A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-10-28 / 44. szám
492 11 \ Moldavitok Chrášťanyból Ez a példány Ločenicébôl származik MOLDíWIT 1891-ben Prágában egy nagyszabású kiállítást rendeztek, ahol óriási feltűnést keltettek azok a sötétzöld színű, szokatlan alakú, néhány centiméter nagyságú és felületükben az aszalt szilvára is emlékeztető kövek, amelyeket addig még a legtöbb szakember sem igen láthatott. A Moldva folyó környékén bukkantak rájuk, ezért moldavitnak nevezték el őket (a cseh és a szlovák szakirodalomban vltavín a nevük). Ezek a kövek több szempontból is rendkívüli természeti képződményeknek bizonyultak. Azt már az első vegyi elemzések kiderítették, hogy a moldavit nem ásvány, hanem kőzet, amelynek igen magas a szilícium-dioxid (SiOJ tartalma (79%) és megszilárdult kvarccseppek (ún. lechatelierit ) is találhatók benne. A kőzet zöld színéért a vas(ll)-ionok felelősek, de bizonyos esetekben vas(lll)-ionok is előfordulnak benne, ilyenkor a kőzet színe sötétbarna vagy feketés árnyalatú, de a leggyakoribb szín a palackzöld. A moldavitban kisebb-nagyobb mennyiségben légbuborékok is megfigyelhetők, ezekben a levegő nyomása olykor huszonötször is kisebb mint a légköri nyomás. Ebből arra lehetett következtetni, hogy a moldavitok szinte vákuumban jöttek létre. A kőzet vegyi összetétele is eltért a környező közetek összetételétől és tulajdonképpen semmilyen földi kőzetére nem hasonlított. Az is érdekes volt, hogy a moldavitok lelőhelyének közelében egy hatalmas meteorit becsapódásának a nyomait is megtalálták. A szakemberek körében egyre inkább elterjedt az a feltételezés, hogy az óriás meteorit és a moldavitok között valamilyen kapcsolatnak kell lennie. Különböző hipotézisek kaptak lábra, amelyek többségét persze el lehetett vetni, de a moldavitok eredetét még a mai napig sem sikerült megnyugtató módon tisztázni. A legvalószínűbbnek az az elképzelés látszik, hogy az óriás meteorit becsapódásakor a környező kőzetek megolvadtak és a lökéshullám hátán a levegőbe emelkedtek, ahonnan gyorsan kihűlő cseppek formájában visszahullottak a földre. Még a hatvanas években is tartotta magát egy másik elmélet, amely szerint a moldavit anyaga tulajdonképpen holdi (lunáris) eredetű, ám a holdkőzetek elemzése megcáfolta ezt a hipotézist. A moldavitokhoz hasonló képződményeket a Föld más pontjain is találtak. Ezeket a lelőhelyről nevezték el (pl. jávait, ausztralit, indokinit, fillippinit stb.), de gyűjtőnevük is van: tektit. A tektitekben tulajdonképpen két dolog közös: a keletkezés körülményei és a feltűnően csekély víztartalom (kevesebb mint 0,05 %). Radioaktív kormeghatározási módszerekkel sikerült időben is behatárolni a különböző helyekről előkerült tektitek keletkezésének időpontját. A legidősebbek az északamerikai tektitek (bediazitok, georgianitok stb.), amelyek kb. 35 millió éve jöttek létre. Ezeket a moldavitok követik: az a meteorit, amelynek létüket köszönhetik kb. 14—15 millió éve csapódott be. A legfiatalabb tektitek az ausztralitok, thailanditok, jávaitok stb. Még egy millió éve sincs, hogy létrejöttek. Természetesen a tektitek külső megjelenésükben is különböznek egymástól. A moldavitok felülete ráncos, az ausztralitok viszont inkább simák, s ebből arra lehet következtetni, hogy az idő „vasfoga” is nyomot hagy a kövek felületén. A tektitek lelőhelyét viszonylag szűk körben be lehet határolni, de számolni kell azzal is, hogy a különböző geológiai folyamatok során (pl. a folyók jóvoltából) a kövek messzebbre is elsodródhatnak keletkezési helyüktől. Csehszlovákiában elsősorban Dél- Csehországban, Morvaországban és Radomilice környékén találhatók moldavitok. Jóval kisebb mennyiségben az NDK területén is rájuk bukkantak, s újabban — a nyolcvanas évek derekán — Ausztriában is sikerült a nyomukra lelni. A moldavit kedvelt ékkő. Igaz, nem különösebben kemény K(a Mohs-féle skála szerint: 6—7; sűrűsége: 2,3—2,4 g/cm3), s mivel üveges szerkezetű, csiszolni sem igen érdemes, hiszen közönséges palacküvegböl is hasonló alakzatokat lehet kiképezni. Egyedülálló viszont a felülete, amelyet mesterségesen nehezen tudnánk kialakítani, ezért az ékszerészek jobbnak látták, ha a moldavitot eredeti alakjában foglalják keretbe. A moldavitot már az ősember is ismerte, aztán hosszú időre feledésbe merült, majd a középkor vége felé tűnt fel ismét. A cseh parasztok óraláncra akasztották vagy a görbebotot ékesítették vele, sőt Radomilicében a vőlegény „ moldaviftal kedveskedett a mátkájának az esküvő napján. LACZA TIHAMÉR Fotó: Josef Hlaváček
