A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-17 / 12. szám
Képmagnó vagy kamkorder? Jellemző módon néhány éwel ezelőtt még csak úgy tették fel a kérdést a szakemberek, hogy film vagy/és képmagnó lesz-e a jövőben az amatőrök eszköztárának az alapja, hiszen az volt a vita tárgya, hogy a keskenyfilmnek méltó vetélytársa tud-e lenni a képkazetta. A vita eldőltét és az utóbbi évek viharos fejlődését bizonyítja, hogy ma már senki sem kételkedik abban: a jelen és a jövő egyértelműen a képmagnóé. A legfőbb gondot az idő tájt az jelentette, hogy bár a videokamerák már nem voltak nagyobbak keskenyfilmes társaiknál, még mindig tetemes súlyú képmagnót kellett a vállra akasztva cipelni ahhoz, hogy felvételt lehessen készíteni. A videorajongók gondjai ezzel nem szűntek meg: míg a filmesek aránylag egyszerű és olcsó vágóasztalkán illesztették egymáshoz az összetartozó felvételeket, addig ezt a képkazettánál szinte lehetetlen volt zavarmentesen megoldani, mivel a hazai piacon egyáltalán nem volt elektronikus montírozó egység (képvágópult). Abban pedig alig volt köszönet, amikor az ember a kommercionális célokra gyártott képmagnón próbálta az egymást követő felvételeket összemontirozni: különféle szinkronizációs hibák nélkül ez szinte sosem sikerült. így aztán sovány vigaszt jelentett, hogy a videofelvétel felvétel után azonnal megtekinthető és hogy a műsor letörölhető majd újra felvehető. A rutinos filmamatőr ugyanis már rég megtanulta az anyagtakarékos felvételtechnika fortélyait és az sem nagyon zavarta, hogy a felvétel megtekintésére néhány hetet kell várnia — a laboratóriumi munkák miatt —, hiszen tudta, hogy a filmszalagról vetített kép jobb minőségű és nagyobb felületű, mint a tévé képernyőjén megjelenő. Ráadásul a film lassabban is „romlott" — veszített eredeti minőségéből — mint a mágneses felvétel. Csakhogy röpke pár év alatt nagyot fordult a világ. A videopiac a felismerhetetlenségig megváltozott, új márkanevek és műszaki berendezések tűntek fel, amelyek egy része ugyan egy idő múltán a perifériára szorult, viszont a fejlődőképes termékek üstökösszerű karriert futottak be. Már a nyolcvanas évek elején megjelent a piacon a vetítettképes televízió. Ennek 1,5—2 méteres képátlója már komoly konkurenciát jelent(het)ett a keskenyfilm számára, csakhogy borsos ára miatt egy ideig nem számíthatott tömeges elterjedésre. Az utóbbi években viszont már nem annyira drága: az olcsóbb típusok „csak" két színes tévékészülék árának megfelelő összegbe kerülnek. Az igazi áttörést viszont a töltéscsatolt, ún. CCD (Charge Copied Imaging Duices) áramkörrel felszerelt kamerák megjelenése hozta meg. A nagy fényérzékenységű CCD-áramkör már jó tíz évvel ezelőtt a kutatólaboratóriumok szenzációjának számított, viszont volt két nagy szépséghibája: aránylag kicsi képfelbontó képessége és nagy munkaigényessége, amely szükségszerűen magas árban nyilvánult meg. Az előbbi hiányosságát évtizedünk közepére sikerült kiküszöbölni azzal, hogy megoldották a 300—400 tévéképsor feldolgozását — ez amatőr körülmények között mindenképp jónak mondható (a drágább áramkörök a teljes tévéképet jelentő mintegy hatszáz soros felbontásra is képesek) —, az árat pedig a nagyarányú sorozatgyártás szorította egyre lejjebb. Kezdetben a CCD-kamerák kétszerháromszor drágábbak voltak elektroncsöves (chalnikon, plumbicon, leidicon, vidicon stb.) társaiknál, majd lassan kúszni kezdett lefelé, olyannyira, hogy ma már gyakorlatilag alig van köztük különbség. így aligha csodálkozhatunk azon, hogy a legjelentősebb gyárak szinte kizárólag CCD kamerákat kínálnak az amatőrök számára. A töltéscsatolt áramkör legfőbb előnye ütésállósága (ami nem elhanyagolható tényező külső felvételek készítése esetén), hosszú élettartama (mintegy háromszorosa a képfelvevő elektroncsövekének) és hihetetlenül nagy fényérzékenysége. Tudvalevőleg a filmkészítéshez legalább 500 lux megvilágítási erősség kell, de a legjobb felvételeket 1 000 lux körüli értéknél lehet készíteni. Ezzel szemben a töltéscsatolt CCD-elem (chip) 1 lux (!) esetén is ad már képet. 10 lux megvilágításnál pedig már színes felvételeket lehet vele készíteni. Természetesen a megvilágítás növelésével ugrásszerűen javul a kép minősége. A nagy fényérzékenység a gyakorlatban azt jelenti, hogy rfefifbsak nappal lehet szobai felvételeket kiSfóíteni, hanem közönséges esti megvilágításnál is — 60 W-os égő mellett —, ami filmkamerával egyszerűen elképzelhetetlen. így a filmezésnél nélkülözhetetlen lámpákra, reflektorokra egyáltalán nincs szükség. A fényérzékenység ilyen látványos növelésével a videokamera szinte behozhatatlan előnybe került a filmkamerával szemben. Pedig a java még csak ezután jött: néhány évvel ezelőtt megjelentek az első kamerával egybeépített képmagnók, amelyeket az angol camera+recorder szavak összekapcsolásából camcordereknek (kamkorder) kezdtek nevezni. A videózás történetében ez határkövet jelentett, hiszen általa a videokamera éppoly mozgékonnyá és könnyen kezelhetővé vált, mint keskenyfilmes társa. Még külső megjelenésében is a megtévesztésig hasonlítani kezdett rá, a méreteket is beleértve. Ezen a téren az abszolút „rekordtartó" a Panasonic gyár MC 10 kamerája, amelynek tömege alig több egy kilogrammnál, VHS rendszerű kis kazettájára fél óra műsort lehet felvenni. Természetesen automata rekeszeiével és mélységélesség beállítóval van felszerelve, zoom-objektivja hatszoros fókusztávolság változtatásra képes — apró villamos motor meghajtással. A kis képkazetta felvételét adapterbe helyezve lehet a hagyományos VHS képmagnón (pl. a hazai gyártmányú VM 6 465-ön) lejátszani. Persze a kamera nemcsak felvételre, hanem visszajátszásra is képes: tévékészülékhez kapcsolva képmagnóként működik. Ezenkívül montírozó (vágó) munkákat is lehet vele végezni (insert editing). Családi gyufásdoboz nagyságú betűjel-generátor csatlakoztatásával a képfelvétel elektronikus feliratokkal egészíthető ki. A képességeivel összhangban van az ára is: két átlagos színes tévékészüléknek felel meg. Hasonló megoldású az M 7-es kódjelzésü kamera is, azzal a különbséggel, hogy méretei nagyobbak, viszont nagy előnye, hogy hagyományos VHS kazettával működik, ugyanolyannal, mint a VM 6 465-ös képmagnó. Már csak azért is érdemes vele közelebbről megismerkedni, mivel az idén az első hazai elektronikai részvénytársaság, az Avex is kezdi gyártani egyik változatát. így minden bizonnyal hamarosan sokan közelebbi ismeretségbe kerülnek vele. Egyelőre az árát nem közölték, viszont a hasonló kategóriájú külföldi berendezésekkel egybevetve nem nehéz megjósolni, hogy egy személyautó árával fog vetekedni. így a közeljövőben elsősorban üzemek, intézmények tudják majd megvásárolni. Ideiglenes neve jelenleg VKR 6 850, ahol a betűjelben nem nehéz azonosítani a Video Kazette Rekorder szavakat. A felvevő kamera eredetije a Philips-laboratórium terméke, tehát ezúttal is licencgyártásról van szó, akárcsak a VM 6 465 képmagnó esetében. Az MC 10 kamerához hasonlóan az egyes felvételek (snittek) montírozása a félkép sötétszintjeiében automatikusan történik (insert editing). A képkereső parányi monitorja fekete-fehér képet ad, ezen elsősorban a felvett képtartalomról nyerünk információkat. A színszabályozást illetően az operatőrnek nincs is semmilyen gondja, tekintve, hogy a gépen minden beállítás automatikusan történik: a fehérszint - beszabályozás csakúgy, mint a szinkiegyenlités és a fókuszállás. Az elektronikus feliratkészítést a kamerához csatlakoztatható betűjel-generátor teszi lehetővé, így gyorsan és egyszerűen készíthetők el a képhez szükséges feliratok. A képmező közepén látható négyzet alapján méri be a gép a távolságot és eszérint állítja be automatikusan a képélességet. A piezoelektromos elven működő élesítés (piezo-autofocus) az egyik legnagyobb gondtól szabadítja meg a kamera kezelőjét: egyáltalán nem kell a képélességre ügyelnie. Az automata élességbeállítás 1.2 m-től végtelenig megbízhatóan működik. Közeli felvételek készítését teszi lehetővé az előtétlencse, amellyel 3,5 mm és 1.2 m-e távolság között készíthetők makrofelvételek. A többi kamkorderhez hasonlóan a VKR 6 850 felvevő kamera is harántcsíkosan veszi fel a képanyagot, míg a hangot hosszanti sávba veszi fel. A kamerába épített mikrofon szolgál a kép mellett a hang egyidejű rögzítésére. Elektronikus karakterisztikaszabályozója biztosítja, hogy a képtartalomnak megfelelő területen legyen érzékeny a hangra. Tehát nagy nyitású objektívnál gyakorlatilag 16 TUDOMÁNY TECHNIKA minden irányból jövő hangot érzékel, mig a látószög szűkítésével a felvett hang iránykarakterisztikája is szűkül. A felvett hang frekvenciatartománya 120 Hz-től 8 000 Hz-ig terjed. A fél hüvelyk nagyságú töltéscsatolt CCD áramkör felbontóképessége 280 tévéképsor, ami a kommersz feltételeknek megfelel. Viszont ez az adat előrevetíti a fejlesztés szükségét és további irányát is: jelenleg külföldön már forgalomban vannak a teljes tévéképet hűen visszaadó (625 sor képenként) minőségi HQ (High Quality) rendszerek. Az objektív fókusztávolsága 9 mm-töl 54 mm-ig folyamatosan változtatható törpe villamos motor segítségével. A képszalag továbbítási sebessége 23,69 mm másodpercenként, ami azt jelenti, hogy négy óra felvétel tárolható rajta. A négy mágnesfejes felvevőegység műszaki jellemzői aránylag jónak mondhatóak: a jel/zörej arány 43 dB-nél magasabb. Azok az intézmények, üzemek, amelyek már rendelkeznek képmagnóval, minden bizonnyal a gyártás beindulását kővetően megpróbálnak az új felvevő kamerához hozzájutni, hiszem ezzel lehetővé válik számukra, hogy a saját szükségleteiknek és igényeiknek megfelelő videofelvételeket készítsenek maguknak (oktatófilmek, dokumentáris jellegű műsorok, metodikai anyagok stb.). Meg kell azonban jegyezni, hogy bár a kamkorderrel gyorsan lehet felvételeket készíteni, viszont annál hosszadalmasabb munka az utóvágás elvégzése. így hamarosan felvetődik a vágópult vásárlásának igénye. Szerencsére ez a kérdés is hamarosan megoldódik, mivel ugyancsak ez idén indítja egy kis észak-csehországi elektronikai üzem a vágópultok gyártását. így intézményi szinten fel sem vetődik a vagy-vagy kérdése: egyértelmű, hogy a képmagnóra és a felvevő kamerára egyaránt szükség van. A gyakorló videósoknak képmagnójuk már van. igy ők pénztárcájuk függvényében gondolhatnak egy esetleges kamkorder-vásárlásra. Kezdő videorajongóknak meg nagyon nehéz tanácsot adni. Ugyanis tény, hogy bármely felvétel visszajátszható a felvevő kamerán, viszont a kamkorder amatőr változata arra nem képes, hogy tévéből felvegyen (még egyszerű videojelet sem), tekintve, hogy külső szinkronjelre csak a félprofi kamko'derek képesek működni. Ezzel szemben a képmagnó az antennáról közvetlenül működtethető — a felvételhez még tévére sincs szüksége, tehát ezalatt egy másik műsort nézhetünk —, ráadásul előre programozható is. így akár távollétünkben is felvesz bármilyen műsort. Ráadásul újabban a hivatalos televíziók startoló (ún. VPS) jeleket sugároznak az egyes adások előtt, igy a megfelelő áramkörrel felszerelt képmagnó csak erre indítja a felvételt. Márpedig az előre programozhatóság lazítja a néző tévéfüggését: hiszen nem kell tévéközeiben maradnia, ha egy műsort mindenáron meg akar tekinteni. Legfeljebb néhány óra késéssel teszi meg, ha hazaérkezett. Ebben az esetben is csupán egy dolog ajánlható: ha már valakit a videózás szenvedélyével vert meg a sors, elöbb-utóbb vegye meg mindkettőt. OZOGÁNY ERNŐ a
