A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-27 / 5. szám

••• Elérkezett tehát az a nap — az utolsó. Jerome tisztában volt azzal, hogy az ügy tovább már nem halasztható, elérkezett a döntés pillanata ... és Vima is döntött. Az asszony felkészült a nagy napra és neki is volt elképzelése az epilógusról. Jerome nem is sejtette, hogy minden tettével Virna elgondolását segítette. Á személyzetnek szabadnapot adott. Miguelnek megengedte, hogy a gépkocsiján befurikázzon a városba, majd fegyvertisztogatás közben a puska elsült és széjjelvitte a telefont. Úgy tűnt, hogy Vima helyett cselekszik. Már csak a szivar-operáció maradt hátra.

Az első napon az aconitot választotta. Metodikus szó: aconit, gondolta Vima, amikor rábukkant a könyvben. A szó valósággal levált a papírról és célba vette.

— Aconit — mondta félhangosan. — Ez az az orvosság, amelyet az orvos előírt nekem amikor a torkom fájt?

Jerome felnézett a könyvéből és megjegyezte:

— Az orvosságot akkor írják elő, ha valaki laryngitisben szenved.

— Jerome, itt írja, hogy az aconit halált hozó. Te tudtad, hogy az aconit méreg?

— Hogyne, drágám. Tisztában voltam azzal a csekélységgel. Miért kérded? Már megint öngyilkossági tervet forgatsz az ágyadban?

Miért ilyen kegyetlen? Sohasem hagyja abba? Évekig emlékeztetni akarja arra a pillanatra, amikor könnyelműen véget akart vetni az életének? Megivott egy üveg altatótablettát és egy búcsúlevelet hagyott az asztalon. A kórházban alaposan kimosták a gyomrát. Megmentették ugyan az életét, de Virna boldogtalan maradt. Cheryl, Jerome szeretője a színen maradt.

Behunyta a szemét. Holtán látta maga előtt a férjét. Majdnem felsikoltott. Mindenki öt nézte, az ügyész is. Ezután börtönbe vetették és levágták a haját. Virna rémülten eldobta a könyvet és berohant a fürdőszobába. Belepillantott a tükörbe. Az arca elvesztette valamikori szépségét és frissességét. Sokáig várt. Már senki sem akarta. Jerome sem. Csak akkor nézett valamivel szelídebben a nőre, amikor elfogadta a feltételeit. Ezer dollár havonta ... ezer dollár. .. csak ennyit kaphat. Se többet, se kevesebbet.

Ez nem igazság. Hát nem érdemel egy asszony többet? A férj hűvösen közölte a feleségével, hogy már az első napon megegyeztek és pont. Néha félreérthetetlen célzásokat tett. Vima szépen elhagyja a házat és visszautazik szülővárosába, Clevelendba és átadja a hálószobát Cherylnek.

— Mi lesz, ha az ötletet visszautasítom? — kérdezte Vima.

— Drágám, megkapom a válópert a te beleegyezésed nélkül is. Alimentációt nem fizetek, érted? Bizonyos bizonyítékokkal rendelkezem, ne feledd.

— Vannak bizonyítékaid, tudom .., és mi van azokkal a bizonyítékokkal, amelyekkel én rendelkezem? Úgy hiszed, hogy te vagy az egyetlen, aki magándetektívekkel nyittatja fel a leveleket? A kópéid az ajtóm mögött hallgatóztak. Vannak nekem is bizonyítékaim, Jerome. Téged nagyon érdekelnek ... és az adóhivatalt is érdekli. Örömükben a plafonra másznának, ha megtudnák, hogy milyen összegeket titkoltál el előlük.

— Virna, te ezeket a bizonyítékokat sohasem használhatod fel ellenem. Az ügyvédeim széjjeldarabolnak és végül egy centet sem kapnál tőlem. Nem érzed a hatalmamat? Úgy lesz minden, ahogyan én akarom. Ne állj az utamba, mert rossz véged lesz.

Virna szomorúan félrenézett. Mindig a férje győzött.

— Elválunk — folytatta a férfi. — Feleségül veszem Cheryl Masont. Most azt tanácsolom neked, hogy fogadd el a feltételeimet. Ne válaszolj azonnal. Adok neked egy hét gondolkodási időt...

— Elintézem, még alszik — mondta Vima, és kiugrott az ágyból. A párnája alól kihúzott egy doboz újságba csomagolt szivart és a teraszra rohant. Az üvegházban három szivart helyezett el az asztalon. Egy hosszú tűvel lehántotta a celofángyűrűt. Az első kettővel nem volt szerencséje. Ekkor árnyék vetődött az üvegház ablakára. Virna az egyik pad alá vetette magát. Ez Miguel, gondolta PETER HESSLER Vima, valami dolga akadt a kertben.

Maga sem tudta, hogy meddig tartózkodott az üvegházban. Végül betért a házba. Jerome az asztalnál reggelizett.

— Ilyen korán lábon vagy, drágám? — kérdezte Jerome.

— Néha nem ismerek rád. Gyere ... igyál egy csésze kávét.

Virna szó nélkül felrohant a szobájába. Csak ebédidőben vonult le. A szivart, amelyet Mercedes rendszerint Jerome tányérja mellett helyezett el, felcserélte á sajátjával. A mérgezettel.

— Végre — mondta és elhagyta az ebéd-N löt. Az udvarba sietett, ahol Miguel és Mercedes arra vártak, hogy kifizesse nekik a bért. Megköszönték a pénzt és bekocsiztak a városba.

Jerome szobájából hangokat hallott. Ez Victor Hurt, Sacramento legunalmasabb frátere. A vendég bizalmasan üdvözölte Vimát, de nem hagyta abba a meséjét. Meddig marad? Egy óráig? Kettőig?

Virna az óráját nézte. Ez az időhúzás csak tetőzte az idegességét. Hát ez az ember sohasem hagyja abba ? Ekkor Jerome lépett közbe, mintha csak megérezte volna, hogy az asszony mire gondol.

— Victor — mondta —, szívesen nálam tartanálak vacsorára, de a személyzetnek szabadnapot adtam. Te úgyis a fényes ven-déglök konyháját szereted, nem igaz?

Hurt végre felállt, elmondott még néhány pletykát és eltűnt. Jerome felsóhajtott.

— Unalmas, akár egy poloska.

Vima ezzel egyetértett és átsétált a konyhába, elkészíteni a vacsorát. Valami furcsa érzés kerítette hatalmába. Jerome úgyszólván a kedvében járt. Talán beleolvashatott a gondolataiba, mert hiszen majdnem valamennyi kívánságát teljesítette. Például amikor bevitte a salátát, Jerome az italoknál szorgoskodott. Inni akar? Régebben ezt sohasem tette. Nem szerette, ha valaki, Vima vacsora előtt iszik.

— Tenéked, drágám — mondta és letette a poharat Vima tányérja mellé. — Igyunk egymás egészségére, mert ez a nap nem olyan, mint a többi.

Az asszony egy szót sem szólt. Jerome folytatta. ^

— Drágám, ma este utoljára ülünk együtt ennél az asztalnál. Beleegyezel a válásba, ugye?

— Nem, Jerome! Erről szó sem lehet!

A férfi nem válaszolt. Megtörölte Vima poharát. A nő gyanút fogott. B akarja kábítani az itallal? Az ember mámoros hangulatban akármit aláírhat. Az első pillanatban nem akart inni a felkínált italból, de aztán meggondolta magát. Egy csöppnyi brandy megnyutatja az idegeit, hiszen az ujjai reszkettek.

Igen, tudta, megérezte. Valami bénítólag hatott az izmaira, majd hirtelen elgyengült. A gondolatai lelassultak. A torkában égett valami. Ekkor felfogta ... megpróbált felállni, sikoltani, akart, segítséget hívni, de a teste nem engedelmeskedett. Jerome ismét győzelmet aratott.

— Ezért felakasztanak, Jerome. Megfognak és felakasztanak! — súgta már-már elhaló hangon.

A férfi magabiztosan vigyorgott.

— Ó, nem, Vima, nem. Azt hiszik majd, hogy öngyilkosságot követtél el. Felbecsülhetetlen szolgálatot tettél nekem, amikor az öngyilkossági kísérlet előtt megírtad a búcsúlevelet. Megőriztem azt az értékes papirost ...

Mindenre gondolt... mindenre.

Virna nem vette le a szemét Jerome felfújt arcáról. Pillantása a szivarra esett. Látott mindent. Jerome lehántotta a szivarról a celofángyűrüt, beleharapott és a szivart betette a szájába ... lassan rágyújtott...

Vima mosolygott...

23