A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-07 / 15. szám
A különböző motoros versenyek parkolóiban nagyon érdekes és kedves jeleneteket láthatunk. Az 1. képen indulás előtt a kislány még kipróbálja apuci motorját, a 2. képen még egy tiszteletkört is tesz csemetéjével a versenyző, a 3. képen a teljes versenyzői felszerelésbe öltözött fiú a kedvesét kerékpáron szállítja a lelátóhoz. Szóval, a „nagy" emberek is emberek .. . KÖNYV Volt egyszer egy szakérettségi Ezen a címen jelent meg Koncz Endre és Diószegi Csipetits György szerzőpáros tollából a munkás és szegényparaszt fiatalokat főiskolákra, egyetemekre felkészítő különböző szakérettségis tanfolyamok története. A szakérettségis tanfolyamok indulásakor, és működésük idején ugyanis sokat írtak róluk az akkori lapok, de később valahogy teljesen megfeledkeztek azokról a fiatalokról, akik a legszegényebb rétegekből törtek fel fanatikus tanulni akarással, kitartással. A könyv statisztikai adatai szerint a jelentkezőknek csaknem a fele a 4. elemitől négy polgáriig terjedő előtanulmánnyal rendelkezett csak és a másik fele is alig egy-két ipariskolai, gimnáziumi, tanonciskolái osztállyal végzett többet. Korban legtöbben a 21—25 évesek voltak, de szép számmal jelentkeztek idősebbek is. A könyv egészét nyolc fejezet adja. Ezekből hat fejezet tartalmazza a kutatások konkrét anyagát. A hetedik fejezet — a munka több mint fele — tartalmazza a kérdőívekhez csatolt érdekesebb élettörténeteket (ez a legolvasmányosabb része, mert több történet felér egy kis novellával). A sok közül itt csak Avar István színművész, Horn Gyula külügyi államtitkár és Szemes Mari színművész Írásait említeném. Az utolsó, nyolcadik fejezet tartalmazza a dokumentumok felsorolását és a képi mellékleteket a korabeli újságcikkekről, csoportképekről, iskolai jelenetekről. A mű legvégén találjuk 325 volt szakérettségis ábécé sorrendbe szedett nevét, legfelsőbb iskolai végzettségét, legmagasabb munkakörét, a szakérettségi idejét és helyét. Ez a mü annyira felszította a volt diákok és tanáraik összetartozásának érzését, hogy kiadása óta több diáktalálkozót szerveztek, két ízben pedig a tévé nyilvánossága előtt emlékeztek ennek a hőskornak a történetéről, a végzősök sikereiről és sikertelenségeiről. A felhasznált irodalom jegyzékében az NDK- ban és a Szovjetunióban kiadott nem is egy hasonló munkát idéznek a szerzők, tőlünk egyet sem, nyilván azért, mert nálunk idáig még senki sem dolgozta fel ezt a témát. Pedig a mi hasonló intézeteinkben abban az időben nem kisebb nehézségek árán tanult és később nagyon hasznos közösségi és gazdasági munkát végzett számos polgártársunk. Bizonyára nálunk is szívesen olvasnának erről a küzdelmes munkáról a volt öregdiákok, azok utódai és a szélesebb olvasóközönség is. Csúzi Cs. Ferenc Samuel Beckett: Proust „A prousti egyenlet sohasem elsőfokú egyenlet. Az ismeretlen, mely fegyvereit az értékek egész halmazából választja ki, egyben maga is megismételhetetlen ... A szintézis érdekében legcélszerűbb a prousti bizonyítás belső kronológiájához folyamodni, és elsősorban is a kárhozat és megváltás kétfejű szörnyetegét: az Időt vizsgálni meg”. Korunk nagy élő írója, a ma nyolcvanhárom éves Samuel Beckett, pályája elején, alig huszonöt éves korában birkózott meg a nagy feladattal: a modem regény első óriásának, „Az eltűnt idő nyomában" szerzőjének az életművével. „Proustnak rossz memóriája volt — írja például Beckett az emlékezés par excellence írójáról —, ahogy a szokás is elégtelenül működött benne. A jó emlékezőtehetséggel megáldott ember semmire sem emlékszik mivel semmit sem felejt el. Emlékezete változatlan, rutin-teremtmény, kifogástalan szokásának feltétele és funkciója, hivatkozási eszköz, s nem a felfedezés eszköze. Emlékezetének diadaléneke: »Éppoly jól emlékszem, mint tegnap ...« egyben sírfelirat is..." Beckett tanulmánya magyarul az Európa kiadó Mérleg-sorozatában látott napvilágot, Osztovits Levente fordításában, újabb remekművel gazdagítva a sorozatot és a magyar nyelvű esszéirodalmat. „A Proust-tanulmány, ez a fiatalkori mű, jó néhány olyan megállapítást tartalmaz, amely szerzője későbbi munkásságára, valamint poétikájára egyaránt vonatkoztatható — vagyis elsősorban nem a Proust —, hanem a Beckett-kutatóknak becses — irja utószavában a fordító. S így folytatja: _ „ Beckett többek között azért tartja nagyra Proustot, amiért (korábbi tanulmányában) Joyce-ot : mert „meg sem kísérli, hogy elválassza a formát a tartalomtól", s mert a világot metaforikusán fejezi ki." Így a magyar olvasó, akinek módja van végül,majd hatvan esztendő múltán megismerkedik e fontos tanulmánnyal, egyszerre pillanthat be Proust, Beckett és Joyce világába, hisz köztudott, hogy Beckett, aki egy ideig Joyce titkára is volt, elsősorban az „Ulysses" szerzőjének az útját folytatja, s ahogy magát Joyce utódjának tekinti, úgy tekinti Joyce (s így egyben önmaga) elődjének Proustot. Proust, Joyce, Beckett — ha akarom, az egész modem világirodalom. „Az ember — írja Proust — nem épület, amelynek toldozgatni lehet a felszínét, hanem fa, amelynek törzse és lombozata a belső életnedv megnyilatkozása." Egyedül vagyunk. Nem ismerhetünk meg senkit, és minket sem ismerhetnek meg. „Az ember olyan teremtmény, amely nem szabadulhat meg önmagától, másokat csak önmagában ismerhet meg, és ha ennek az ellenkezőjét állítja, hazudik" — idézi és parafrazálja Beckett Proustot. Izgalmas olvasmány, Ínyenceknek való csemege Samuel Beckett „Proust" — tanulmánya, az egyre izgalmasabb magyar könyvkiadás nagykorúságának egyik legékesebb bizonyítéka. (cselényi) SZÍNHÁZ Két kisopera Két kortárs szlovák komponista: Igor Dibák és Rudolf Geri egy-egy kisoperáját játssza február közepe óta a Szlovák Filharmónia Kamaraoperaí Társulata. Dibák komikus egyfelvonásosának címe A lámpás, Geri ötvenperces zenés szatírájának címe pedig A szekrény. Mi köti össze ezt a két kompozíciót? Talán egy dolog: mindkettő abban csúcsosodik ki, hogy napjaink társadalmi viszszásságait, precízebben fogalmazva a bürokráciát, a megvesztegetést, a suba alatti összejátszást állítja pellengérre . . . Ehhez fűződőén csupán annyit: kétségtelen, akár programadónak is tekinthető a bratislavai Kamaraoperai Társulat elhatározása, hogy színpadot biztosít a szlovák komponisták középnemzedékének. A lámpás és A szekrény színre kerülésének legfőbb értékét eszerint ebben is kell keresnünk. Persze, ez nem jelenti azt, hogy néhány mondatban ne hozzam szóba e két egyfelvonásos egészének tárgyalását. HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK Nos, Igor Dibák librettójának alapjául egy Cse/iov-elbeszélés szolgált, amelyet először drámává kellett átformálnia, majd pedig zeneileg is kidomborítania mindazt, amit lényegesnek érez. Jó megoldásnak tartom, hogy Dibák a librettót elsősorban a mondanivalóra koncentrálja; de érthető az üzenet zenei eszközökkel történő kifejezése is. Az már más kérdés, hogy a klasszikus operákhoz szokott fülnek bizony nem egyszerű megszoknia a hangtartomány meglehetősen rendhagyó regisztereit. Az operaestnek ebben a félórájában a szereplők közül Miroslava Maröeková és Ladislav Neshyba nyújtják a legmegbízhatóbb teljesítményt. Rudolf Geri operája: A szekrény tematikailag hasonlóképpen érdekes, hiszen a hivatalok packázását tárja elénk a szatíra, a groteszk és helyenként már-már a horror eszközeivel. A zenéje viszont dallamosabb, mondjam úgy: fülbemászóbb, mert a tangó, a szving, a rockmuzsika elemei sem hiányoznak belőle. Talán már ez is jelzi, hogy e produkció alkotói a fiatalok felé kacsintanak, ami megnyithatja e mű útját a sikerhez. A premierközönség minden esetre rokonszenwel fogadta a két egyfelvonásost tömörítő operaestet. Miklósi Péter HANGLEMEZ Júlia nem akar a földön járni Kissé lehangoltan fogadtam a tényt, amikor meghallgattam a Napoleon Boulevard új nagylemezének címadó dalát, mert ezen a korongon csak Vincze Lilla énekli a szerzeményt. Ehhez persze tudni kell, hogy a dal néhány hónappal ezelőtt elsöprő sikert aratott annyi különbséggel, hogy Lilla Kikit, az Első Emelet énekesét kapta partnerül. így aztán a duetthez szokott fülek kissé nehezen törődtek bele. amikor csak a „lekopasztott" változatot hallották. A lehangoltsag viszont nagyon gyorsan elszállt, köszönve mindezt annak a kifogástalan hanganyagnak, amely erre a korongra rákerült. A Napoleon Boulevard ezzel a nagylemezével újra bebizonyította : az elcsépelt gondolatok és témák mellett igenis van új a nap alatt! S az elképzelések realizálása még csak akadályokba se ütközött; hasonlóan az előző nagylemezhez, előkerült a misztifikált világ, mely párhuzamosan „siklik" a valóság vonalán, felidézve azokat a történéseket, melyek egyre jobban foglalkoztatják az embereket: a létkérdés, a jövő optimista vagy pesszimista megítélése, és még sorolhatnám. A hanglemez dalai tehát szorosan emberközpontúak, még ha a misztifikum hatására valamicskét veszítenek is hitelességükből. Szilárd alapokra épültek, előre kivédve az esetleges zuhanást, így azt is, hogy idővel korszerűtlenné, elavulttá váljanak! A tematika most adott, állandóan változó világunk viszont újabb és újabb konfliktusokat szül. Júlia pedig épp ezért nem akar a földön járni, a lebegés tudniillik kivéd (vagy legalább kicsinyít, eltakar) mindenféle gondot, bajt. S ha netán főhősünk egyszer mégis a földre potytyan? Sebaj! A korong B oldalának kezdő dala biztosan megvigasztalja: „Hidd el, jönnek még jobb idők!" Koller Sándor 9
