A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-07-01 / 27. szám
A NÉHÁNY TANÁCS • A vágott felével felfelé földbe szúrt burgonya, a kávézacc odacsalja a csigákat. • A hangyák nem jönnek be a lakásba, ha a küszöböt és a párkányokat ecettel kenjük be, vagy például a fedett teraszt vastag krétavonallal választjuk el a kerttől (időnként meg kell ismételni). • Ha fokhagymát ültetünk a rózsaágyásba, a rózsa ellenállóbb és illatosabb lesz. • A kerti növényeket nyáron esténként kell locsolni, a veteményest azonban mindig reggel. • Ha időnként a hagymahéj lefőzött levét használjuk locsolóvíznek, rendkívül szépen fejlődik a petrezselyem. • Egy, a szabadba kiakasztott, félig sörrel vagy vízzel hígított gyümölcslével, mézzel vagy cukorral megtöltött szűk nyakú üveggel megfoghatjuk a darazsakat. • Ha a dália első, kb. 10cm-es hajtását és az első bimbókat levágjuk, bokrosán nö és sokkal több virágot hoz. KEZDŐ HÁZIASSZONYOKNAK Fűszerek A só régóta ismert és használatos tartósítószer. Az ízesítő sózással óvatosak legyünk! Az ételeket lehetőleg ne sózzuk meg előre, kivéve, ha a recept igy írja elő, csak befejezés előtt, ez az egyéb ízesítésekre is vonatkozik. Főzés közben ugyanis az ételek leve besürűsödik és ha előre sózzuk, fűszerezzük, mire elkészül, túl sós, túl fűszeres lesz. A sós vízben nehezebben puhul meg a száraz bab, borsó és a lencse, viszont a burgonya éppen igy nem fő szét. A borsot egészben vagy őrölve használjuk. Lehetőleg mindig frissen őröljük, így aromája jobban érvényesül. A feketebors csípősebb, a fehérbors aromásabb. Az édességek kivételével szinte mindenbe használjuk alapízesítöként vagy utánízesítésre. Sokat nem szabad belőle használni, mert nagyobb mennyiségben izgatólag hat a májra, epére, vesére. A köménymag erős illatú, nagyon sokféle étel ízesítésére alkalmas. Például levesek, főzelékek, saláták, mártások, húsok, kolbászfélék fűszerezésére. Étvágygerjesztő és szélhajtó hatása miatt a gyenge gyomrúak és a gyerekek teaként is fogyasztják. (Folytatjuk) HÉTVÉGE £B(333?ÜGB3 (üzbég népmese) Réges-régen Iszkander cár elfoglalta az egész világot. Ám egyik hadjárata alkalmával súlyosan megsebesült, s érezte, hogy közeleg a halála. Magához hívatta legtapasztaltabb orvosait és így szólt: — Elérkezett halálom órája, de én nem akarok meghalni. Én élni akarok és uralkodni az általam elfoglalt országokban. Keressetek olyan orvosságot, amely meghosszabbítaná az életemet örök időkig. Sokáig töprengtek a bölcs orvosok, majd azt tanácsolták Iszkander cárnak, hogy igyék az élet vizéből, mely egy távoli ország forrásából folyik. Iszkander megfogadta a tanácsot. Megparancsolta, hogy fektessék hordágyra és leggyorsabb katonái vigyék el öt a csodaforráshoz. A csodaforrás egy árnyas, hűvös ligetben volt. A katonák letették a cárt a víznél, majd eltávoztak. Iszkander körülnézett, majd arany csészéjét a forrás vizébe merítette, de még a szájához sem emelhette, amikor sovány, hajlott hátú öregember állt meg mellette. — Fiam — mondta halkan az öregember — ha te iszol ebből a vízből, halhatatlanná válsz. — Azt is akarom! — kiáltotta Iszkander. — Ne siesd el a dolgot, fiam — szakította öt félbe az öregember. — Háromezer évvel ezelőtt elfoglaltam a földkerekség összes országát. Lábaimnál hevert az egész világ és senki nem mert kart emelni rám. Akkor elhatároztam, hogy halhatatlanná válók, hogy örökké uralkodhassak a népek és országok felett. És ittam ennek a forrásnak a vizéből... Ám mindössze száz év telt el, és a népek felkeltek ellenem, és elűztek a trónomról. És ha most az emberekhez közeledem és megmondom nekik a nevemet, arcomba köpködnek, rablónak és gyilkosnak neveznek ... Azért, mert én, ahogyan most te teszed, rosszat tettem az embereknek. Az öregember eltűnt. Iszkander pedig hosszas töprengés után keblébe rejtette az aranycsészét és megparancsolta a katonáknak, hogy vigyék haza. Útközben érte őt a halál. A katonák három öreg szilfa alá temették el a cárt. Még megkísérelte kiinni az aranycsésze tartalmát, de aztán a földre öntötte. Azóta évszázadok teltek el, de a három szilfa máig zöldell a sztyeppén, árnyékot és menedéket ad a fáradt utazónak... Sági Tóth Tibor fordítása 1*1* fikV J J o cu kx&tÁwus cu /tsUesu ■ fi. KÁKAROV SZILVIA pereg az ereszen, utca kövére pottyan. Begyesen, hegyesen, rumbázik szelesen, senki sem járja jobban. A LEGEK VILÁGÁBÓL Londont, Anglia fővárosát már a középkorban is fenyegette tengeri árvíz, s egyre súlyosabb pusztításokat okozott. Az utóbbi évtizedekben is gyakorta előfordult, hogy a tenger árhulláma viharok esetén a Temze folyóba zúdult és elöntötte a kikötői és a külvárosi részeket. London a Temze folyó mellett épült, mocsaras területen, s akárcsak Velence, lassan süllyed. Ezért elhatározták a városatyák, hogy óriási gátakkal védekeznek a tengeri viharok alkalmával a folyóba zúduló víztömeg ellen. Az építők fő célja az volt, hogy a Temze London előtti torkolatát elzárják a tengertől, de ezt nem lehetett megoldani egyszerű védőgáttal — igaz e helyen a folyó alig 500 méter széles — mert a nagy tengeri hajók nem tudtak volna bejutni a kikötőbe és a Temze vize se folyhatott volna akadálytalanul a tengerbe. A szakemberek ezért gigantikus méretű forgókapukat terveztek. A folyó medrében vasbetonba ágyazott oszlopokat építettek és ebből merednek ki a rozsdamentes acélrudak, melyek a hatalmas kapukat tartják. Tíz ilyen kapu van a Temzén, a négy legnagyobb több mint hatvan méter széles. egy ötemeletes lakóház magasságát is eléri. E kapuk normális vízszint idején a Temze mélyén „pihennek", hogy ne akadályozzák a hajóforgalmat, de árvízveszélykor különleges szerkezettel fél óra alatt a víz fölé emelhetők és a gátak kiállják a tengervíz nagy nyomását. 11 év alatt építették fel ezt a látszatra is meghökkentő, modern gátrendszert. L. Š. 21
