A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-10-07 / 41. szám
Miért ne lehetnék Csehszlovákia magyar Budapesten... (Beszélgetés Tóth Lászlóval) Tóth Lászlót, a költőt, felnőtt- és gyermekirodalmunk jeles képviselőjét, aki az Irodalmi Szemle szerkesztőjeként hoszszú ideig irodalomszervezői szerepre is vállalkozott, bizonyára nem kell külön bemutatni honi magyar irodalmunk barátainak. Pályája az Egyszemű éjszaka című versantológia megjelenése óta tulajdonképpeni komoly buktatók nélkül, töretlenül felfelé ível. Köszönhetően kemény, tudatosan építkező alkatának, vállalkozó kedvének, ami több műfajban is — vers, mese, dráma, interjúkötet, színháztörténet — irodalmunk egyik meghatározó személyiségévé avatta. Beszélgetésünk gondolata annak apropóján született meg, hogy Tóth László közel két esztendeje immár a Magyar Népköztársaság állampolgára. Jelenlegi tevékenysége ismeretében bízvást állítható azonban, hogy magyar állampolgárként is megmaradt csehszlovákiai magyarnak. Éppen ezen paradoxnak tűnő léthelyzet megértetésének és elfogadtatásának kedvéért vállalkozott e rövid interjúra, akárcsak jómagam. Beszélgetésünk színhelye Tóth László budai lakása. — Ha a nyitott ablakon nem szüremlene be a metropolis zaja, monoton lüktetése, szűkebb környezetedből, jelenlegi dolgozószobád „bútorzatából". nyelv tanára vagyok. Mindig abban a tudatban állok diákjaim elé, hogy én rosszul, tévesen egyetlen szót sem mondhatok nekik, mert úgy fogják tőlem megtanulni. Nos, ezt kellene tudatosítaniuk a tömegtájékoztató eszközök dolgozóinak is az anyanyelv vonatkozásában. Mert felelősségük anyanyelvűnkért óriási, s ez egyikük számára sem lehet lekicsinylendö tény! gÁG| TÓTH ngOR NYELVI TOTÓ A bereknek gyors kaszási Már utolsót vágának. Az árnyékok óriási Hosszúságra nyúlának, Mink ott járánk, meg-megállánk A rét magas füvében, S hogy a bürün általszállánk A folyamnak mentében, A vízbe tekintettünk És alattunk és felettünk És bennünk is a menny volt, S szívünkben szent tűz lángolt. Ez a vers az ismert Hknfy-dalok egyik legszebb darabja. Himfy-daloknak a szerző Kesergő szerelem és Boldog szerelem címen megjelent dalciklusait nevezzük. Olvasóink feladata kitalálni, ki rejtőzik Himfy álnév alatt: Kisfaludy Károly vagy Kisfaludy Sándor? vagyis a téged körülvevő temérdek könyvből ítélve, akár Dunaszerdahelyen is érezhetőé magát az ember. Minden jel arra mutat ugyanis, hogy tulajdonképpen jelenleg is ugyanazok a gondok foglalkoztatnak, mint két évnek előtte, dunaszerdahe/yi lakosként Verseszményed, az irodalomról, kultúrpolitikáról kialakított elképzeléseid. ezenbelül a csehszlovákiai magyar irodalom, sőt a kortárs szlovák és cseh irodalom iránti viszonyod változatlan. Hadd kérdezzem hát meg először is, miért fittét el Budapestre, vagy hogy stílusos tegyek, egyik nagysikerű verseskönyvedre utalva azt kérdezem, hogyan jutottál Ithakából Ithakába ? Kérdésem második fele pedig abból adódik, hogy amint elnézem, könyvtárad jó egyharmad része csehszlovákiai vonatkozású, beleértve a sajtótermékeket is Tehát velünk foglalkozol itt Budapesten is. Mennyiben ösztönös, vagy tudatos ez az elhatározásod? — A kérdés első felére tulajdonképpen háromféle válaszom is lenne. Először is azt mondom, hogy az ember útjai sokszor önmaga számára is kiszámíthatatlanul alakulnak ... Másodszor, elképzelhetőnek tartom, hogy még manapság is érvényes Krúdynak az a mondása, miszerint, elöbb-utóbb minden magyar író Budapest vonzásába kerül. Harmadik válaszom pedig igen prózai. Lévén, hogy én tősgyökeres budapesti vagyok, hiszen Budapesten születtem, visszakerültem szülővárosomba. Ami esetleg annyit jelenthet csupán, mintha kassai születéssel egy bizonyos idő múltán Kassán kötöttem volna ki. Ebben a három válaszban minden kétséget kizáróan benne van, miért vagyok most itt. Hogy melyik, mennyiben igaz. az egyelőre maradjon az én titkom, annál is inkább, mivel jelen pillanatban magam sem tudom eldönteni, vajon hol az igazság ebben a kérdésben ... Kérdésed második felére pedig a következőket mondanám: Az életem, tapasztalataim, megszerzett tudásom, tán ösztöneim is odakötnek, ahol életem nagy részét, harminckilenc évemből harminckettőt megéltem. Amit az emberi lét legérzékenyebb szakaszában ismer, tapasztal meg az ember, az nem olyasmi, mint egy levethető ruhadarab, azt vinnie kell magával, bármerre is vezet az útja. Én is csak önmagamat hoztam ide. Azzal a tudással, amit odahaza szereztem, az vagyok idehaza is. aki voltam. A világról azokon a tapasztalatokon keresztül, vagy a világ ama szűk, kis részén keresztül van ma is véleményem. Következésképpen, mig én odahaza is szerettem csak írónak, vagy magyar írónak tartani magamat, idehaza sem tudok más lenni, mint csehszlovákiai magyar. Helyzetemet, ne tekintsen senki szerénytelennek, számos világirodalmi példával is igazolhatom. Ha Joyce lehetett Párizsban ir, Gombrowicz Argentínában lengyel, miért is ne lehetnék és csehszlovákiai magyar Budapesten? S engedj meg még egy világirodalmi utalást. A nagy lengyel, Zbigniew Herbert mondta egyik nyilatkozatában: „Én úgy gondolom, egy valódi író számára mindegy, hogy melyik utcában, melyik országban él. Magában hordja azt az egy-két kérdést, amelyre egész életében hiába keresi a választ." Nos, ez az egy-két kérdés, ami az enyém, az én esetemben is változatlan. Ugyanaz Budapesten is, mint Dunaszerdahelyen volt. — Nem változott tehát a véleményed a világról, kultúráról, írókról, könyvről, itt is ugyanaz a véleményed ami otthon volt Köztudott az is sokunk előtt, hogy amint otthon, itt sem rejted véka alá a véleményedet velünk kapcsolatban. — Ez természetes, hiszen, mint említettem, elvileg ugyanannak a közösségnek a tagja vagyok, azzal a kis különbséggel, hogy jelenleg más fórumokon mondom el a véleményemet. Ám szilárd elhatározásom, hogy a jövőben, ha megadatik nekem, az otthoni fórumokon is megnyilatkozom. Ami azt jelenti, hogy soha nem akartam elszakadni a csehszlovákiai magyarságtól, hiszen ez számomra képtelenség. Hozzáteszem, ha ez esetleg valamely ok folytán mégis megtörténne, ez nem csak rajtam múlik majd. — Vagyis, ha jól értem, hiányzik a csehszlovákiai kulturális-társadalmi életben való konkrét részvéteI. — Nem, nem pontos az a kifejezés, hogy hiányzik, mert különösebben talán nem is kívánom, inkább úgy mondanám, megszoktam azt, amiben fizikailag is benne éltem hosszú éveken keresztül. Az újbóli, konkrét bekapcsolódásba tulajdonképpen semmi nem kényszerít, ráadásul otthonról nem is hívnak, nem ösztönöznek különösebben a társadalmi-kulturális életben való részvételre. Dehát mivel világéletemben makacs ember voltam, én akkor is oda megyek, ahol jól éreztem, jól érzem magam. Az idén is ott voltam a Jókai Napokon, Duna Menti Tavaszon. Ugyanígy vagyok a sajtóval is, habár nyilvánvaló ugye, hogy nem a világ legjobb sajtója a csehszlovákiai magyar. Érdekel azonban az ismerős közeg miatt. — Jó szívvel vennéd-e hát ha felkérnének otthonról konkrét feladatokra is? — Miért is ne? Már csak azért is, mert ugyanolyan természetesnek venném, mint azelőtt. Vállaltam én azelőtt is sok mindent, ha időm engedte. Mert ha ideköltözésem előtt dunaszerdahelyi lakosként Kassán. Királyhelmecen vállaltam feladatokat, mért ne tenném ezt szívesen Budapestről? Hiszen Budapest és Bratislava között kisebb a távolság, mint Dunaszerdahely és Kassa vagy Királyhelmec között. Az ilyen dolgok korántsem földrajzi távolságokon, sokkal inkább belső késztetésen múlnak. Vagyunk immár néhányan csehszlovákiai neveltek (magyarok), aki itt élnek: írók, előadóművészek, színészek, rendezők, tudósok, akiknek attól, hogy pár kilométernyire elkerültek otthonról, egyáltalán nem változtak meg nézeteik, sőt, minden bizonnyal objektívebben, vagyis máshonnan, másként látnak dolgokat, ami kétségbevonhatatlanul csak haszonnal járhat odahaza is. Teljesen természetesnek, automatikusnak találnám például azt. hogy egy-egy harmadrangú magyarországi rendező helyett esetleg a Csehszlovákiából elszármazott Beke Sándort hívná meg „vendégrendezni" a Matesz. Vagy miért ne lehetne mondjuk meghívni a Karlovy Vary-ban ez évben díjazott Kurucz Sándor operatőrt néhány klubestre, mint ahogy azt Szvorák Katival teszik, hogy egy jó példát is említsek. Kurucz Sándor annak idején szintén Csehszlovákiából jött át s a Tüske a köröm alatt című film operatőreként kapott dijat az idén. Végül még egy javaslat: Miért ne tarthatna történelmi tárgyú előadásokat a csehszlovákiai magyarság körében teszem azt Szarka László, aki a Magyar- Csehszlovák Történész Vegyesbizottság munkájában magyar részről tevékenykedik? — Szándékaitok, szándékaid az együttműködésre tehát adottak. Vajon a mi részünkről ugyanígy tapasztalod-e ezt? Arról beszélj, milyen a jelenlegi kapcsolatod a csehszlovákiai magyar sajtóval. — Hál'istennek azért különösebben nem panaszkodhatom. Akadnak azért felkérések mostanában is. Teljesítésük az eddigiekben egyrészt rajtam múlott. Egyébb elfoglaltságaim miatt azonban még nem próbáltam ki, vajon közölnék-e munkáimat... — Áljöveteledig tagja voltál a Szlovákiai írók Szövetségének. Milyen a viszonyod most a szövetséggel? — Most már ugyan a Magyar írószövetség tagja vagyok, ám szívesen venném, ha tagja lehetnék a Szlovákiai írók Szövetségének is, mint ahogy szintúgy természetesnek tartanám, hogy csehszlovákiai magyar író tagja lehessen a Magyar írószövetségnek. Erre már van itt példa ... És itt visszautalnék beszélgetésünk elején megfogalmazott véleményemre. Azzal, hogy Budapestre költöztem, a tudásom, tapasztalataim, látásmódom nem változott meg. Most azokról a dolgokról, amelyek otthon foglalkoztattak, az itteni fórumokon — Magyar Nemzet, Új Forrás, Élet és Irodalom — nyilatkozom meg, nem pedig a Hét-ben. Bár örömmel tapasztalom, hogy eljövetelem óta is több ízben hosszú passzusokat idéz tőlem különféle kérdések kapcsán a csehszlovákiai magyar sajtó. — Engedd meg. hogy ilyen komoly, mondhatni „szakmai" gondolatok után feltegyek egy látszólag banálisnak tűnő kérdést is Milyen a közérzeted? — Hát igen. Épp ma fordítottam egy cseh költő versét, amelyben a következő szlogen szerepei: Mindenütt jó, de legroszszabb otthon!" Szerencsére azonban a munkám. elfoglaltságom miatt nincs időm a közérzetemmel bíbelődni. Egyébként a nyomtatott sajtóból, tévéből származó információk alapján te magad is elképzelheted, milyen is lehet(ne) valójában a közérzetem ... — Végül kötelezően fel kell tegyem a kérdést, min dolgozol mostanában ? — Miként odahaza, idehaza is folytonosan és keményen építkezem. Nem házra, anyagiakra gondolok persze. Önmagamat építem. Önmagamat akkor is, ha fordítok, publicisztikát Írok. lapot szerkesztek, akkor is ha szépirodalmat (nem) írok s akkor is. ha rendszeresen foglalkozom a magyar színjátszás csehszlovákiai területre eső részének feldolgozásával... Lejegyezte: BARAK LÁSZLÓ 11
