A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)

1988-09-30 / 40. szám

Víz nélkül nincs élet — ezt a mondatot aláhúzza minden biológus. Víz nélkül nincs ipar és mezőgazdaság — ezt megerősítheti minden ipari és mezőgazdasági szakember. A viz csodálatos folyadék, mondja a vegyész és a fizikus. Ismerjük a szuperlatívuszokat, mégis valahogy túlságosan megszoktuk a viz létét, nem veszünk mindig kellőképpen tudomást jelentőségéről és fontosságáról.

Szokás a földet a víz bolygójának is nevezni. Ha az arányokat vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy a föld vízkészletének 97 %-a sós tengervíz és csak a maradék 3 % a légkörben, folyókban, tavakban és a földben mégkötött édesvíz, nem is beszélve az élő szervezetekben található vízről. A víz jelenlétének talán legfontosabb és legjelentősebb eleme az állandó körforgás, megújulás, változás. A tenger fölött játszódik le az ún. „nagy-ciklus", tehát az óceánból párolgó és oda csapadék formájában visszakerülő víz körforgása. Az emberiség számára sokkal fontosabb a másik, ún. „kis-ciklus" folyamata, ami a szárazföld fölött lejátszódó párolgás és csapadék-visszahullás ismétlődő, egybekapcsolódó folyamata. Meg kell említenünk, bár itt most a tengereket külön nem kívánjuk tárgyalni, hogy a világóceánnak igen fontos szerepe van, a légburokkal együtt a föld hőmérsékletének állandósításában. Tulajdonképpen a tengereknek, illetve a víztömeg hömegtartásának köszönhető, hogy sem az évszakok változásában, sem a nappal-éjjel váltakozásánál, nem észlelünk túlságosan nagy, az életet veszélyeztető hőmérséklet-ingadozásokat. Szükséges megjegyezni azt is, hogy az édesvíz zöme a sarkok jegében, elsősorban az Antarktisz több mint két kilométer vastag jégburkában, Grönlandon és más helyeken található. Sajnos, a reális veszélyt jelentő üvegházhatás következtében a jég olvad s így emelkedik a világtenger szintje. Most képzeljük el, mit jelent majd — ha bekövetkezik — ez a nyomáscsökkenés a földkéreg lemezeire. Feltételezhetően katasztrofális mozgások, földrengések következhetnek be, ha a folyamat felgyorsul. Visszatérve a számunkra fontos szárazföld feletti kis-ciklusra, régen ismert szabály az, hogy a csapadék (elsősorban az eső) egyharmada újból a légkörbe kerül párolgás útján, egyharmada elfolyik, és

csak a maradék egyharmadot köti meg a talaj. Ez az általános érvényű szabály azonban csak ott érvényes, ahol megfelelő az erdők és bokros területek aránya. Ez a tény is rávilágít egyes mezőgazdasági vezetők hibás elvére, amikor a szétszórt erdőfoltok és bokorsávok megszüntetésével néhány négyzetméter új szántóföldhöz akarnak jutni, nem számolva a környező talaj fokozódó kiszáradására. Fontos szerepet játszanak persze a földfelszín vízgazdálkodásában a folyók és patakok, valamint a tavak — persze csak akkor, ha nem kibetonozott vízelvezetőkké vannak átalakítva — és a sokat szidott, lecsapolt mocsarak és tőzeglápok. Tehát a viz kell, de a víz néha árt is. Külön gond megtalálni azt az egyensúlyt a tájban, hogy éppen elegendő legyen belőle. Ez persze nem oldható meg egyszerűen csak a lecsapolásokkal és mesterséges víztárolók létesítésével, mert sok más tényezőt is figyelembe kell venni, mint a talajtípus, annak vízáteresztő és víztárolóképessége, a helyi klíma stb. A víz biológiai fontossága elsősorban fizikai és kémiai tulajdonságaiból következik. Az, hogy legnagyobb sűrűségét kb. + 4 °C- nál éri el, roppant jelentős a földi élet számára. Ezáltal a könnyebb jég mindig a felszínen van, alatta a vízi élet megmarad, nem is beszélve arról, hogy a sűrűség következtében a mélyebb vizekben sohasem csökken a hőmérséklet az említett + 4°C alá. Kémiai szempontból a víz a legjobb oldószer, sok szerves és szervetlen anyag hordozója. Nem ismerünk olyan élő szervezetet, amely ne tartalmazna vizet. Az ember teste, életkortól függően, általában legalább 50—70%-ban vízből áll, ez az arány az öregedéssel csökken. Egy átlagos felnőtt ember naponta 4—5 liter vizet veszít, vizelet, izzadás és kilégzés útján. Ezt közvetlenül folyadékkal és táplálékkal pótoljuk. Tehát kb. ennyi a víz napi körforgása, cseréje a szervezet és a közeg közt. A belső ciklus már jóval jelentősebb, hisz pl. csak a vesén naponta 1 500 liter vér folyik át! Az említett energiagazdálkodási, ipari, mezőgazdasági és biológiai jelentőségen kívül nem elhanyagolható a víz szerepe a földfelszín alakításában. A folyóteraszok, a síkság hordalékanyaga, a hegyekből lesodort talajrészecskék — ez mind az örökké körbeforgó, dinamikus víz munkájának az eredménye! Mielőtt a káros hatások ismertetéséhez fognánk, szükséges tisztázni az ún. „ökológiai egyensúly" kérdését. Ez a kényes és számunkra kedvező állapot hosszú évtizedek vagy esetleg évszázadok fejlődésének az eredménye. A lényege, hogy a felszíni vízben, gondolunk itt folyóra, patakra, tóra vagy mocsárra, egyensúlyban vannak az oldott ásványi sók, a szerves tápanyagok és az oxigén a felhasználással, az élő szervezetek (baktériumok, algák, magpsabbrendü növények és állatok) szükségleteivel. Az említett arány természetes úton áll be, de sajnos külső, meggondolatlan hatásra könnyen megbomlik. Vegyük sorban a vizeinket fenyegető veszélyeket. Elsőként említeném a víz felhasználását az iparban. Ez az elvonás egyes területeken nagyon jelentős és kedvezőtlen körülmények között pl. a kutak teljes kiszáradásához vezet; nagy mértékben vizet veszít a környező talaj is, ami csökkenti a hozamokat és új, költséges befektetéseket tesz szükségessé a népgazdaság számára. Csak példaként említem, hogy egy tonna vas előállításához 50—220 ezer liter, 1 tonna papíréhoz 400—900 ezer liter víz szükséges! További jelentős vízelvonást jelent a hűtővíz felhasználása pl. a kohászatban vagy a hő- és atomerőmüvekben. A fizikai szenynyezödések felsorolásánál elsőként említeném a höszennyezést. Az előbb említett hűtővíz rendszerint melegen kerül vissza a folyókba. Ez a felmelegedés kedvezőtlenül befolyásolja a víz élővilágát, mert az oldott

szennyező és mérgező anyagok a meleg vízben jobban hatnak, a szerves hulladék bomlása is gyorsabb, veszélyesebb. Nem feledkezhetünk meg arról a hatásról sem, amit pl. a szúnyogok és halak életciklusára jelent az évszaktól eltérő magasabb vízhőmérséklet. E gondok elkerülése érdekében szükséges lenne, hogy a folyó hőmérséklete ne emelkedjék több mint 3 °C-kal az átlag fölé, és sohase haladja meg (természetesen közép-európai viszonylatban) a 28 °C-t! A fizikai szennyeződés további formája a vízbe kerülő szilárd, nem oldódó anyagok. Szerencsére ezek kisebb veszélyt jelentenek, mert súlyuknál fogva legtöbbször gyorsan lerakódnak, így inkább csak helyi gond az esetleges felhalmozódásuk. Súlyosabb probléma viszont a finomabb részecskék összetorlódása a vízfelszínen, valamint a nem oldódó zsír- és olajréteg, mert ez elzárja a vizet a levegőtől, csökken az oxigéntartalom, kedvezőtlenül módosulnak az oxidációs-öntisztító folyamatok, nem is beszélve az árnyékolás hatásáról. A vegyi szennyeződés kétségkívül a legjelentősebb nemzetközi gond. Első helyen említeném a kőolaj és származékai (benzin stb.) által okozott vízszennyezést. A tények megdöbbentőek: Egy liter nyersolaj 1 millió liter vizet tesz tönkre! Vajon tisztában van-e ezzel az az autós, aki a fáradt olajat a folyóba vagy tóba üríti, nem is szólva a sokkal nagyobb mértékű ipari olajszennyezés veszélyeiről. Az olaj és származékainak hatása a vízre igen bonyolult fizikai-kémiai jellegű, de minden tekintetben kedvezőtlen. Ha figyelembe vesszük azt, hogy ezek lebomlása a felszínen is lassú, a föld alatti vízkészletekben pedig jóformán nem is megy végbe, láthatjuk, csak a megelőzés, vagy szükség esetén a fizikai eszközökkel történő begyűjtés jöhet számításba, ami egyáltalán nem egyszerű, és nem is olcsó! Kisebb mértékben jelennek meg — szerencsére — a közvetlenül mérgező nehézfémsók és szerves toxinok. Sokkat jelentősebb pl. a szerves formában kötött foszfor fokozódó felhasználódása a felszíni vizekben. Ez elsősorban a műtrágyákkal és a foszfortartalmú mosószerekkel kerül a folyókba és tavakba. Itt az eutrofizáció néven ismert jelenség mutatkozik, amikor az egész felszínt zöld alga és békalencse lepi el, alatta fokozatosan megszűnik az élet, halottá, bűzös masszává válik a víz. Úgyszintén nemzetközi probléma a cellulózipar által kibocsátott szulfitlúg, hexóz- és pentózszennyezödés, ami első pillantásra felismerhető a folyók partján felgyülemlő habból. Nagy gond a nitrátok és a belőlük keletkező nitritek koncentrációjának a növekedése. E szennyeződés forrása a nitráttartalmú műtrágyák szakszerűtlen és meggondolatlan felhasználása, valamint a szerves hulladék felhalmozódása a koncentrált állattartás következtében. A műszálak gyártásakor igen mérgező és kellemetlen szagú anyagok kerülnek a szennyvízbe (pl. kénhidrogén, szénkéneg). Különleges gond az élelmiszeripar szerves hulladékainak bekerülése a vízbe.

Új, alig ismert kérdéseket vet fel az atomerőmüvek megjelenése, bár őszintén szólva a környezetvédelmi előírások itt a legszigorúbbak, legkidolgozottabbak és a legjobban ellenőrizhetők. A víz szennyeződése nemcsak a természet- és tájvédelem gondja, problémákat okoz az iparban, a mezőgazdaságban és a lakosság ivóvíz-ellátásában is. De hogy a víz tisztaságának megőrzése nem csupán utópia, azt számos város — pl. Moszkva, London — folyójának megújhodása is bizonyítja.

BOGOLY JÁNOS (a szerző felvétele)

8