A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-09-09 / 37. szám
tói a célig több mint három kilót fogy. És az sem túlkapás, hogy a 300 kilométeres sebesség felett már szinte „vakon" vezetnek; valóban megtanulják a pálya minden centiméterét, s ilyen tempónál a cselekvés és az észlelés között ezredmásodpercek alatt kell dönteniük. Sokan ezért öngyilkosjelölteknek tartják őket, de ez távolról sem igaz. Ami itt történik, legjobban talán az űrhajózáshoz hasonlítható. A világhírű pilóták nevétől visszhangzik a világsajtó, de aránylag keveset és kevesen beszélünk azokról, akik ezt a földi „repülést" lehetővé teszik. És a megérdemeltnél ritkábban „ragozzuk" a korábbi esztendők világbajnokainak névsorát is. Szó ami szó; ma, amikor a valamikori 120 kilométeres sebesség csupán andalító sétagalopp a jelenlegi 320 kilométeres végsebességekhez. szinte alig emlegetjük a Forma—1 első világbajnokának. Giuseppe Farinának nevét. íme, álljon hát itt az elmúlt 37 év világbajnokainak teljes névsora: Farina, Fangio. Ascari, Fangio, Fangio, Fangio, Fangio. Hawthorn, Brabham, Brabham, Phil Hill, Graham Hill, Clark, Surtees, Clark. Brabham, Hulme. G. Hill, Stewart, Rindt, Stewart, Fittipaldi, Stewart, Fittipaldi, Lauda, Andreotti, Scheckter, Jones. Piquet, Rosberg, Piquet, Lauda, Prost, Piquet. És nem nehéz megjósolni azt sem, hogy ebben az esztendőben újra Prost, vagy életében először Senna lesz a világ legeslegjobb autóversenyzője. Persze, az idei világbajnok után is jönnek majd a trónkövetelők ... Nyilván erre (is) gondolhatott James Hunt, minden idők egyik legnagyobb autóversenyzője, amikor az idei Magyar Nagydíj előestéjén igy fogalmazott: „Mi tulajdonképpen próbababák, bohócok és versenyzők, de mérnökök és művészek is vagyunk egyszemélyiben." Valóban: próbababák, hiszen rajtuk és általuk próbálják ki minden új gép minden előnyét és minden hibáját. „Bohócok", hiszen a fizetségért felveszik a tarka ruhát, amit a feliratok sokasága ékesít. S a fizetségben sok-sok fellépés díja is benne van, amikor autogramot kell osztogatni, amikor „csak" mutatnia kell magát, amikor nyilatkozni kell. avagy kijelenteni egy-egy gyártmányról, hogy az bizony a legjobb. És hogy művész is a versenyző? Hát mi más lenne, hiszen a verseny maga a nagybetűs produkció. Érthető hát. ha a Forma—1-es versenyeken az érdeklődők százezrei veszik körül az autodrómokat, közöttük a mogyoródi dombok völgyébe simuló Hungaroringet is. Megtelnek a szállodák, az éttermek, zsúfoltak a boltok és az üzleti világ érdeklődése is a verseny felé fordul. Kitűnő alkalom ez a kötetlen eszmecserékre, vagy éppenséggel a tárgyalásokra is. A Forma—1 további pozitívuma tehát, hogy nemcsak verseny, hanem üzlet is — ha a gazdasági számításokat nézzük. A Csehszlovákiából érkezett tudósító legföljebb azt sajnálhatta, hogy az idén említést sem hallott arról, amiről tavaly aránylag sok szó esett ugyanitt. Nevezetesen arról, hogy a jövőben esetleg Brno is házigazdája lehetne egy Forma—1-es futamnak ... Nagy kár, hogy erről ezúttal egy fél szót sem hallottam, mert a Forma—1 nemcsak a technikai sportok csúcsa és az üzletek királya, nemcsak cirkusz és élő horror, hanem idegenforgalmi attrakció is. Az így szerzett nemzetközi nyilvánosság, a több mint ezer külföldi újságíró helyszíni tudósítása többet ér minden egyéb hírverésnél. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Stano Cvengroš t€rra ßmensium Leányvár Selmecbányán (Banská Štiavnica) a különleges ünnepek idején az a szokás, hogy elindul a „szalamandra" — s történik ez majd az idei bányásznapkor is. Nem a gyik formájú, aranysárga foltos, kétéltű csúszómászóra kell gondolnunk, hanem csak a hozzá hasonlított menetre, melyet azért neveztek el szalamandrának, mert sötét este olyan a bányászlámpákkal felvonulók tömege, mintha ennek az állatkának a hatalmas mása kúszna végig a városon. Kettős oka van az idei ünneplésnek. Egyik a bányásznap, a másik pedig, hogy 750 évvel ezelőtt, 1238-ban kapott városjogot ez a település IV. Béla királytól. Mégpedig példát mutató módon, mert a városjogot adományozó oklevél később a többi, hasonló jogadományozás mintája lett. A „szalamandra", vagyis a menet a Leányvártól indul az Óvárhoz. Pontosabban ennek Himmelreich nevű bástyája mellé, a várfalhoz, melyről köztudott, hogy mindig a bányászok védték, s azt a törökök soha el nem foglalták. Egyébként a négy saroktornyos, tetszetős külsejű Leányvár az újabb. A törökök elleni védelem céljából, a gazdag Rössel család áldozatkészségével 1554 és 1571 között építették. Az Óvár már a városjog adományozásakor is állt, mert egy régebbi. 1156- ban keltezett leírás szerint várfalán túl található a terra banensium, vagyis a bányászok földje. Ennek, sajnos, nincs pontosabb leírása. A városjogot adományozó oklevél déli határként csak a patakot említi, és hogy onnan az ezüstbányákig húzódik ez a határvonal. Az idei „szalamandra", vagyis az este tartandó ünnepi felvonulás a bányászok földjének, a bányavárosnak a dicső múltjára emlékeztet. Arra a múltra, amelyről sokan úgy vélekednek, hogy annak fénye már csak olyan, mint a bányászlámpa pislákolása. A korabeli feljegyzések és adatok bizonysága letagadhatatlan. A városjog adományozásakor csak adóba évi 750 kg ezüstöt fizettek a bányászok. Itt alakult meg a 14. században a Óvár, a bányászok várfala kívülről, melyet sírfeliratok díszítenek — alattuk terül el az újabban feltárt, úgynevezett csontkamra, a várbeliek temetkezési helye szövetség, mely így nevezte magát; a hét bányaváros szabad köztársasága. A 18. században ez a város az ország második legnagyobb városa volt, s itt élt — számbelileg is — a legtöbb munkás. Miközben a városon végigkígyózik a „szalamandra". az ünneplők menete, olyan házak, épületek elé kerülnek a résztvevők, melyek egykor országos hírű díszei, ékességei voltak a városnak. A reneszánsz stílusú Kretschmáry-ház egykor a Sandrik gyárat alapitó családé, majd a bányászakadémiáé volt. Az egykori városbíró, Belházy János házát nem is egy, hanem három festmény díszíti. A kétemeletes Fritz-ház homlokzatán bányászjelvény ékeskedik, mert itt székelt az akadémia rektora, itt működött az akadémia könyvtára. A Jónás-ház faldíszeként érdekes, barokk jellegű Mária-szobor látható. A Baumgartner-ház kapuja fölött nemcsak címer, hanem egy kőből faragott delfin is. A kétemeletes Rubigall-ház homlokzatán pedig a címer fölött még ma is jól olvashatóan díszük Óvár — a bástya melletti várfal, melyet a bányászok védtek — belülről a család jelszava: Spet et patientia — Remény és türelem. Az örtomyos városháza is építészeti remeklés. Egykor az erkélyről zenével köszöntötték a vásárra érkezőket, maga az épület pedig 1944-ben hónapokig biztonságos otthona volt a forradalmi nemzeti bizottságnak. És így sorolhatnánk a város többi, nevezetes műemlékeit, hiszen a templomokon, a kolostorokon, az erődítményeken kívül 11 gótikus, 26 reneszánsz, 17 barokk és rokokó, 8 klasszikus jellegű házat tartanak nyilván, amióta az SZSZK kormánya 307/1970 számú határozatával elrendelte a mintegy ötezer lakosú, történelmi városközpont megóvását. Sokat tettek azóta ennek érdekében a műemlékvédők, az építészek, s maguk a lakosok is. Csakhát, amit évszázadok során alkottak, azt szinte lehetetlen néhány évtized alatt újjáépíteni, s megóvni úgy, hogy a további évszázadokban is tanúi legyenek a bányászváros egykori dicsőségének. A városban élők a Rubigall-család jelszavával biztatják egymást: Remény és türelem. Erre, a szorgalmas munkával egyidejűleg is nagy szükség van, mert a műemlékvédők és városépítők 1981-ben kidolgozott távlati terve csak akkor valósul meg, legalább az ezredfordulóra. Az ünnepi „szalamandra", a 750 évvel ezelőtt megszerzett városjogra emlékezők és emlékeztetők menetének szervezői persze, megemlítik a szerencsét is. Az ismert eredetmondára hivatkozva hangoztatják: Kell a kedvező véletlen, a szerencse is, hiszen a város címerében azért látható a zöld gyík, mert az vezette el a pásztort a föld színére kibukkanó aranytelérhez, ahol azután letelepültek a bányászok, és ez a terület, ez a város azóta terra banensium, vagyis a bányászok földje. És a 750 éves város ünnepére érkezőket is így köszöntik: Jó szerencsétI HAJDÚ ANDRÁS Hajdú Endre felvételei 5
