A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-12-09 / 50. szám
Nem! Ne tessék megijedni, ezt a tablettát nem akarják a méhekkel lenyeletni, elég ha szépen görgetik, amit úgyis megtesznek, mert minden idegen tárgyat ösztönösen igyekeznek eltávolítani a kaptárból, s egy-egy érintéssel már meg is kapják a szükséges gyógyszeradagot. San Diegóban a Tenger világa nevű állatkertben ilyen gyönyörű S-alakba hajlított nyakkal ül fészkén a flamingó. Az állatvilágban olykor természetes a hajlott vagy ferde hátgerinc, de nálunk embereknél... A Drezdában rendezett autómatuzsálem-kiállítás legnagyobb érdeklődést kiváltó járgánya a kereken százesztendős, remekül megőrzött Phanomobil volt, amely a maga idejében rendkívül népszerű volt: hatféle változatban gyártották. KÖNYV Az ember őstörténete „Nincs olyan nép a földön, amelyet ne izgatna saját története, és erre igen jó bizonyítékul szolgálnak akár a legegyszerűbb életvitelű közösségek törzsi hagyományai. Mégis szinte csak a legutóbbi időkben került arra sor, hogy az ember necsak a szájhagyományára támaszkodjék, hanem cselekvőén hozzákezdjen saját régmúltjának megismeréséhez." A kitűnő Helikon-sorozat (A múlt születése) ezúttal az ember őstörténetével ismerteti meg a magyar olvasót John Waechter tollából. Akik ismerik a sorozatot, tudják, hogy elsősorban a nagy ókori civilizációkkal foglalkozik, igy e mostani kiadvány, amely kronológiai sorrendben tulajdonképpen az első kötete kellene, hogy legyen az ediciónak, kissé eltér a többi könyvtől, lévén hogy nem egyetlen, időben és térben körülhatárolt civilizációról szól, hanem a nagy ókori civilizációkat megelőző korszakról, az ember őstörténetéről. íme a fejezetcímek: Az ősemberkutatás kezdete — Az ember elődei és származása — A mesterség szakmai fogásai — Az ember származása és fejlődése — Swancombe: Egy őskori lelőhely Angliában — Az anyagi kultúra kezdete — A ma élő természeti népek — Az ember elterjedésen a földön — Művészet az őskőkorban — Az öskőkori művész. A felsorolásból világos, hogy mire helyezi a szerző a hangsúlyt mindenekelőtt, s mi az, amivel nem kíván foglalkozni. A kiadvány, mindenesetre, a sorozat többi kötetéhez hasonlóan színvonalas és átfogó jellegű. Mégis második helyre szorul, ha az ugyancsak nemrégiben megjelent Leakey-könyvhöz (Fajunk eredete címmel jelent meg magyarul 1986-ban) hasonlítjuk: az ugyanis valóban alapkönyv, egy világszerte elismert szakértő igényes nagyközönség számára készült magasfokú ismeretterjesztő müve, míg a Helikon-kiadvány csupán összefoglalója az eddig felgyülemlett őstörténeti ismereteknek. Mindezek ellenére mégis hasznosnak minősíthető John Waechter pompás kivitelezésben kiadott könyve,, melyet Makkay János fordított magyarra. „A múltat megváltoztatni nem tudjuk — írja Waechter. — A már megtörtént események, drámák mégis lenyűgöznek bennünket, mert azt reméljük, hogy a tanulságok segítik mai problémáink megoldását... Az idő viszszafelé is végtelen: szüléinknek is voltak szülei, a 20. század a 19.-ből nőtt ki, New Yorknak az ókori Athén az előzménye, ám még korábban is éltek emberek. Mi magunk vagyunk a múltunk." (cselényi) Juan Carlos Onetti szlovákul és csehül Onetti 1909-ben Uruguayban született. 1929-től 1954-ig Argentínában élt, és a fasiszta diktatúra hatalmaskodása miatt telepedett át Spanyolországba, ahol 1980- ban megkapta a legjelentősebb spanyol irodalmi kitüntetést: a Cervantes-dijat. A szlovák és a cseh olvasók jó ideig többnyire csak irodalmi lapokból ismerhették Onetti kisprózái alkotásait. Mintha ezt az űrt kívánta volna betölteni a könyvkiadás, amikor egyetlen esztendő folyamán két nyelven is napvilágot Igttak Onetti munkái. A „Bezejmenný hrob a jiné pn'béhy" (Névtelen sír és egyéb történetek) címmel Onetti tizenegy novelláját és elbeszélését adta ki a Mladá Fronta kiadó. A szlovák kiadvány címe: „Hlbočina" (Mélység). Ez a kiadvány jóval szegényebb az előzőtől. Mindössze két Írást tartalmaz. S a sors iróniája, hogy a cseh kiadvány címadó novellája jelenik meg itt szlovák tolmácsolásban, éspedig „Na bezmenný hrob" (Névtelen sírra) címen. Onetti novellái: általában fikciók. Gyakran a szereplők az egyik elbeszélésből átkerülve egy másikba teljesednek ki igazán, élik ki világukat. Onetti a történeteit nemegyszer több szemszögből meséli el. írásainak szövegközpontúsága nyilvánvaló, ami azt jelenti, hogy nagyon gondosan alkot, ügyelve a nyelv fordulataira, a gondolatokra, metaforákra és szerkezetre. De nem csak az elbeszélések szövege választékos: maguk a szereplők is azok! Gondoljunk csak a törpe táncosnőre, az ökölvívóra vagy a vak lányra. Mintha Onetti azt vallaná, hogy egy rendkívüli (tehát olvasható és élvezhető) történetben mindennek rendkívülinek kell lennie! Tömény irodalom ez a javából. Vajkai Miklós FILM Szovjet filmszemle '88 „Szeretnénk restaurálni az öreg házat, de úgy, hogy azért ami szép volt belőle, az megmaradjon" — válaszolta a minap az idei őszi szovjet filmszemle kapcsán Prágában rendezett sajtóértekezleten Grigorij Gorin, az Öld meg a sárkányt! című politikai filmszatíra forgatókönyvének társszerzője arra a kérdésre: hogyan fordítják le a peresztrojka fogalmát a szovjet filmművészet nyelvére. Nos. mostanában valóban időszerű dolog eltűnődni azon, vajon milyen is a mai szovjet film; mennyiben tükrözi az országban kibontakozó politikai, társadalmi és kulturális átalakulást. És azon, vajon a megújulás időszakának filmjei tudósítanak-e az újdonságokról, a friss művészeti folyamatokról; a szovjet filmművészet legutóbbi közgyűlése nyomán kialakult változásokról s tendenciákról ? E kérdések zömére egyértelmű igennel válaszolhatunk. Ezt bizonyítja a szovjet filmek hazánkban rendezett seregszemléje is, amely a barátság hónapjában értékes eseménye kulturális életünknek. Az idei szovjet filmszemle műsorában Szlovákia fővárosában 12, vidéken 8 alkotás kerül vetítővászonra. Olyan figyelemreméltó mozidarabok, amelyeknek alkotói őszintén, felelősségteljesen, mondhatnám: lakkozás nélkül beszélnek a világ eseményeiről, a szovjet közélet múltjáról és jelenéről, mindennek társadalmi összefüggéseiről. Példaként itt van rögtön a már említett Öld meg a sárkányt! című film, amelynek irodalmi alapanyagául Jevgenyij Svamnak 1944-ben írt színmüve szolgált, s az ebből készült mozidarab rendezője: Mark Zaharov a totális hatalom és az opportunizmus megnyilvánulásairól mond gondolatgazdag véleményt. Vannak, akik ezt a filmét egyenesen a Vezekléshez hasonlítják! A szovjet filmszemle többi alkotása közül okvetlenül említést érdemel Borisz Vasziljev regényének filmváltozata, a Másnap háború volt. Lélektani film Joszif Hejfic munkája, a Bűntudat; megrendítő alkotás a Sztálin halálát követő hónapok eseményeit rögzítő Ötvenhárom hideg nyara; az emberi dilemmák őszinte feltárását tekintve szintén a súlyo-LnJ HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK sabb filmek közé sorolható Eldar Rjazov új munkája, az Elfelejtett dallam fuvolára. E röpke és távolról sem teljes felsorolás is jelzi: a megújulás filmjeinek közös vonása, hogy a múlt, a jelen és a jövő kérdéseihez valóban új szemlélettel, a Szovjetunióban az élet minden területén tapasztalható megváltozott gondolkodásmóddal közelítenek. így a bevezetőben feltett kérdésre — hogy milyen a mai szovjet film — az idei őszi szovjet filmszemle azt a választ adja: hiteles, valósághű és eredeti. Miklósi Péter FOLYÓIRAT Palócföld A napokban került kezembe a Nógrád Megyei Tanács művelődési osztálya kéthavonként megjelenő folyóiratának 4. száma. Örömmel töltött el a tény, hogy ez a megyei társadalompolitikai, irodalmi és művészeti folyóirat figyelmet szentel a csehszlovákiai magyar irodalomnak, a csehszlovákiai művészetnek és történelemnek egyaránt. Most ezeket szeretném az olvasó figyelmébe ajánlani. Az irodalmi rovatban Ardamica Ferenc: Kancsal szerelem című elbeszélését olvashatjuk. Elmondhatom, hogy remekbe sikerült próza, a szerző nemcsak a maga gyönyörűségére ír, létezik számára az olvasó is. Hedvig, a fiatal cigánylány története végig lebilincselő, érdekes olvasmány. A lapot Stanislav Trapp besztercebányai (Banská Bystrica) művész alkotásai illusztrálják, aki a rhátraalmási (Nógrád megye) nemzetközi művésztelep vendége volt. Érdekes olvasnivaló a „Szomszédság és közösség" cimü rovatban Dobossy László írása, amely „Masaryk a jó palócoknál" címet és a „példázat a demokrációról" alcímet viseli. Tizennégy oldalon írja le Masaryk 1930 szeptemberében Losoncon és környékén tett látogatását, idézve a korabeli lapok írásait, cikkeit az eseményről. Az írásból kitűnik, hogy az elnök többször szólalt fel, illetve válaszolt a feltett kérdésekre magyarul. Az egyik magyar nyelvű válasz így hangzott: „A magyar lakosság megnyilatkozásai nagy örömmel töltenek el. Ismerem a magyarokat, tudom, hogy szorgalmas emberek, akik megértéssel vannak az államrend iránt. A régi rendszer sovinizmusa nem a népből eredt. Örülök, hogy a magyarok és a szlovákok jól megértették egymást a múltban, s meg fogják egymást érteni a jövőben is. Ha pedig az állami és a tartományi közigazgatásban akadnak még hiányosságok, ezeket meg lehet és meg is kell szüntetni. Legyenek meggyőződve, hogy szigorúan ügyelek minden állampolgár egyenjogúságára. Kérem, adják át üdvözletemet valamennyi polgártársuknak." Hazai körökben talán nem nagyon ismert a Palócföld, s ezért nem is kelt különösebb érdeklődést, épp ezért tartottam fontosnak, hogy felhívjam az olvasók figyelmét az idei 4. számra. Sz. Manczal Erzsébet 9
