A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-28 / 18. szám
Nemrég láthattuk a Magyar Televízióban a Gigi című musical világsikerű filmváltozatát; a főszerepeket Leslie Caron, Maurice Chevalier és Louis Jourdan játszotta. Leslie Caron (a képen) 1931-ben született, az Egy amerikai Párizsban cimű filmben tűnt fel. De nem csak énekelt és táncolt a celluloidszalagon; olyan filmekben is szerepelt, mint a Shaw darabjából forgatott Az orvos dilemmája. Két gyermeke is az édesanya nyomdokain halad: Christopher filmes lett, Jennifer pedig színésznő. Charles Aznavour, az örmény származású, világhírű francia énekes és színész Aznavour Örményországért címmel alapítványt létesített, fölhívta művésztársait: énekeljenek az örményországi földrengés károsultjainak javára. A kérésre kilencvenen jelentkeztek, közöttük Mireille Mathieu. Hanglemezek, clipek készültek „Teérted, Örményország" címmel. A képen Charles Aznavour és Henri Verneuil (aki szinten örmény származású) egy sanzon felvételén. Uj arc, új név Csehszlovákia filmművészetében Veronika Jeníková. A IbAtK fiatal színésznő rövid egy«M£j| ' másutánban fs, az Anthony lejt. Jl hetösége, valamint a Cserélni és hűvösnek maradni című film főszerepét játszotta el. Mindkét filmnek Vít Olmer a rendezője. INNEN ONNAN KÖNYV Pessoa: Arc többes számban 1988-ban volt a nagy portugál költő születésének századik évfordulója, s nyilván a centenáriumra, noha elkésve, adta ki a Helikon Kiadó Pessoa verseit. Nem először természetesen, hiszen annak ellenére, hogy Pessoa mindmáig ismeretlenje a magyar közvélemény előtt, versei már megjelentek egyszer a Napjaink költészete sorozatban. Pessoa többarcú költő volt. Költészete magába foglalja a múltba kívánkozó nosztalgiát és egyúttal a modem emberiség válságát, a valóság kritikai vizsgálatát és tagadását, saját darabokra szakadó énje elemzését, az őszinteség és a tettetés kérdését. Angol költemények — Fernando Pessoa „saját maga" versei — Alberto Caeiro költeményei — Ricardo Reiss ódái — Alvaro de Campos versei — íme, a „többarcú költő" öt arca. S hogy melyik a valódi arc? Ki tudja. Mindenesetre éppen e többarcúsága miatt volt ismeretlen fél évszázadon keresztül, s éppen e többarcúsága miatt lett ma. születésének századik évfordulója körül, amikor általában a legnagyobb alkotók is utóéletük hullámvölgyét élik, divatos költővé. „Ismerkedem magammal. Nem létezem. Mezsgye vagyok a között, ami lenni vágyom, s amivé mások tettek. Vagy fele csak a köztes térnek, hisz élet is van ... Ez vagyok, és kész... Lámpaoltás, ajtót becsukni, papucsom nem csattog többé a folyosón. Magamra maradtam, szobámban nagy békességemmel. Olcsó univerzum." Csuday Csaba, Kukorelly Endre, Szőnyi Ferenc, Takács Zsuzsa és Várady Szabolcs magyarították e csodálatos költeményeket, melynek válogatója, szerkesztője és utószavának írója: Pál Ferenc. Pessoa versei hát újra olvashatók magyarul, s ezúttal talán remény van arra, hogy meg is gyökeresednek a magyar irodalmi köztudatban. Világhíre egyébként arra is jó példa, hogy „kis" nép költője is befuthat, szerencsés esetben a világirodalomba. Ezt nekünk, Petőfi, Ady, József Attila, Weöres Sándor népének egyszerre kell keserűen és reménykedve tudomásul vennünk. (cselényi) KÉPZŐMŰVÉSZET Da/i, a „csehszlovák festő" Habár Salvador Dali, a nagy mókamester, a vizuális szemfényvesztés óriása, a 20. század képzőművészetének legendás alakja néhány hónapja már nincs az élők sorában — 1989. január 23-án hunyt el —, a világsajtóban, a művészetek fellegvárában, Párizsban mind többet és többet beszélnek, nyilatkoznak róla. A visszaemlékezésekben, a lapokban nem egyszer feltűnik egy furcsa szókapcsolat: Dali, „a csehszlovák festő ..Vajon honnan ered ez a meglepő meghatározás? A fenti kérdésre a leghitelesebb választ — ugyanis az utóbbi időben több válasz is napvilágot látott — Luis Bunuel mesterrendező könyvalakban is kiadott emlékirata adja. „Amikor Madridban egy főiskolai diákotthonban együtt laktam Dalival, nem tudom miért, a diáktársak Salvadort — a csehszlovák festő — becenévvel illették." De Dali művészbarátai, a „Generáció 21" nevű művészi csoportosulás három nagy költőóriása — Lorca, Alberti és Cerduna — is visszaemlékezéseikben gyakran illették Dalit az említett jelzővel. Dalit és Bunuelt a későbbiek folyamán szoros barátság fűzte össze: amikor Bunuel a Spanyol Köztársaság szolgálatába állt. Dali megismertette őt egy angol származású műgyűjtővel, aki felvásárolta Salvador Dali 1938-ban festett képeit. Ez a műgyűjtő a Köztársaság megsegítésére egy bombázót kívánt vásárolni a spanyol hazafiaknak — vagyis értékes képekért cserélni — Csehszlovákiától. Ezt az ötletet a köztársasági kormányzat végül nem valósította meg. Persze, az említett fiktív jellegű történetek és epizódok mellett kézzelfoghatóbb kapcsolatok is fűzték Dalit — Csehszlovákiához: 1932-ben a Prágai Mánes Galériában „A párizsi iskola" szürrealistái állították ki képeiket — köztük Dali is. Dali szuggesztív világa több cseh és szlovák képzőművészt is megihletett, akik nem is tagadták Dali iránti vonzalmukat. Dalival való teljes azonosulásukat. Janousek, Sima, Muzika, Makovsky mellett az FIA nevű prágai festőcsoport szinte valamennyi tagja festett Dali „imaginációban". De a „Dali-mágia" hatalmába kerítette Vítézslav Nezvalt is. Kalita Gábor KIÁLLÍTÁS Kettős tárlat Érsekújvárod (Nővé Zámky) a XX. — jubileumi — Czuczor Gergely Irodalmi és Kulturális Napok keretében, március 2-tól, március 15-ig tekinthették meg az érdeklődők Antalík József grafikáit és Steinerné Skopp Ilona olajfestményeit. Már hagyománnyá vált, hogy ezt a rangos rendezvénysorozatot képzőművészeti kiállítással nyitják meg. A kiállítás anyagát a két amatőr festőnek az elmúlt két évben keletkezett alkotásaiból Balogh György válogatta és csoportosította. Mindkét alkotó tagja a Csemadok érsekújvári városi szervezete keretében igen eredményesen tevékenykedő képzőművészeti körnek. Az amatőr képzőművészek körében — sajnos — még mindig kevesen vannak, akik a hagyományos festészeti témák és technikák mellett valami újszerűvel is próbálkoznának, a stílus és látásmód arányos adagolásával, mély gondolati tartalomnak is „felerősítenék" alkotásaikat. Úgy gondolom, hogy az említett két amatőr festőre ez a megállapítás nem vonatkozik. Az érsekújvári születésű Antalík József (1958) a budapesti Műszaki Egyetemen végezte tanulmányait s jelenleg az Érsekújvári JNB dolgozója. Első igazi mesterének Nágel Gyulát (1935—1969), a helyi művészeti népiskola fiatalon elhunyt rajztanárát tartja. Antalík József számos csoportos kiállításon vett részt, de már önálló tárlatokon is bemutatta munkáit. Legszívesebben tussal, ceruzával és temperával dolgozik. Most kiállított tusrajzai és grafikai sorozatai kivételes rajzkészségről tanúskodnak. Ezeket a műveket, akár az emberi test külső anatómiai megjelenítéseként is értelmezhetjük, nincs belemagyarázás, de szemlélőjük, ha úgy tetszik, tovább is gondolhatja a mögöttes tartalmat. A másik kiállító, Steinerné Skopp Ilona (1937) Gútán (Kolárovo) született. Érsekújvárod szerzett kirakatrendezői képesítést. Ő elsősorban tájképfestőnek tartja magát. Tíz csoportos tárlaton vett részt, s talán nem árulunk el titkot — készül első önálló bemutatkozására is, Szímőn (Zemné). Az érsekújn I HALLOTTUK n I OLVASTUK _J L_ | LÁTTUK vári kiállításon közel harminc olajfestményét láthattuk. Festészetére a realisztikus ábrázolásmód jellemző. Steineménél ki kell emelnünk, hogy kivételes megjelenítő készsége révén a táj hangulata és atmoszférája fis) kellően visszatükröződik a képekről. Kedvelt témája a Vág- és a Nyitra mente, a tanyavilág és az évszakok hangulatának megjelenítése. Vörös Péter FILM Hova uraim, hova mennek? Nevetni szabad, de sajnos nem lehet olyan sokat, mint azt a Karel Kachyna által rendezett cseh film címe sugallja. Bár a történet maga főnyeremény lehetne (Milan Lezák munkája), a megfilmesítés közben sokat veszített eredetiségéből. A főszereplő, Jan Kolvar, bárki lehetne közülünk, aki belefáradt életébe, s ebből a megoldhatatlannak tűnő problémából szeretne valamiképp kilábalni. Feleségével állandó konfliktusban van, az otthon már egyre ridegebb számára: A túlzás ott kezdődik, amikor menekülésként egy százkilométeres gyaloglóversenybe nevez be, ahová tudta nélkül néhány kedvelt és utált ismerőse is csatlakozik. A barátok és az ellenségek öszszetalálkozása furcsa helyzeteket szül, melynek célja a néző megnevettetése, a komikum viszont nagyon sok esetben kinagyított, elferdített, erőltetett. Míg az elején mindannyian megpróbálunk azonosulni a főszereplő személyével, a film felétől kezdve hitünket veszítjük, s ezért abba is hagyjuk a játékot. Eltávolodva a filmvásznon látható eseményektől egyre unalmasabbá válnak a percek, s mi is megkérdezhetnénk a film készítőitől: Hova uraim, hova mennek? Mi a céljuk ezzel a produktummal? Az össszenyaklott eseményhalom láttán már-már úgy érezzük, itt nincs irányvonal. Ezért várjuk már a befejezést, a gyaloglóverseny viszont még mindig tart — megállíthatatlanul. Újabb konfliktusok. jelenetek váltják egymást, a kép színesről fekete-fehérre, fekete-fehérről színesre vált. Meztelenkedés, idegesség, sérelem, kibékülés. dac, harag, szeretet kavarodik öszsze-vissza — sajnos követhetetlenül —, majd, mintha minden a legegyszerűbben menne az életben, elfelejtődik az összes bánat (újabb nem reális momentum), s a család harmóniája helyreáll. Jó látni a feleség, a férj meg a gyerekek vidám, gondtalan hancúrozását, miközben tudjuk, ez a jelenet már valahogy nem illik ide. Karel Kachyna rendező nem tudni milyen célt akart elérni ezzel a filmmel. A komoly családi konfliktust azért nem mutatja be élethűen, mert miközben a tragikumra összpontosít, teljesen hátat fordít a reális valóságnak, ha meg filmvígjátékot akart készíteni, hogy a komolyságot megnevettetéssel leplezze, akkor kifigurázza a mindennapokat, miközben figyelembe se veszi a film valódi mondanivalóját. S ez egy rendező csapdája lehet, ahova rajta kívül az összes szereplő a forgatókönyvíró és minden munkatárs menthetetlenül belepottyan. Koller Sándor 9
