A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-07-08 / 28. szám
Phil Beachler 39 éves amerikai volt újságárus, a kocogás szerelmese, rendkívül könnyű, háromkerekű gyerekkocsit tervezett az egészségügyi futásnak hódoló fiatal szülök részére: nem gond többé a kicsik őrzése, és futó szüleikkel kocsikázva már kiskorukban maguk is megkedvelhetik a futkározást. Még vasárnap délután is ritka pillanatot örökített meg a fényképész: a nagy forgalmú Hamburg egyik Elba-hídján békésen kerékpározik egy kisfiú, méghozzá nem is szabályosan, hanem ahogy kedve tartja. 2 200 év után is gyönyörű az Olümposz tövében feltárt 9X10 méteres mozaik, amely feltehetően időszámításunk előtt 200 évvel készült. Központi alakja Dionüszosz, azaz Bacchus, a bor és a vidámság istene az ókori görög és a római mitológiában. A Harvard Egyetem régészei szerint, akik napvilágra hozták, a mozaik valószínűleg egy palota dísztermét ékesítette. KÖNYV Petőcz András: A jelentés nélküli hangsor „Egy üres szobában valaki. / Valaki vár. / Vár és figyel. / Én vagyok az utolsó áldozat. / Belépnek a fegyveresek. / Betoppannak és fenyegetőzni kezdenek. / Ők az igazi magakelletők. / Ők az igazi újjászületés. / Lehanyatlanak és felnevetnek. / Felnevetnek és lehanyatlanak. / Kezük a magasba lendül. / Lebegés. / Különös lebegés. / Istenem fordítsd el tőlem a keserű poharat." A vers címe: Zárójelek. Befejező „költeménye" egy ciklusnak, amelynek ugyanez a címe, s amelynek huszonöt verse is e címet viseli: Zárójelvers op. 1, op. 2...op. 24. Nem a mi ismertetésünk feladata esztétikát, poétikát szerkeszteni az egyszerű címsor köré, úgy gondolom, maga a tény, is jelzi, miről van szó: a modem költészetnek és filozófiának (a Husserl-féle fenomenológiának) ama népszerű ténykedéséről, hogy gondolatainkat (verseinket, stb.) zárójelbe helyezzük s így bizonyos mértékben felfüggesztjük", megkérdőjelezzük őket. A könyv második ciklusa pedig az egész kötetnek az előbbinél nem kevésbé jellemző és nem kevésbé kifejező címét viseli: A jelentés nélküli hangsor. Ennek zárószak* szából pedig ilyen repetitív szöveget idézhetünk, jellemzésül: „A nyugalom bennem van" — írom magamban, 2086-ban. /„A háború öt forintért kapható az utcasarkon" — írom magamban, 2086-ban./ „A szó bennem van" — írom magamban, 2086-ban. / „A halottak nincsenek bennem" — Írom magamban, 2086- ban". S ezzel eljutottunk a harmadik ciklushoz, az „Álomtöredék"-hez, amelynek az alcíme éppen: repetatív szöveg filmre. Mottója pedig Erdély Miklós híres három sora: „Gond és baj, ne keserítsetek meg. / Gond és baj. ne nyomorítsatok meg. / Gond és baj, ne bolondítsatok meg." S hogy kicsoda Erdély Miklós? A magyar avantgarde, pontosabban talán az ún. poszt (vagy transz)avantgarde nemrég meghalt, méltatlanul félreismert apostola, az egész újmagyar művészet, főként pedig a vizuális költészet nagy előfutára. S hogy kicsoda Petőcz András? Ugyanennek az irányzatnak nagy reménysége. A még mindig csak harmincon inneni költő (1959- ben született) immár harmadik kötetét teszi az asztalunkra, az elsőként 1984-ben napvilágot látott „Betüpiramis" és az Önéletrajzi kísérletek" után. Ez utóbbi, mint emlékezetes, a „JAK" füzetek egyik legfigyelemreméltóbb kiadványa volt, annak idején mi is megemlékeztünk róla rovatunkban. Tehát a vizuális költészet. Megintcsak nem vállalkozhatunk sem bővebb ismertetésére, sem elátkozására, sem védelmére. Itt csak, tisztünkhöz híven számba vehetjük megnyilatkozási formáit, fölhívhatjuk olvasóink figyelmét, legjellegzetesebb képviselőire, mint amilyenek Erdély és Petőcz mellett Esterházy Péter, Zalán Tibor, Szkárosi Endre. (cselényi) KIÁLLÍTÁS Február és a jelen Közelmúltunk történelme. Talán e két szóval jellemezhetném a Február és a jelen című, a prágai Klement Gottwald Múzeumban látható kiállítást. A múzeum által a februári győzelem 40. évfordulója alkalmából rendezett tárlat a múzeum két kiállítási termében kapott helyet, ötrészes és a februári eseményekhez kapcsolódó eredeti emléktárgyakat, kézirat-, fénykép- és más — a februári eseményeket megelőző időszakról, a februári eseményekről és a szocialista építés 40 évéről szóló — dokumentumokat mutat be. A kiállítás első része Csehszlovákia felszabadítását és azokat az eseményeket eleveníti fel, amelyek döntően meghatározták Csehszlovákia és a világ második világháború utáni fejlődését. A második rész a csehszlovákiai dolgozóknak az 1948 februárjához vezető útját és a februári napok eseményeit, a harmadik rész az 1948-as februári győzelem eredményét: a csehszlovákiai szocializmus alapjainak lerakását, a negyedik rész a szocialista építés 40 évét és a párt XVII. kongresszusa határozatainak teljesítését, az ötödik rész a Népi Milícia szerepét és küldetését eleveníti fel, mutatja be. A kiállítás külön értéke, hogy a rendezők a kiállítás keretében találkozókat tartanak a CSKP veterán tagjaival, a februárt napok résztvevőivel és a Népi Milícia egykori szervezőivel. A találkozókkal összekapcsolt kiállításra az ország minden részéből érkeznek látogatók. Az eseményeket jól szemléltető és tanulságos tárlat nemcsak az idősebbek, hanem a fiatalok tetszését is megnyeri. Balázs Béla SZÍNHÁZ Ann Jellice: Klassz csel A patinás nevű, még Mátyás király korát idéző Academia Istropolitana, a mai bratislavai Színművészeti Főiskola próbaterme május végén — rendhagyó módon — nem szininövendékekkel, hanem közönséggel telt meg. Méghozzá olyannyira, hogy az előre elkészített széksorok szinte pillanatok alatt megteltek, így sokan a főidre szorultak, vagy a falak mentén álltak. Izguló szininövendék csupán négy volt az arénaszínház stílusában kialakított teremben. Négyen e főiskola végzős hallgatói közül, akik vizsgaelöadásként ugyancsak negyedéves diáktársuk, a múlt ősszel a Mateszban is jól bemutatkozott Štefan Korenčí rendezői irányításával egy nálunk kevésbé ismert angol írónő: Ann Jellice, Klassz csel című drámáját mutatták be. A darab témájáról csupán annyit, hogy három, a kamaszkor felső határához érkezett fiúról szól, akik egy öreg, lakatlan házban élnek. Mindegyikük eltérő jellem, ezért más-más az életfelfogásuk is. Hétköznapjaikba hirtelen egy csinos lány toppan be, s ez az új — egyszer komoly, másszor humoros szituációkkal fűszerezett — helyzet gyökeresen megváltoztatja életüket. Tudom, vizsgaelőadásokról vagy a szinészképzés folyamatában születő egyéb színpadi produkciókról aránylag ritkán szokás kritikát írni. Ez már önmagában is hiba, bár tény, hogy a főiskolai műhelymunka során aránylag gyakran látni ötlettelen, sablonos gondolkodásról tanúskodó és a színészmesterség ismeretének hiányáról valló produkciókat. Mivel azonban egyetemi „inasévekről" van szó, általában bocsánatos bűnnek tekintendő az ilyesmi, különösen ha időről időre szakmailag és gondolatilag kiemelkedő előadások is ellensúlyozzák az egyetemi színjátszás mérlegének serpenyőit. Natália Hasprová, Peter Kočiš, Juraj Obšil és HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK az új évadban ismét a Matesz tagjának számító Skronka Tibor vizsgaelőadása az utóbbi kategóriába sorolandó. Ez már önmagában is örömhír, de egyúttal bíztató jel is, mert fiatal művészünk egy olyan előadással zárta főiskolai tanulmányait, amelyre közönség és szakma egyaránt felfigyelt. Ez pedig mind a fiatalka rendező, mind a négy végzős színinövendék számára kitűnő rajtot jelenthet az életbe. Miklósi Péter HANGVERSENY Búcsú a színpadtól Rendkívüli, ünnepi atmoszférájú előadás színtere volt június 4-én este a Szlovák Nemzeti Színház színpada és nézőtere: dr. Gustav Papp négy évtizedes jelenlét után végleg búcsút mondott a világot jelentő deszkáknak. Emelkedett hangulatban hazatérve erről az előadásról, első dolgom volt afféle gyorslistát készíteni a művésszel való személyes találkozásaimról. A végeredmény számomra is meglepő volt, mert 36 év alatt — ennyi ideje koptatom rendszeresen operaházunk küszöbét — 79 alkalommal élveztem művészetét, átlényegülési képességét, mellyel 26 zeneszerző által megálmodott 48 személy egyéniségébe lehelt színpadi életet. Persze ez csupán töredéke a hivatalos kimutatásnak — e szerint 77 alak egyéniségét vette magára —, mégis egyértelműen bizonyítja, hogy dr. Gustav Papp az a tenorista, akinek szárnyaló magas célt, magával ragadó előadását hazai színpadon a leggyakrabban tapsoltam meg. Ez a szám tovább nő, ha hozzászámítom még a hangversenytermi szereplését is. Rávilágít azonban egyben arra is, hogy szerepkörének, a tenor hangfajnak, mely napjainkban világviszonylatban is gyér utánpótlással rendelkezik, hazai relációban tartópillére és egyben legrangosabb képviselője volt. Ércesen szárnyaló, árnyalatokban gazdag hangja, nagykiterjedésü kifejezési skálával párosulva, elsődlegesen a hősi jellegű és érzelmekkel telített szerepek megszólaltatására volt predesztinálva, pl. Beethoven Fideliojának Florestánja, Wagner Rienzije, Tannháusere, Erikje a Bolygó hollandiból, Lohengrinje, Stolzingi Waltere a Nürnbergi mesterdalnokokból, vagy Weber Bűvös vadászának megtévedt Maxa, az olaszok közül Verdi és Puccini hősi hangvételű figurái és a szláv zeneszerzők közül pedig Suchoň, Cikker, Janáček, Muszorgszkij, Csajkovszkij hősei. De énekelte Richard Strauss karakterszerepeit, Gounod Faustját vagy Paul Hindemith Paul Dessau, Igor Stravinsky és Benjamin Britten figuráit is. Bizet Carmenjének tizedesét, a dezertör Don Jósét külön említem, mert ez az a kedvenc szerep, mellyel negyven évvel ezelőtt a pályán elindult s most a búcsú pillanatában is az ő egyenruháját öltötte magára a modem szlovák operaművészet mércét állító egyénisége dr. Gustav Papp, aki sikerekben gazdag életútját mesteri egyensúlyérzékkel osztotta meg az orvosi hivatás és az operaszínpad között. Varga József 9
