A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-07-08 / 28. szám
Fűszernövények termesztése ablakban és erkélyen Akinek nincs kertje, elég egy ládika vagy cserép, amelyet az ablakpárkányon vagy az erkély megfelelő részén helyezünk el. Magas növények nem alkalmasak ládás vagy cserepes nevelésre. Ily módon kaprot, metélőhagymát, zellert, petrezselymet, rozmaringot nevelhetünk. Fontos, hogy a láda aljára vízelvezető kavicsréteget helyezzünk, és friss földdel vagy a készen kapható földkeverékkel töltsük meg. Petrezselyemből apró gyökereket is ültethetünk 1 —2 ujjnyi távolságra, a kerti kapor, a metélőhagyma vetése 2—3 időközönként megismételhető. A lényeg az, hogy a kikelt palántákat 2—3 ujjnyira ritkítsuk ki. Fontos őket megfelelően öntözni. borogatással gyorsabb eredmény érhető el. Házilag elkészíthető maszkok alapanyagai a naptól kiszáradt megviselt bőrre a következők: túró, tejföl, joghurt, tojássárgája, banán, paradicsom, aludttej. Amálka meséje Gyerekek, ismeritek Boo bácsit, ezt a szőrmók, nagy, fekete embert, aki a legeslegnagyobb néger egész Afrikában, a legeslegerősebb, s ha kedve támad, a térdén töri össze a százhúsz esztendős kenyérfákat? Ugyanakkor ő a legeslegjóságosabb az egész világon ...: ismeritek Boo bácsit ? — kérdezte egy reggel a körénk sereglett gyermekektől Lou anyukája. A gyerekek, persze, nem is hallottak Boo bácsiról. Ftedig jó gyerekek voltak, szorgalmasan tanuló kislányok és kisfiúk. De nem hallottak Boo bácsiról. És sohasem látták Boo bácsit. És ez a legszebb a mi életünkben. Higgyétek el, ezért vagyunk mi is emberek! Mert mi mindannyian, akik olyan feketék vagyunk, mint az antracit, s akinek oly hangtalan a járása, mint a lopódzó macskáé, akikre azt mondják: néger, mi mindannyian Boo bácsinak köszönhetjük azt, hogy igazi emberek vagyunk. Mégha olykor embertelenül bánnak is velünk. Azt mondják rólunk: néger, egyebet sem mondanak, csak azt az egyetlen szót, NÉGER, és akkor, abban a pillanatban bennünk ideiglenesen kihuny egy ezüstös csillag. De napok múltán visszatér az önbizalmunk, és ez nem csoda, mert mi Boo bácsi gyermekei vagyunk... — mondta Lou anyukája. Boo bácsi a mi atyánk, minden jó néger gyermeknek és felnőttnek az atyja, ezt mondta Lou anyukája. így nektek is... — mutatott a köréje sereglett kislányokra és kisfiúkra. Akik naphosszat nyargaltok a tenger partján. A sekély vízben lubickoltok. Akiket lenyűgöznek a tengerre szállt ócska bárkák. És amikor elérkezik az éjszaka, ti visszahúzódtok a kicsi kalyibátokba. Boo bácsi ekkor készül igazi útjára. Ő, aki nappal szinte észrevétlen. Mert, ha olykor megjelenik is közöttünk, azt látjuk, hogy éppen olyan, mint a legtöbb ember, kockás inge, mint Ewiráé, csíkos nadrágja, mint Kakkokkóé, a termete sem nagyobb nappal, mint a halászainké. Nem látni semmi különöset rajta. S ha a nevét kérdeznéd, azt mondja Kakkokkónak vagy Ewirának nevezik. Vagy a halászaink neve közük választ magának egyet. A falu gyűlésein sem hallanánk a hangját. Igazából meg sem jelenik. Mert Boo bácsi mindenütt van egyszerre. Ott lakozik minden kis kalyiba sarkában, a gyerekek játékaiban, a halászok csónakjaiban és mindannyiunk vére az ő vére is egyben: ezért erősek a négerek, ezért nem pusztultak ki eddig ... — mesélte Lou édesanyja a gyerekeknek. És Boo bácsi mindig pártatlan. S amikor itt az éjszaka és a tenger is elcsitul, s óriási ezüsttálcára hasonlít, s az utolsó emberszempár is lecsukódott, Boo bácsi, a jó négerek atyja feltápászkodik. Csak látnátok, hogy mily hatalmas. Amint feláll, egészen az égig ér. Ő húzza szét az Égi Rétet eltakaró függönyt, mely gazdagabb, s tarkább a mi mezőinknél. Szebb. És elérhetetlenebb. Csak Boo bácsi ér el odáig. S hagyja, hogy az Égi Szél apró virágbolyhokat, szirmokat küldjön a földi gyermekek párnájára, kicsi színes levélkéket a jó kislányok és kisfiúk álmába. Ilyenkor sok-sok soha sem látott pillangó, madár, millió élőlény érkezik, hogy álmaitokban felvidítsanak. És Boo bácsi, aki nappal észrevétlenül elvegyül a fekete emberek tömegében, ilyenkor sorra bepillant minden kunyhó ablakán, és nézi a holdfényben szunnyadó, mosolygó gyermekarcokat. Bekukkant Boo bácsi, hadd lássa, hogy az álom lezárta minden jó néger szemét és elégedett, ha látja, hogy pihen a családfő, mélyen álmába rejtezett a gyermek az édesanyja ölén. S ha netán lázas lennél vagy szédülés kerítene hatalmába, az ablakra pillantva talán egy árnyat látnál, Boo bácsi szemét... VAJKAI MIKLÓS A LEGEK VILÁGÁBÓL A strucc földünk ma élő legnagyobb madara. A strucckakas súlya közel két mázsa és magassága elérheti a három métert is. Nem tud repülni, de rendkívül gyorsan fut. Túlszárnyalhatja az óránkénti 50 km-es sebességet is. Több ezer évvel ezelőtt még Európa középső részén sőt Mongóliában is élt, ma már csak Afrika füves területein található. Óvatos és félénk állat, de ha sarokba szorítják, erős karmos lábainak rúgásával még az oroszlánt is elriasztja. Nagyon jól lát és a veszélyt hamar észreveszi. Nem igaz az az állítás, hogy a strucc veszély esetén homokba dugja a fejét. Csak ha pihen vagy ha távoli veszélyt érez, akkor teszi le a fejét a földre és így figyel. Mindent megeszik, gyomrában kavics, homok és sok más tárgy található — ez segíti az emésztését. Állatkertekben néha ötven évig is elélnek. Érdekes, hogy a kakasok, különösen dürgés idején különféle hangokat hallatnak, míg a nőstények mindig szótlanok! Általában egy kakas és háromnégy tyúk alkot egy családot. A kakasra szép fehér dísztollaiért még a múlt században és a század elején is nagyban vadásztak és számuk a szabadban erősen megcsappant. Bőréből nadrágot, táskákat, cipőt varrnak, húsát és tojását fogyasztják. A strucctojás héja kemény és súlya másfél kiló. A fiókák különlegesen erős nyakizmukkal törik fel, amikor kikelnek belőle. Nappal a tyúk, éjjel pedig a kakas ül a tojásokon. Ma már a farmokon és az állatkertekben sikeresen tenyésztik és a tojásokat keltetőgépbe rakják. Ez az egyetlen madár, melynek a fejlődés, az alkalmazkodás folyamán csak két ujja maradt és ez a futásban (akárcsak a palásoknak) nagy szolgálatot tesz. Tojásainak kemény héját az ősember ivóedénynek használta. Ilyen edényeket találtak az 5000 év előtti ószíriai sírokban is. L Š. OZSVALD ÁRPÁD Sáros lett a cinke inge, kimosta a mosómedve. Szárította, kivasalta, odatette az asztalra. Határtalan volt az öröm, erdőn, réten, madárközön. Szólt a cinke a medvének — Nem felejtem, amíg élek. — Hálából én mit is adjak? Sütök neked medvetalpat! 21
