A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-03 / 10. szám
AZ ORVOS VÁLASZOL Dohányfüst a gépkocsiban — Amióta megvettük a Skodát, örökösen vitatkozunk, mert a család nőtagjai ellenzik a dohányzást, a férfiak pedig a gyermekre sincsenek tekintettel, egyik cigarettáról a másikra gyújtanak a kocsiban — panaszolja T. Józsefné lévai (Levice) olvasónk. Nem foglalkozhatunk itt most részletesen a dohányzásnak az emberi test egyes szerveire, szervrendszereink működésére gyakorolt hatásával. Csak arról szólunk, mennyite hat a kocsi belterének légszennyezettsége a járművezető és útitársai egészségi állapotára és közérzetére, valamint hogyan befolyásolja a vezetés biztonságát. A gépkocsi kis térfogatú belterében a levegő hamarosan elhasználódik, az utasok aránylag kevés oxigénhez jutnak akkor is, ha senki sem dohányzik közülük. Általában nem friss levegő áramlik be különféle nyílásokon, hézagokon, hanem benzingőz, kipufogógáz, utak felkavart pora. A közlekedési eszközök kipufogó csövéből beszüremlő ártalmas anyagok egyike a szénmonoxid. Többek közt ezt a gázt tartalmazza a dohányfüst is. A szennyezett légtérből ezt a mérget is magukba szívják az utasok, sok esetben zsenge korban levő gyermekek, terhes nők, idült betegségben szenvedő idősebb személyek, nem dohányosok. A belélegzett szénmonoxid a tüdőből a véráramba kerül s a vörös vérfestékkel vegyülve karboxihemoglobint képez. A hemoglobin magas százalékát blokkolhatja Így kiszoritva az oxigént, amelyből annál kevesebb ÉLT-E SEHEREZÁDÉ? Amikor Antoine Galland a XVIII. század elején észrevette, hogy az általa fordításra kiszemelt hat arab mese mögött 1001 történet rejtőzik, arra is rájött, hogy a meséknek némi valóságalapja is van. Az őt követő orientalisták nem nyugodtak addig, míg történeti és néprajzi dokumentumok alapján ki nem nyomozták Seherezádé és a mesék hiteles származását. Valóságos irodalmi detektívekké kellett válniuk ahhoz, hogy végül megállapíthassák: ami a fantáziadús mesékben történik, az tulajdonképpen az általános igazságok, a mindenütt érvényes emberi tulajdonságok ismeretéből leszűrt bölcsesség. Seherezádé nem létezett valójában, de a perzsa fantázia egy mesemondónö szájába adta mindezt az összegyűjtött bölcsességet. A különféle korokból és vidékekről eredő történeteket később arabra fordították, s így az eredetileg perzsa történelmi eseményekhez és környezethez fűződő mesék anyaga kiegészült a mohamedán világ egyéb stílusjegyeivel és sajátosságaival. A történetek színhelye is főleg Kairó és Bagdad köré csoportosul az arab nyelvű, egybeszerkesztett meseanyagban. A mesék valóságanyagából kiindulva az irodalmi detektívek rokon mesecsokrok létezését is felismerték. Seherezádé bölcsességének meseszálai messze-messze eljutottak. Vagyis a gondolkodó emberek mindenütt rájöttek arra, amire ö: „az élet a véletlen és a szükségszerű leánya", szerencsés és szerencsétlen örökséget egyaránt hozunk majut el az agyhoz és más fontos szervekhez. Az oxigénhiány mellett felemlíthetünk még több más érvet is, amelyek egytől egyig azt igazolják, hogy a gépkocsivezetőnek főként menetközben veszélyes dohányoznia, mert a nikotin és a dohányfüst égési termékeiben levő többi mérgező anyag csökkenti képességeit. A nikotin a központi idegrendszerre hat s gátolja a döntő fontosságú ideggócok hibátlan működését. Az agyidegeket is károsítja s kihatással van a látás és a hallás szervére. Szakorvosok gyakran hívják fel a figyelmet arra, hogy az erősen dohányzó járművezetők látása gyengébb, mint a nem dohányzóké, amihez a nikotin hatásán kívül a szénmonoxid is hozzájárul. A dohányfüsttel szennyezett levegő, amit a gépkocsi nem dohányzó utasai is belélegeznek, a szénmonoxid ill. széngáz mellett a cigaretta égésének kátrányos termékeit is tartalmazza s kielemezhető belőle az arzéndioxid és még sok más, egészségre ártalmas, mérgező vagy agresszív anyag. Némely járművezető abban a tévhitben él, hogy éppen a cigaretta az, amely segíti, hogy menetközben, különösen hosszabb, egyhangú utakon, összpontosítani tudjon s leküzdje a fáradtságát. Az ellenkezője igaz: a nikotin kezdetben esetleg serkentőleg hat, rövidesen azonban gátló hatás lép fel, amely a dohányzó vezetőt arra készteti, hogy ismét rágyújtson. A többi az elmondottakból következik. Aki gépkocsit vezetve dohányzik, egyik kezével minduntalan elengedi a kormánykereket. A ruhára vagy a fedetlen testfelületre hulló szikra égő cigaretta elvonhatja a vezető figyelmét az egyre változó közlekedési helyzetről, esetleg ijedtséget okozva hirtelen mozdulatot, váratlan menetirányváltást, balesetet idézhet leő. Dr. SZÁNTÓ GYÖRGY gunkkal, s hogy melyik lesz életünkre nagyobb befolyással, az a sorsunk titka. Ezek a gondolatok rejtőznek a mongolok 1001 este, a peruiak 1001 óra, a tatárok 1001 negyedóra és a szírek 500 és fél reggel cimü meséi mögött is, természetesen a népi sajátosságok, a paraszti bölcsességek megfelelő szó- és képhasználatával. MIRE HASZNÁLJÁK A LÉGHAJÓT? Az ükapáink által még annyira csodált léghajó ma a magasság vándorainak sporteszköze, sőt számos területen munkaeszköz is. Rajongói még mindig szép számmal akadnak, de egyre kevesebben emlékeznek dicső múltjára. Pedig volt idő, amikor még a haditechnikát is forradalmasítani akarták az óriás gömbökkel. 1849-ben például az osztrákok a magasan szálló ballon gondolájából akarták bombázni az egészen más gondolákhoz szokott Velencét. A várost csak az mentette meg, hogy hirtelen megfordult a szél, és a léggömböt gyújtóbombástól visszaterelte azokhoz, akik felbocsátották. A francia—porosz háborúban postát szállítottak a léghajók. az első világháborúban a tüzérségi tüzet irányították léghajóról az olasz hadszíntéren, Londont pedig léggömbzár védte a légitámadások ellen. Mindez már a múlté. A mai léghajók békés célokat szolgálnak, energiában szegényedő világunkban nem is roszszul. ^ EMBERI SORSOK 144 ÓRA OTTHON Borongós, ködös téli reggel a Pardubice melletti női börtönben. Jaroslava Z. — már saját ruháiba öltözve — jelentkezik az ügyeletesnél. Némán, szinte vigyázzban hallgatja végig a magatartására és visszatérésének idejére vonatkozó szigorú intelmeket. És négyszáz korona zsebpénzt számolnak le elé. Fölemelkedik előttünk a sorompó, és máris rohan velünk az autó Prága felé. A riporter és a gyámhatósági előadó a börtönből kíséri haza hat nap eltávozásra Jaroslava Z.-t. E hat napot jó magaviseleté, pontos és szorgalmas munkája jutalmául kapta; s erről csak a hazautazása előtt két-három nappal szerzett tudomást. — Amikor szóltak, hogy hat napra hazaengednek, mérhetetlen boldogságot éreztem — ismeri el halkan. — Általában csak a gyerekeseknek adják ezt a jutalmat. Megértem, hogy a gyermekeknek van a legnagyobb szükségük az édesanyjukra, de bizonyos értelemben az én esetem sem különbözik ettől. Beteg, idős anyámnak elmondhatatlan örömet jelent majd ez a látogatás. Elhallgat, s percekig zavartan szemléljük a ködbe bugyolált tájat. Messze járunk már, amikor szavaiból nagyjából összeáll a történet. — Sajnos, peches voltam a férfikapcsolataimmal, és többször is rosszul választottam. Az alkoholistától a bűnözőig a legrosszabb fajta jutott ki nekem. A feltűnően jó alakú asszony negyvenéves, foglalkozását tekintve énekesnő, aki jobbára a színpad és az éjszakai mulatók világában élte az életét. Ki-ki azt hihetné, hogy itt aztán nem nehéz emberismeretre, élettapasztalatra szert tenni... Ehelyett szomorkás mosoly a válasz: — Élettapasztalatom tényleg bőven van, ám amikor föltűnt életemben az a velem egyidős, jóképű nyugatnémet férfi, mégis bedőltem: komolyan azt hittem, hogy eljött az igazi. Igen ám, csakhogy ezt a megnyerő modorú férfit nem pusztán a szerelem hajtotta Jaroslava Z. felé, hanem a hölgy lakásának egyik szobája búvóhely lett azon személyek számára, akiket hazánkon át külföldi kamionosok csempésztek át Nyugat-Európába. A kamionosnak egyébként nem sok dolga volt. Csak a Hivatalos plombát kellett felnyitni, beterelni az illetö(ke)t, majd visszazámi az ajtót, és a plomba, illetve a TIR-jelzés garantálta, hogy a határon nem szükséges újra ellenőrizni, vámolni. — Tudtam, hogy a vőlegényem az embercsempészésért lóvét kap. és ö is lefizet másokat. Azt is tudtam, hogy nekem ebben nem szabadna részt vennem, de szerettem öt, és bármit megtettem volna érte. Amikor aztán mégis ki akartam szállni a buliból, már késő volt. Hiába kértem, hogy ne küldjön a lakásomra idegeneket, ne tartson nálam idegen pénzeket és ki tudja honnan származó holmikat. Végül is lebuktunk, és engem jogerősen három évi szabadságvesztéssel sújtott a bíróság. Büntetlen előélettel kerültem a rácsok mögé, és büntetésem javát már letöltöttem. — Hogyan szokta meg a börtönéletet? — Azt nem lehet megszokni. Legföljebb megtanultam elviselni. Talán nem is a bezártság itt a legrosszabb, hanem az. hogy nem azok között telnek a napjaim, akiket szeretek. — Milyen ott bent, mondjuk, a reggel? — Kapkodós. Sietve kell mindent elvégeznünk, a mosdást, az ágyak bevetését, ráadásul az ébresztő után mindenki harapós kedvű. Azután reggelizünk, majd indulunk a munkahelyre. Nyolc órát dolgozunk naponta, ugyanúgy, mint a kintiek. Jaroslava Z. különösen nehezen szokta meg a börtönéletet. A zárkatársak közül jó néhányan megérezték, hogy „nem közülük való", hogy a legtöbbjüknél olvasottabb, jobb élethez szokott. Vége-hossza nem volt a kegyetlen ugratásoknak, aminek refrénje az volt, hogy: majd kínjában fog dalolni a művésznő! ... Ő védekezett, ahogy tudott, és igyekezett megkeményíteni magát, hogy elviselje ezt a helyzetet. — Amennyire lehetett, igyekeztem kitérni minden támadás elöl. Bent az a rend, ha valakinek valakivel gondja van, akkor jelentheti a zárkafelelősnek. Ö jogosult arra, hogy szóvá tegye a dolgot. Az ilyesmiből, megtorlásból, azonban könnyen veszekedés, esetleg verekedés is támad. Okosabb tehát, ha az ember kerüli az összeütközéseket, nézeteltéréseket, mert a mindennapi konfliktusokban kinek-kinek önmagát kell megvédenie. Közben már az ország fővárosának határában járunk, föltűnnek az első lakótelepek. Jaroslava Z. barátai és ismerősei is Faágában élnek. Ők vajon mit szóltak, amikor megtudták, hogy börtönbüntetésre ítélték? — Sokan sajnáltak. Jó páran írták, hogy eljönnének meglátogatni. De én nem akartam ... Borzasztó érzés a rácsok között találkozni valakivel, akivel korábban egyenrangú, szabad emberként voltam együtt. Most, amíg otthon leszek, fölhívom néhány, de igazán csak néhány jó barátomat. A többiek most zavarnának. Ők azok, akik ha meglátnak, majd úgy tesznek, mintha örülnének, a hátam mögött meg összesúgnak. Ennél még mindig jobban elviselem azokat, akik elfordítják a fejüket, ha szembetalálkozunk az utcán. Ez legalább egyenes viselkedés. Már Prága utcáin kanyargunk. Még néhány sarok és megérkezünk. Jaroslava arca egyre feszültebb, de egyúttal boldogabb is. A hat napra tervezett programjáról kérdezem, de érzem: már nem a riportert figyeli. Már a kocsiból való kiszálláshoz készülődik, amikor újra megszólal: — Az otthonomnak örülök majd, annak az egyszerű ténynek, hogy otthon lehetek a saját holmijaim és a szeretteim között. — Csak nem zárkózik be a lakásba? — kérdezem kissé tolakodóan, hiszen hosszabb távoliét után az ember nemigen kíván elmenni otthonról. — Segítek majd otthon, vigasztalom az édesanyámat, együtt leszek a testvéremmel, egyik este néhány közeli barátot is meghívok. És szeretnék egy operaelőadást is megnézni a színházban. A gyámhatóság autója magas, szürke homlokzatú ház előtt fékez. Itt a negyedik emeleten lakik Jaroslava Z. az édesanyjával és a nővérével. Pillanatok alatt kiderül: a mama most kórházban fekszik, Jaroslavát csak a nővére várja. A testvérek egymás nyakába borulva megölelik egymást. Csendben távozom, a riporternek itt már nincs keresnivalója. (M-) 19
