A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-10-21 / 43. szám
AZ ELSŐ „X" Terpszikhoré örülhet. Újabb amatör együttesünk jubilál. A hazai magyar néptáncmozgalom egyik legsikeresebb együttese, hajdanán táncházaink meghonosítója, a Komáromi SZMH Hajós Néptáncegyüttese 10. évadját kezdte szeptemberben — ünnepi műsorral. „A táncnak nincs több mesélnivalója. annál több a mondanivalója" — írja könyvében Maurice Béjart. Ami érvényes a közel négyszázéves akadémiai táncra, hatványozottan érvényes a színpadi néptáncra. Hogy ebben a műfajban milyen alkotások láttak napvilágot, megérdemelne egy külön boncolgatást — ez most nem célom. Béjart gondolatát viszont tudatosan hoztam föl éppen a Hajós-műsor(ok) kapcsán. A Hajós erőssége — megalakulása óta — az eredeti anyaghoz való hűség. A színpadi transzkripció olyan formáját használja ez a csoport, amelyben az eredeti anyag formavilágába nem szól bele, a formát azonban úgy használja, hogy megfelelő anyagválasztással, annak tudatos sorrendbe állításával, viselettel és színpadi technikával éri el dramaturgiai céljait. Így volt ez az ünnepi műsorban is. Keszegh István művészeti vezető az elmúlt három év termését kötötte csokorba, köztük a két legutóbbi ONF- nagydíjjal jutalmazott alkotását is. Rögtön az elején megállapítható, hogy a 15 kompozíció mindegyike, mint műsorszám, bárhol megállná a helyét. Minden táncban helyén volt a tartalom, helyén volt a forma, bizonyítva azt. hogy az alkotók az adott anyagban otthon vannak, ismerik annak zenei és táncalapját, van arány- és színpadi érzékük — egyszóval: tudnak komponálni. Sajnos, ugyanez nem mondható el az előadókról. Az együttes generációváltás előtt áll, elvárhatjuk tehát, hogy a három éve együtt dolgozó gárda színvonalas interpretációval várja nézőit. A Hajósnak neve — sőt, valahol mítosza — van, ez a név pedig kötelez. Kötelez, éppen azokban a számokban, amelyek a műsorban gyengébben sikerültek. Az együttes vezetője martosi, elvárható tehát, hogy a mátyusföldi anyagban otthonosan mozogjanak az együttes táncosai is. A Martosi leánytáncok és a Mátyusföldi lakodalom ridegen, darabosan jött le a színpadról, annak ellenére, hogy a közönséget csillagos egyessel jutalmazhatná a csoport. A Madocsai táncokat izgalommal vártam. A nyugati dialektus egyik „legnehezebb faluja" Madocsa, táncanyaga a maga fázis- és hangsúlyeltolódásaival izgalmas feladat minden táncos számára. Ezzel a feladattal nagyon kevesen birkóztak meg sikerrel. A színpadon látott táncban csak Ölveczky Árpád és Nagy Myrtill tudott „fölengedni", a többiek számára ez a tánc még nehéz. A nyugati dialektust a kalocsai anyagból táplálkozó Három pár tánca zárta, sokkal nagyobb dinamikával és vitalitással előadva, viszont ugyanazokkal a hibákkal, mint az előző számok. A valódi „Hajós-műsor" a Marcelházi böjti karéj)a\ kezdődött. Ennek a karikázónak már megvolt az a belső feszültsége, amely előre jelezte: most jön az igazi élmény. A böjti karéjt a Hajós lányai jelenlegi csúcsszintjükön táncolták el. A karikázó utáni Rabének pedig kiváló bevezetője volt Korpás György Kalotaszegi /erényesének, amely az egyik legjobban szerkesztett szám volt a műsorban. A böjti karéj — rabének — legényes hármasa már valódi színpadi kompozíció volt, olyan megfogalmazásban, amely méltó a Hajóshoz. Morávek Róbert Átalakulását a két évvel ezelőtti országos versenyen sokkal jobban táncolták el ugyanezek a táncosok. Most, sajnos, az előadásnak köszönhetően a koreográfia olvashatatlan maradt. A szerkesztés javára legyen mondva, hogy az idei országos verseny győztes műsorát hagyták a jubileumi műsor végére. A műsor fájdalmas üzenete most is érthetően szállt a nézők felé és nagyjából olyan színvonalon mutatta be az együttest, amellyel az országos versenyt joggal megnyerte. Az együttes zenekarát ebben a felállásban kb. egy éve hallottam utoljára. Azóta a zenekar sokat fejlődött és méltó partnere volt a tánckarnak. Kiválóan húznak „tánc alá", nem egy pillanatban csak a zenekar tartotta össze a műsort. A zenekari számokról nyilatkozzanak inkább zenészek, néha azonban az volt az érzésem, hogy a zenekari szám a táncosok viseletváltásához készült —• pl. a Gömöri muzsika. Külön élmény a fiatal énekes lány. Korpás Éva éneke. Igaz, sokszor éretlen még az előadás, de ebből a kislányból néhány év alatt népdalkincsünk hiteles • tolmácsolója lehet. Lehetőségei és képességei megvannak rá. Hiányoltam a műsorban a kiváló hangú Petrécs Tamás külön bemutatkozását. Igaz ugyan, hogy hangfekvése a lányénekesek hangjához hasonló, együtt be is mutatkoztak, de fiúhanggal egy jól elkészített zenekari számban hátborzongató dolgokat lehet művelni, főként olyan anyagban, mint a Rabének, vagy a Mezőségi zene. A jubileumi műsorban aránylag hoszszú ideje dolgozó tánckar mutatkozott be. A legidősebbek katonának mennek, újra jönnek az újak, Keszegh Istvánnak és segítötársainaksnem marad más hátra, mint továbbhaladni a 10 évvel ezelőtt megkezdett úton. Az együttes neveltjei az ország minden pontján megtalálhatók, hirdetve az igét táncházakban, együttesekben egyaránt. Nem egy Hajós-nevelt önálló dolgokkal mutatkozik be, fiatalítva így az alkotók gárdáját. Ha ehhez hozzászámitóm azt a hátteret, amit a Szakszervezetek Háza biztosít az együttesnek — és reméljük továbbra is biztosítani fog — akkor úgy köszönhetük el az ünneplő csoporttól: Találkozunk a 15. évfordulón! LOVÁSZ ATTILA Fotó: Gyökeres György 7
