A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-03 / 10. szám
A KÖRÜLTEKINTŐ NEMZETISÉGPOLITIKA A MINDENNAPOKAT SEGÍTI • EGYÜTTLÉT ÉS EGYÜTTÉLÉS • A POLITIZÁLÁS ÚJRAGONDOLÁSA • INTERJÚ KROCSÁNY DEZSŐVEL, A SZLOVÁK NEMZETI TANÁCS ALELNÖKÉVEL inkban a magyar anyanyelvi kultúrához kötődünk, viszont társadalmi, politikai és gazdasági életünk az otthon érzetével fűz bennünket a Csehszlovák Szocialista Köztársasághoz. Mindennek tudatában pedig bátran leszögezhetem, hogy a nemzetiségi politika végrehajtása hazánkban is — ma és a jövőben egyaránt — valóban össztársadalmi ügy és feladat. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint hazánk lakosságának több mint öt százaléka valamelyik nemzetiséghez tartozik. Ebből a legnagyobb lélekszámú nemzetiségi közösség — kis híján 600 ezer főt számlálva — a magyar; továbbá kereken 68 ezer lengyel, 62 ezer német, 47 ezer ukrán és mintegy 35 ezer egyéb nemzetiségű állampolgár éi Csehszlovákiában. Ez is tükrözi, hogy a több évszázados történelem, a korábbi politikai és társadalmi viharok egy sajátos, de a Duna-medence, illetve Közép-Keiet-Európa országaira mégis oly jellemző népi s nemzetiségi együttlétet teremtettek. Együttlét vagy együttélés? Nos, nem egyetlen, mégis alapvető és a gyakorlatban szinte napról napra megválaszolandó kérdése e témának. Nem véletlen tehát, hogy a CSKP minden lényegesebb dokumentumában különös hangsúllyal szerepel hazánk nemzetiségi politikája, az elért eredmények rögzítése és hangsúlyozása. A párt XVII. kongresszusa e tekintetben így fogalmazott: „A nemzetiségek hazájuknak tekintik a Csehszlovák Szocialista Köztársaságot. Egyenjogúságukat, anyanyelvűk ápolását, kultúrájuk fejlesztését a jövőben is biztosítani kell." A lenini nemzetiségi politika elvei sűrűsödnek e mondatokban, és az a történelmi-politikai felismerés, hogy csakis a szocialista társadalom közös építése nyújthat reális esélyt az élet adta nemzetiségi kérdések megválaszolásához. így a Csemadok létrejöttének 40. évfordulója is kitűnő alkalom arra, hogy a több kultúra vonzásában élő nemzetiségek életéről, hazánk nemzetiségi politikájának gyakorlati tapasztalatairól; az átalakítás, a gazdasági reformok és a demokratizáció jegyében kialakuló társadalmi párbeszéd néhány mozzanatáról a riporter Krocsány Dezsővel, az SZNT alelnökével beszélgessen. — Az újságírói munka és a sűrű országjárás sokéves tapasztalatai azt mondatják velem, hogy a nemzetiségi lét megtartásának döntő előfeltétele a nyelv, a kultúra, a hagyományok őrzése. Ennek keretében a közösséghez való tartozás formai összefoglalója a szervezet esetünkben a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége ahol például ön is tagja a központi bizottság elnökségének . . . — Valóban szükséges a nyelv, a kultúra, vagy a társadalmi élet demokratikus fórumainak tételes megemlítése. Én mégis úgy vélem, hogy a nemzetiségi tudat szempontjából lehetetlen különválasztani ezek fontosságát, hiszen együttesen teremtik meg — jó közegben és megfelelő társadalmi környezetben — a nemzetiségi lét s az ezzel való azonosulás feltételeit. De hadd szóljak arról is, hogy a Csemadok — a hazánkban élő többi nemzetiség kulturális szövetségéhez hasonlóan — bizonyos fokig erdekképviseleti szerv is, amely meghatározott létszámú apparátussal és ehhez mért operativ lehetőségekkel dol— Talán kezdjük azzal: hazánkban mit jelent ma nemzetiségnek, illetve egy nemzetiségi közösség tagjának lenni? gozik. A hagyományok, a nemzetiségi szokások ezért elsősorban apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre szállnak; és jobbára a családok, a mikroközösségek őrzik, a kulturális kisközösségek terjesztik ezeket. Erre alapozódik azután az oktatás, a tanulás jogának érvényesítése, a közművelődés igénye, az azonosságtudat fejlesztése. A legfontosabbnak ezért az anyanyelv ápolását tartom, hiszen köztudomású, hogy csakis ez a kincs lehet a nemzetiségi lét megőrzésének alapja. Ebben a tekintetben, és az ehhez kapcsolódó tennivalók tárgykörében, mind a Csemadok-tagság, mind a nemzetiségi lakosság szélesebb köreiben sok még a teendő. — Gondolom, e kérdés lényege a hazánkban élő nemzetek és nemzetiségek mindennapi együttélésének gyakorlati tapasztalatait, a nemzetiségek közérzetét firtatja. Bátran leszögezhetem, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártjának nemzetiségi politikája támogató, segítő és megtartó jellegű, ezért őszintén vállalhatja a lenini jelzőt. Azok az elvek, amelyeket a CSKP 1948 februárjában megfogalmazott, a mindennapok valóságává lettek. Az országban élő magyarság teljes egyenjogúságot élvez, s ugyanúgy élhet, mint bármely más csehszlovák állampolgár. Ennek logikus következménye, hogy gazdasági vagy társadalmi vonatkozásban az örömeink és gondjaink is javarészt olyanok, mint amilyenek az emberek örömei és gondjai hazánkban. Természetesen, a nemzetiségi lét megőrzése más kérdés, ott már bőven akadnak sajátos teendők. Azt hiszem, ebben a tekintetben egy minden nemzetiségre jellemző kettősség az alap és a meghatározó. A több mint félmillió lelket számláló csehszlovákiai magyarság esetében ez a természetes kettősség így jelentkezik: szokásainkban, nyelvünkben, hagyománya— A dolgok gyakorlati szempontjainak előtérbe kerülésével sokan úgy vallják, hogy a nemzetiségek közérzete egyben a nemzetiségi politika minősítése — Nagyon fontosnak tartom, hogy a nemzetiségek képviselőit mennyiben tekintik partnernek a különböző szervek, hatóságok és intézmények vezetői, munkatársai. Más szavakkal: a köznapi gyakorlatban megmutatkozó segítség, jóindulat, megértés, támogatás és objektivitás kérdéseitnartom lényegesnek. Nyíltan meg kell mondani 12
