A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)

1988-11-11 / 46. szám

Száz éve született J. R. CAPABLANCA Sakkjáték volt az anyanyelve Még ma, száz éwel és közel fél évszázaddal halála után is a vezető nagymesterek egész sora vallja példaképének Jósé Raoul Capab láncát, a századfordulót követő első évtize­dek legnagyobb sakkozóját. Vajon mi volt Capablanca máig élő örökségének titka? Mindenekelőtt játékának egyszerűsége. Nagyszerű pozícióérzéke és taktikai készsé­ge révén gyorsan felismerte a közép- és a végjátékban rejlő lehetőségeket és biztos kézzel megtalálta a logikus, az adott helyzet­nek legmegfelelőbb lépést. Ezért az átlagos sakkozó — aki többnyire értetlenül áll Alje­­chín, a fiatal Kérész vagy Tál sziporkázó taktikai húzásai előtt — Capablanca játsz­máinak tanulmányozása közben úgy érzi, hogy ezeket a lépéseket ö is megtalálta volnál Persze, a dolog nem ilyen egyszerű. Ca­pablanca játékmódja csak látszólag egysze­rű. Szinte röntgensugarakkal világította át az állásokat s ha alkalom volt rá, egy-egy meg­lepő kombinációval, taktikai fordulattal is döntővé tudta fokozni előnyét. Ereje a gyors és tiszta látásban, a biztos pozicióérzékben, az ellenfél minden kezdeményezését hideg­vérrel elhárító védekezésben rejlett. És ép­pen ezek a stílusjegyek lelhetők fel Capab­lanca követőiben — hogy csak a legnagyob­bakat említsük — Petroszjan vagy Karpov volt világbajnokok játékfelfogásában. Jósé Raoul Capablanca 1888. november 19-én született Havannában. Atyja spanyol volt, anyja francia származású. Négyéves korában tanult meg sakkozni — előbb mint írni és olvasni! Réti Richárd híres könyvében, A sakktábla mestereiben ezzel kapcsolatban így ír: „A sakkjáték Capablanca anyanyelvé­nek tekinthető. Ezért számára az egyszerű állások és állásmegitélések, amelyekben más, érettebb korban a csúcsra érő sakko­zóknak még tájékozódniok kell, nála magától értetődőek." Tíz-tizenkét éves korában már bajnoka volt az előkelő havannai kaszinónak és páros mérkőzésben legyőzte Kuba első számú já­tékosát Juan Corsot. A sakkozás mellett tanulmányait sem hanyagolta el, New York­ba került, ahol a diplomáciai pályára készült. Capablanca nevét 1906-ban szélesebb körben is ismertté tette szenzációs, 8:1 — 14 döntetlen mellett — arányú győzelme az amerikai földrész legerősebb sakkozója. Frank Marshall ellen. Ettől kezdve szűk lett számára Amerika. Áthajózott Európába és indult San Sebastianban, ahol a világbajnok Lasker kivételével minden jelentős sakkozó rajthoz állt. A kubai simán nyerte az első dijat. Az 1914. évi nagy pétervári verseny megmutatta, hogy csak Lasker az, aki Ca­­pablancának ellenállhat. Ezért a fiatal kubai sakkozó legközelebbi célkitűzése a világbaj­noki trón megszerzése volt. A háború alatt csaknem megbénult az európai sakkélet. de az Egyesült Államokban Capablanca egymás után nyerte a versenye­ket. Lasker egy ideig kerülte a Capablancával való találkozást, elfogadhatatlan feltételeket szabott a világbajnoki párosmérkőzés lebo­nyolítására, ám aztán mégis kötélnek állt. Havannában 1921 március-áprilisában lét­rejött a mérkőzés, amelyet Capablanca 10 döntetlen mellett 4 :0 arányban megnyert. Igaz, akkor Capablanca 33, ellenfele már 53 éves volt, és a havannai klíma sem kedvezett az idősebb és az európai időjáráshoz szokott Laskernek. Capablanca világbajnok! A cím birtokában jelent meg az 1922. évi londoni nagy tornán, ahol Lasker ugyan nem játszott, de ott volt már az újabb trónkövetelő: Alexander Alje­­chin. Capablanca imponáló fölénnyel lett első. Ekkor állott Capablanca formája tetőpont­ján. Amint Maróczy írja „... tanúja voltam Londonban a magabiztos gyorsaságnak és erőnek, amellyel a világbajnok ellenfeleit le­győzte. Később már családi okok és hivata­los elfoglaltság-okozta hol kevesebb, hol több gyakorlathiány hozzájárultak ahhoz, hogy ne tudjon teljes erővel koncentrálni". 1924-ben a New York-i „szupertomán" második lett Lasker mögött, 1925-ben a moszkvai nagyversenyen Bogoljubov és Las­ker is megelőzték. Két évvel később régi biztonságával és fölényével nyerte a második New York-i négyfordulós, hatrésztvevős nagymesterversenyt Aljechin, Nimzovics, Vidmar, Spielmann és Marshall előtt. Ennek ellenére az 1927-es év nem volt szerencsés Capablanca számára. Az év őszén Buenos Airesben a fanatikusan küzdő Aljechin elhó­dította tőle a világbajnoki címet. A kihívó hat játszmát . nyert, Capablanca hármat, 25 játszma döntetlenül végződött. A játszmákat vizsgálva Réti szerint Alje­chin győzelme a stiluskülönbségből adódott. A versenyek egymást követték, de Capab­lanca már ritkábban végzett az élen: 1928- ban Kissingenben Bogoljubov, 1929-ben Karlovy Varyban Nimzovics előzte meg. Bu­dapesten még első tudott lenni a Siesta, illetve a Szén-emlékversenyen. Ezután több évig nem versenyzett. Csak 1935-ben indult a nagy moszkvai tornán, ahol Botvinnik, Flohr és Lasker mögött a negyedik. Capablanca utolsó két nagy fellángolása 1936-ban volt: Moszkvában veretlenül első Botvinnik, Flohr és Lasker előtt, Nothing­­hamban pedig az első helyet osztja Botvin­­nikkel. Utolsó nagy versenyén, a hollandiai AVRO tornán jelentősen lemaradt, csak Flohr előzte meg, míg Kérész, Fine. Botvin­nik, Aljechin. Euwe és Reshevsky előtte vég­zett. Aránylag fiatalon, szívroham következ­tében halt meg 1942-ben New Yorkban. 54 éves volt. Befejezésül rövid idézet Capablanca 1928-ban irt cikkéből: „A sakkjátékban ne­mes szellemi szórakozást látok, mely elvonja * az embert a köznapi dolgoktól. Fizikai erőfe­szítés után szellemi irányban kell elvonást keresnünk, mert bensőnk harmóniáját csak így tudjuk helyreállítani. Az az ember, aki túl soká pihen, nehézkes lesz. elveszti küzdő ösztönét, nem tud kellően védekezni a hirte­len fellépő nehézségek ellen. Csak a szaka­datlan küzdelem edzi a küzdöképességeket és biztosit uralmat a harc metodikája fölött, ami a sakkban tudvalevőleg külön tudomány. Verhetetlenség nincs a sakkban, csakúgy mint az életben sincs". DELMÁR GÁBOR 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom