A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-07-01 / 27. szám
••• A minap régi fénykép került a kezembe. Alkalmi fotográfus készítette az ötvenes évek végén. Állunk Mécs Jóskával a Vencel téren, még ifjan tekintünk bele a fényképezőgép lencséjébe, ifjan és derűsen. Bizalommal, bizakodással állunk egymás mellett a koratavaszi fényben, talán arra gondolunk: leszünk mi még valakik, hiszen ez a nagynagy országépítés az írókat sem nélkülözheti. Igaz, művekkel még nem nagyon dicsekedhettünk, két-két kötet jelzi írói pályafutásunk e korai szakaszát és a lapokban megjelent cikkek, versek, elbeszélések. Még föl sem fogtuk, milyen nagy fába vágtuk a Új Ifjúságban, hanem versei is. Korabeli szokás szerint, a szekcióban verseinket, elbeszéléseinket rendszeresen fölolvastuk és megvitattuk. Mács és Egri Viktor a legbuzgóbb fölolvasók közé tartozott. Fejcsóválva és némi kárörömmel hallgattuk Jóska bő lére eresztett klapanciáit. Ö még reménykedett abban, hogy fölkapaszkodhat a szárnyas csikóra, de valahol a lelke mélyén már sejtette, nem lesz belőle lírai költő. Át is tért hamarosan a jobban kezéhez álló prózára, kezdvén elbeszélésekkel, irodalmi riportokkal, az ötleten túlbuggyanQ szatírákkal. Első kötetével, a Végnélküli gyűléssel aránylag korán, 24 éve-IRODALMI TÜKÖR lUODVrtAII -LCIKQB fejszénket, amikor eljegyeztük magunkat az irodalommal, amely több gyötrelmet és csalódást jelent, mint örömet. Ifjúsága idején azonban nem töpreng ilyesmin az ember. Különben is jobban érdekli a látvány, az érzékek szabad csapongása. A prágai élmények, sűrűn változó benyomások, a gyönyörű utcák, terek tavaszi forgataga elkápráztatnak bennünket s valami belső felszabadulást okoznak. Az írók kongresszusára hívtak meg bennünket, azért tartózkodtunk Prágában. Ekkor még ott tartották a közgyűléseket, s Szlovákiából minden írót, írójelöltet meginvitáltak. Tehették, hiszen olyan kevesen voltunk. A magyar szekcióban alig tucatnyian. Az írószövetség tagságát akkor könnyebb volt megszerezni, mint manapság, még az első kötete sem jelent meg az embernek, még a fejéhez sem kaphatott s már bejegyezték kandidátusnak. Kevés volt az író, s a kezdőknek jóindulatúan előlegezték a bizalmat. Mikor a fénykép készült, talán másodízben jártunk írószövetségi meghívottként Prágában. Mondanom sem kell, sok dicsfénnyel megjelölt írót láthattunk testközelből. Nezval, Pujmanová, Seifert és mások nevei fémjelezték ezt az időszakot. Még most is bennem él Marie Majerová finom, átszellemült arca, törékeny alakja, amint egyik író barátjára támaszkodva derűsen beszélget a köréje csoportosuló fiatalokkal. Akkor lepődtem meg nagyon, amikor a kongresszusi terem galériáján szembe találtam magamat Antonin Zápotocký köztársasági elnökkel. Egyedül volt, senki sem kísérte. Talán hangosabban köszöntem a kelleténél, ö rámnézett, biccentett és továbbment. Ugyancsak küldöttként vett részt a találkozón. Nem fér hozzá kétség, milyen jól éreztük magunkat Prágában. A nagy vigalom közepette. többnyire csak hajnalban kerültünk ágyba. Másnap aztán a gyűlésen kókadoztunk az álmosságtól. Jóska egy ízben rá is hajtotta fejét az előtte álló szék támlájára, így fényképezte le egy szemfüles riporter. A szendergő Jóska barátom fényképe másnap lejött a cseh irodalmi lapban a következő aláírással: „Ha a felszólaló unalmasan beszél, elalszanak a gyűlés résztvevői." Ma már nem tudnám pontosítani, mikor ismerkedtem meg Mács Jóskával. Rémlik, az ötvenes évek elején, amikor az Új Szóba került riporternek. Serény, minden iránt érdeklődő ifjú újságíró volt, aki bekalandozta az egész országot Aš-tól Királyhelmecig (Kráľovský Chlmec). Szorgalmasan eljárogatott az írószövetség magyar csoportjának összejöveteleire, amelyek gyakran boros búsongássá fajultak. Akkoriban Jóska legtöbbnyire még sportosan, rövid nadrágban járt és lírai költőnek tartotta magát. Nemcsak riportjai láttak napvilágot az Új Szóban és az ondókkal erek írója sen, 1955-ben jelentkezett. Mi el Mács is faluról szakadt, mint annyi írónk, mi sem természetesebb annál, hogy a falu forrongó, átformálódó életét veszi szemügyre, veti papírra. A Végnélküli gyűlésben kipécézi a maradi gondolkozású embereket, szatirikus rajzát adja a körülményes, lassan mozduló közösségnek, mondván, a haladás nem várat magára. Két esztendő múltán, 1957-ben megjelenik második kötete, a Téli világ. Fábry Az igényesség műfaja című tanulmányában, amelyben a novella ismérveit igyekszik megvilágítani, Mács novelláskönyvével is foglalkozik: „Mács új kötete — „Téli világ" — jólesően igyekszik feledtetni első könyvének C,Végnélküli gyűlés") kezdetlegességeit. Az új könyv fontos állomás az író pályáján, de még nem elhatározó lépés a novella felé ..." Fábry sorra veszi a könyv elbeszéléseit, rámutat a hibákra, de meg is dicséri az írót ízes nyelvéért, fordulatos stílusáért, amellyel a falu lakóit beszélteti. Végül abban összegezi bírálatát, Mács még nem tanulta meg, mikor kell egy-egy novellát befejezni, hogy a bőbeszédűséget elkerülje: „Ha Mács József a jövőben jobban ügyel a novella-pont adekvát és ökonomikus funkciójára, a végmondanivaló sűrítő és summázó hogyanjára, akkor kalkulusát igaz örömmel igazítjuk majd ki többre és jobbra." Most, amikor átforgatom Pipafüstben cimü riportkötetét, Mács harmadik könyvét, döbbenek rá, milyen törekvő, hűséges krónikása volt akkoriban az ifjú író az átalakuló országnak és népének. A port szinte le sem törölhette cipőjéről, annyit járt-kelt a falvak és városok között. Ha valaki meg akarja ismemi, hogyan éltek akkor az emberek, vegye csak elő Mács riportkönyvét. Nem kimagozott, száraz írások ezek, ízük van, szaguk van s a sorok között ott érezzük az író figyelő szemét, emberségét. Idézzünk egy villanásnyit a pelsőci fennsíkon legeltető juhász jellemrajzából: „Forog vele a föld, a nap közel hajol hozzá, a felhők vágtatva rohannak el feje fölött, éjszaka pedig a csillagokkal beszélget. Nincs nála nyugodtabb, lelkileg kiegyensúlyozottabb ember. Eshet az eső, zúghat a szél, ő csak vigyázza a juhokat, teljesíti kötelességét szenvedéllyel.. A riportkönyv után magirja első kisregényét, A kamaszt. Mács a falusi kamasz. Magyar Bálint sorsában a dél-szlovákiai magyarság történelmi hányódását is bemutatja. Béressors, háború, nyilas uralom, bujdosás. felszabadulás. Ezeken a csomópontokon szalad át Magyar Bálint sors-vonata, amely végül a révbe, falujába viszi. Ezután két-há-A költészet és a próza összefonódása (Denes György és Mács József harminc évvel ezelőtt) Iru olvaso találkozón (Duba Gyula es Macs József) rom évenként jelennek meg regényei, elbeszélései. Megbillen az ég címmel új elbeszéléseit gyűjti egybe, majd napvilágot lát az Adósságtörlesztés, a Kétszer harangoztak, a Szélfüvásban, A vesztes, végül a Temetőkapu. E regények immár végérvényesen kijelölik Mács munkásságának útirányát, tematikai tájékozódásának szemhatárát, esztétikai-etikai, eszmei-társadalmi magatartását műveinek megkomponálásában. A Gömörböl Szlovákia fővárosába szakadt Mács szükebb pátriáját is magával hozza, a falu lelkét, érzésvilágát gondját és örömét. Minden idegszálában ott vibrál a falu formálódó élete, á gömöri táj, a gömöri emberek szókimondó, bátor magatartása. Azzal a szándékkal lát történetei megírásához, hogy az emlékezetében élő típusokat megörökítse az utókor számára, s felrajzolja azt a történelmi hátteret, amely végső soron meghatározza regényalakjainak magatartását, cselekedeteit. Majdnem minden regényének középpontjában a nemzetiségi kérdés, a szlovák-magyar viszony alakulásának folyamata áll. Könyveiben mindig ott kísért a szlovákiai magyarság legtragikusabb korszaka. Az író nem külső szemlélőként alakítja regényalakjainak sorsát, hiszen saját maga is részese volt az eseményeknek, átélte, megszenvedte azokat, azért dominálnak nála többször az én-regények. Regényei többé-kevésbé történelmi dokumentumok is, jelentős történelmi sorsfordulók hiteles rajzai. Regényeiben, elbeszéléseiben mindig ott érezzük a szeretetet, amellyel népéhez közelít, de a gondot és felelősséget is sorsuk alakulásáért. A Magyar Bálintok, Hargitai Gergők, Szekeres Bálintok, de még a Temetökapu Márton Boriskája is, sorsuk alakulásával a szlovákiai magyarság göröngyös útját, vergődését jelképezik. Két kiemelkedő regénye az Adósságtörlesztés és a Szélfüvásban egy kötetben jelent meg a Madách Csehszlovákiai Magyar írók sorozatában. Mindkettő felelősségteljesen megírt munka, higgadt, mégis kényszerítő vallomás nemzetiségünk közeli, viharos eseményeiről. Igaza van Egri Viktornak, midőn ezt Írja az Adósságtörlesztésről: „Mács hangja jólesően elfogulatlan akkor is, amikor úgy érezzük, hogy joga volna keserűbben kifakadnia és keményebb ítéletet mondania. Az ütött sebek húsz év múltán behegedtek, de nem tűnhetnek el, míg nem beszélünk róluk, ha keserűséggel is szívünkben, ám őszintén és olyan eltökéltséggel, hogy az orvoslást, az orvosságot a bajra megtaláljuk (...) Az Adósságtörlesztés jelzett gyengeségei ellenére Mács írói munkásságában határkövet jelent. Olyan témakört érintett benne, amelylyel valamennyi kortársának foglalkoznia kell, hogy felszabadultabban vallhassanak mai életünkről..Legújabb, közel 400 oldalas Temetőkapu cimü regényét Sándor László író, egykori hazánkfia dicséri, megállapítva, hogy Mács „hitelesen, igen meggyőzően" vezeti regénye cselekményét s „érzékletesen ábrázolja a Szlovákia déli sávjában levő falu lakosainak életét..." Az iró 1931-ben született a Rimaszombat (Rim. Sobota) melletti Bátkán. Ezen a tájon izesebb, gazdagabb és fordulatosabb a nép nyelve, mint másutt. Ez a nyelvi gazdagság és leleményesség lépten-nyomon fellelhető regényeiben, elbeszéléseiben. Az elemi iskola elvégzése után a rimaszombati gimnáziumba kerül, a háború után azonban Sárospatakon, majd a miskolci Lévay József gimnáziumban kénytelen folytatni tanulmányait. A dél-szlovákiai magyarság jogainak rendezése után ő is hazatér és Szlovákia fővárosában 1951-ben leérettségizik. Érettségi után beiratkozik a pedagógiai főiskolára, ahol tanári oklevelet szerez. Ekkor kezdi a toliforgatást, s miután fölfigyelnek rá, az Új Szóhoz kerül, ahol előbb korrektori feladatokkal bízzák meg, majd szerkesztő-riporterként zárja az országot. Közben versek, elbeszélések, bírálatok buggyannak ki tolla alól, folytatásos regények közlésével kelti föl az olvasók érdeklődését. Az Új Szóban 1957-ig dolgozik, majd az Új Ifjúsághoz, s ezt követően a Hét-hez kerül, ahol évekig, megszűnéséig, az irodalmi mellékletet, a Fórum-ot szerkeszti. Máig ott dolgozik. Mács József jó tollú, jelentős és közkedvelt Szlovákiai magyar írónk. Népszerűsége vitathatatlan. Műveiben szervesen ott él nemzetiségi múltunk, sorskérdéseink drámai megfogalmazása. DÉNES GYÖRGY 15
