A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-09-30 / 40. szám
beszéljenek hangosabban. A finom, magas hangokat már régen rosszul hallom. — Nem lehetne kötelezővé tenni legalább a fülvatta használatát? — Nézze, a következő negyedévben hat asszony megy el szülni, és hagyja itt két évre a gyárat. Honnan pótoljam őket? Ha akadékoskodunk az egyéni védőeszközökkel, akkor könnyen odébb állnak. Akinek viszont igazolt halláskárosodása van, és itt, a szövődében szerezte, zajpótlékot kaphat. Nyilván maga is tudja, hogy manapság a pénz számit igazán, nem? Általában valóban az számít. Ám hogy ebben az észak-csehországi gyárban azért hatékony módon is tegyenek valamit a szövődéi zajártalom ellen, esztendők óta nagyothallókat is toboroznak a szakmára. Ők, ugye, sem fülvattával, sem anélkül... Ők eleve rosszul hallanak. 3. A fülgyógyászati klinikák audiológiai laboratóriumainak általában szüketszobái is vannak! Ha valaki nagy csendet akar, akkor csak magára zárja ennek a speciális lapokkal kibélelt helyiségnek az ajtaját, és csöndben van. De olyan csöndben, hogy néhány perc múlva szinte már képtelen elviselni. Hát akkor hogy is van ez: sem a zaj, sem a nagy csönd nem jó az emberi természetnek? És egyáltalában: lehet-e osztályozni a zajártalmakat? — Hogyne, a zajnak négy alapvető hatása lehetséges — feleli a szakember a zajszenny szintjével is foglalkozó Közegészség- és Járványügyi Intézetben. — Az első a pszichés zajártalom harminc és hatvan decibel között. Ez bármilyen enyhe, de folyamatosan érzékelhető zaj hatására is előállhat. Feszültséget, idegességet, álmatlanságot, ingerültséget okoz. Ilyen lehet az ablak alatti neonreklám zúgása, vagy a lakásonként néha félszáznál is több lyukat „gyártó" falfúrók gépeinek vijjogása ... A második lépcső hatvan és kilencven decibel között van, ez már vegetatív hatásokat okozhat: gyomorpanaszokat, folyamatos fejfájást, hányingert. Kilencven és százhúsz decibel között a zajnak már hallószerv-károsító hatása van. Ilyen zajkeltö például a hajólakatos munkája. Százhúsz decibelen túl már a test is beleremeg a zajba, száznegyven decibelnél pedig akár a sokk is beállhat... Természetesen, a zajérzékenysgg szubjektív dolog. Nagyban függ az aktuális érzékenységtől, a fizikai állapottól, egyéni adottságoktól. Az sem mellőzendő szempont, hogy az embert érintő zajnak élményszerepe van-e, avagy kellemetlen. Az idősebbek zöme ezért menekül például a popzene elöl. — Miként állunk a mindennapi zajokkal? — Őszintén szólva, egyre kevesebb az olyan hely, ahol nyitott ablak mellett lehet ülni. Sajnos, még faluhelyen is ... Ha kinyitja valaki az ablakot, akkor az építőipar és a közlekedés lármáján kívül különböző kellemetlen napi zajokat kell elviselnie. A vizsgálatok azt bizonyítják, hogy az emberek hovatovább hetven-nyolcvan decibelben kénytelenek „pihenni" a lakásaikban. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a szervezetnek nemigen van módja feltöltödni csenddel. Keserű paradoxon, hogy az emberek zajos munkahelyen hajtják agyon magukat egy zsebkendőnyi telekért, hogy ott végre élvezzék a csendet — és akkor a szomszéd beszerez egy motoros fűnyírót!... — Miért dolgoznak az emberek önmaguk ellen? Miért nem használnak a zajos munkahelyeken védőeszközöket, miért „csinálják" a zajt otthon, az utcán, az erdőben ?... — Fogas kérdés. Tény, hogy a munkahelyeken erélyes lépésekre lesz szükség. Akár úgy is, hogy a belépés feltétele a kötelező „ A szőlőm már tavaly is szépen termett" Húsz esztendőnk elszaladt... munkavédelmi előírások betartása legyen. Természetesen, jó egyéni védőeszközökre is szükség van: olyan vattára, ami nem irritálja a fület, olyan fültokra, ami nem csúszik a nyakba, olyan szivacsra, ami tompítja a környezet zaját, de az emberi beszédet lehetővé teszi. A zaj alattomos és lassan támad, de a zajártalom következtében beállt süketülés szinte visszafordíthatatlan folyamat. — Mit lehet egy zajos üzemben „halkítani"? — A gépek nagy része valóban zajos gyártmány, ezért a szakembernek először is a gyár zajtérképét kell megcsinálnia. Általános tapasztalat, hogy a zajos gép mindig olcsóbb, mint a zajtalan, így könnyű rájönni, melyiket rendelik meg. így többnyire az utólagos zajcsökkentés ígér bizonyos fokú megoldást. A gépekre különböző tokokat lehet szerelni a csarnokokat el lehet látni hangnyelő anyagokkal. Manapság már az új lakótelepek tervezésénél is szigorúbban kell bekalkulálni mindenféle zajforrást. A csendháborítást megelőzendő bokrok és zöldterületek váltják a házakat, sövények fogják a zajt, zsákutcák zárják le a tömbök közti közlekedést. Más kérdés, hogy ezeket a tervezői elképzeléseket az építkezések kivitelezői egyelőre még ritkán valósítják meg a gyakorlatban is. E tekintetben is nagyobb szigorra lenne szükség. 4. Az utcazajban a kompresszoros légkalapács csak alkalmi vendég. Rosszul beállított, rossz konstrukciójú autók szennyezik állandóan és szinte mindenütt a csendet; autóbuszok repesztenek két megálló között, villamosok sietnek úgy, hogy beleremegnek a belvárosi házak. „Felspécizett" motorokon tinédzserek száguldoznak büntetlenül, a tilalom ellenére hallani autóduda-koncertet. Úgy tűnik, védtelenek vagyunk a tejesek ellen is, akik hajnalok hajnalán szinte kéjesen vágják az aszfaltra a tejesládákat és csapkodják a teherautó-platók oldalfalait. Olyan hangerővel, hogy ne aludjon tőle se felnőtt, se gyerek, ha már nekik fel kellett kelni! 5. Házunk előtt csőtörés van. Perceken belül felbög a valóban alkalmi vendégnek minősítendő légkalapács. Eleinte úgy tűnik, mintha a házat tördelné darabokra. Fiatal férfi fogja a szerszám nyelét és egykedvűen aprítja az aszfaltot. — Mondja, mester — harsogok a fülébe, amíg ki nem kapcsolja a kalapácsot —, nem bolondul meg ettől a zajtól? ' — Nem! — mondja tömören és rátámaszkodik erre az emberek által ezerszer elátkozott zajszerkentyűre. — Annyira nem, hogy időnként kifejezetten élvezem a zaját. — Tudja, mekkora hangerő támadja naponta a fülét? — Nem, de nem is érdekel. — Létezik olyan zaj, ami magát is zavarja? — Hogyne! Amikor a rádióban komolyzenei műsor van. Halálra tudnak vele idegesíteni. Még szerencse, hogy az emberi hang egyelőre elviselhető számára (is). Egészen addig, amíg nem egymást akarjuk vele túlkiabálni. MIKLÓSI PÉTER A harmadik évfolyam végén az NDK fővárosában járt az osztály. Valamelyik este egy híres berlini mulatóba mentünk. Úgy fél tíz körül Czanik Karcsinak remeknek látszó ötlete támadt. „Gyerekek — súgta halkan, körbepillantva, hogy a terem másik felében ülő osztályfőnökünk, Balia tanár úr meg ne neszelje elképzelését —, az éjfélkor kezdődő fömüsor előtt nézzünk szét egy kicsit a városban." Apránként kiszivárogtunk a teremből, aztán nekivágtunk a város meghódításának. Barangoltunk a neonfényben úszó utcákon, ám amikor alaposan elfáradtunk, hirtelen rádöbbentünk: nem tudja senki a szórakozóhely címét, nevét, s ráadásul szállodánk címére sem emlékszik a társaságból senki. Végül épp „Cú" mentette meg a helyzetet. Gyűrött papírfecnit kotort elő a nadrágzsebe mélyéről, a lokál fejléces vendégszámláját. Egy posztoló rendőr igazította útba vánszorgó csapatunkat. Közben Balia tanár úr az osztály többi diákjával már a keresésünkre indult. A bárral szomszédos utcában találkozott össze a két csoport. Hű, azt a fejmosást, amit mi szeretett oktatónktól akkor, ott kaptunk, soha nem fogom elfelejteni... — Most a hóhért akasztják — jegyzi meg nevetve Czanik Károly rendőrfőhadnagy —, itt, az örszobán ugyanis legtöbbször én szoktam kérdéseket feltenni, most viszont te faggatsz engem. — Soha nem kedveltem a gépeket, a motorokat, mindig is inkább a természet, az élővilág érdekelt. Hát mezőgazdasági szakiskolába jelentkeztem. A tanulmányok befejeztével pár hónapig a Nyitrai (Nitra) Mezőgazdasági Főiskola padjait koptattam, azonban nem fűlt a fogam a tanuláshoz, minél előbb kamatoztatni szerettem volna az iskolában szerzett szakismereteimet. Hazamentem. Aztán bevonultam katonának. Két év múlva a szakbizonyítvánnyal a kezemben azonban hiába kopogtattam a szülőfalumhoz, Ipolybélhez (Bielovce) közeli földműves-szövetkezetek ajtaján, egyetlen gazdaságban sem tudtak a képesítésemnek megfelelő munkakört biztosítani. .. Végül a párkányi (Štúrovo) papírgyárban kötöttem ki, onnan meg a vasúthoz kerültem. És egy napon rendőrök keresték a nyurga fiút. — Lépjek a soraikba — javasolták —, kevés közöttük az érettségizett ember. Némi habozás után engedtem a kérö-hivó szónak. Rövidre vágattam váltig érő hajfürtjeimet. „Hát te hová készülsz, lánykérőbe mégy talán? — fogott vallatóra az indulás előtt édesanyám. Ha sikerül, rendőr leszek, árultam el szülémnek szívem szándékát." — A szlovák fővárosban számos vizsgán, alkalmassági próbán mentem keresztül, majd a gyakorlóidő leteltével posztoló közrendőr lettem Bratislava belvárosában. Eközben meg is nősült Károly. — Falumbéli lány lett a feleségem. Egy idő után beleuntam a rengeteg utazgatásba, minden szabad időmet a családommal szerettem volna tölteni. Az előléptetést (is) biztosító prágai továbbképző tanfolyamot sem vállaltam. Féltettem a boldogságunkat. Hazajöttem, kereken tíz éve Ipolyságon (Šahy) dolgozom és lakom. Nejemmel élére raktuk a garast, rövid időn belül berendeztük a lakást, sőt kocsit is vásároltunk, s ezután — elváltunk. — A feleségem betegesen féltékeny volt, nem tudta megérteni, hogy engem a nap bármelyik órájában szólíthat a kötelesség. Bizony, ha a szükség úgy kívánja, éjszaka is menni kell.. Tavaly váltunk el, s még november kilencedikén újranösültem. Új arám anyakönyvvezető. — Első házasságomból két gyermekem van, fiúk. Károly 13 éves Csaba pedig 10 esztendős. A srácok naponta meglátogatnak. — Szüleim földszeretete bennem is tovább él: hobbikertemben a szőlő mellé gyümölcsfákat is ültettem. Konyhakerti növényeket is nevelek, sőt a mintegy 8 árnyi föld végébe virágmagokat is veteményezek. Elkomorodik a fiatalember tekintete. — Megtréfált az élet. Húsz év után kezdhetek mindent elölről. Persze, nem panaszkodom, a sorsommal megbékéltem már. Czanik Károly 10 esztendeje párttag, s a városi nemzeti bizottság városvédő, rendfenntartó polgári szakcsoportjában is tisztséget vállalt. — Volt már egynéhány érdekes esetem, de életveszélyben még a munkám során nem forogtam. Haragosomról nem tudok, készakarva nem ártok senkinek. A napilapokat rendszeresen átböngészem, a könyvet is szeretem, arra viszont nem emlékszem, mikor tudtam egy esti tévéfilmet elejétől a végéig nyugodtan megnézni. Őrsünk 22 településen igyekszik biztosítani a közrendet, s mintegy 25 ezer ember biztonságát szeretnénk szavatolni. Az asztalon felberreg a telefon. Károly belehallgat a kagylóba, aztán máris a kabátjáért, sapkájáért nyúl. — El kell búcsúznunk — mondja indulófélben —, valaki az egyik közeli községben megunta az életét... És kettesével szedve a lépcsőfokokat, elrobog ZOLCZER LÁSZLÓ A szerző felvétele 13
