri a fotoszférát, heves energiakitöréseket okozva azokon a helyeken. Az ilyen felkavart zónákban jelennek meg a napfoltok, flerek (kitörések), napfáklyák, protuberanciák. Ez utóbbiak a naptevékenység leglátványosabb képződményei. A protuberanciák lángszerű, sűrű gáztömegek a forró Napkoronában. Alakjuk nagyon változatos, élettartamuk pedig néhány órától néhány hónapig terjedhet. Ezeket a képződményeket sokáig csak a teljes napfogyatkozások idején lehetett megfigyelni a napkorong peremén, ma már speciális távcsövek, ún. koronográfok segítségével lehet folyamatosan észlelni. Ezekben a távcsövekben a Napkorong le van takarva és csak a peremvidék figyelhető meg, láthatóvá téve ezzel a halványabb protuberanciákat, melyek mérete többnyire többszörösen meghaladja a Föld nagyságát. Napjainkban a napaktivitás közelít a maximum felé. Az elmúlt év elejétől megszaporodtak a napfoltok, melyek közül egy június végén, július elején szabadszemmel is látható volt. A nagy csillagászati központok előrejelzése alapján arra lehet következtetni, hogy a mostani ciklus valamivel erősebb maximummal fog rendelkezni, mint az ezt megelőzöek. Mindenképpen szót kell ejtenünk a Nap- Föld kapcsolatáról, hiszen kétséget kizáróan bizonyított, hogy a napaktivitás az elmúlt évezredekben szoros összefüggést mutatott a földi klimatikus változásokkal. A kutatók szerint a Föld jelenleg egy újabb jégkorszak felé közelit. Ennek számos bizonyítékát megtalálhatjuk a Földön. Még a 10. században a vikingek virágzó kolóniát alapítottak Gröndlandon, melyet akkoriban zöld növénytakaró borított (innét a neve is: Zöldföld). A 15. század végére a hideg és az éhínség elüldözte a telepeseket. Jelenleg Gröndland 80 %-a örök jéggel és hóval borított, melynek vastagsága néhol a 10 métert is meghaladja. 1890-től bizonyos fölmelegedés volt tapasztalható a Földön, de annak 1945-ös maximuma után folyamatos hömérsékletcsökkenés állt be. Az elmúlt 30 évben csaknem 1,5 °C-al csökkent a Föld átlaghőmérséklete. Izland füves területei a klimatikus viszonyok rosszabbrafordulása miatt csaknem 25 %-al csökkentek, míg Angliában a növényzet vegetációs időszaka két héttel is lerövidült az 1950-es évhez viszonyítva. A Kolumbiai egyetem (USA) klimatológusai szerint az északi féltekén 1971-től hirtelen mértékben 12 %-al megnőtt a hóval és jéggel borított terület. A kutatók feltételezik, hogy a sarki sapkák kiterjedése és az afrikai szárazság összefügg. Minden bizonnyal e kedvezőtlen viszonyok kialakulásában a civilizáció káros hatásai is közrejátszanak, azonban a legfontosabb tényező mégiscsak a Nap. Aktivitásának mindjobb megismerése, hatásainak felmérése napjaink kutatásainak egyik legfontosabb területe. BÖDŐK ZSIGMOND A szerző felvételei 8 /
