A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1989-03-24 / 13. szám

ANDRÉ DUTRONC A SÍRIG HŰ SZERETŐ ••• Gerard sápadt arccal és reszkető ujjakkal csapta le a telefonkagylót. Már-már azt hitte, hogy végleg elrende­ződik a szénája, mert az a bizonyos szerencse igencsak melléje pártolt, de a lány, a sírig hű szerető váratlan fel­bukkanása keresztülhúzhatja a számí­tásait. Bőven maradt ideje gondolko­zásra. Claudiának ugyanis meghagyta, hogy várja meg a hotelszobában. Ge­rard azzal is tisztában volt, hogy az időhúzás semmit sem változtat a lénye­gen. A dél-franciaországi városkában Ge­rard volt az első számú sportcsillag. A rövid távokon nem talált a környéken legyőzőre. Gerard ennek ellenére érez­te, hogy felsőbb osztályba nemigen léphet, mert a nagy versenyeket alig bírta szusszal. A közvélemény mégis benne látta a jövő bajnokát, az ország­utak rettenthetetlen hősét. A klub elnöke — a városka nagy becsben tartott polgármestere — mun­kát is talált neki, habár Gerard az égvi­lágon semmihez sem értett. Egy sport­bicikli a kezdet és a vég, mondta baráti körben. Egy városi tisztviselő nem keres annyit, mint az ünnepelt popcsillag. Egy jóképű, szemrevaló, izmos fiatalember azonban — ha ügyes — úgy élhet, mint hal a vízben. Az egyik fogadáson — a városka legismertebb személyiségei gyűltek egybe — a klubelnök felhívta Gerard figyelmét a környék leggazdagabb gyá­rosára, aki egyetlen leányával, Brigittel, egy hatalmas házban lakott a város peremén. Az elnök mesterkedéseinek végeredményeként Gerard hamarosan Brigitte mellett kapott helyet az asztal­nál. A fiatalok egykettőre beleszerettek egymásba. Hamarosan kitűzték az es­küvő napját is. Claudia mindent elronthat. Ezzel Ge­rard tisztában volt. Egy esztendővel ezelőtt Gerard — akkor még nem is­merte Brigitte-et — a Pireneusokban nyomogatta a bicikli pedáljait. Néhány hegyi túra csak növelheti fizikai képes­ségeimet, mondta sportbarátainak. Egy vendéglőben bérelt szobát. Az első na­pokban rózsás hangulatban pattant fel a kerékpárra és semmire sem panasz­kodott. Nagyszerű konyha, figyelmes kiszolgálás. Szinte újjászületve kószált a vadregényes tájakon. Stopperórával mérte a részidőket, majd lassan-lassan elbátortalanodott. Az elért eredmények­kel nem lehetett elégedett. Kishitűen nekitámasztotta a fának a kerékpárt és elhanyagolta az edzéseket, az időt pe­dig olvasással verte agyon. A harmadik napon találkozott Claudi­­ával, az új lánnyal. Nem lehetett azt mondani, hogy földöntúli szépséggel hozta össze a véletlen, de Claudia sok­kal kedvesebb és előzékenyebb volt a többi pincérlánynál. Gerard elhatározta magában, hogy meghódítja a lányt és felcsalogatja a szobájába. Szokatlanul heves stílusban előadott meséje és az újságkivágások megtették a kívánt hatást. Ismeretségük első ó­­ráiban Claudia azt hitte, hogy egy olim­piai bajnokkal társalog, egy fiatalem­berrel, aki megváltoztathatja életének további menetét. Álmában sem gondolt arra, hogy Gerard csak azért szólította meg, mert unatkozik. Gerard már az első pillanatban szar­vashibákat vétett. Megadta a címét, mesélt a munkahelyéről, a polgármes­terről, aki a szekerét tolja, a jövőjéről, tehát nem volt éppen szűkszavú az ágyban. — Szeretsz? — tette fel Claudia a banális kérdést. — Természetesen — hangzott a még banálisabb válasz. — A sírig hű maradok hozzád, Ge­rard. Gerard már a vonatban elfelejtette Claudiát, a kis pincérlányt, aki minden este engedelmesen a karjaiba simult. Brigitte édesapja, a jövendőbeli após azon a napon rendelte magához a fia­talembert, amikor Claudia a városba érkezett. — Mindjárt hat óra — állapította meg Yves, Gerard kollégája —, ma nem akarsz megválni az íróasztaltól? Gerard felugrott a székéről. Meg kell szabadulni a lánytól, minél előbb. Men­jen vissza a Pireneusokba, a pokolba, mindegy. Sietős léptekkel fordult be a sarkon. A hotel előszobájában egy fi­úcska tartózkodott. Gerard sötét szem­üveggel az orrán a lány után érdeklő­dött. A fiú a táblára pillantott. — 22-es szoba — mondta. Claudia azonnal a fiatalember karja­iba vetette magát. — Végre — súgta boldogan, és csó­kokkal árasztotta el a férfi arcát. Gerard becsukta maga mögött az ajtót. — Vége a szezonnak — csicseregte a lány gondtalanul. — Szabad vagyok mint a kismadár, és addig maradhatok melletted, ameddig akarod. Életed vé­géig is... — Mit szólnának ehhez a szüleid? — Nincs senkim. — Hát a gazdád, akinél dolgozol ? — Mindenki boldog, mert megtalál­tam végre az igazit. — Igen ... és ... tudják... hogy... itt vagy? Claudia felkacagott. — Nem is sejtik. Most megfogod szépen a kezem és visszavezetsz hoz­zájuk. Én sírig hű maradok hozzád. Te is hozzám ? A lány nevetve a szekrény felé fordult, ahol a holmiját tartotta. Gerard nehéz ökle lesújtott a lány tarkójára. Claudia eszméletét vesztve a földre zuhant. Ge­rard a fürdőszobában megeresztette a kádban a csapot, majd levetkőztette az áldozatát és belelökte a vízbe. Várt néhány percig, nehogy a lány magához térjen. Végül megbizonyosodott arról, hogy Claudia már nem lélegzik. Ekkor gyors léptekkel körülnézett a szobában, mert attól tartott, hogy áruló nyomokat hagyott maga után. Gondosan megtö­rölte a kilincseket, a bútorokat, tehát eltüntette az ujjlenyomatokat. Neszte­len léptekkel lesietett a lépcsőn. A fi­úcskával nem találkozott. Brigitte túláradó szeretettel nyitott ajtót. A fiatalember szerette volna gyor­san elfelejteni a történteket. Az asztal­nál bort ivott. — Számtalan hibát vétett — állapí­totta meg a felügyelő hátradőlve a szé­kén. — Ha valaki fürdésre gondol, akkor nem rendezi el ilyen pedánsan a holmi­ját. — Nem ismerem a lányt — csattant fel Gerard dühösen —, sohasem láttam. — A táskájában megtaláltuk a mun­kakönyvét. A lány a Pireneusokban dol­gozott, abban a hotelben, amelyben ön tavaly megszállt. — Nem érdekelt a lány. Nem is tud­tam, hogy a városban tartózkodik. A szerencsétlenség pillanatában az apó­somnál vacsoráztam. Ismeri az apóso­mat? — Ön tudja, hogy mikor történt a szerencsétlenség ? — Olvasok újságot. — Mindez eléggé hihetőén hangzik — mondta a felügyelő rövid, de hatásos szünet után. — Ön a népszerűség áldo­zata, barátom. — Mit akar ezzel mondani? — Az a fiúcska, aki a hotel előcsar­nokában az édesapját helyettesítette, az ön lelkes rajongója. Elmesélte az édesapjának, hogy látta önt amint fel­ment a lányhoz ... Mondani akart vala­mit? 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom