A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)

1988-11-11 / 46. szám

A második világháború végén a fasiszta Németország vezetőinek nem mindenütt sikerült megsemmisíteniük, eltüntetniük a nácik hírhedtté vált „emberirtó iparágának" gyászos nevezetességű részlegeit. Tömegsírok, gázkamrák, krematóriumok, múzeumok árulkodnak Európa-szerte a borzalmas emlékezetű helyekről. Ezek közé tartozik az észak-csehországi városka, Terezin is. Ez a település néhány ezer főnyi lakosával a második világháború kitöréséig jelentéktelen mezővároska volt, annak ellenére, hogy már a tizennyolcadik század végén, az ekkori uralkodó rendszer katonai büntető erődítményt létesített a környékén. Ezen Kísérőd („Malá pevnosť') egyik zárkájában halt meg 1918-ban Ferenc Ferdinándnak, az Osztrák—Magyar Monarchia trónörökösének és feleségének, Chotek Zsófia grófnőnek sarajevói merénylője, Gavrilo Princip is. Terezin kerületében létesült az első világháború alatt a Monarchia legnagyobb orosz fogolytábora. Legtragikusabb nevezetessége mégis a második világháború alatt létesült, amikor a náci kormányzat Terezínben és a tőle néhány kilométernyire elterülő Litomericében megépíttette csehszlovák területen az első és egyben legfélelmetesebb hírű koncentrációs táborát. A Protektorátus cím alatt a náci védnökséggé minősített országrészben a Terezin közelében lévő „Malá pevnosť" nevezetű vizesárokkal, drótsövénnyel, méter vastagságú falakkal körülvett várbörtönben ki noztak, ütlegeltek, éheztettek foglyo kát, míg a túlzsúfolt kazamaták közül tovább nem szállították őket a Birodalom más területein létesített haláltáborokba. (Oswiečim, Sachsenhauzen, Dachau, Ravensbrücken, Mauthausen, Belsen-Bergen, Majdanek, Treblinka, stb. Már akit közben ki nem végeztek, halálra nem kínoztak.) Terezin — ekkor már „Kleine Festung" a neve — dohos, vastag falai között történő borzalmaival, a legfélelmetesebb büntető táborok hírhedtségével vetélkedett. Ide kerültek

Európa többi koncentrációs táborának „likvidálásra" ítélt mártírjai közül nagyon sokan. Mintegy 140 000 ember ment ezen a szomorú „tranziton" keresztül. Közülük 34 000 — éhségtől, járványtól meggyötörve, az erődítmény falai között, sötét zárkákban — a zsidók a részűkre Litomericében felállított gettóban pusztultak el. 83 000-en, köztük csecsemők, gyerekek, az oswiečimi, majdaneki, treblinkai haláltáborokba kerültek. A Malá pevnosť, illetve ekkor már „Kleine Festung" belső udvarán 3 000 embert végeztek ki. A belső udvar 38-as zárkájának méternyi vastag falában a felszabadító szovjet katonák 50—60 elevenen befalazott fogoly tetemét találták. A szállítási nehézségek miatt végül néhány ezer foglyot a saját kezük által emelt krematóriumok kemencéi nyeltek el. Litomerice közelében a flossenburgi „Richard" elnevezésű földalatti munkatáborban, ahol főleg szovjet, lengyel és jugoszláv rabok végezték embertelen körülmények között munkájukat, mintegy 4 500 ember szenvedett éhhalált. 1945-ben mind a három táborban (Kleine Festung, Terezin, Richard) kiütéses tífusz szedte áldozatait. 1945. május 5-én szabadították fel ezeket a táborokat a Kuzmin őrnagy vezetése alatt harcoló szovjet csapatok. Ök gondoskodtak a férgektől, bacilusoktól hemzsegő táborok fertőtlenítéséről, a betegek ellátásáról.

Az itt felsorolt adatokat a Naše vojsko 1987-ben kiadott képekkel illusztrált füzetéből jegyeztem ki, melyet ez év szeptember 4-én megtartott emlékünnepélyen szereztem meg. Az ünnepségen többek között emlékbeszédet mondott az időközben tábornokká előléptetett Kuzmin is, a táborokat felszabadító szovjet csapatok egykori parancsnoka.