A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)

1988-09-09 / 37. szám

Hívatlan vendégek, bár ahhoz, hogy itt vannak. elsősorban az ember járult hozzá, legtöbbször akaratán kívül. Azokról a növényekről van szó, amelyek nem tartoznak az őshonos flórához, hanem más vidékekről idehurcolva nálunk megtelepedtek, és így növényvilágunk szerves részévé váltak. Nem árt persze előbb tisztázni az alapfogalmakat. A természetes növénytakaró Közép-Európában nagyjából 7000 éve alakult ki a legutóbbi jégkorszak után, amikor az éghajlati viszonyok elérték a körülbelüli mai szintet. Tudjuk, hogy a jégkorszak után felmelegedés következett, tehát bizonyára visszaszorultak a hiártéri réteken és mint eléggé kellemetlen gyom a szántásokon. A csírázó növény ráadásul még mérgező is. Régebben viszont gyógynövénynek is számított; leveleiből és gyökereiből sárga textilfesték nyerhető, magjaiból növényi olaj. A legtöbb jövevénynövény viszont csak az utóbbi évszázadokban telepedett meg nálunk. Ezeket szaknyelven „neofitok"-nak nevezik. Persze, a behurcolt magok közül csak egy töredék tudott életteret nyerni flóránkban, hisz pl. a trópusi növények csak igen nehezen vagy egyáltalán nem tudnak alkalmazkodni a mérsékelt égöv klímájához. Mégis akad sok olyan szubtróbeárnyékolja a fiatal facsemetéket és elvonja előlük a tápanyagot. A gyógynövénykedvelők bátran gyűjthetik, mert kitünően helyettesíti a sokkal ritkább közönséges aranyvesszőt (Solidago virgaurea L). Mint gyógynövény magas vérnyomás, epe-, vese-, hólyag- és májbántalmak ellen javait. Az előbbi Északamerikai származású növénnyel ellentétben a vadkender (Cannabis ruderalis Jenisch.) Közép-Ázsiából került hozzánk, mint a termesztett kender kisérö gyomja. Ez a hatalmas termetű kétlaki növény a homokos partokon szokott megtelepedni. Virágja és termése drog, de mérgezö-bóditó hatása miatt

csak az utóbbi évtizedekben figyelték meg. Érdekes terjedési mód a közlekedési járművek segítségével történő behurcolás. Itt vezető helyen áll a vasút. A forgalmas vasútállomások sinei között idöröl-idöre megjelennek olyan külföldi származású növényritkaságok, mint pl. a gyalogakác (Amorpha fruticosa L), vagy a virginiai zsázsa (Lepidium virginiacum L). Ezek azonban képtelenek hosszabb időre nálunk megtelepedni. Igen sok növény került úgy a flóránkba, hogy a kerti kultúrákból vadultak el egyes ellenállóbb fajok. Erről magunk is meggyőződhetünk pl. a temetők vagy falusi szemétlerakók

Vadkender

Seprence

Kopasz asztra

degtűrö, északról benyomult fajok, és újból tért nyertek a dél felöl a melegebb éghajlatot igénylő növények, valamint újból elterjedtek a melegebb völgyekben esetleg meghúzódó maradványok-fajok, amelyek átvészelték a jégkorszak rideg évezredeit. Tehát tulajdonképpen az ún. „őshonos flóra" is nagy részben „jövevényekből" áll! A behurcolt növények elterjedése történhet természetes folyamat útján. így jutott el hozzánk az utóbbi években pl. a vízidara (Wolffia arhizza Horkel ex Wimm.) a vándormadarak lábára és tollaira tapadva, és elég gyorsan terjed sekély vizeinkben. Az ősi eredetű jövevény-növényekhez sorolhatjuk pl. a vetésterületek gyomnövényeit. Ezek évezredeken keresztül megszokott kísérői voltak a kultúrnövényeknek, csak az utóbbi évtizedekben szorultak vissza csaknem a léthatárra a korszerű mezőgazdasági technológia hatására. Ilyenek pl. a mezei szarkaláb (Consolida regalis L), vagy a fiatalok számára már ismeretlen konkoly (Agrostema githago L). Ugyancsak a régi származású behurcolt és megtelepedett növények közé sorolhatjuk a bojtorján szerbtövist (Xanthium strumarium L). Az ásatások azt bizonyítják, hogy valószínűleg a harcias hun törzsekkel került be Közép-Európába. Itt megtelepedett a nitrátos, nedves

pusi növény, amely otthonra lelt vidékünkön. Vegyük mondjuk a gyógynövényként ismert káimost (Acorus calamus L.) Ez kb. a XVI. századtól kezdődően van jelen Dél-Európa vizenyős-mocsaras területein. Vizeinkben néhol a parti sávban tömegesen elterjedt, furcsa kis virága és illata jól megkülönbözteti a hasonló levelű, de más virágú és illat nélküli sárga nősziromtól (Iris pseudacorus L), amelynek latin nevében megtaláljuk a „hamis kálmos" kifejezést. Ma is fontos szeszipari és kozmetikai nyersanyagnak számít a kálmosgyökér, de szerepel az étvágygerjesztő teakeverékben is (pl. a Stomaran Spofa keverék). Külön csoportot alkotnak az akaratlanul behurcolt gyomok. Ide sorolható pl. az Észak-Amerikából származó nem évelő seprence (Stenactis annua L(Nees). Élőhelye elsősorban a ligeterdők, nedves parlagok és erdei irtások. Nem veszélyes gyom, mert érzékeny a talaj bolygatására és a szokványos talajmüvelési technológiákra. Komolyabb veszélyt jelent viszont a magas aranyvessző (Solidago gigantea Aiton pat.) gyorsuló terjedése. Elsősorban az erdészek nem veszik szívesen megjelenését, mert az ártéri erdők irtásain igen gyorsan elszaporodva a két méterre is megnövő (egyébként valószínűleg kerti dísznövényként behozott) növény

nem való amatőr füvész kezébe. Fantasztikus mennyiségű magot — egy növény akár 500 000-et — tud produkálni a szőrös disznoparéj (Amaranthus retroflexus L). Ez a szintén Észak-Amerikából behurcolt szívós gyom a romterületek, szölőskertek és nedves laza talajok lakója. Életképességéről elég néhány adat: a magok csírázóképességüket megőrzik vízben nyolc hónapig, szárazon három évig, de a talajban akár öt évig is. így hát nem csoda, ha ez az egynyári növény akárhol váratlanul megjelenik. Mezőgazdasági szempontból ugyan káros, de azért pl. a fiatal növény spenótként hasznosítható, a magját szívesen felcsipegeti a baromfi és mint a neve is elárulja, előszeretettel fogyasztják a sertések. Régebbi feljegyzések szerint a tehenek tejelőképességét fokozza, ha szilázsolt takarmányként adagolják. A legkellemetlenebb és legszívósabb gyomok közé soroljuk az ugyancsak észak-amerikai eredetű betyárkórót (Conyza canadensis L). Ez az egyéves, méteresnél is magasabb növény csaknem egész nyáron és őszön át virágzik, folyamatosan érleli és hullatja magjait, amelyek kicsirázva képesek akár áttelelni is. Beárnyékolja a kultúrnövényeket és kizsigereli a talajt. Már több mint 250 éve jelent meg nálunk, de tömeges elterjedését

környékén. A kopasz asztra (Aster novi-belgii L) annyira elterjedt a töltések mentén és a nedves réteken, hogy szinte már hazai fajnak számit. A csillagfürt (Lupinus sp.) elsősorban a hegyvidéki erdőirtásokat vette birtokba, míg a folyók mentén a magas kúpvirág (Rudbeckia laciniata L) terjedt el néhol tömegesen. Meg kell adni, ennek a növénynek a sűrű állománya igencsak szép képet mutat némely folyó partján, nyárvégen és koraősszel. A behurcolt növények sokszor nem maradnak genetikai szempontból változatlanok, hanem új, részlegesen önálló fajokká alakulnak, mint pl. az eredetileg ugyancsak Észak-Amerikából behurcolt ligetszépe (Oenonthera sp.). vagy kereszteződnek a hazai fajokkal. Ezt pozitívan kell értékelnünk, annak ellenére, hogy sok behurcolt növény komoly gondokat okoz, de egyúttal gazdagítja növényvilágunk géntartalékait. Sajnos, a behurcolt növények okozhatnak ökológiai katasztrófákat is; pl. a vízijácint megjelenése Afrika folyóvizein sok helyen megbénította a viziközlekedést és áradásokat okoz, ezért fontos feladat megakadályozni a további „jövevények" megjelenését, illetve ellenőrizhetetlen terjedését.

BOGOLY JÁNOS a szerző felvételei

8