A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-06 / 2. szám
1. FÜSTFARAGÓK Az újságírói munka sajátja, hogy az ember rengeteget telefonál. Hívom hát én is az illetékes minisztériumi főosztályvezetőt napjában többször is, de soha nincs a helyén. A titkárnő készséges és udvarias. Megnyugtat, hogy rajtam kívül nagyon sokan keresik a főnökét sokasodnak íróasztalán a sürgős üzenetek, de egyelőre — sajnos — nem tud ígérni semmit. Legjobb, ha ismét próbálkozom. Én ugyan szót fogadok, de fölöslegesen. A főnök már elment, még nem jött vissza, fontos értekezleten ül. Amikor végre a helyén találom, sajnálkozva közli, hogy egy perc ideje sincs, leghamarabb a jövő héten, annak is inkább a vége felé tudna fogadni; de mielőtt elindulok, még feltétlenül telefonáljak. Talán szót sem érdemelne az egész, ha mostanában nem tapasztalnék egyre sűrűbben hasonlókat. Az illetékes a legritkább esetben ül a helyén. Itt van. ott van. útközben van. ki tudja hol van! Szervizvezető, minisztériumi tisztviselő. vállalati vezető elfoglaltságra, zsúfolt programjára hivatkozva — egyszerűen elérhetetlen ... Őszintén szólva, kollégáim és ismerőseim körében rövid közvéleménykutatást tartottam arról: mennyire tartják megszokott jelenségnek az ilyen dolgokat. Nos, saját gyakorlatából mindenki tudott pillanatok alatt néhány bosszantó példát idézni. „Ugyan kérlek, a lázas semmittevést valahogy palástolni kell" — mondta például egy 74 éves nyugdíjas, akinek még a félfogadási napokon is négyszer kellett elmennie a nemzeti bizottságra, hogy elintézzen egy piszlicsáré ügyet. Hajlok rá, hogy igazat adjak ennek az idős építésznek, és én is Így ítéljem meg azokat, akik a hivatalukban ilyen vagy olyan okok miatt szüntelen időzavarral küszködnek. Magyarán: soha nem érnek rá. Szinte semmire. Mindig valami lényegesebb, valami halaszthatatlanabb teendőre hivatkozva valóban csak a legritkább esetben állnak valaki rendelkezésére. És persze csupán hosszabb várakozás után. S amikor végre elérkezik az a bizonyos hőn óhajtott fél óra — mert többre aztán tényleg nem ér rá az illetékes —. nemegyszer olyan helyzet alakul ki, hogy a vendég semmi másra nem tud gondolni, csak arra, hogy a vendéglátója siet. Szinte minden mozdulatával azt fejezi ki, hogy tulajdonképpen nincs ideje, most is máshol kellene lennie, fontosabb dolgokkal kellene az időt töltenie ... Van viszont egy főmérnök ismerősöm, akinek munkája ugyan nem szigorúan íróasztalhoz kötött. mégsem fordult elő még soha, hogy egymásfél órán belül vissza ne hívott volna, ha kerestem. És időt is szakított ha jómagam, vagy mások fordultak hozzá: pedig munkaidejének jó részét nem az irodájában tölti. Hogy mi ennek a titka? Szerintem az. hogy sohasem színleli a munkát, hanem okos beosztással elvégzi feladatait Nyugodtan és higgadtan, a felmerülő problémákat nem kipipálva, hanem érdemben elintézve. Mit tagadjam: nekem mindig gyanúsak a nagyon elfoglalt emberek. Vagy az időbeosztásukkal, vagy a képességeikkel van baj. Meggyőződésem, hogy az örökösen fontoskodó füstfaragók elsősorban a tehetetlenségüket leplezik. Nekem sokkal szimpatikusabbak a valóban elfoglalt sokat dolgozó emberek; míg a látványosan folytonos időzavarban lévő ködevőkről az az egyszerű hasonlat jut eszembe, hogy akinek nagy a cipője, csak botladozva tud járni. 2. ÚJ ÉVI SZÓLÁSFAGGATÓ A retorika egykori mesterei és a kitűnő tollú közírók sok közmondást használtak fel érvelő gondolatsorok alátámasztására, avagy hangulatfestésre. Ma már ez ritka, mint a fehér holló. Nem arra gondolok, hogy az ellenállhatatlan szónokok és a ragyogó közírók száma megcsappant volna; hanem arra. hogy a közmondások bölcseleti értéke is kopik. A minap olvastam valahol, hogy az 1896-os Margalits-féle gyűjtemény például több mint 25 ezer közmondást és szólást tartalmaz. Azt már én fűzöm hozzá, hogy napjainkra ebből sok elavult. Vaa amelyik mai észjárásunkkal eredendően talmi okoskodás szüleményének tűnik: „Lassan járj, tovább érsz." A tudományok mai ismerete szerint ez bizony nyílt szembeszegülés a logikával és a fizika törvényeivel. Egyik-másik közmondás, legalábbis szerintem, féligazságra épül: „A lónak négy iába vaa mégis megbotlik." Ezt alighanem a maguk mentségére találták ki a hibát hibára halmozók, ám azt is észre kellett volna venniük, hogy ha megbotlik is a ló. önként és azonnal talpra áll. nem úgy, mint ők. akiken sem a példabeszéd, de még a vaskos bírálat sem fog. Akad közmondás, amely a társadalom félrevezetését célozza: „A pénz nem boldogít" Nem szólva arról, hogy ezt a dúsgazdagok prédikálták. akik már amúgy is úsztak a pénzben és a boldogságban. Ráadásul ez a téveszme semmiképp sem fér össze az anyagi érdekeltség korszerű elveivel. Sok közmondás esetében viszont már nem ellenőrizhető, hogy igaz-e, vagy sem. Ilyen például ez: ..Hamar munka ritkán jó." Az idejére sem emlékszem, mikor láttam utoljára hamar munkát Akárcsak olyasmit hogy valakinek „Ég a keze alatt a munka." Ilyen lángra lobbanáshoz már rég nem hívtak ki tűzoltókat Vagy: „A munka nemesít" Elég. ha annyit mondok, hogy már jó ideje eltöröltük a nemességet... A legtöbb közmondással azonban az a baj, hogy megette az idő vasfoga. Néhány példa. „Olcsó húsnak hig a leve." Hol van manapság olcsó hús?! „Rövid dínomdánom, hosszú szánom-bánom." Amióta sok tekintetben a számlát az állam járja, a kurta szánom-bánom sem igen járja. „Alkalom szüli a tolvajt." Szerintem a nagyüzemben sokkal inkább a tolvaj szüli az alkalmat. „Sok kéz hamar kész." Még nem volt építőipar, amikor ezt kiötlötték. „Csörög a szarka, vendég jön". Manapság ezt nem a szarkától tudjuk, hanem abból, hogy több útvonalat felsikálnak és ideiglenesen megrakják forgalmi táblákkal. „Ebül gyűlt vagyonnak ebül kell elvesznie." Ha ez igaz volna, gyakran észlelnénk éktelen robajt, csakhogy mi csudára nyugodt geológiai zónákban éldegélünk. Említek végül olyan közmondásokat is, amelyek még érvényben vannak, de jó volna, ha süigősen elavulnának. Például ez: „A szomszéd rétje mindig zöldebb." Ez ugyanis tájainkon az egyre lendületesebb rongyrázási verseny eszmei alapja. Aztán: „Gazda szeme hizlalja a jószágot." Hát azért az sem rossz, ha takarmány is van kéznél. Sajnos, még napjainkban is ellenáll az időnek ez a közmondás: .Járt utat a járatlanért el ne hagyj!" Pedig ha ezt sikerülne kitörölni a közgondolkodásból — főkém a gazdasági és műszaki vezetők észjárásából —. máris rengeteget nyernénk. A többi között például azt a közmondást is mindörökre elfelejthetnénk, hogy „Üres kamrának bolond a gazdasszonya." MIKLÓSI PÉTER SZÉPSÉGE MEGŐRZÉSÉRE KOZMETIKAI TERMÉKEINKET l/TlVI Ál II IL' 23
