A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-10-28 / 44. szám
Štefan Strážay / Szálloda Vladimír Reisel / Sötét Vénusz Hó, novemberi, nedves, hull a kis szállodákra, üdülőkre, gyógyfürdőkre, meghajlott tükörben látod a háborü előtti szálloda egy darabját, aztán melléképületek, garázsok, villák bérbe adott szobával, mind belepte már a valószínűtlen ül gyönyörű vizes hó, az első ebben az évben, és, lehet, az utolsó. Szél kavarja a füstöt és ködöt. lebegő fátylak tompítják a dombnak kapaszkodó teherautók zaját. A vidék, mintha homorú tükörbe néznél borotválkozás közben, vérző arccal: mi közük van egymáshoz részeinek ? Miféle meghatározó diszharmónia ez, amikor minden elválaszthatatlanul kapcsolódik egymásba, minden szilárd, a maga módján erős, adott? Üzletek: tejcsarnok, Luxus, textil, Eső, zöldség és gyümölcs. Parkok, emlékművek, temető, autóbuszok, városmelléki erdők, üzemek az állomás körül, futó szerelmek, betegségről szóló szavak, és mind az itt adott név — Splendid, Excelsior, Oradour, Esplande, Leningrád, Európa. Érdekel már: így van ez? És így néz ki? Mindig? Se nem szép, se nem rossz, közömbös, világ, mely fokozatosan alapformáira redukálódott, s e formák között a viszonyok is. Nővérek, elárusítónők. Délelőtt nagyobb a város, az átjárók, az út íve, a melléképületek, hátsóházak, konyhák, mosodák, a vas, a mész, az előkészített helyreállítási eszközök, hamu, szálloda, hó — mi közük van egymáshoz, és hozzánk ? Hogyan lesz később ? Mégis, még egyszer el kell kezdenünk, és csaknem újból, de nem egészen elölről, itt a múlt, az enyém, a visszavonhatatlanul közös, mindenkié, a tér körülhatárolva, paradox módon bármivel kezdheted, a pontos virágtól, mely hangtalan, teli vázában áll, a tetőtől; csak azután, a végén takarítani, előkészíteni a helyet minden újnak: kapcsolatnak, megértésnek. És ismét az elkerülhetetlen hibával, fokozatosan, torzító optimizmussal, tévedésekkel és, főként, már használt anyaggal. Végül, majdnem minden marad, de megújult, különös köntösben, aggasztó aránytalanságban a szép, beláthatatlan, elkerülhetetlen jövővel. BODNÁR GYULA FORDÍTÁSA fényes nappal borult le Az éjszaka népte/en utcájának közepén Lehullt mint a fényre akasztott bengá/i rózsa Megfakult mint a varrógép hajdani ragyogása Mint az éppen meglelt berill leszédült végső remény nélkül mellyel kitűzhette volna a szerelem zászlaját Fehér vitorlásként sugárzó mellére Titokzatos és részeg árnyak borultak Komor angyalok felhői Rózsás keblére csúf vadállatok vetődtek ördögi szemekkel Aludt Kelet és nyugat között A világűrben egyre távolodó bűnös női lelkek kettős éneke Jelezte az alvilág virágfüzére gyönyörű volt Mint az apró szívek emlékoszlopainak menete A szürke alkonyat gyepén Az aranyalma hullásával hullt le A hárfa ragyogása melynek minden húrját eltépte az idő sodra Aludj Halott utazónő sötét odúk apácáinak fehér fátylával fedett A vízesések álmával aludj Melynek dala elringat téged Melyeknek éneke elgyönyörködteti a szédülésben megtört tested Aludj üdvözítő szultánnő Gyantaillatú háremedben Léthe vihams ablakai felé fordulva Mint egy remek nősténytigris Mely virraszt deres éveinek vacka S lehullott csillagai fölött Göndör hajában a zúzmara szivárvány-díszével Szörnyű térdén Az ismeretlen képével csak izlandi mészkövek ragyognak Aludj Te ki egyedül fogtad fel az élet értelmét És nyitott szemmel ittad a mérget Te kinek nyakszirtjén gallyat pattogtat a szél Nyúlánk meggyötört virág DÉNES GYÖRGY FORDÍTÁSA FOTÓ: GYÖKERES GYÖRGY 15
