A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-09-16 / 38. szám
• • • A tömött bajuszú, inas öregember füvet kaszált a falu szélén. Mikor a közelébe értem, félbehagyta a munkát, röpke pihenöszünetet engedélyezett magának, s beszédbe elegyedtünk. — Mihozzánk, Sirakra, több irányból is bejuthat az ember gyereke, ám a községből már nem vezet járható köves út tovább. — Igen, persze, mert Sirak zsákfalu. Sirakot (Širákov) Kőkesziből igazgatják. A korponai dombok oldalába csupitott település Kőkeszi társközsége ma már. A közös helyi nemzeti bizottság elnöke sok mindent tud Sirakról, főképp jelenéről s újkori mindennapjairól, a múltját, a falu nevének eredetét azonban nem ismeri. — A 450 lakosú kisközség felnőtt lakosságának legalább a fele Nagykürtösön (Veľký Krtíš), a járásszékhelyen, meg a kökeszi egységes földművesszövetkezetben dolgozik — magyarázza a javakorabeli férfi —, családonként általában a két gyerek jellemző. A sirakiak lokálpatrióták, módfelett ragaszkodnak szülőfalujukhoz. Az apró palócföldi falucskát hosszában egy nevesincs patak szeli ketté. A betonlapok közé szorított sekély víz partján takaros portálok sorakoznak. A hűs habokban faluszerte fehértollú libák hűsölnek. Rengeteg a liba! A magas sáncoldalakon viszont csodaszép vadvirágok pompáznak. Rengeteg a virág! Nyár van, kánikula. A régi falvak derűje, hangulata árad a csendes településből. A házak előtti kiskertekben rózsák, rezedák, kardvirágok, violák, százszorszépek illatoznak. A lakások ablakaiban sokszínű muskátlik nyílnak. A sok helyütt a még ösgyepes udvaron személykocsi vesztegel. Sirak kihalt, csak a tenyérnyi élelmiszerboltban sorakozik néhány vásárló. — Az utóbbi három hét alatt — kesereg Tóth Lászlóné boltvezető — mindössze két doboz kekszet és két csomag eröscukorkát kaptam. Pedig édességből akár egy szekérderéknyit is el tudnék adni pár óra alatt. Persze, meg kell mondanom, tej meg kenyér rendszeresen érkezik. És sör is van, de például üdítővel, vagy ásványvízzel a rekkenö hőségben sem tudok szolgálni. — Mosópor és még jónéhány fontos iparcikk jó, ha félévenként egyszer jön — kesereg tovább a fiatal üzletesnő —, papírportéka egyáltalában nincs, a hús és hentesáru hütetlen kocsiban érkezik. A pulton, szeletelőlapon árválkodó téliszalámicsonkon legyek. — Helybéli vagyok —- tudom met) FÉLTIK, SZÉF A FALIUL 1. KÁTYÚBÓL GÖDÖRBE Elképzelhető, hogy valaki különös jókedvében szeret pallón járni és árkot ugrani; ám a legtöbben úgy vagyunk ezzel, hogy igyekszünk elkerülni az ilyen akadályokat városaink utcáin. Nem mindig tehetjük viszont, mert hol itt romlik el valami, hol ott, és a hiba kijavításához fel kell bontani a járdát, az úttestet. Ilyen javítást igénylő baj, sajnos, mind több akad a közműhálózatban. Ha nem is kellemes dolog az ilyesmi, de érthető, hiszen gödörásás nélkül aligha végezhetők el az elengedhetetlenül szükséges munkálatok. Az viszont már egyáltalában nem mindegy, hogy mennyi ideig vagyunk kénytelenek elviselni az út- és a járdafelbontásokkal óhatatlanul együtt járó kellemetlenségeket. Mert tény ami tény: gyakorta — a munkák szervezetlensége, a hanyagság, nemtörődömség miatt — az indokoltnál hosszabb ideig muszáj árkokat ugrani, kerülőutakat tenni városaink gödrökkel ékesített utcáin. Ennyit a gyalogosokról, de aki gépkocsivezető, az jól tudja, hogy az országutakon sem jobb a helyzet. Mindezt nemcsak saját tapasztalataim, hanem egy sajtóértekezleten hallottak alapján is említem, ahol arról esett szó, hogy az útkarbantartás jelenlegi pénzügyi keretéből jobbára csak az útfoltozással egyenlő gödörtelenítés és a tengelytöréssel fenyegető úthibák javítása végezhető el, nagyobb méretű újraaszfaltozások helyett. Ebből a szemszögből vizsgálódva a megszaporodott kátyúk valami olyasmit jeleznek, hogy úthálózatunk fejlesztésében és állagmegőrzésében bizony nem a legjobb irányba haladunk. Jómagam nem is kívánok perlekedni a hozzáértőkkel, s elhiszem azt is, hogy a szükségesnél kevesebb az útkarbantartásra fordítható pénz. Nem vitatkozom azért sem, mert fogalmam sincs, vajon az utak állapotának megőrzésére és karbantartására léteznek-e a nálunk alkalmazottaknál jobb és olcsóbb megoldások. Egyet viszont tudok: nevezetesen azt, hogy a korszerű, a világgazdasági kihívásokra válaszolni akaró és a felzárkózást, a gyorsítást komolyan vevő nemzetgazdaság, miként megfelelő telefonhálózat, akként jó minőségű úthálózat nélkül sem képzelhető el. Mert hiába épült meg és bővül újabb szakaszokkal a hazánkat a nemzetközi úthálózatba bekapcsoló ragyogó autópálya. ha azt at ország többi pontjáról — az egyre jobban elkátyúsodó utakon és a tengelytörés veszélyét kényszerű sebességkorlátozásokkal csökkentve — csak jelentős időveszteségekkel közelíthetjük meg. Ebbe beletörődni pedig annyit jelent, hogy netán olyan kátyúba juthatunk, amiből bárminő toldozgatással-foldözgatással szinte lehetetlenség kikecmeregni. Gyalogosként és gépkocsivezetőként egyaránt. 2. TILOSBAN — Itt senki nem tud semmiről semmit! — foglalta össze röviden a helyzetet egy kiskerttulajdonos Bratislava peremkerületeinek egyikében. Rövid kérdezösködés után azonban kiderült, hogy azért mégiscsak tudnak valamit az emberek. Nevezetesen azt, hogy szabálytalankodtak, vétettek a törvény ellen, amikor kiskertjeikben a megengedettnél nagyobb, hivalkodóbb házakat emeltek, holott nem lett volna szabad, mert a szóban forgó terület csak mezőgazdasági művelésre, a szó legnemesebb értelmében vett kertészkedésre van kijelölve. Magyarán szólva: mást gondolt a hivatal, és megint mást az állampolgár — jelen esetben a kiskerttulajdonos, aki a szerszámok tartására alkalmas vityilló helyett mégiscsak alápincézett és tetötérbeépítéses hétvégi házikót épített oda, ahová voltaképpen nem lenne szabad. A hatóság pedig? Nos, a nemzeti bizottság magatartása megzavarta az embereket. Ezért mondta beszélgetőtársam, hogy itt senki nem tud semmiről semmit. A külső szemlélő ugyanis úgy gondolná, hogy a szabálytalanságok láttám rögvest megmozdult a hivatali gépezet, hogy érvényt szerezzen a törvényes rendnek. Ez azonban csak hellyelközzel történt meg, ami úgy értendő, hogy volt, akit jócskán megbírságoltak, de volt, aki még csak hivatalos figyelmeztetést sem kapott a nyilvánvaló szabálysértők közül... E következetlenséget tapasztalva a megbírságolt csak azt gondolhatta magában: nekem miért nem szabad azt tennem, amiért a másiknak a haja szála sem görbült? Az utóbbi.viszont azt mondhatta: ha eddig nem történt velem semmi, aligha lesz bajom a szabálytalanságból ezután. Gondolom, mindebből nyilvánvaló: minden maradt a régiben, mindenki talált magának mentséget és magyarázatot. Persze, nem a törvények és rendeletek szigorában, hanem a kialakult helyzetben. Mindezt azért említem, mert ilyen formán félő, hogy megindul egy folyamat, amelyet nehéz lesz a visszájára fordítani. Ha ugyanis a hatóság csak hellyel-közzel tartatja be a jogszabályokat, ha következetlenül érvényesíti a törvényeket, akkor a szabálysértő állampolgár is joggal tehet szemrehányást. hogy éppen ö az, akit pellengérre állítanak, megbírságolnak, és miért nem a másik vagy a harmadik? Persze, tárgyilagosan nézve a dolgot, aligha adható fölmentés az eltévelyedés alól. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy azért szabályszegés és szabályszegés között is van 12
