A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-09-02 / 36. szám
EGY TENGERI UTAZÁS EMLÉKKÉPEI Táskámat a hónom alatt szorongatva — ne vigyünk magunkkal vállon lógó táskát, tanácsolták a tapasztaltabb útitársak — indulok el a Ponte Nuove-híd felé, hogy a szárazföldről átjussak a szigetre, melyen a mai Szirakúza épült. Hangos motorbőgéssel minduntalan suhancok robognak el mellettem, s a városba érve feltűnik, hogy a posta, a bank, a hivatalok, de még az idegenfor galmi iroda épülete előtt is állig felfegy vérzett rendőrök állnak. Szicíliában va gyünk, és a rádió hírei szerint éppen dúl egy klánháború. Bolyongok az ismeretlen város utcáin, hogy mielőtt a múlt emlékeit megcsodálnám, valamelyest megismerkedjem a mai Szirakúzával. A gazdag, csillogó kirakatokat nézegetve fájó szívvel állapítom meg, hogy a hazai dollárárfolyammal számolva egetverően magasak az árak. A hajón úgy terveztem, hogy ebédre megkóstolom a cuscusut, amely állító lag pikáns, s olyan, mint a szicíliaiak lobbanékony természete, de látom, anyagi helyzetem nem engedi meg a cuscusukóstolást, így maradok a hajószakács föztje mellett. A nyüzsgő piactérre érve — itt a zöldségtől a legkülönfélébb tengeri halakon, rákokon keresztül farmernadrágig minden kapható — úgy döntök, vigaszdíjként veszek magamnak egy magnókazettát. Amint tanácstalanul válogatok a szicíliai népdalok között, két fiatalember áll meg mellettem. Az egyik kiveszi kezemből az éppen kiválasztott kazettát, egy másikat ad helyette, majd felszabadultan énekelni kezd. Az egyik dalt követi a másik, végül már az utcai árus is énekel. Egy délelőtt természetesen kevés arra, hogy igazán megismerhessünk egy várost, de ez a jelenet számomra éppolyan szép emlék maradt, mint a délután megtekintett müemléképüle tek, az antik romok, az évezredes kövek. Déltájban a Ponte Nuove-hídon visszafelé a kikötőbe tartva már nyoma sem volt bennem a reggeli feszültségnek. Szírakúzában csakúgy, mint minden itáliai városban, számtalan az ókori emlék. Az egykori virágzó város — Szirakú za gazdagsága a mesés kelet, a perzsák gazdagságával vetekedett — maradványainak felfedezését a görög színházzal kezdjük. Az antik görög világ egyik legnagyobb színházában vagyunk. Az egykori 15 ezer nézőnek helyet adó, 61 soros nézőtérből ma már csak 41 sor van meg, de a színház méretei még így is lenyügözőek. Valahol ezekben a padsorokban, ahol most mi pihenünk, ült egykor Platon is, figyelve Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész tragédiáinak előadását. Leverem szoknyámról a finom szürkés port, amelyről kiderül, hogy Héphaisztosz kovácsműhelyének, a várostól 70 km-re levő Etnának a hamuja, és folytatjuk utunkat az évezredes romok között. Feljutunk a színház felső pereméig, a vízben szegény Szira-SZIRAKÚZA közeli görög színház akusztikájának javítását volt hivatott szolgálni. A többiektől kissé hátramaradva kipróbálom, igaz-e az állítás, é's halkan elsuttogok egy nevet, amely a fül mélyéről valóban többszörös hangerővel szól vissza. A Latomiából kijövet utunkat az Augusztus korabeli római amfiteátrum és a Hieron-oltár romjai felé vesszük. A rómaiak korába érkeztünk. Az időszámítás kezdete előtt csaknem ötszáz évvel Zeusznak emelt 200 m hosszú oltáron néha egyszerre 450 bikát is áldoztak. Bármekkora is lehetett Zeusz étvágya, nehezen tudom elképzelni, hogy egyszerre egyedül ennyi húst elfogyasztott. Az ókori Szirakúzából visszatérünk a mába. Mielőtt megtekintenénk a dóm impozáns épületét pihenőt tartunk az Arkhimédész téren. Ebben a városban élt i. e. a második században Arkhimédész. Sajnos, időnkből már nem futja, hogy elmenjünk sírjához, és a város nyugati kiszögellésében lévő Eurialasz várhoz sem mehetünk már fel, ahonnan a legenda szerint tükrök és lencsék segítségével lángra lobbantotta a várost elpusztítani készülő római hadiflottát. A rómaiak azonban később bevették a várost. A körei rajzolgatásában elmerült Arkhimédész hiába szólt a római katonára, hogy ne zavarja köreit, az kioltotta életét. Miközben megcsodáljuk a Pállasz Athéné istennő szentélyének márványoszlopai köré emelt dómot, lassan beesteledik. Visszatérünk hajónkra, amely máris indulásra kész. A hajót eloldják a mólótól, búcsút intünk a városnak, a révkalauz kis hajója kivezet bennünket a kikötőből, s ismét az egyre sötétebb kék színt öltő nyílt tengeren hajózunk. Úgy látszik a vártnál korábban érkeztünk Porto Empedoklebe. A kikötő előtt veszteglőnk vagy két órát, míg megérkezik a révkalauz hajója, hogy bevezessen bennünket a kikötőbe. A révkalauz nélkül nem köthetünk ki egyetlen kikötőben sem, ő irányítja a kikötést, adja az utasításokat hajónk kormánykeréknél álló kapitányának. A kikötés valóságos szertartás, amelyben a révkalauznak, minden matróznak, tisztnek és a kapitánynak megvan a saját, pontosan meghatározott szerepe. Ahogy közelítünk a városhoz, a tenger vize egyre zavarosabb, piszkosabb, jelzi, hogy egy iparvárosba érkeztünk, s mintegy igazolja, hogy a Földközi-tenger, a csodálatos Mare Mediterranneum, sajnos, a világ legszennyezettebb tengere. A rakparton a hatalmas bálák és ládák között már ott várakoznak ránk az olasz utazási iroda gyönyörű csupaüveg autóbuszai, hogy Porto Empedokléből azonnal elszállítsanak bennünket egy szépségekkel teli világba, Agrigentóba, vagyis a görög Akragászba, illetve a későbbi római Agrigentumba. Tóth Erzsébet A görög színház Végre itt a révkalauz Archívumi felvételek A Dionüszosz-fül kúzának 30 km távolságból egykor vizet szállító vízvezetéknek, a Nymphenumnak a maradványaihoz. Végigsétálunk a Via dei Sepori, azaz a Temető utca sziklába vájt sirkamrái között. Ezután lejutunk a Latomia del Paradiso bejáratához. Az egykori hatalmas kőfejtőnek a teteje beomlott, ma 20—30 m magas kőfallal körülvett gyönyörű kert található itt. Pálmák, füge- és narancsfák, píneák, szebbnél szebb délszaki növények pompáznak a kőfejtőnek a méreteit sejtető pillér körül. A mai „paradicsomban" hajdan Dionüszosz foglyai sínylődtek. A legenda szerint Dionüszosz egy S alaprajzú kőfejtő járatot vágatott, amelyen keresztül kihallgatta a foglyok beszélgetését. A járatot Caravaggio, a nagy barokk festő el is nevezte Dionüszosz-fülnek. Ennek a hatalmas, 65 m hosszú és 23 m magas fülnek nagyon jó az akusztikája, s talán a 17
