A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-10 / 11. szám
Az irodalom emberformáló erejéről Beszélgetés Gáspár Tiborral, a Komáromi (Komárno) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium magyar—történelem szakos tanárával Amikor Gáspár Tibor tanárral leültem beszélgetni, még nem sejtettem, hogy milyen sokoldalú embert ismerek meg benne. Foglalkozik a regionális irodalmi és történelmi emlékek felkutatásával, iskolatörténettel, a komáromi diákszínjátszás hagyományainak kutatásával, publicisztikai tevékenységgel... — Mindezek közül melyik a legfontosabb? — A tanítás! Az, hogy a tanítványaimmal necsak megismertessem, hanem meg is szerettessem a magyar és a világirodalmat, a művészeteket, hogy olvasókká neveljem őket, ha majd kikerülnek a nagybetűs életbe, akkor a közéletben és a kultúrában tevékeny emberekké váljanak. Abban a csöpp szabadidőben, ami mindemellett marad, szívesen irok a hazai és külföldi lapokba, most például vállaltam a Barangoló című honismereti lap rovatvezetését. — Az irodalmi színpadi mozgalom és Gáspár Tibor neve szinte eggyé forrott Komáromban. Kérem meséljen a kezdetekről? —- Irodalmi színpadunk 1960-tól — kisebb megszakításokkal — tevékenykedik rendszeresen. Eddig 54 irodalmi összeállítást, színművet állítottunk színpadra. Kezdetben az oratórikus műfajt műveltük Az 1980-as évek elején változtattunk, és azóta a diákszínjátszás hagyományait ápoljuk. Középkori diákdrámákat, színműveket mutatunk be. Ezeknek a felkutatása szintén érdekes, nehéz és szép feladat. Pállya István: Ravaszy és Szerencsés című darabját, liléi János Tornyos Péterét. A kortárs szerzőktől pedig Páskándi Gézának: Az eb olykor emeli lábát és a Diákbolondító című müvét vittük színre. Sikerült felkutatnom a Színháztörténeti Intézetben egy ismeretlen francia szerző vígjátékát, A nők jakobinus klubját. Még föl sem volt vágva. — Milyen nyelven íródott? — Cselekménye a francia forradalom idején játszódik. Még a 18. század végén lefordították magyarra. Mi is meghagytuk az eredeti nyelvezetét. — Értették a diákok? — Értették és élvezték, mert elsősorban a helyzetkomikumokra, a játékra építettük az előadást. Itt rögtön hozzá teszem azt is, hogy a diákszinjátszás útján szeretnénk továbbhaladni. ígéretet kaptam az Irodalomtörténeti Intézettől, hogy a közeljövőben kiadásra kerül a középkori diákdrámák gyűjteménye, és akkor lesz miből válogatnom. Magam sem gondoltam, hogy a középkori iskoláinkban mennyi diákdrámát játszottak! Az előzetes felmérés szerint eddig már többezer darabot gyűjtöttek össze. S még egy érdekesség: ebben a gimnáziumban már a 18. században színre vittek diákdarabokat. Erről tudósít egy bécsi újság. Sajnos, a tudósítás csak ennyi és nem bővebb. — Bizonyára büszkék lesznek a diákok iskolájukra, ha ezt olvassák! — Nem újdonság ez számukra, mivel erről már gimnáziumunk évkönyvében is olvashattak, sőt a próbákon és az órákon is tájékoztatom őket a hagyományainkról. — Melyek a fesztiválokon, versenyeken elért legrangosabb eredményeik ? — Nehéz volna felsorolni mind, mert a 30 év folyamán járási, kerületi és országos versenyeken sok rangos helyezést értünk el. Az 1970-es évek elejétől rendszeresen ott vagyunk a Jókai Napokon, és eddig més mindig telt ház előtt játszottunk. Több alkalommal szerepeltünk magyarországi fesztiválokon is. — Hogyan történik a darabválasztás és a felkészülés? — A darabot még a nyári szünidőben kiválasztom. Elvégzem a dramaturgiai munkát. Kiválasztom a darabhoz megfelelő zeneszámokat, és a tanév kezdetén tanítványaim legépelik a szövegkönyvet. Ez nem kis munka! Esetenként 30—40 oldal, és 40—50 (Példányban van rá szükség! Azért is kell ilyen sok példányban legépelni, mert nagy szereplőgárdával dolgozunk. Célom: hogy minél több tanítványt bevonjak az irodalmi színpad munkájába, hogy érettségi után is folytassák ezt az áldozatos kultúrmunkát. — Mennyiben kötődik az irodalmi színpadi mozgalom a Csemadok kulturális tevékenységéhez ? — Ahogy a csehszlovákiai magyar kultúra része az egyetemes magyar kultúrának, iskoláink kulturális élete is úgy kapcsolódik a Csemadok tevékenységéhez. Nemcsak azért, mert középiskoláink tanulóinak jelentős része tagja szövetségünknek, hanem azért is, mert célunk az anyanyelv ápolása, kulturális hagyományaink gondozása, tehát az, Xenofóbia Elkezdődött az új fesztiválidény. E sorok megjelenésekor javában folynak a járási, sőt a néptáncosok versenyében a kerületi fordulók is. Hogy az említett rendezvényeken otthonosabban mozoghassak, végignéztem a tavalyi hetilapok és folyóiratok „fesztiváltermését''. Csodálattal vettem észre, hogy a tavalyi Országos Népművészeti Fesztiválról író kollégák mennyit foglalkoznak az anyagválasztással — s a cikkek olvasása közben döbbentem rá arra is, hogy a néptáncegyüttesek országos versenyén az erdélyi táncanyag dominált. Az országos versenyről annak idején jómagam is írtam egy-két sort, de azt hiszem, hogy az „Erdély-túltengésrő!" nem emlékeztem meg. Az anyagválasztás ugyanis szerintem nem territoriális, hanem minőségi kritérium; nem értem, miért kell egy csoportot „jobbnak" minősíteni csak azért, mert gömöri vagy csallóközi táncot, zenét visz fesztivál-A CSEMADOK ÉLETÉBŐL színpadra. Ha újra végiggondolom a tavalyi országos versenyen látottakat, rá kell jönnöm, hogy valóban Erdély volt túlsúlyban a díjazott csoportoknál. Sőt, a győztes Hajós kizárólag erdélyi anyaggal élt. Mit lehet tenni: jól csinálta meg. Szabadjon idéznem az Idegen szavak szótárából: „Xenofóbia (lat.), az idegentől, ismeretlentől való beteges félelem". S mi az erdélyi anyagot évek óta idegennek tartjuk, néhány évvel ezelőtt pedig olyan vélemény is elhangzott egy válogatóbizottsági kiértékelésen, hogy az erdélyi anyagot csak azért nem ildomos színpadra vinnie hazai magyar néptáncegyüttesnek, mert az a tánckultúra nem is a miénk. A csoportok mégis színpadra vitték. Miért? Mert megtanultak valamit, amit a színpadon is be szeretnének mutatni. Mert az erdélyi táncanyagot (és természetesen a zenei anyagot is) kompakt egészként tanulták meg. Mert az erdélyi anyagon keresztül megtanultak néptáncban is szisztematikusan gondolkodni, s mert az erdélyi tánckultúrától kaptak útmutatást ahhoz, hogy hazai tájegységeink mozaikszerűen összegyűjtött anyagából kerek egészet tudjanak összeállítani a táncszínpadra, néha tán rekonstruálni is tudjanak olyan anyagot, amely már nem gyűjthető öszsze és emlékekben sem él. Ezen csoportok elég hangosan — a munkájukkal — mondták ki azt, hogy az erdélyi tánckultúra igenis a miénk. (Ide három felkiáltójel kellene.) Mert ugyan kié is egy kultúra, ha nem azé, aki műveli? Elindulok tehát az idei fesztiválokra is. Örömmel megtapsolom bármely csoport (uram bocsá') kecsuáni táncát, Szorgos, mozgalmas napok előzték meg december 19-ét Pelsőcön (Pleáivec). Erre a napra tűzték ki a Csemadok értékelő taggyűlését. A közelgő karácsony hangulata áradt a meghívókból, felkérve az idősebbeket, ismertessék meg a fiatalokat a régi pelsőci karácsonyi és újévi szokásokkal. A fiatalokat fenyőfadíszek készítésére invitálták, amelyekkel az elkészített fákat kellett díszíteni. Illatos kenyér, kalács, mézeskalács, alma, dió, mogyoró került az asztalokra. Máté Gézáné, a Csemadok alapszervezetének elnöke értékelte az eltelt év munkáját, ismertette a jövő év feladatait. Sajnos, a szervezet rendezte műsorokon, előadásokon kevesen vettek részt, legyen az irodalmi est, egészségügyi, honismereti, csillagászati előadás ha azt tisztességesen csinálja meg, de nem tapsolom meg a rosszul előadott gömöri táncot csak azért, mert az „a mi kutyánk kölyke". Nekem nincs xenofóbiám. Akinek van, gyógyítássá. Kiváló szakembereink vannak — s ők valóban a „mieink". LOVÁSZ ATTILA vagy iró—olvasó találkozó. Csak bizakodni tudunk abban, hogy az idén nagyobb lesz az érdeklődés, a falu lakossága felébred szendergéséből. Szeretnénk a megalakulás 40. évfordulóját méltóképpen megünnepelni. Tartalmas, szép kulturális műsort készítettek az alapiskola pedagógusai: Fazekas Árpádné. Jánosdeák Zoltánné és Kovács Lászlóné. A népszokások gyűjteményéből Agócs Szilvia, Sebő Ildikó és Agócs Gabriella olvasott fel részleteket. Körösi Lászlóné gondoskodott a fenyöfadíszek elkészítéséről és a fák ízléses feldíszítéséről. Jól előkészített évzáró értékelő gyűlést tartott a Csemadok. Egybekötötte a hagyományok ápolását a művelődéssel, izlésfejlesztéssel. MÁTÉ LÁSZLÓNÉ Szép kulturális műsor 6-
