A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-12-16 / 51. szám
A. MI KADACáONYUNK HÁROM HELYSZÍN - EGY TÉMA Karácsonykor olyan arca van a világnak, mint a frissen sült foszlós kalácsnak: kerek. Most kevesebb rajta a kemény szöglet, a bökős borosta, a gond vájta ránc: kevesebb az álmatlan éjszaka. A világ most lehunyja szemét, és ha csak egyetlen pillanatra is. de ünnepel. Karácsonykor csend honol a műhelyekben. Ásít a vas, alszanak a gépek, nem szórnak szikrát a hegesztőpisztolyok. Munkás és hivatalnok otthon ül. családja körében. Gyertyát gyújt, tányérjába ünnepi levest mér, utána rántott halat, pulykasültet eszik; a karácsonyéj varázsában karjába emeli gyermekeit, szelíden megöleli feleségét... És aki magányosan, öregecskén él? Sajnos, annak kétszeresen is fájj hat) a magány. .. Bár vannak szerencsés öregek is. akiket jó sorsuk az élet végén kárpótol azért, amit korábban elvesztettek, vagy egyszerűen elmulasztottak. 1. Menyegző A szociális otthon folyosóján lóca áll a nagy üvegablak alatt, melyen sárgán süt be az ősz végi napfény. Károly bácsi kissé nehézkesen feláll, és a mellette ülő idős asszonyra mutat, aki csak most engedi el a kezét. „A feleségem" — mondja Károly bácsi; Emma néni pedig előbb öt nézi, mert az öregember ajkát is látni akarja, amint kiejti ezt a szót, csak azután pillant rám. Arca az ősz végi fényben — a hasonlatot a valóság diktálja — majdnem megszépül, és szinte szégyenlősen mondja, „igen, az vagyok". Melléjük telepszem a lócára, hogy összekerülésük történetét kutassam. Az öreg kihúzza magát, s ünnepélyesen néz végig a magányos folyosón. — Igazi lakodalom volt — mondja átszellemültem — Menyegző. Az, menyegző. Hosszan hallgatunk. Emma néni közelebb húzódik Károly bácsihoz, öreg kezük ismét összefonódik, mintha soha nem akarnák elengedni egymást. Én töröm meg a csendet: hallottam hírét, s ez hozott ide, hogy valóban igazi lakodalom volt a szociális otthonban. — Az úgy volt, kérem szépen — fontoskodik Károly bácsi. —, hogy valamiképp egymásra találtunk. Két öreg, magányos ember... Higgye, el, azok voltunk mindketten. Hej, pedig valamikor, még frontkatonaként, amikor például a megáradt folyó elsodorta a hidat, dehogy gondoltam arra, hogy vénségemre magamra maradok! De most már jó, egyszeribe nagyon jó sorsom lett — mondja kissé elérzékenyülten, és hálásan néz Emma nénire. Az öregség végleg elmossa a társadalmi különbségeket. Károly bácsi miután hazavergödött a frontról favágóként kereste meg a kenyerét, majd gyalogmunkás lett a földműves-szövetkezetben. Felesége meghalt, egyetlen fiát a tengerentúlra vetette a sors, évente ha egyszer jelentkezik onnan. A végső reménységet így a szociális otthon jelentette. Emma néni viszont jómódú családból származó tanítónő volt, férjét a második világháború nyelte el — sorsának további alakulását kitalálhatjuk. — Az idén májusban odaálltunk az otthonvezetö elibe — folytatja Károly bácsi —, és bejelentettük: egymásra találtunk, segítse hát elő egybekelésünket. Úgy is lett. Mindent elintézett, amit kell. Mi pedig mint házasok, külön szobát kaptunk, s azóta úgy élünk, hogy no. Károly bácsi elégedetten mosolyog, Emma néni szemérmesen lehajtja a fejét, és egy kicsit, nagyon kicsit még közelebb húzódik férjéhez. Az otthonvezető megerősíti: igen, volt lakodalom, ahogy illik: ünnepi ebéddel, cigánnyal, jókívánságokkal. Mint mondja: igazi lakodalom volt. — Menyegző — javítom ki. Így mondta Károly bácsi. Ünnepélyesebben is hangzik. És ez sem mellékes szempont, hiszen Károly bácsinak s Emma néninek ez lesz az első közös karácsonya. 2. Reménység: csak együtt A házaspártól nem kérdezem meg sem a nevüket, sem a foglalkozásukat; egyetlen olyan adatot sem, amelyből fölismerhetök. Nil nocere! Azaz: nem ártani! Ez az orvosi etika alapja, de vonatkozik az újságíróra is. A velem szemben ülő emberpár sérülékeny. Virágnyelven társalgunk. A férj szabadkozik : ne haragudjak, ők ígérték meg ezt a beszélgetést, de higgyem el, nem olyan egyszerű. Az asszony szótlanul ül, lehajtott fejjel. A férfiban enged föl könnyebben a feszültség: — Mi elfogadtuk, hogy így van. Megpróbáltunk belenyugodni ... de nagyon nehéz elhinni, hogy ez végleges. Hogy éppen mi. Hiszen különben nincs semmi baj. Csak amiért együtt vagyunk, amiért összeházasodtunk .. . H.-ék a házasoknak abba a 10—15 százalékába tartoznak, akiknek együttéléséből nem született és előreláthatóan nem is születhet gyerek. Meddő házasság. A nőgyógyászati klinika meddőségvizsgáló szakrendelésének páciensei jobbéra a harmincas korosztályból valók. Gyermek után őszintén vágyódó házaspárok, akik lelkiismeretesen betartanak minden utasítást, időpontot, bemutatják a hőmérsékletükről készített táblázatot, megbízhatóak, pontosak, készek minden áldozatra. Különösen az asszonyok. Nyilván azért, mert a meddőséget a laikus közönség még ma is jellegzetesen női betegségnek tartja; mig az orvosok sokkal inkább meddő házaspárokról beszélnek. És arról, hogy a meddőség gyógyításához türelem kell. Türelem az orvos — és türelem mind a férj, mind a feleség részéről. Ha erről valamivel többet tudok, mint amit maga a szó kifejez, azt a 31 éves Irénnek köszönhetem. Kettesben üldögélünk a csöndes konyhában, hétköznap délelőtt. Szép csöndben, lassan elmondja, hogy ő, Z. F.-né, Irénke, hogyan ismerte meg ezelőtt tíz évvel a férjét, hogyan házasodtak össze, hogy költöztek albérletből saját lakásba, hogy rendezték be az otthonukat és hogy várták a gyereket. Hét évig várták, amikor orvoshoz fordultak. Ennek három éve. — Ő — mondja Irén a férjéről —, nagyon akarta a gyereket, én tele voltam bánattal. Sajnos, a nagy hatású hormonkészítmények sem segítettek. Tavalyelőtt a docens azt ajánlotta: próbáljunk megbarátkozni a mesterséges megtermékenyítés gondolatával. A férjem ebbe is beleegyezett, csak legyen gyerek; ha lehet, hát fiú!... A többi már olyan, mint a valósággá vált mesében: januárban volt a műtét, éš Irén szeptember végén egészséges fiúgyermeket szült. 12
