A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-03 / 10. szám
••• Makacs ember vagyok. Kiharcoltam magamnak az állatkert igazgatójától egy krokodilt. Nem nagyot. Kis krokodilt. De kiharcoltam. Mennyi fáradságba került! Kértem. Követeltem. Vertem a mellemet. Sírtam! Igazi könnyekkel! Ő meg csak mondta a magáét. — Minek önnek a krokodil? — Hát önnek minek? — kérdem. — Tudományos célokra. — Nekem pedig egy tudományos kísérlethez kell! — mondom. — Látott már valaha háztartásban felnevelt krokodilt? — Nem láttam — mondja. — Hát majd fog látni! — mondom én. — És egyáltalán köszönje meg, hogy nem oroszlánt vagy elefántot kértem! Köszönetét ugyan nem mondott, de egy krokodilt kiutalt. Egy csúnyát. Láthatóan azokból, amelyeket ki szoktak selejtezni. Hazavittem a krokodilt és betettem a kádba. Egy óra múlva megérkezett az esti újság riportere. Lefényképezett, hátam mögött a krokodillal. Vicces volt. Mindketten a fogunkat vicsorítottuk. Én — az örömtől. A krokodil — a méregtől. Én meg is értem. Az én kádam bizony szűk. Ülőkéd. Megvártam, míg megjelenik az újság, aztán rohantam a tanácshoz. Lelkendezve lobogtattam az újságot. Beengedtek a tanácselnök helyetteséhez. — Van önnek krokodilja? — kérdem. — Nincs. Miért? Kéne lenni? — csodálkozott el. — Ha szereti a természetet, akkor igen! — Szeretem. Van is kutyám. Méghozzá aranyérmes! — Nekem meg krokodilom van! Az úlökádban. Nem napról napra, hanem óráról órára nagyobb! — No és? — Mi az, hogy no és? Nekem most már kétszobás lakásra van szükségem! Hogy a krokodil megnőhessen. Meg egy speciális kád is kell — mondom és előveszem az újságot. — Olvassa! Én nem csalok. Én lelkes állatbarát vagyok! Visszaadta az újságot és elkomolyodott. — Nos — mondja — lakásról gondoskodunk. Speciális kád helyett pedig ... — Helyes — mondom. — Adjanak egy nagy kádat addig. Ebben maradtunk. A tanácstól a munkahelyemre mentem, útközben benéztem a halkereskedésbe. Bemegyek az üzletvezető irodájába. Az asztalára teszem az újságot és kérdem: — Ön mivel táplálkozik? — Én? — pirul el és egy ideig hallgat, nem tudja, mit feleljen. — Ön! — erősködöm. — Miért érdekli ez magát? — tér magához, miután elolvasta, ami az újságban állt. — Kaviárunk nincs. Győződjék meg róla. — Nekem nem kell kaviár — mondom. — A krokodilom hallal táplálkozik. Nem hiszi? Akarja, hogy idetelefonáljanak a tanácstól? — Hiszem — mondja az üzletvezető. — Szolgálhatok fagyasztott fókával, rozmárral és medúzával. — Mit mond? — emelem fel a hangomat. — Ön meg akarja hiúsítani a tudományos kísérletet ? Az üzletvezető megijedt. Elsápadt. Megegyeztünk, hogy fogassúllőt, pontyot és füstölt halat ad. A munkahelyemen úgy fogadtak, mint valami hőst. Az újságot már valamennyien olvasták. Gratulálnak. A kezemet szorongatják. Tudja-e, mennyi halat eszik meg az én krokodilom egyetlen nap alatt? — mondom a főnökömnek. — Tudom — bólint. — Már beszéltem a vezérigazgatóval, hogy léptesse magát elő. Az ebédidejét is meghosszabbította. Hogy nyugodtan megetethesse a krokodilt. . — Igyekezni fogok — mondom. Hazaérkezem. Indulok a kád felé. Felberreg a telefon. A tanács. Kérik, hogy menjek a kiutalásért. Letettem a kagylót — kopognak az ajtón. A természetvédő liga képviselője érkezett meg. — Ön lesz a mi lobogónk! — mondja. — Ezt hogy értsem? — kérdem. — Tán csak nem akarnak engem hordani lobogó helyett ? — Nem — mondja —, ön átvitt órtelemlesz a mi lobogónk. Mi már beválasztottuk önt a természetvédő liga elnökségébe. — Hát ha ez szükséges... De útközben bemegyek a tanácshoz. Két óra múlva tértem haza a kiutalással. Az ajtóm előtt pionírok várnak rám. — Az állattenyésztő szakkörből vagyunk — mondják és pionirnyakkendöt kötnek a nyakamba. Könnyekig meghatódtam. — Szeressétek a természetet! — mondom nekik. — Szeressétek a természetet! És legyetek hűek a természethez mindörökre! — Ön miért tart krokodilt? Titok? — kérdik a gyerekek. — Titok — mondom. — Értitek? — Értjük, bácsi. Mi már nagyok vagyunk! — mondják. — Megnézhetjük a krokodilt? — Tessék! — mondom, és odavezetem őket a kádhoz. A krokodil nyugodtan fekszik. Nem mozdul. Biztosan alszik. Megböktem egy bottal — nem reagál. A hátára fordult, egyet rándult még. Kimúlt a kis állat. Az éhségtől. Hiszen még egyetlen egyszer sem etettem meg. A gyerekek lógatják az orrukat. Én pedig? Én már kész vagyok! Sági Tóth Tibor fordítása VETŐMAGOK, PERMETEZŐ ANYAGOK Már most gondoljon a jó termésre, amelyet az ARBOROL vagy NITROSAN 25 téli permetező anyag használata biztosít KAPHATÓ A SZAKÜZLETEIBEN 23
