A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-07-01 / 27. szám
Csak volt az árvíz előtt Amikor még földutak voltak Bogyaréten (Bodza-Lúky), s a házak úgy szétszóródtak ötkilométeres körzetben, ahogy valaha a vetőmag szétrepült a szántó-vető ember tenyeréből. A zárt településekre jellemző szomszédság itt nem létezett Ki sem alakulhatott a tanyavilágban. Arany János Fülemüléje Bogyaréten nem korbácsolhatott volna fel az enyém-tied felfogásból fakadó gény maradt. A hentesek és a mészárosok is helybe jöttek a disznóért, szarvasmarháért. Ök is azonnal fizettek. Aztán még vásárokra is eljártak az emberek a tanyáról. Gútán, Nagymegyeren. Nyárasdon, Szerdahelyen kívül még Komáromba és Párkányba is eljutottak. Gyakran előfordult hogy a gazda a vásárban hagyta az ökör árát. Szabó Béla a régi szülői ház mellett épült újban meséli bogyaréti életüket. Felesége hallgatja, figyeli minden szavát, néha segíti is az urát az emlékezésben. Még a két világháború között is úgy éltek a tanyavilágban, hogy ősszel Megyeren vagy Gútán őröltettek, cukrot és más szükségeset a boltban vásároltak, aztán jöhetett az akármilyen tél. rájuk köszöntszenvedélyt. Csupán távoleső szomszédságokról lehetett errefelé beszélni, ez viszont mélyebbé és vonzóbbá tette az emberi kapcsolatot. A hajdani tanyavilág majd négyszáz lakosával közigazgatásilag Bogyához tartozik, amely toronyiránt hét kilométer innen, az országúton meg huszonkettő. Ezt azonban néha a járási székhelyű komáromiak sem tudják. Él a faluban égy hatvankét éves ember, méghozzá az íróként számon tartott Szabó Béla nevével, közvetlen az 1—4. osztályos magyar általános iskola szomszédságában. S úgy él ott, hogy íróvá lett névrokonáról még csak nem is hallott, a könyveivel sem találkozott. Ettől eltekintve olvasott, tájékozott ember, ismeri a hajdani tanyaviiág életét is, hiszen bele született. Édesapja még Gútán látta meg a napvilágot, ő azonban már itt nőtt fel. A nagyszülei 1906-ban költöztek Bogyarétre. Gútán kicsinek bizonyult a porta, itt vettek ötven magyar holdat egy darabban, s az mind a tanyai házuk körül terült el. Az voit a vásár előnye, hogy mire a gútaiak kiértek a földjükre, ők már annyit dolgoztak, mint a volt falubeliek egész nap. Meg tágasabb is volt a hely a ház körül, amely bekeritetlenül öt holdnyi legelővel volt körülvéve. Tavasztól őszig eléltek rajta az állatok. — A szárnyasoknak nagy kelendősége volt — emlékezik vissza Szabó Béla. — Helybe jöttek értük a szerdahelyi tyúkászok. Mindjárt pénz ütötte a markunkat. Aki csak gabonát tudott eladni, az sze-Szabó Béla nevetve. — Sok könyve volt, és szívesen kölcsönözte földműves társainak. A házában tanított odajártak a gyerekek. Bogyarétnek akkor körülbelül 50—60 vályogháza volt. Most a házszám száztíz. Szabó Béla három fiúgyermek egyikeként született a családba.. Ahogy nőtt. úgy fogták a szülei munkába. Felekezeti iskolába járt a többi rétről jött gyerekekkel. A' kéttanerős iskolában számtant, történelmet, földrajzot mindent tanultak. Nagy szigorúság volt. Fújni kellett a leckét. Egyébként előkerült a pálca. A legénykor a tanyavilágban tulajdonképpen már a nyolcadik osztály elvégzése után elkezdődött. Az iskola volt továbbra is a fiatalok gyülekezőhelye. Báloztak, színdarabot tanultak. Gútán is megjelentek időnként. Elsősorban a búcsún, amely náluk is két napig tartott. A távolság nem számított. A tenger nagy sár sem. Röpítette őket odavissza a hátasló. Szabó Béla 1952-ig folytatott tanyasi gazdálkodást. Ugyanúgy művelte a földet, ahogy az elődei, csak jóval kisebb, mindössze öt hektárnyi területen. Szétosztódott az egy tagban vásárolt ötven magyar hold. Ö maradt a szülői házban, együtt a szülőkkel, mégis különváltam Lovakkal dolgozott. Az ökröket nem szerette. Nem lehetett megijeszteni hettek a névnapok, disznótorok. Sógorok, komák, távoli szomszédok jártak össze. Ettek, ittak és beszélgettek. A darabjaira hullt monarchiáról, a régi világról, mikor miről. Színdarab betanulására is vállalkoztak. Iskolájuk 1919-ig nem volt. De a közmondás is azt tartja: Segíts magadon, az Isten is megsegít! Élt Bogyaréten egy Vermes Vincze nevű parasztember, ő tanította írni-olvasni a tanyasi gyerekeket. — Az ő tanéve persze az őszi esőzések beköszöntével kezdődött, amikor néha már azt hitte az ember, hogy nemcsak a szekereket, hanem a tanyasi házakat is elnyeli a sár, és befejeződött március végén. amikor kikeltek a kislibák — mondja 4
