A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1989-04-01 / 14. szám

ÓDON Ki ne szeretné a városát? Sőt! A szü lővárosát ?! A hétköznapok zajos hajszájában éppen úgy, mint akkor, ha az ősi várban bolyongva régmúlt századok emléke után kutat, vagy a várkertet szegélyező kőfal mellett állva szinte a tenyerén látja a hajdani koronázó város teljes látképét... Áll az ember a várdomb tetején, alatta ott hömpölyög a Duna, partján csengve robognak a piros villamo­sok; a lejtős utacskákon és a szűk belvárosi utcákon pedig az emléktáb­lák, az ódon paloták, kúriák és temp­lomok előtt télen-nyáron turisták se­rege kíváncsiskodik. Érthető ez az érdeklődés, hiszen a régi Pozsony, a mai Bratislava belvárosában szinte emberközelben jár a történelem. Maradjunk akár rögtön a várban! A várudvar kövezetén szinte hallani III. Henrik német császár katonáinak lépteit, akik Aba Sámuel, I. Endre és I. Béla uralma alatt több ízben is meg­ostromolták a város e hatalmas erő­dítményét. Lepillantva a Dunára vi­szont Búvár Kund hőstette juthat az ember eszébe, aki 1052-ben — éjnek idején — meglékelte a város alatt horgonyzó német hajókat. És ha lej­jebb lépdelve a szépen helyreállított Zsigmond-kapun túlra sétál valaki? Akkor például a Káptalan utcába té­ved, ahol szintén érdemes meg-meg­­állni és körülnézni. Itt találni például a XIII. században épült kis prépostla­kot, egy macskaugrásnyira innen pe­dig a XIV. században épült Mihály-to­­rony áll, amely a város egykori védel­mi rendszerének fontos erődítménye volt. E toronytól egy kőhajításnyira díszeleg a világhírű Academia Istro­­politana felújított épülete, amelynek megalapítására Mátyás király — húsz­ezer körmöci arany fejében — 1464-ben kapott engedélyt II. Pál pá­pától. A szemközti házak egyikének helyén volt a királyi kúria, az uralko­dók szálláshelye, ahol Mátyás és Be­atrix is gyakran tartózkodott... Nem messze innen a felújított Klarissza­­kolostor áll, amely napjainkban ka­marahangversenyek színhelyéül szol­gál; külső falán pedig emléktábla hir­deti Bartók Béla bratislavai tartózko­dásának hírét. Huzatos, szűk utcács­kákon át jutunk el az óváros egykori központjába, a Fő térre (ma: Április 4. tér), amely valamikor a kivégzések, nyilvános fenyítések, de a királyok koronázását követő utcai mulatsá­gok színhelye is volt. Innen nyílik a régi városháza csodálatos szépségű kovácsoltvas kapuja. Áthaladva rajta egy középkori udvarra, majd pedig az 1700-as évek végén épült Prímáspa­lotához jutunk. 1805 októberében e palota tükörtermében Napóleon és I. Ferenc császár írt alá békeszerző­dést. Persze, sorolhatnám tovább az ódon falak idézte történelem tényeit és eseményeit. Sorolhatnám, hiszen egyetlen szóval sem említettem még például a Sigray- vagy a Kamper-kúri­­át; a Pálffy-, a Zichy-, az Apponyi-, vagy akár a Mirbach-palotát. Nem szóltam még arról sem, hogy a Bás­tya, a Lakatos, a Prépost, vagy a Konvent utcán járva is szinte minden ablakból a történelem néz rád vissza; mindenütt Mozart, Liszt, Haydn, Cso­konai, Hummel, Petőfi, Palacky, Tom­pa, Stúr, Erkel, Madách, Jókai és más nagyságok nyomaira bukkansz, akik hosszabb-rövidebb ideig mind itt tar­tózkodtak e patinás múltú város falai között... És nem hoztam szóba még azt sem, hogy a Duna túlsó partján, a Ligetben Petőfi életnagyságú szobra fehérük. A folyam jobb partján állott ugyanis az Aréna, a Pozsonyi Magyar Színtársulat székhelye, ahol a költő több ízben próbált szerephez, s ezzel megélhetéshez jutni. 1880-ban Re­viczky Gyula ugyancsak itt írja A pozsonyi ligetben című költeményét: „Szép ligetem, virulj csak / S te szív, álmodd a múltat" ... Az élet Íratlan törvénye azonban, hogy a nyüzsgü forgalmú város zajá­ban, a siető emberek sodró özönében az emlékek elszállnak, s ki-ki a jelen­ben találja magát. A mában — saját gyökereit keres­ve. Talán bizarr ötletnek tetszik, de e gyökérásás, múltfaggatás közben ne­kem Szlovákia fővárosának látképe egy hatalmas fa lombkoronájáról sza­kasztott levélnek tűnik. Gondolatban olykor letépem hát a Föld életfájáról ezt a levelet, fölébe hajlítom az ég­bolt félgömb-nagyítóját és rále­sek ... Rálesek és mit látok ? Nyüzs­gő sokaságot, e nagy levél sejtjeinek millióit, sürgölődő embersereget — bennünket fővárosiakat. Tősgyöke­res pozsonyiakat, itt született bratis­­lavaiakat, az ide telepedettek tízezre­it. Itt élünk közösen, városunkban otthonunknak nevezünk egy meghitt zugot, személyes barátságot érzünk egy fával, egy utcával, vagy akár csak egy cserép virággal. így, hétköz­napi apróságaival együtt teljes a vá­roskép. A múltat őrizve teljes a jele­ne, és csak ebből sarjadhat a jövője. Bratislava 1945. április 4-e óta írja új történelmét.. . Az égbolt félgömb-nagyítója alatt elemi részecskéi vagyunk az élet tör­ténelmi körforgásának, aprócska sejtjei az Életfa zöld levelének. Én, te, ö ... Süss ránk nap, tavaszi nap! MIKLÓSI PÉTER Gyökeres György felvételei 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom