A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-17 / 12. szám
HÉTVÉGE AZ ORVOS VÁLASZOL Idegentest orrban, fülben ifjú szülők attól félnek, hogy kisgyermekük egy óvatlan percben borsószemet vagy más tárgyat dug az orrába. Hz történt a szomszédságukban s a kétéves gyermeket kórházban kellett ellátnia az ügyeletes orvosnak. Mi a teendő ilyen esetben ? Idegentest az emberi szervezetben (a test nyilásaiba jutva) nemcsak zavarólag hat, hanem esetleg fájdalmat is okozhat, sértheti a nyálkahártyát vagy gátolhatja valamelyik szerv rendes működését. Gyakori balesetről van szó, ámde nem csupán gyermekeknél, hanem felnőtteknél is előfordulhat. Ha a szülő abba a helyzetbe kerül, hogy gyermeke golyócskát, gombot, babszemet vagy más idegen testet dugott az orrába, ne kísérelje meg olyan eszközzel kihúzni, amely felsértheti és fertőzheti az orr nyálkahártyáját, vagy amellyel még beljebb nyomhatja. Kötőtűvel, fogpiszkálóval, dróttal, szöggel és gyakorlatlan hozzáállással komoly kárt okozhatnak. A helyes eljárás, amelyet gyermeknél, felnőttnél egyaránt alkalmazhatunk: A szabad ormyilást az orrsövényhez szorítva erőteljesen kilélegeztetünk, miáltal az idegentest kieshet. Más módszer: Tüsszentés kiváltása az el nem tömött orrlyuk ingerlésével. A légutakba szájon át is kerülhet idegentest, ami köhögési ingert és fuldoklást válthat ki akkor is, ha nem akadályozza teljesen a levegő áthaladását. Ily balesetet nem mindig az ember sajátmaga idéz elő — önhibáján kívül belégzi pl. letört műfogát vagy orrvérzés esetén a garatüregbe jutott véralvadékot. A garatból csak szemmel jól látható tárgy kihúzását kísérelheti meg, aki elsősegélyt akar nyújtani, de óvatosan, hogy ne okozzon újabb sérülést. Idegentest eltávolítása a légcsőből már kifejezetten orvosi feladatkör. Egy módszerrel ennek ellenére a laikus is próbát tehet: Mivel a légzési nehézségeket ily esetben többször a hangszálak görcsös összehúzódása okozza, a sérült felszólítandó, hogy lecsillapodva erőteljesen köhögjön fel. Ha e kísérlete sikertelen, tenyérrel kell a lapockacsontjai közé ütni, ömaga pedig lassan vegyen lélegzetet. Ez az eljárás többnyire eredményre vezet, a hangszálgörcs felenged s a rendes légzés megújul. A fülbe jutott idegentesttel is óvatosan kell bánni, ugyanis ha megsérül a dobhártya, könnyen fertőződik a belső fül. Ezért sohase használjon a szülő vagy a nevelő a fülbe jutott tárgy eltávolítására pl. gyufaszálat, drótot vagy bármiféle más eszközt, amely sebezhet vagy fertőzhet. Csak akkor kísérelhető meg, de feltétlenül tiszta csipesszel, ha jól látható és eléggé kiáll, hogy a hallójáratban kárt nem téve biztosan megfogható legyen. A gyermeket korához és felfogóképességéhez mérten arra kell nevelni, hogy se önmagának, se másnak az orrába, fülébe ne dugdosson játékból apró tárgyakat, pl. gyöngyszemet, drazsét, vagy golyót. Kisebbeket ne is engedjünk ilyen tárgyak közelébe. Gondoljunk arra is, hogy ily váratlan baleset azáltal is érheti a gyermeket, ha kerti vagy erdei bokor ágán, tövében bogyóra lel, esetleg egy zacskó cukorkával vagy mogyoróval hagyjuk magára. Dr. SZÁNTÓ GYÖRGY Mióta hordunk övét? Csaknem ötezer éve. Az egyiptomiak már i. e. 2900-ban afféle derékszíjjal rögzítették ágyékkötöszerű kötényeiket, később pedig öv fogta össze a különféle népek lepelruháinak dúsan leomló redöit. A középkorban az öv kedvelt viseleté volt nőknek, férfiaknak egyaránt, sőt e kor találta fel a ruha alatt viselt „övét", az erényövet is. Hasonlóképp a becsület jelképe lett a középkorban a ruha feletti öv olyannyira, hogy ledér erkölcsű nőknek és büntetést elszenvedett férfiaknak tilos volt hordani. Közben az övnek mind több hasznos funkciója lett. Sétához készülődvén a hölgyek erre akasztották a mai retikült helyettesítő kis hálócskáikat, amelyekbe a piperecikkeket, a keszkenőt meg a rózsafüzért rakták. Otthon pedig hatalmas kulcscsomóikat akasztották az övükre. A férfiak hálócska helyett kis börzacskót függesztettek az övre erszény gyanánt. Ilyen erszényes öv a tüsző is. a magyar népviseletből ismert pásztoröv. A régi hagyatéki leltárakban számos drága, művészien megmunkált öv szerepel. Egy XVI. századi regényben például zománcos, smaragdköves, gyöngyözött ezüstövről, továbbá aranypénzekből fűzött övről és „szinaranyból vert, gyémánthurkos láncövröl olvashatunk. Az aranyöv éppenséggel ma is divat, csak nem szinaranyból készítik, hanem műanyagból vagy eloxált alumíniumból, s ami gyémántként csillog rajta, az bizony csak strassz. Mióta vannak artisták? Maga a francia „artiste" (művész) szóból származó kifejezés csak a múlt század elején lett az akrobaták, állatidomárok, bohócok, bűvészek és társaik gyűjtőneve, az artisták őseinek nyomát azonban meglelni az ókori Egyiptomban éppúgy, mint a babilóniai, a kínai, az indiai, a görög-római és a honfoglalás kori magyar kultúrában is. Először a bűvészet terjedt el, majd az állatidomítás és az akrobatika. Csak később fejlődtek ki az eszközt igénylő produkciók, a zsonglőrködés, az egyensúlyozás, a légtornászmutatvány vagy a késdobálás, amelynél általában deszkafal előtt álló személyt dobál körül látványosan az artista a deszkafalba fúródó, ijesztően hegyes és éles késekkel. A műlovaglás szintén aránylag fiatal műfaj. Az angol lovardákból kialakult polgári cirkuszokban kapott először jelentős szerepet. Az ókorban köböl épült cirkuszokban léptek fel a porond művészei, és igen nagy megbecsülésnek örvendtek, a középkorban viszont törvényen kívülieknek tekintették őket, csak vándormutatványosként tudtak megélni, és mindenféle üldözéseknek voltak kitéve. Ennek ellenére hűek maradtak hivatásukhoz. EMBERI SORSOK VÉDELMET: A GYERMEKVÉDELEMNEK? Aligha csak a szójáték kedvéért viselte a fenti címet a Szlovákiai Újságírók Szövetségében rendezett vita, hanem azért, mert a hazai gyermek- és ifjúságvédelem több dilemmával, vagy ennél is komolyabb gonddal küszködik. A szóban forgó vitában a szakemberek adatokkal és véleményeikkel érveltek, az újságírók viszont bőséges adalékkal szolgáltak mindehhez. Lásd: elhamarkodott állami gondozásba vétet, fölösleges aktatologatás a segélyezett családok ügyében, az örökbefogadás körülményessége: esetünkén túlvédett gyerekek, ugyanakkor kallódó 18 évesek — és még hosszú a lista. Az időszerű és közérdekű kérdéseket fölvető vita résztvevői egyvalamiben mindenképpen megegyeztek: a gyermek- és ifjúságvédelmet több tekintetben is jó lenne újragondolni... Az alábbiakban a vitadélután során fölvetődött kérdésekből és válaszokból idézünk. • Jelenleg vajon mi tűnik a gyermekvédelem legsúlyosabb betegségének ? — A túlzott intézményközpontúság. A bürokratikus szemléletű beidegződések útvesztőiben ugyanakkor nem alakult ki a felderítés, a megelőzés, a gyermekvédelmi családgondozás megfelelőbb és a jelenleginél hatékonyabb rendszere. A gyámhatóságoknál nyilvántartott gyerekek és fiatalkorúak száma ugyan több tízezer, ám a szakértői becslések szerint ennél sokkal több a veszélyeztetettek száma. Ez utóbbi esetekről, sajnos, a gyermekvédelemnek csak kevés, esetleg semmiféle információja nincs, és ezért nem is tud a közelükbe férkőzni. Egy másik komoly gond az örökbefogadás szabályainak bonyolultsága. • Az állami gondozásba vétel milyen megfontolások szerint történik? — A gyermekvédelemnek talán ez a legellentmondásosabb területe. Általában valóban sok a veszélyeztetett gyerek, a gondozásba vételnél mégis gyakorta tapasztalhatók végletek. Előfordul, hogy egy-egy gyereket semmilyen védő-óvó beavatkozás nélkül, elhamarkodottan vesznek gondozásba: más esetekben viszont épp az információhiány az oka, hogy a gyámhatóság csak akkor intézkedik, amikor már súlyos vészhelyzet áll elő. — Nincs egységes szemlélet a fogalmak értelmezésében sem. Beszélünk hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű, veszélyeztetett, illetve különösképpen veszélyeztetett gyerekekről. Ezeket a fogalmakat nehéz egyértelműen meghatározni. Mások a kritériumai a veszélyeztetettségnek az egyik közegben, és ismét mások valahol egyebütt. Például: ha egy rendezett, szabályos életvitelű családban egy gyerek csavarogni kezd, akkor többnyire már komoly baj van. Viszont egy olyan családban, ahol a szülők dolgoznak ugyan, de az életvitelük laza, rendezetlen, ott a gyerekek sokkal önállóbbak, magukig utaltabbak, tehát a familiáris légkört pótló csavargás — ha nem párosul kriminalitással — itt megszokottabb dolog. Akár a normális életmódhoz is tartozhat. Ez is jelzi, hogy a gyermekvédelmi szakembereknek ismerniük kell a különböző rétegek életmódbeli és magatartási szokásait. A gyermekvédelem ezért nemcsak jóindulat vagy józan ítélőképesség dolga, hanem szociológiai, pszichológiai, jogi és pedagógiai ismeretekre alapozó szakma. — Szembe kell nézni azzal a ténnyel is, hogy a gyermek- és ifjúságvédelemben rengeteg problémát okoz a cigányság. Az állami gondozásba vett gyerekek jelentős hányada is cigány. Nagyon sokszor azért emelik ki őket a családból, mert ez az egyszerűbb. Végleges megoldásnak tűnik, és a családdal sem kell kínlódni. Talán ebből is kitűnik, hogy ebben a tekintetben a jövőben körültekintőbb arányérzékre lenne szükség. És a gyámhatóságok munkájába a cigányságból származók közül jó lenne bekapcsolni mindazokat. akik tudnak és akarnak dolgozni ezen a nehéz területen. • Sokan azt állítják, hogy a legroszszabb család is jobb, mint akár a legszínvonalasabb intézeti ellátás. . . Mennyiben igaz ez? — Sok olyan halmozottan hátrányos helyzetű gyerek van, akit valóban ki kell emelni a családból. Nevelőotthonokra mindig is szükség lesz, csak talán nem egészen ilyenekre, mint a maiak. A jövőben arra lenne szükség, hogy ne a gyerekeket idomítsuk mindenben az intézményhez, hanem az intézmény simuljon rugalmasabban a gyerekek és az élet igényeihez. Életszerűbbé, gyakorlatiasabbá. családiasabbá kellene tenni az intézeti nevelést, hogy az ott élő gyerekek felnőttként is könnyebben megálljának majd a lábukon. • A gyermek- és ifjúságvédelem miért nem épít jobban a vér szerinti rokonságra, esetleg a nevelőszülői státuszra ? — Valóban okosabban kellene gazdálkodnunk az emberekben rejlő érzelmi energiákkal. Például: számos olyan nagyszülő van, aki boldogan vállalná állami gondozásba vett unokája nevelését. A törvény azonban merev, és a gyereket szinte mindig ugyanannak a családnak kell visszaadni, ahonnan állami gondozásba vették. Jó lenne, ha az intézetekből gyámhatóságilag kiemelhető gyerekek sorsáról rugalmasabban lehetne intézkedni, hogy azok a tágabb családban. vagy akár a nevelőszülőknél igazi familiáris légkört élvezzenek. • Az intézményekben elhelyezett — illetve véglegesen állami gondozásba vett — gyerekek csak töredékét alkotják a veszélyeztetetteknek. Vajon miképpen alakul az intézeteken kívüliek sorsa a jövőben? — A gyermekvédelmi apparátus, tehát a gyámhatóságok, a családgondozók, a hivatásos pártfogók erői ma eléggé korlátozottak. Nyilván ez az oka annak, hogy sok nehéz helyzetben, rossz körülmények között élő családról még információink sincsenek, nemhogy érdemben támogatni tudnánk őket. Ezért egy széleskörű információs hálózat kiépítése tűnik a legfontosabb teendők egyikének. Az így szerzett értesülések szervezettebbé. körültekintőbbé tehetnék a tényleges családgondozást; a fejlödéslélektani és szociális gondok gyorsabb feltárását, rugalmasabb kezelését. • Beszélhetünk-e arról, hogy a gyermek- és ifjúságvédelem eddig is bonyolult. sok esetben egyenesen hosszadalmas eljárása egyszerűbb lesz?... — Való igaz, hogy túlterheltek az évente több tízezer iratot kezelő gyámhatóságok, s ennek logikus következményeképpen túlterheltek a bíróságok is. Olyasmi is előfordul ezúttal a szó legeredetibb értelmében —, hogy a sok „bába" közt elvész a gyermek ... Ebből is látszik, hogy a jövőben a gyámhatóságok tekintélyét növelni, a beidegződésekre építő aktatologatást csökkenteni kell. (M-) 19
