A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)

1988-07-08 / 28. szám

Egy cseh kalendárium és a magyar szabadságharc ö ajakműködés szerinti előre ható hasonulá­sával, vö. ötszérf ötször)-, avutó (a magán­hangzó-torlódás feloldásával, vö. üeg>üveg, kües>küves> köves); pédáncs (a magyarban szokatlan -ns szóvég kiküszöbölésével). Az egyik legszebb példa a Szene melletti Ma­gyarbélről ismert pö/e „bádogtepsi" szó, amely teljesen szabályosan alakult ki az idegenszerü, kellemetlen hangzású pléh alakból. — Sajnos köznyelvünk az ilyen ma­gyaros szellemű és ízlésű újításokat már nem fogadja be. Ennek egyik oka az, hogy a mai ún. müveit beszélők jelentős része az idegen szavak átvételekor rendszerint sokkal fonto­sabbnak tartja az idegen nyelv kiejtésének minél szolgaibb utánzását, mintsem saját nyelvünk jó hangzását. Nyelvjárásaink nemcsak a szavak hang­alakját alakították át a maguk belső törvé­nyei szerint, hanem a nyelvtani rendszert is. A nehézkesnek érzett vagy funkciójukat vesztett jelenségeket igyekeztek kifejleszte­ni. így pl. a funkciótlanná, tehát fölöslegessé vált ikes igeragozás tömegméretű pusztulá­sa néhány érdekes új nyelvjárási jelenséget hívott életre. Ilyen pl. az, hogy kijelentő módban az ikes igeragozás 2. személyü alanyi -/ ragja terjedőben van iktelen igéken is. Pl. a dunántúli (így csallóközi is) és a nyugati palóc nyelvjárásban ilyen alakok él­nek: [mondolbóI alakult) mondó v. mondó, ikéreböl alakult) kérő v. kérő stb. A régi, -sz rágós és az új alak között jelentéskülönbség kezd kifejlődni: a mondasz v. monc, kérsz stb. régebbi alakokkal szemben a mondó v. mondó stb. alakok kedveskedést, gyöngéd­séget fejeznek ki (nem véletlen, hogy gyak­ran a kisgyermekekhez beszélve használják őket). A hasonló okokból és hasonló ered­ménnyel kialakult adj-adjál, a/udj-a/udjál stb. szembenállást köznyelvi nyelvtankönyveink­­böl ismerjük, mivel ez a változás bejutott a köznyelvbe is. Az ikes igeragozás pusztulásával függ ösz­­sze az is. hogy több helyen — pl. a gömöri palócban — az ikes ragozás 3. személyü ragja felszólító módban az iktelen igéken is elterjedt, pl. mondják, kérjék. A hagyomá­nyos mondjon, kérjen stb. alakokhoz képest mázok „funkcionális csomópontjainak" meghatározását, szerkezeti összekapcsoló­dásukat, a viszonylatok felismerését, az ezál­tal működő rendszer értelmezését. Nincs módunkban s nem is célunk ehe­lyütt, hogy elemző ismertetést adjunk a kö­tetről, csupán felvillantás formájában kieme­lünk néhány címszót. Ami végig jellemzője a kötetnek, az a magas szintű szakmai elem­zés, meggyőző állásfoglalás: A kötet anyaga öt részre oszlik: a „Pa­rasztság és a múlandóság" bevezető rész tartalmazza a rendszerelméletet (rendszer­­kultúra-halálkép), a halálkép demográfiai alapjait, a világképen belül a vélekedési és viselkedési utasítások rendszerét, illetve a halálképet a múlandóságra vonatkozó isme­retek rendszerében. A második rész, ,A magyar parasztság hagyományos halálképe" szembeállítja az időképet (halál és múló idő, nappal-éjjel, hét, hónap, év stb.) a halálképpel (halálnemek hagyományos megítélése, szép halál, rendkí­vüli halálesetek, erőszakos halál, halálos ron­tás, öngyilkosság, öregkor és halál). A harmadik rész „A magyar parasztság haldoklóval és halottal kapcsolatos szoká­sai" a kötet legterjedelmesebb része. Rész­leteiben feltárja a halállal összefüggő, ma­gyarázó előjeleket, jóslatokat, a haldoklót és magát a halált. Külön hagyományos szerepe van az adott közösségben a halál beálltából a torig terjedő időszaknak, mely több elem­ből tevődik össze: a holttest felkészítéséből, a halál hírüladásából, sírásásból, sírjelkészí­ezek rendszerint szívélyesebbnek, udva­riasabbnak számítanak. Van az igeragozás területén egy olyan jelenség is, amelynek — az első példákkal ellentétben — nem tudunk örülni, mert nem újabb jelentésámyalatok megkülönbözteté­séhez vezet, hanem ellenkezőleg: jelentések összemosódásához. Ez a jelenség a köz­nyelvben is töretlenül hódító ún. „suksük­­nyelv", amelyben megszűnik a „látjuk" és „lássuk", „adhatjuk" és „adhassuk" stb. kö­zötti különbség, mivel a kijelentő módú ala­kok helyét a felszólító módúak foglalják el. Pl.: Holnap már megmondhassuk nekik („megmondhatjuk"); Odatartsa a kezét („odatartja"); A gyereket a boltba szalassza („szalasztja"). — Igaz, ez sem tekinthető valamiféle kóros nyelvi jelenségnek, megvan­nak ennek is a maga jól kitapintható nyelvi­­nyelvrendszerbeli okai. s a nyelvjárásokban természetesen nem is tekinthetjük helytelen­nek (legföljebb sajnálkozhatunk rajta). A köz­nyelvben azonban a „suksük" súlyos nyelv­helyességi hibának számít, s ezért ha anya­­nyelvjárásunkban megvan is, amikor köz­nyelven beszélünk, ne használjuk; lehetőleg még a vidéki köznyelvben és a kötetlen, baráti beszélgetésekben is kerüljük! LANSTYÁK ISTVÁN (Befejezés a következő számban) A múlt heti számunkban között Nyelvi totó megoldása A múlt heti számunkban közölt mondat he­lyesen : A tárgyaló felek megállapodtak abban, hogy a jövőben is nagy figyelmet fordítanak a gazdasági és tudományos-műszaki együtt­működésre. A helytelen „megállapodtak arról" kifeje­zés a „tárgyaltak arról” szókapcsolat mintá­jára keletkezett és az újdonságok iránt legfo­gékonyabb sajtónyelvben terjedt el. Nyelvi szempontból-azért helytelen ez a kifejezés, mert a megállapodni valamiben állandó ha­tározóhoz mindig ugyanazt a ragot ill. név­utót kapcsoljuk, jelen esetben a -ban, -ben ragot illetve az abban, ebben névutót. tésböl, halottnézésből, siratásból, virrasztás­ból, a koporsóval összefüggő rituálékból, búcsúztatásból, kikisérésből, elföldelésből. eltakarításból, és a szokássor a már említett torral zárul. Ezt követi az elhunyt emlékének megőrzé­se a gyászban, valamint a „lélek-kép" ma­gyarázat rész. A befejező ötödik rész ,A megismerhető és a megismerhetetlen" címet kapta. A halálról alkotott képet az élők állandóan alakítják, változtatják, viszonyuk hozzá folya­matosan módosul: nemzedékek során át éppen úgy, mint egy emberöltön belül élet­koronként. így az ismeretlen halál köré az emberiség története során felhalmozott jel­képekből az egyén mindig mást és mást ért meg ... Korunk nem hangsúlyozza annak fontosságát, hogy szükséges felkészülnünk az elmúlásra. A halál közeledése igy inkább megzavar, s életünk nem befejeződik halá­lunk révén, hanem abbamarad... A halál továbbra is megismerhetetlen marad, míg az élet megismerhető. A halál kihívása életünk egyszeriségére, megismételhetetlenségére figyelmeztet bennünket. Ennek tudatában kell megbecsülnünk sorsunk, minden megélt pillanatunk értékét. Erre int bennünket vég­sősoron A halhatatlanságra vágyó királyfi című székelyföldi népmese is, mellyel a kötet zárul. Az utolsó átváltozás tehát azt mutatja be, hogy a magyar parasztság mint készítette fel tagjait szigorú rítusai révén a halál kihívásá­nak elfogadására. D- Varga László E kalendáriumra akkor figyeltem fel, amikor belül a kötéstáblán Kossuth La­jost ábrázoló címkét találtam bera­gasztva. A címke alatt nagy betűkkel ez állt; Kossuth-szivar, majd kisebb betűk­kel — Medetz József gyárából Pesten. (Medetznek Pesten a múlt század köze­pén híres dohánygyára volt). A kalendáriumhoz az elején öt, a végén tizenkét oldal kékesszínű kemény papírt kötöttek, melyen régi cseh helyesírással, különböző kéz által irt szlovák bejegyzések találhatók. Ezt a százesztendős naptárt 1838-ban adták ki Szakolcán (Skalica) — mint annyi más akkori cseh és szlovák egyházi és ismeretterjesztő nyomdaterméket. Né­metből Wáclav Šulc fordította cseh nyelvre. Rövidített címe: Nowý St-lety Kalendár od roku 1816 až do 1916. (Új Százesztendős Kalendárium 1816-tól 1916-ig). Amint a címlapon feltüntet­ték, ez volt a negyedik változatlan ki­adása. A kalendárium tartalmával most nem foglalkozom, hiszen a korabeli német százesztendős kalendáriumok — a cseh és a magyar nyelvűek is — pontosan leírták a havi teendőket, a gazdasági munkák menetét, a bolygók állását, egészségügyi tanácsokat, idöjóslást ad­tak stb. Inkább kíváncsi voltam a hozzá­kötött lapokra. Mindjárt az elején nagy betűkkel sárguló tintával írott bányász­köszöntés: Zdar buh! (Jó szerencsét!) — fogad. Aztán alatta az első tulajdo­nosa elárulja, hogy a kalendáriumot 1844-ben 25 krajcárért Windschacht - ban vette. Itt meg kell jegyezni, hogy Selmecbánya akkor még három köz­ségből, illetve településből állott: Windische Schacht (Szlovák akna), Pi­­arg és Siglisberg. A becses Kossuth-címke beragasztá­sa a magyar szabadságharc iránti ér­deklődést sejtette és ezért tüzetesen áttanulmányoztam a kézzel írott része­ket. Nagy örömömre a szokásos népi rigmusok, tűzesetek leírása mellett a hátsó oldalakon régi szlovák írással egy szemtanú megörökítette az 1849-ben Selmecbánya és környékén lezajlott, a magyar szabadságharc téli hadjáratá­nak eseményeit. A krónikás szemtanú tárgyilagos képet rajzolt a harcokról, íme szabad fogalmazásban, magyarra átültetve: 1849. január 13-án Stampoch felől Görgei tábornok jött seregével Windschachton keresztül, két napig mintegy 1 900 gyalogos volt itt bekvár­­télyozva, a lovasok Szent Antaltól (An­­tol) Zsarnócáig és egész Korponáig he­lyezkedtek el. Január 17-én Selmecen a katona­tiszteknek bált rendeztek. Január 19-én reggel Görgei hadseregének törzskará­val Zólyomba ment és még e napon, délben, a stampochi úton a német vadászok a magyar előőrsöt megverték és délután két órakor a 6. vadászszázad már a richnói dombokon volt két ágyú­val, a magyarok is felhúzták az ágyúkat a Kíni akna és a rakovani út mellé Kiara — 8 ágyút. A huszárok a temetőnél, a gyalogság a rakovani domboldalon volt, négy órakor a németek megfutamod­tak, a magyarok vesztesége 16 sebe­sült, 8 halott, német részről egyet élve elfogtak és egy halott maradt a Belovic meddőhányó mellett; a sebesülteket elvitték magukkal Stampachra. Január 21-én Windisgraetz serege megindult Stampachról az eltorlaszolt utakon át, három órára ért csak Szent Keresztre (Kríž), a mieink mindjárt ágyúval üdvözölték és az egyik golyó a vadászok kapitányának levitte a fejét. Mindkét oldalról dörögtek az ágyúk, egy-két rakéta Windschachtra is esett, de semmi kárt nem tett; aztán beeste­ledett, csak a puskák ropogtak egész kilenc óráig. Aztán a magyarok Selme­cen át Kozelnikba mentek, a császári sereg pedig ezen az éjjelen Windschachtot foglalta el, másnap mentek tovább a magyarok után. A magyarok vesztesége 30 halott és két ágyú, míg a németek halottaikat Stam­­pachba vitték és ott temették el. 1849. április 18-án reggel hét órakor az ifjú Görgey ezredes (Görgey tábor­nok testvére — a szerz. megj.) és Cerva adjutáns vezetése alatt két ágyúval és körülbelül ezer huszárral a Piargra jöt­tek a magyarok, nyolc órakor már a magyar előőrs Selmecen volt, megke­rülve a Zsigmond aknát és a Vörös kútkaput. A császári katonák Fereti ka­pitány vezetése alatt az Evangélikus líceum épülete előtt kemény harcban ellenálltak, majd a németek elmenekül­tek az óvároson át Vihnyébe. 19-et közülük elfogtak, kettőt megöltek és még azon a napon eltemették őket. A huszárok a németeket egész Vihnyéig üldözték, s még egypárat elfogtak kö­zülük. Július 8-án Selmecre bejöttek az orosz kozákok. Vasárnapig ott voltak, de amikor meghallották valakitől, hogy jönnek a huszárok. Szent Keresztre vo­nultak vissza. Később újra visszajöttek és a város határában tábort ütöttek. Ennyi a Selmecbányái harcok törté­nete. A krónikás szemtanú mindezt tár­gyilagosan és órányi pontossággal irta le. Mint kívülálló, pártatlanul nézett a történelmi eseményekre, de azért egy helyen, amikor azt írja, hogy a mieink (naši) elárulja magát, mégis a magyar huszárok sikerét kívánta. A szivarcímke beragasztása a Kossuth-képpel és a végén egy külön oldal alján a magyar szabadságharc minisztereinek felsoro­lása, arra enged következtetni, hogy akié e százesztendős kalendárium volt — az a magyar szabadságharc pártján állott, vagy legalábbis szimpatizált a szabadság eszméivel. OZSVALD ÁRPÁD 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom