A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-08-12 / 33. szám
A kígyókat is lopják1 A közönséges halandók már a gondolattól is megborzadnak, ám a tolvajokat semmi sem rettenti el a gyors és jó keresettől. A londoni allatkertbol például tavaly 1 1 kígyót loptak el, amelyeket 8 000 fontért adtak el a feketepiacon. Ugyan menynyit kapnának a képén látható ausztráliai gyémántpitonért és a kék csíkos, „Bismarckénak nevezett kígyóért7 A tudományos-fantasztikus filmek számát gyarapítja a Noé barkája című NSZK film A történet 1997-ben játszódik egy európaiamerikai kozmikus állomás fedélzetén, amelynek feladata az időjárás megfigyelése és megfelelő sugárzással való befolyásolása Mígnem egy szép napon parancsot kapnak az Indiai-óceán térségének megsemmisítő besugárzására A parancs mögött hadi érdeket sejtenek, ellenállnak és ... Az izgalmas történetet mutatós felvételek, attraktív műszerek és műszaki felszerelés bemutatása teszi meg érdekesebbe. A filmet 12 éven felülieknek ajánljak, a mozikban már nálunk is vetítik. KÖNYV Szergej Jeszenyin versei Szergej Jeszenyin körül nemcsak életében, hanem halála után is összecsaptak a viták. Élete és munkássága egyaránt beszédtéma volt hazájában és külföldön. Igaz, rendhagyó életet élt, mint általában a gyorsan ellángoló zsenik, a kivételes tehetségű művészek. Amikor Alekszandr Biok, a kiváló orosz lírikus fölfedezte és útjára indította az ifjú Jeszenyint, a költő húszéves volt. 1915-ben paraszt öltözetben és paraszt lélekkel egyszerűen felutazott Pétervárra és kockás füzetbe irt verseit fölkínálta az egyik irodalmi lapnak, illetve csak fölkínálta volna, hiszen még a szerkesztőségi szolga sem akart vele szóba állni. A szerkesztőségi előszobában azonban összeismerkedett Blokkal, aki „megváltotta" az ifjú költőt. Karrierje meredeken ívelt fölfelé. Versei elragadtatták az irodalmi közönséget. Az irodalmi szalonok kézről kézre adták, s a külsőre is csinos Jeszenyin parasztruhában, kivarrott orosz ingben szavalta el verseit válogatott közönségének. Bejáratos lett Mereskovszkijékhoz, sőt még a cámé előtt is fellépett. A siker a fejébe is szállt. Olyan életet kezdett élni, amely csak megronthatta a faluról elszakadt költő lelkivilágát. Az akkori zavaros idők, a háborúk és forradalmak különben sem segítették beilleszkedését a békés polgári környezetbe. De ő sem akarta a nyugalmat, fölborzolt idegzete újabb és újabb kalandra vágyott. A fal utolsó költőjének tartotta magát, féltette a régi. nyugalmas falusi életet a haladás „vas-vendégeitől”, a traktoroktól: „Én vagyok a falu utolsó / költője; híd az én dalom. / A nyírfák tömjénfüstöt ontó / búcsúmiséjét hallgatom ... / Szelíd mező... De holnap rajta / mohó vas-vendég robog át. / és tépi erőszakos karja / a hajnalszinű gabonát.. Elismerte a forradalmat, de nem értett mindenben egyet vele. Kiválasztott költőnek tartotta magát, s Így is élt. Korcsmázott, éjszakázott, rossz házasságokat kötött, elruccant a nyugati országokba, sőt Amerikába. De ott sem tetszett neki. Költői csoportot szervezett, az imaginisták élére állt, de később ezt is föladta. Idegzete hamar tönkrement, nem talált nyugalmat és fogódzót. Valószínűleg ez volt az oka, hogy 30 évesen öngyilkos lett Leningrádban. Költészete azonban ma is frissen és üdén él bennünk, s a világban mindenütt, ahol szeretik a szép verseket. Magyarul már jónéhány kötete megjelent. Érdekes, hogy ő az egyetlen külföldi költő, akit a magyar olvasó úgy vall magáénak, mintha magyarul írt volna. Az Európa Könyvkiadó Lyra Mundi sorozatában most újra a kezünkbe vehetjük Jeszenyin verseit sok kiváló költö-müforditó tolmácsoiásában. (Dénes) KIÁLLÍTÁS Társadalombírálat szeretettel (Jindrich Streit fényképei) Soha még fényképkiállítás nem volt számomra olyan élmény, mint a bratislavai Pohraničník mozi kiállítótermében néhány napja megnyílt Jindhch Streit fényképeit bemutató tárlat. Az északmorvaországi művész neve alig ismert, a helyiség kicsi, sötét odú, s mégis. A fényképek olyan erővel hatnak, ahogy csak igazi művészi alkotás hathat. Miért? Mert ezek a felvételek — annak ellenére, hogy lényegében a szociofotóhoz sorolhatók — nem száraz néprajzi vagy szociológiai tanulmányok. Streit a Sovinec környéki emberek legalsóbb rétegeinek, s a cigányok életének bennfentes ismerője. De képei mindezen túlmutatnak. Társadalombírálatok, tele az emberek iránti szeretettel. (Talán úgy, mint Dušan Hanák filmjei.) Bennük a szerényen berendezett vagy túlzsúfolt, dohos, giccses szobák s lakóinak mindennapi léte, hangulata. Macskák, kutyák, malacok, csecsemők, felnőttek együttélése a róluk valló rekvizitumokkal. Tévékészülékkel, művirággal, műanyag törpékkel, bilivel, Sandokan vagy valamelyik telivér szépség plakátjával a falon, sok sörös-, borospohárral, cigarettafüsttel. Falusi templom, benne kolbászt evő munkásokkal, pap a „báránykaival", partizánosdit játszó gyerekek puskákkal, honvédelmi gyakorlat gázálarccal, taggyűlés egységesen felemelt kezekkel, háttérben megbúvó hallgatósággal. Tetovált karú férfi mintás, tapétázott fal előtt. Esküvő, temetés. Örömkönnyek, gyászkönnyek. Emberek ivás előtt, ivás közben, ivás után. Meghitt, pajkos ölelések gyárkémények alatt, fásult, fáradt emberek, asszonyok krumplirakás közepében. Mindez és még sok minden más, technikai trükkök nélkül, tiszta gondolatiságával, s amellett nagyon is földszagú, anyagi valóságával hatva. Kiragadva az életből, de úgy, hogy bármikor újra visszarakható legyen. a. Gály Tamara SZÍNHÁZ A földigiliszták életéből Per Olov Enquist, a kortárs svéd drámairás külföldön is jól ismert képviselője pályáját újságíróként kezdte, bár eközben egyre többet foglalkozott a szépirodalommal is. Már jópár novella, regény és egy. a müncheni olimpiáról szóló riportkönyv állt a háta mögött, amikor 1975-ben bemutatták A tribádok éjszakáját, amelynek sikere méltán világhírűvé avatta Enquistet. A Szlovák Nemzeti Színház Kis Színpadának évadzáró bemutatója kapcsán csak azért említem mindezt, mert ez a tizenhárom esztendővel ezelőtt színre került mű első része annak a drámatrilógiának, amelynek témájában természetesen önálló, harmadik darabja: A földigiliszták életéből című 1856-ban játszódó családi portré most került színre Bratislavában. A tribádok éjszakájának hőse Strindberg, a trilógia második darabjának címe Ének Fhaedráért; A földigiliszták életéből című drámában pedig Andersent és a dán színházi élet jeles egyéniségeinek számító Heiberg-házaspárt választotta hőseiül Enquist. Ez utóbbi színmű cselekménye, legalábbis a szerzői utalás szerint, a múlt század derekát idézi, de egyértelműen a huszadik századról, vagy ha úgy tetszik, hát napjaink családjainak sok esetben szinte teljesen eljegesedett érzelmi viszonyairól szól. Magyarán : a férfi és a nő viszonya áll e színpadi mű centrumában. Mindvégig erről van szó, és mégsem csak erről. E viszony megbomlása, széjjelhullása egy jóval mélyebben rejlő bomlás, széjjelhullás és céltévesztettség súlyos tünete. Enquist hőseinek kérlelhetetle-HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK nül válaszolniuk kell a közöttük álló kérdésekre. A földigiliszták életéből című portrédráma bratislavai bemutatója sikerként. Martin Huba művészi pályafutásának pedig újabb jelentős állomásaként könyvelhető el. Ezt azért hangsúlyozom külön, mert nemcsak Andersenként van jelen mindvégig a színen, hanem azért is, mert rendezőként szintén az ő neve jegyzi az Enquist-darab bratislavai szinrevitelét. Rendezésének alapvető vonása az üresjáratok nélküli feszültség megteremtése, amit szinésztársaival: Emília Vášáryovával, Mária Prechovskával és Július Pántikkal együtt indulatos tárgyilagossággal, fegyelmezettséggel, őszinte szenvedélyességgel tud elérni. Ez a kamaraszínházi produkció igy a kísérletezés kockázatát vállaló, aprólékos műhelymunkára valló, helyenként szinte megrendítő erejű színházi élménnyé teljesedik. Miklósi Péter FILM A rózsa neve A középkorkutatással is foglalkozó olasz egyetemi tanár, Umberto Eco világhírű regényéből, amely A rózsa neve címet viseli, Jean-Jacques Annavd körömrágásig izgalmas, érdekfeszítö kalandfilmet rendezett. A nyugatnémet—olasz—francia közös vállalkozásban gyártott, közel kétórás alkotást filmszínházainkban már jó ideje estéről estére telt házak előtt vetítik. A történet a sötét középkorban, a „szent inkvizició" korában játszódik. Egy északolaszországi kolostorban nem mindennapi, titokzatos dolgok történnek. A rendházban ismétlődő rejtélyes halálesetek kibogozására William of Baskerville. a ferences tudós szerzetes és ifjú hittársa-tanítványa, Adso of Melk kap megbízatást. A két korabeli „felügyelő" azon melegében nyomozásba kezd. Vizsgálódásaik további bonyodalmakat okoznak. És újabb hullákba botlanak. A sorozatos gyilkosságok szálai — amint hamarosan kiderül — a kolostor könyvtárába és kódexmásoló műhelyébe vezetnek. A ferences szerzetes következetesen és tántoríthatatlanul halad előre a nyomozásban, eseményfeltárásában. Mielőtt azonban igyekezetét teljes siker koronázná, s leleplezné a tettest (vagy tetteseket), felettesei egy hajdani inkvizítort bíznak meg az ügy felgöngyölítésével. Ám a tudós pap, holott maga is bajba kerül, kamaszfiú társával tovább folytatja — persze most már jóval nagyobb elővigyázatossággal és titokban — a szövevényes, gyilkosságokkal tarkított ügy feltárását. A titkok nyitja, egy rejtélyes könyv, Arisztotelész haladást szolgáló irománya; az a kódex, amelyben a kolostor szent életű tagjai az örök ellenség, az ördög szellemét látják... A rózsa, a „titkok virága", a címben a könyvet jelenti, jelképezi. A vérfagyasztó epizódokkal átszőtt és már-már a pornográfia határát súroló jelenetekkel, meg eretnekégetéssel (is) tarkított film végig nem unalmas. A szépen maszkírozott színészek — játszanak. Önfeledten, jókedvvel. Az előadás, bár a könyvnek csupán silány utánzata, kikapcsolódást, szórakozást nyújtó alkotás ... (zer) 9
