A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-07-08 / 28. szám
HÉTVÉGE EMBERI SORSOK A NAGY RAMAZÚRI DEMOKRÁCIA ÉS FEGYELEM A társadalmunkban kibontakozó átalakítási folyamat szerves részeként a feltétlen szükségszerűség erélyességével kerül napjainkban előtérbe a demokrácia elmélyítésének és a fegyelem megszilárdításának követelménye. Látszatra ezek a fogalmak ellentmondanak egymásnak, nehezen egyeztethetők — valójában azonban a két folyamat dialektikus egységet képez, s a kitűzött cél elérésének feltétele, hogy egységben, párhuzamosan valósuljanak meg. Szükséges rögvest megállapítani, hogy a szocialista társadalom sajátos jellegéből eredő fegyelemről van itt szó. nem pedig a hatalmi intézkedésekkel, basáskodással és megtorlásokkal kierőszakolt magatartásról. Az ilyen fegyelem egyik fontos alkotóeleme az a felismerés, hogy a dolgozó nem csupán gépies végrehajtója a parancsoknak, utasításoknak, hanem — a demokrácia érvényesítése és elmélyítése révén — joga s egyre tágabb lehetősége nyílik arra, hogy tudása és képessége arányában befolyásolhassa a társadalmi és termelési folyamatokat hogy elkötelezetten, alkotó módon viszonyulhasson a munkához, a■ társadalmi célok megvalósításához. Ez a szocialista öntudatra épülő fegyelem. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy a felvetett kérdéskör felette érzékeny terület és megoldása nagy körültekintést és elvszerű hozzáállást igényel, hiszen a szocializmus fejlesztése jelenlegi korszakának egyik alapvető feladatát foglalja magába. A megoldás színvonala közvetienül érinti és befolyásolja az irányító munka színvonalát és eredményességét. A túlhaladott és felszámolásra ítélt adminisztratív jellegű irányítás fénykorában divattá vált hangoztatni azt hogy a dolgozók minél szélesebb rétegeit kell bevonni az irányításba a társadalmi élet minden területén. Ez a jogos igény azonban különböző okoknál fogva belefulladt a bürokrácia és a formalizmus kátyújába. Napjainkban ez a követelmény új feltételek közepette az események logikus tartozékaként kerül napirendre, s az önkormányzat igényét követve a munkástanácsok megalakulásában valósul meg. Létrehozásuk jelentős lépés lesz a szocialista demokrácia fejlesztésében. Nyilván az előrehaladás ezen az úton nem lesz problémamentes, sűrűn akadnak göröngyök rajta, hiszen így volt a szocializmus építésének más szakaszainak kezdetén is. Ezért is szervezi pártunk e bonyolult átalakítási folyamatot olyan körültekintéssel, felhasználva saját és a testvérpártok, különösen az SZKP tapasztalatait A munkástanácsok megválasztásánál várható a különböző érdekek, szemléletek ütközése, hiszen velük új jelenség lép a porondra s bennük testesül majd meg a demokrácia és a fegyelem kötődése és kölcsönössége. Várható, hogy működésbe lépnek a visszahúzó erők, a múlt nehezéke, a fékező mechanizmusok. Számos hatalmi pózban tetszelgő vezetőnek, basáskodó kiskirálynak nem válik majd ínyére, ha tapasztalja, hogy a dolgozók tanácsa nem lesz holmi jelképes munkásképviselet a bíráló elégedetlenség levezetésére szolgáló villámhárító, a félfüllel meghallgatott tanácsadó testület fóruma — hanem az irányításban teljes jogú partnerként részt vevő választmány, amelynek jogában áll felülbírálni a vezető dolgozó munkamódszereit javaslatait, előterjesztheti saját kezdeményezéseit és részt vesz a döntések meghozatalában. A csupán papíron létező, formálisan működő tanács fabatkát sem ér, csak lejárathatja a nemes igyekezetet. Szükséges, hogy léte, tevékenysége éreztesse a hatását hogy befolyásolja a történéseket a gyár, az üzem, a szervezet életében — s ezért egyáltalán nem mindegy, hogy a vezetőség szekértolói, bólogatójánosai, avagy a dolgozók választottjai, érdekeiknek valódi képviselői kerülnek-e a tanácsba. Mindenesetre döntő fontosságú szempontnak kell tekinteni, hogy a jelölt a szocializmus, az átépítés odaadó híve legyen és tekintélynek örvendjen a dolgozók körében. Nyilván akadnak majd olyanok is, akik a demokrácia elmélyülésétől való félelmükben demagóg jelszavakhoz, okoskodáshoz folyamodnak, óva intenek az anarchiától, a rend, a fegyelem felbomlásától. Meddő, átlátszó erőlködések az ilyen érvelések! Nem kétséges, hogy ha a dolgozók az eddiginél ténylegesen nagyobb mértékben vehetnek részt a munkahelyi gondok, kérdések megoldásában, az csak szilárdíthatja öntudatukat s a munkaerkölcsöt, a termelési fegyelmet is. Erre utalnak Miloš Jakešnak, a CSKP KB főtitkárának a KB 9. ülésén elhangzott szavai: „A párt felkészülése az átépítésre igényes feladatok egyidejű megoldását feltételezi, amelyek folyamatosan felhalmozódtak, s amelyek megoldása határozottságot és elvszerűséget igényel. Ezért a demokrácia megszilárdítását eNálaszthatatlanul egybekapcsoljuk a fegyelem, a rend, a törvényesség megszilárdításával." Az idézet kapcsán helyénvalónak tartjuk keresni az összefüggést a CSKP KB Elnökségének a szocialista fegyelen, erkölcs és törvényesség megszilárdításáért folytatott harc eredményessége növeléséről a pártszervezetekhez intézett levele és a dolgozóknak az irányításba és az ellenőrzésbe való fokozottabb bekapcsolása között Példák sora bizonyítja, hogy egészen más eredményeket értek el ezen a téren ott ahol a hibák kiküszöbölésére éppen csak határozatokat hoztak, mint ott. ahol a javulás érdekében a dolgozók hoztak döntést függetlenül attól, hogy igazgató, vagy egyszerű beosztott dolgozó kihágásáról volt szó. Lejárt az az idő, amikor a dolgozótól szinte megkövetelték, hogy „ne üsse az orrát mások ügyeibe", hogy „a suszter maradjon a kaptafánál", hogy törődjön a maga szűkkeblűén értelmezett dolgaival. Egyre többen látják, tapasztalják: Minél gyorsabb ütemben és nagyobb mértékben sikerül bekapcsolni a dolgozókat az irányításba, vagyis elmélyíteni a szocialista demokráciát s egyidejűleg megszilárdítani a fegyelmet a társadalmi életben, a termelésben, annál határozottabb eredményeket könyvelhetünk el társadalmi életünk gyökeres átépítésében, ami a gazdasági és a szociális fejlődés meggyorsításában jut majd kifejezésre. PETRIK JÓZSEF A két haverról, a huszonegy éves Jaroslav Ptašekról és a tizenhét éves Dušan H.-ról kockázat nélkül elmondható, hogy a kisebb lopásokban gyorsan elérték a profi nívót. Dušan H. az effajta bűneiért 1985-ben javítóintézetbe is került, ahonnan másfél esztendő múlva szabadult. Ettől kezdve — kihasználva, hogy egyedül élő édesanyja nem tudott rá kellőképpen felügyelni — csavargón. Kóborlásai során a nagyszombati (Tmava) vasútállomáson megismerkedett Jaroslav Plašekkal, aki rögtön elfogadta új barátja arra vonatkozó javaslatát, hogy lopjanak ezentúl együtt. Nyugat-Szlovákia több pontján föl is törtek néhány autót, ahonnan rádiókat zsákmányoltak. Más tetthelyekről viszont egyéb műszaki cikkeket és kisebb értéktárgyakat tulajdonítottak el. E sikeres ..ujjgyakorlatok" után úgy döntöttek, hogy belefognak valami nagyobb, tetemesebb készpénzzel is kecsegtető vállalkozásba. Dušan H. azt indítványozta, hogy legújabb tervük megvalósításának színhelye Bratislava legyen, ahol üljenek be egy taxiba, vegyék el a sofőr pénzét, aztán az autóját is. Arra az esetre, ha a pilóta ellenállna, azt javasolta, hogy egyszerűen üssék le az illetőt. Ha pedig ezután igazoltatnák őket valahol, akkor más névre szóló igazolványokat fognak fölmutatni, amit időközben „beszereznek". A másik egyetértett a nagy ramazúri ötletével, bár egy ideig még töprengtek a részleteken, mert alapos tervet akartak kidolgozni. Megbeszélték, hogy szenvedő alanyként egy idősebb sofőrt szemelnek majd ki, akivel könnyebb elbánni, ha ellenáll. Tovább szőve a tervet, attól a szörnyű gondolattól sem idegenkedtek, hogy esetleg megölik a taxisofőrt, ha úgy látnák: nyomukra vezetheti a rendőrséget... Abban is megállapodtak, hogy Szlovákia fővárosából Trencsén (Trenčín) irányába vitetik magukat, s útközben Dušan H. megtámadja a sofőrt. Mégpedig úgy, hogy hátulról a nyakába vet egy magnetofoncsatlakozó zsinórt. Előbb azonban Plašek megállítja a kocsit azzal, hogy vizelnie kell. A másik így az álló járműben biztosabb kézzel dolgozhat. By módon készen állt hát a nagy igényű, veszélyes terv. Az első feladatot az igazolványok beszerzését könnyűszerrel megoldották. Egy nyitva felejtett, parkoló autóból sikerűit elemelniük egy személyi igazolványt és egy hajtási jogosítványt. Azzal, hogy az igazolványképek nem emlékeztettek egyikükre sem, nem sokat törődtek. A szóban forgó „ramazúri" napján a bratislavai Nagyállomáshoz mentek, itt azonban nem találtak idősnek látszó sofőrt. Rövid tűnődés után a Kyjev-szállóhoz igyekeztek, de ezen a standon viszont taxit nem láttak. Innen a Carlton Szálloda előtti kocsiparkolóba mentek, ahol egy Skodába végül is beszálltak. A húszévesek hajlamosak arra, hogy a nagyvenévest is öregnek tartsák, így a Skoda járművezetője — noha csupán ötvenhárom éves volt — a két ifjonc szemében egyenesen aggastyánnak számított. A fővárost jócskán elhagyva, az est leple alatt, Jaroslav Plašek a tervhez híven jelezte, hogy szeretne egy pillanatra kiszállni... és itt már érdemes az ügy szereplőinek tanúvallomásaiból idézni. — Kiszálltam, s egy darabig elidőztem az út szélén — vallotta később Plašek. — Közben láttam, hogy Dušan H. nem támadja meg a sofőrt, hanem csak ülnek és beszélgetnek. így hát én is visszaszálltam a kocsiba, és újra útnak indultunk. — Nem tudtam a nyakába dobni a zsinórt — hangzott Dušan H. utólagos magyarázata mind a rendőrségen, mind a bírósági tárgyalóteremben. — A sofőr ugyanis hátrafordult, és megkérdezte, nem lesz-e gond a fizetséggel, mert nagy a távolság. Azt feleltem, van pénzünk, s hozzáfűztem, hogy a haveromnak szerelmi bánata van, azért látszik olyan elesettnek. Amikor a kocsi folytatta útját, másodszor már nem mertük mondvacsinált ürügyekkel megállítani. Csak Vágújhely (Nové Mesto nad Váhom) után jónéhány kilométerrel, egy község határában. Plašek és társa a jelzett helyen bejelentették: vége a fuvarnak. Dušan H. váratlanul számlát kért. Amikor a sofőr lehajolt a számlatömbért, a nyakába dobta a magnószsinórt. Plašek egy kést kapott elő, és azzal hadonászott, mondván, megölik a sofőrt és elveszik a pénzét... Az „aggastyán" egyetlen mozdulattal letépte nyakáról a zsinórt. Mint utóbb elmondta, olyan könnyen, hogy azt hitte, a zsinór vége akaratlanul kicsúszott támadója kezéből. Skerült kinyitnia az ajtót is, s miután támadóit lerázta magáról, futásnak eredt. Dušan H. is kiugrott a kocsiból, de rögtön belátta, hogy nem éri utói az „öregembert", akiről csalódottan kellett megállapítania, hogy nemcsak jó erőben van, hanem akár futóbajnok is lehetne ... így hát mást gondolt! Beült a kocsiba és megpróbált elindulni, de járatlansága miatt ez nem sikerült. A motor járt ugyan, de elindulni nem tudott. A taxisofőr — a motor hangját hallva —, riadtan visszafordult, s vakmerő bátorsággal visszarohant, hogy megmentse taxiját a tolvajoktól. Rövid dulakodás után sikerült elfordítania és kirántania az indítókulcsot, és segítségért kiáltozva újra futásnak eredt. A faluszéli házakból időközben egyenként előjöttek az álmukból felvert emberek. Dušan H. nyaka közé vette a lábát és elinalt, Plašeket azonban foglyul ejtette a különleges biztonsági öv, amelyet útközben a sofőr csatolt rá. Képtelen volt kinyitni, s riadalmában megpróbálta elnyiszálni azzal a késsel, amellyel az imént az autóvezetőt fenyegette. A szóban forgó bökő azonban csak egy étteremből lopott kés volt, és így olyan életlen, hogy talán még a kovászos uborka is sikerrel ellenállhatott volna neki... A többedmagával visszatérő taxisofőr, ennek láttán, kivette a csomagtartóból az esernyőjét és kiverte a kést Jaroslav Plašek kezéből. Segítőtársai viszont az öv mellé egy kötelet is kerítettek, és az üléshez kötözték a vergődő rablótámadót. Mert ugye: aki másnak vermet és ... Ezt csupán azért említem, mert hamarosan Dušan H.-t is elfogta a rendőrség. E két fiatalember — akik némi szerencsével és gyakorlattal rendkívül veszélyes bűnözőkké nöhették volna ki magukat — példásan szigorú büntetést kapott. Jaroslav Plašek és a pillanatnyilag még kiskorú Dušan H. tizenkét-tizenkét évi szabadságvesztésre ítéltetett. És hogy miért tették mindezt? Jaroslav Plašek csak a vállát vonogatta minden különösebb indoklás nélkül; Dušan H. pedig azt vallotta, hogy heccből, hiszen üres zsebbel mégsem élet az élet... Persze, azért a börtönélet sem lehet az igazi! (M—) 19