A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)

1988-09-02 / 36. szám

AMIRE BÜSZKÉN GONDO­LUNK . . . Ötven éve történt, hogy a tornóci kom­munisták alapszervezete Poszpis Jó­zsef, Ember Vendel, Ambró Ferenc és Keszeli Géza aláírásával 1938. augusz­tus 12-én kérvényt juttatott el a Sellyéi Járási Hivatalba. A kérvényben többek közötf ezt olvashatjuk: „1938. szep­tember 4-én Tornócon (Trnovec nad Váhom) egész Délszlovenszkó demok­ratikus lakossága bevonásával mani­­fesztációt tartunk". Az aláírók a népma­­nifesztáció célját a következőkben jelöl­ték meg: „A köztársaság és a demokrá­cia védelme", „Az itt élő népek testvé­rülése". A tornóci népmanifesztáció, amelyről — nem is érdemtelenül — oly sokat hallhattunk, olvashattunk, nemcsak a München előtti politikai események egyik jelentős állomása, a népi összefo­gás nagy demonstrációja, hanem egyúttal a korabeli dél-szlovákiai prole­tárkultúra kimagasló eseménye: haladó szellemi értékeink bemutatása volt. Úgy gondoljuk, hogy e jelentős évfor­duló kapcsán nem érdektelen — lega­lább a felidézés és gondolatfelvetés erejéig — visszanyúlni a múltba: felele­veníteni azoknak a haladó hagyomá­nyoknak egy részét, amelyekre napjaink pezsgő kulturális tevékenységében tá­maszkodhatunk, amelyekből erőt merít­hetünk. Zs. Nagy Lajos RENDETLEN NAPLÓ A remény Én is elmentem hazulról, pedig hogy nem akartam: hadonászva tiltakoztam ellene, azt kiabáltam, hogy sütkérezni, napozni, sőt fürödni itthon is lehet; úri módon kifekszem az erkélyre, bekenem magam napozókrémmel, s csakúgy ömlik belém a napfény, utána zuhanyozok a fürdőszobá­ban, gyönyörűen tiszta s a nekem épp megfelelően meleg vízzel. A feleségem egy kicsit zsörtölődött, picit pityergett, azután széleseket legyintett felém, mint Nos, tulajdonképpen miről is volt szó? A tornóci népmanifesztációt pro­pagáló plakátok a hivatalos politikai program mellett felhívták a lakosság figyelmét a manifesztációt követő népünnepélyre, „amelyen szabadtéren Arany János színpadra átdolgozott Tol­di c. hőskölteményét adják elő, magyar és szlovák nemzeti táncok, tömegsza­valatok, énekszámok, akrobata mutat­ványok, stb. egészítik ki a gazdag mű­sort”. A sokszínű plakátok nemcsak a pro­letár testedző egyesületek önművelö tevékenységét adták hírül, hanem a ha­ladó szlovák, cseh, magyar értelmiségi­ek — Marie Pujmanová, Laco Novo­­meský, Ján Rob Poničan és Lőrincz Gyula — közreműködését, felszólalását is be­harangozták. A plakátokon felsoroltak közül végül is Ján Rob Poničan és Lőrincz Gyula tolmácsolta a tizenötez­res tömegnek a hazai értelmiségiek üzenetét, köszöntését. Fellapozva a Magyar Nap akkori szá­mait, a szeptember 11 -ikiben olvashat­juk Ján Rob Poničan ars poeticának is beillő hozzászólását: „A művészet és az irodalom nem szereti a fegyvercsör­gést, a fegyverek zajától nem lehet jól hallani a költő szavát... A tornóci nép­manifesztáció a béke és a demokrácia védelmére szólítja fel a szlovák és a aki teljesen lemond rólam, elindult egye­dül a strandra. Tetőtől talpig bekentem magam egy Nivea nevű krémmel és most itt ülök félig fekve egy zöld karosszékben: mellettem egy üveg jéghideg sör a hűtőből, hamutar­tó, cigaretta, a lábam előtt egy jegyzetfü­zet és golyóstoll, hátha eszembe jut vala­mi. Tulajdonképpen azért nem mentem a strandra, mert tömegiszonyom van, tu­dom, hogy ebben a kánikulában rengete­gen vannak a víz mellett, ott tehát gon­magyar népet. A szlovák költő és író helye feltétlenül a béke és a demokrá­cia eme frontján van". Ha már a művészetről szóltunk, itt, ezen a helyen kell hogy megemlítsük a manifesztációt propagáló művészi pla­kátot — Lőrincz Gyula alkotását—, s az ezer darab Toldi-képet (képeslapot), amelynek tervezője és alkotója szintén Lőrincz Gyula volt. A Toldi-képeslappal kapcsolatban megjegyezhetjük, hogy darabját 1 Kčs-ért árusították, s a pénz a szerve­zőbizottság kasszájába folyt be, hiszen a szervezők az államtól vagy más politi­kai pártoktól anyagi támogatásban az akció megszervezésével kapcsolatban nem részesültek. — A szervezéssel kapcsolatos kiadások pedig tetemesek voltak. A manifesztáció alkalmából megje­lent a Magyar Nap különkiadása is. A szerkesztőség úgy döntött, a külön­­számból származó bevételt a szervező­­bizottság rendelkezésére bocsátja. Az irodalom, a művészetek képviselői ilymódon nemcsak erkölcsi téren, ha­nem anyagiakkal is hozzájárultak a tor­nóci manifesztáció sikeréhez. Tornócon a legnagyobb sikert a kul­túra öntevékeny művelői, a proletár testedző egyesületek ifjúmunkásai a Toldi színrevitelével aratták, amely a manifesztációt követő népünnepély leghatásosabb, legfelemelőbb műsor­száma volt. A szervezők, hogy a XIX. század népies irányzatának e re­mekét színre vihessék, egy monumen­tális, húszszor ötven méter nagyságú színpadot építettek. Erre szükség is volt, hiszen a szereplők száma megha­ladta a kétszázat, s a tömegjelenetek­ben huszárok — természetesen lovak­kal — is szerepeltek a színpadon. A Toldit a diószegi (Sládkovičovo) Proletár Testedző Egyesület színjátszói mutatták be Háber Zoltán színpadi át­írása és rendezése alapján. A lévaiak dolkozni végképp nem lehet. A karórámat is magam elé teszem s elhatározom, hogy egy órát fogok napozni (mert azt én is belátom, hogy a napozás nagyon egészsé­ges) s utána azt csinálok, amit akarok, esetleg írni fogok, ha eszembe jut valami. De ha nem írok is (írtam már eleget!), akkor is teljesen szabad leszek, senkit sem kell kerülgetnem, mások sem kerül­getnek engem, nem lépkednek át a fejem fölött holmi rózsaszínű bikinik, mint a múltkor, amikor hagytam magam rászed­ni, nem visitoznak a fülembe; egyedül vagyok, szabad vagyok, evőé! Fekszem hát az erkélyen és napozok és teljesen szabad vagyok és arra gondolok, amire akarok. De hirtelen azt veszem észre, hogy nem gondolok semmire. Nem tudok semmire sem gondolni, mert a halántékomat csik­landozni kezdi egy verítékcsepp, azt figye­lem; szinte látom (pedig a halántékomra nem látok, nem láthatok fel), amint nőni, növekedni, majd szépen gurulni kezd, vé­gig az arcom bal felén, le egészen a nya­kamra; egy másik verítékcsepp a homlo­komról indul el egyenesen belé a sze­membe. Ezután másodpercenként jelen­eme kitűnő kultúrmunkása jelentős sze­repet töltött be a dél-szlovákiai prole­tárkultúra fejlesztésében, terjesztésé­ben. A szereplők kiválasztásában, a szerepek betanításában a diószegi Sza­­lay István jeleskedett, aki a harmincas évek mások felében a Proletkult területi irányításában töltött be fontos szere­pet. A diószegi szereplőkön kívül a Toldi színrevitelében részt vettek a nagy­­szombati ifjúmunkások, akik a harci csoport tagjaiként szerepeltek, a hely­beli — tornóci — fiatalok a lovasbandé­riumot alkották, a szavalókórusban az alsószeli, a pozsonyi és az érsekújvári munkásfiatalok működtek közre. A tizenötezer fős tömeg számára a bemutató igazi élményt jelentett. Lőrincz Gyula a már többször is idé­zett Magyar Nap szeptemberében 18- iki számában irta: „Arany János, idéz­tek a Kérges tenyerű magyar dolgozók, hogy tudomásodra hozzák: barbár pusztítások elöl féltik a Te művedet. Veled vannak, „őrzik a magyar értelmet és kérnek, hogy halkan döngicsélve szólj azokhoz, akiknek mellettünk van a helyük". Tornócon a korabeli vélemények sze­rint a Toldi volt „Arany Jánosnak és hősének legszebb igazolása". Hiszen a manifesztáció résztvevői e magyar mondabeli hős erejével akarták de­monstrálni a nép, a kiszolgáltatottak összefogásból adódó hatalmát, azt akarták elérni, hogy a határozatlanok bátorodjanak, a megalkuvók elszigete­lődjenek. A mesebeli kisebbik fiú igazságos harcában és győzelmében a kis népek, kis nemzetek összefogásából adódó re­mény csillogott, mintegy előlegezve a köztársaság, a közép-európai kis népek megvédésének lehetőségét a fasiszta óriással szemben. A tornóci Proletár Testedző Egyesület színjátszói a „Sárga folyó" című színda­nek meg ezek a pajzán izzadtságcseppek rajtam, míg csak csuromvíz nem lesz az egész testem. Az elején úgy döntöttem (ezért tettem magam elé a karórát) egy félórát sütte­­tem az arcom meg a mellem, utána újabb harminc percig a hátam. Az órára pillan­tok: hét perc telt el, amióta itt ülök, s máris vizes vagyok, mint a kiöntött ürge. De azt is látom, hogy napozás közben gondolkodni, sőt csak valamire gondolni is: hiú ábránd. Különösen így, egyedül, fölemelt fejjel, nap felé tartott arccal. Gondolkodni csak lehajtott fejjel lehet, motyogom, s káprázó szemem előtt meg­jelenik Rodin Gondolkodója. De különben is: miféle szabadság ez? Itt üljek most már ebben a pokoli hőségben egy óra hosszat, csak azért, mert az imént meggondolatlanul elhatároztam? A saját ostobaságom rabja legyek? Hiszen oda­kint a tó partján mégiscsak akadnak fák, esetleg némi szellő is lengedez, mászkálni is lehet. Gyorsan, mint katonakoromban, meg­mosdok, lezuhanyozom magamról az utá­latos napozókrémet, s egy negyed óra múlva a tó partján vagyok. „Minden baj avval kezdődik, hogy az ember elmegy hazulról." (Pascal) 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom