A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-09-23 / 39. szám
• VERSENYBEN A KÖZÚTTAL • SÍNEKEN SZÁGULDÓ ÉTTERMEK, SZÁLLODÁK I . .. Az emberek néha az olyan ügyes-bajos dolgaikat is az újságírónak panaszolják el. amelyek valójában egészen másnak szólnak. Pontosabban: mást illet a panaszkodás során megfogalmazott kritika. Nem titok például, hogy a vasúti szolgáltatásokat mostanában sokan ostorozzák. A minap nekem is a bratislavai Nagyállomáson akadt dolgom, ahol valamikori középiskolai osztálytársaim egyikével futottam össze. A kölcsönös üdvözlés, a baráti vállveregetés után ő is kerek perec kipakolt mérgében: — Innen a főpályaudvarról Lipcsébe utaztam az Istropolitan expressz első osztályú fülkéjében, ahol igazán undorító utazási viszonyokat voltam kénytelen elviselni. A mosdó szó szerint mocskos volt. Egyáltalán meggondolandónak tűnt, hogy a vízcsap gombját megfogja-e az ember? Törülközőt nem találtam. A hálófülke ágyhuzata szakadt volt. a vécé ugyanitt leírhatatlan. Sok piszkos vécét láttam utazásaim alkalmával, de ilyet még nem. Papír sehol. A Lipcséből visszainduló Saxónia kocsijaiban is ugyanilyen állapotok uralkodtak. Ebből arra következtettem, hogy nem műszaki hiba miatt kellett odafelé egy takarítatlan vagont beállítani. És már előre tudom a hivatalos választ: az utasok piszkolnak és viszik a vécépapírt, a törülközőt. Sajnálom, de nekem ezt meg kell cáfolnom. Ez a kosz ugyanis éves piszok volt, és nem gondolom, hogy valaki a vasúti kocsiban lopott vécépapírt viszi ajándékba külföldi ismerőseinek. Azt viszont elvárnám, hogy a 10—14 órai utazást kulturált körülmények között tölthessem el, mert a jelenlegi helyzet, az étkezőkocsikat is beleértve, tűrhetetlen állapot. — Ez a panasz jogos, mégsem nekünk szól — mondja Juraj Novodomský, a bratislavai főpályaudvar állomásfőnöke, amikor az imént hallott sirámot neki is elmondom. — A hálókocsikban és az étkezőkocsikban uralkodó állapotokért nem a Csehszlovák Államvasutak mozgószolgálati részlege a felelős. Nekünk csak azt kell biztosítani, hogy guruljon a kocsi, a többi már az utasellátással foglalkozó szakrészleg dolga. Persze, véleményem azért nekem is van a dologról... — Éspedig? — Nézze, évente százezrek veszik igénybe a síneken robogó éttermeket és szállodákat, a hivatalos panaszok aránya viszont igazán csekély. Ebből kitűnik, hogy a vasút nem látja el rosszul ezt a feladatot. És az sem titok, a nálunk közlekedő nemzetközi járatok nívója olyan, hogy a hazánk területéről induló szerelvények még Így is az átlagos színvonal fölött vannak. \ — Önmagában ez még aligha adhat okot a megelégedésre. — Valóban. Tulajdonképpen ott van a kutya elásva, hogy erre a boltra szinte mindenki ráfizet. Nincs miért cifrázni, a bajok zöme erre vezethető vissza. Meg arra is, hogy jócskán elöregedett a kocsipark. Vannak olyan vagonjaink, amelyek húsz-huszonöt éve róják a síneket. Nem áltatjuk magunkat, ilyen kocsiparkkal nem lehet csodákat művelni. Ezek az objektiv okok, bár kétségtelen, hogy emellett a szolgálatot teljesítő személyzet hanyagságára, nemtörődömségére visszavezethető szubjektív tényezők sem hagyhatók figyelmen kívül. De akárhogy is van, tény, hogy a vasút utasellátással foglalkozó részlege egyelőre bizony mostoha körülmények között kénytelen dolgozni, ez pe dig sok tekintetben valóban kihat utasaink közérzetére. Paskó Lászlót konok férfinek mondja otthon az asszony, ha vitájuk támad. Lehet a dologban valami, mert ő az aránylag nagy fluktuáció közepette is marad a vasútnál. Megvan az alapfizetése, ami nem túl sok, ehhez jön az étel- és italpótlék, a veszélyességi pótlék, a műszakpótlék, a nyelvpótlék (beszél szlovákul, magyarul, oroszul, németül; valamit angolul és olaszul, valamicskét pedig románul is!) és a jó ég tudja, hányféle pótlék még. A tisztességes vendéglátást a vasút speciális körülményeire Így fogalmazza meg röviden: — Sok függ a csapattól és a családi háttértől is, amit .otthon hagy az ember. Ebben a munkában képletesen is, szó szerint is tudni kell, hol a határ. Nekem is, az utasnak is jobb, ha vendégnek érzi magát, s eszerint alakul a közérzete. Itt sokféle utas van, ráadásul ahány ország, annyi szokás. — Az étkezökocsik dolgozóinak feladatköre nagyjából világos. De vajon mi a dolga a hálókocsi-kalauznak? — Tolmács, idegenvezető, takarító, szerelő, jegykezelő, esetenként felszolgáló és még sok minden egy személyben. Ha az utas ébresztőt kér, ébreszteni kell, naponta többször is ágyazni, esetleg lázméröt biztosítani, mikor mire van szükség ... Ugye, utazni önmagában véve is fárasztó. A hálókocsi „gazdája" nemigen alhat, akármilyen hosszú is az út. Ha a vagon teljesen elcsendesült, akkor is van mit csinálni. Egy hálókocsi-kalauznak tíz-tizenöt ilyen véget nem érő napja van havonta, amikor alvás nélkül sem lehet fáradt, amikor nem illik borostásnak lennie és a világ legtermészetesebb módján kell derűsnek lennie. Hogy ez nem mindig sikerül, abban nemcsak a fáradtság, a rosszkedv a ludas, hanem a vasút áldatlan körülményei is, amelyek szinte teljesen versenyképtelenné tesznek bennünket a közúti forgalommal. Ez a kudarc annál fájóbb, hogy világviszonylatban pont fordított a helyzet: Európa, de az egész földkerekség számos országában reneszánszát éli a vasút! Mindezt ne vegye panasznak, mert így is érdekes munka ez, még ha a külföldből leginkább csak a pályaudvarokat látom is. Valóban elmenni látszik a vasút vonata? Szó ami szó, akár csak egyetlen utazás is elegendő ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljék: sok a tennivaló a vasút háza táján, szükség van a megújulásra. Hozzáállás, szemlélet és műszaki felszereltség dolgában egyaránt... Nem árulok el titkot, amikor azt mondom, hogy régen sokkal nagyobb becsülete volt ennek a szakmának. Igaz, a kívülállónak ma is az a véleménye a vasútról, hogy fegyelmezett, már-már félkatonai szervezet. De az utas azt már nem látja, hogy ez többnyire a formaságokban merül ki. Azazhogy látja, sőt látnia kell, hogy pályaudvaraink enyhén szólva koszosak; hallania kell, hogy a hangosbemondó érthetetlenül mormog valamit, és ha erre a „tájékoztatásra" hagyatkozna bárki, aligha válna utassá, mert nem találná a megfelelő vonatot. És a megfelelő vonat sem éppen a tisztaságáról híres, az ablaka mintha tejüveg volna, az utasok nemigen gyönyörködhetnek a mellettük elfutó tájban. Az út Bratislavából Kassáig (Košice) több mint 12
