A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)

1988-08-05 / 32. szám

KÉNYSZERLESZÁLLÁS

Tragikus sorsokban sohasem szűkölködött a magyar irodalom. Az övé is az volt, Szilágyi Domokosé, ezé a tántoríthatatlanul etikus szellemiségű költőé, kinek egész életműve a harmóniateremtés igényével íródott, de kinek ezt az egyensúlyt — az élet és halál, szabadság és célszerűség, véletlen és szükségszerűség ellentétpólusok között feszülve — sohasem sikerült elérnie.

Szilágyi Domokos 1938. július 2-án született a romániai Nagysomkúton. Az idén még csak 50 éves lenne — de már 12 éve halott. Rosszul viselte a „világtörténelem e leghoszszabb századát", s 1976. november 2-án Kolozsvárott önkezével vetett véget életének, noha ö maga is tisztában volt azzal, hogy ez nem lehet megoldás. A Kis, szerelmes himnuszokban le is írja: „Nem szabad szövetkeznünk) halál ellen — halállal."

Gazdag életművét végigtanulmányozva azonban pontosan nyomon követhetjük, mint ingott meg fokozatosan a lét célszerűségébe vetett hite, míg az első, az Álom a repülőtéren című kötetét jellemző mérhetetlen szabadságvágytól eljut — a posztumusz kötetekként megjelent — Öregek könyve és a Tengerparti lakodalom lemondó szkepsziséig.

Szilágyi Domokos sose volt kezdő költő. Ő Költő volt, poeta doctus, aki már indulásakor túllépett a falu, a város, az ország határain, az egyetemes emberi létet érezve zsigereiben. Míg kortársai csupán a szárnyaikat próbálgatják, nála pontosan körülhatárolhatok a témák és problémák, melyek egész életén át kísérteni fogják: a halál, az elmúlás, tehát a végesség kérdése s ennek ellenpólusa : a kielégíthetetlen szabadságigény. Megemészthetetlen számára a tény. hogy nemen

O

z

■<-»

DC

•<

z

_l

o

5

MEŠTROVIČ:

JÓB

Egy csont-bőr, vén zsidó üvölt föl egekre a szemétdomb földről, az listen kedve szerint bánt s bánt el vele: néha mint jó atya vagy csibész kölyök: ahogyan éppen kedve jött.

Egy csont-bőr, vén zsidó üvölt föl az égre a szemétdomb földről:

— Csupasz, szegény, árva maradtam, hogy el ne veszítsed miattam a fogadást. Uram, s a Sátán elzö/düljön hűségem láttán; mit csak szeszélyed elkívánt: hét fiat és hámm leányt, barmot, birkát, öszvért, tevét,

mindent leraktam teeléd, nekem mindez: levegő, semmi,

— csak méltóztass koldussá tenni,

testem lakja százszámra féreg,

zabáljanak szorgos fekélyek,

ez Tenéked mind jobb a jobbnál,

s majd szólsz a végén: — Jól van. Jób, már

elég volt. nincs megbízhatóbb,

mint az Isten szolgája, Jób,

szétszéledt, elhullott a nyája,

szemétrakás a háza tája,

a szegénység beköltözött

hozzája, koldusok között

legkoldusabbá téve — szolgám,

most hát fordítsunk Jóbnak dolgán,

kit elvesztett az Úr miatt:

kap három lányt és hét fiat,

dús aratást, csordányi barmot,

hosszú életet és hatalmat.

És szóla Jób: — Uram, örülnöd lehetett, de nem eltörülnöd azt, ami volt. Ha ki szenvedett, hogy semmi volt? — az nem leheti Mit számít, hogy imádva Téged, megérhetek négy nemzedéket, és kegyelmedet tudva tudván, nem kell tengődnöm ganén, dudván. de bármint tisztelnek s szeretnek az emberek: nem, nem parancsolsz, nem, nem, nem az emlékezetnek! Álmatlanságok éjszakáin emlékeznek majd unokáim, s az iszonyat lázában égve föl- s fölüvöltenek az égre!

Dani

és a

Vörös

Sólyom

RÁCZ OLIVÉR

Harmadiktól kezdve Dani átváltozásai kezdtek egyre gyakorlatibb jelleget ölteni. (Harmadikban, mellesleg, Dani szakított az addigi nevével és átváltozott Danny-vá. Legalábbis ilyen néven firkantotta alá a pad alatt továbbított titkos üzeneteit, meghitt cimboráinak szánt bizalmas közlendőit — „Délután a ligetben! Hozd el a focidat, az enyém kilyukadt!" — továbbá, de ez már negyedikben történt, igy firkantotta alá magát egyre szaporodó szerelmes levelein is. Danny. Bemutatkozások alkalmával, különösen serdületlenebb korú hölgy ismerősei előtt, „deni"-nek ejtette a nevét.)

A gyakorlati jelleg általában abban domborodott ki, hogy valahányszor Köbgyök tanár úr hibát vélt felfedezni matematikából Dani házi feladatában. Dani — Danny — abban a pillanatban Igazgató Úrrá változott át és keményen megdorgálta Köbgyök tanár urat. „A gyerek jól oldotta meg a példát! Más módszerrel, de szellemesen", mondta szigorúan. „Mondhatnám zseniálisan! Maga nem ért hozzá, tanár úr... Majd gondom lesz magára ..."

Latin. „Fiam, maga egy egyszerű ablativus absolutus-t sem képes felismerni! Hogy a főmondat és a mellékmondat között fennálló consecutio temporum-ról ne is beszéljek! Üljön le: elégtelen!"

Na bezzeg! Dani máris ott ült a katedra mögött — Kengyel tanár úr zavartan topogott az ablak mellétt egyik lábáról a másikra.

és Dani Tanfelügyelő Úr gúnyosan bólogatott.

„Consecutio temporum? Ablativus absolutus? Miféle elavult módszerek ezek?... Van tudomása arról, tanár úr, hogy a fiatalember úgy skandálja a hexamétereket, ahogyan ön még kottából sem lenne képes?! A Philemon et Baucis első négy sorát pedig könyv nélkül, páratlan művészi átérzéssel tudja előadni. Nocsak, tanár úr, maga még el tudja mondani hibátlanul az Aeneis kezdő sorait? Ne makogjon, tanár úr! Nos, fiatalember. segítsen a tanár úrnak: Arma virumque cano — ez az. fiacskám!... Tanár úr, az az érzésem, kénytelen leszek önt szeptembertől valamelyik vidéki iskolába áthelyeztetni! Olyanba, ahol még hírét sem hallották a latin nyelvnek! Esetleg melléktantárgyakat taníthat majd, tanár úr. Üljön le, tanár úr: elégtelen."

Ettől eltekintve, az ilyen jelenetek után Dani csikorgó fogakkal és mélységesnek éppen nem mondható elégtétellel ült vissza a helyére, s furcsa módon valahogyan a hajdani, dundi, pisze Boríska szavai csendültek a fülébe. Úgy, mint amikor annak idején esengve kérlelte: „Ne úgy mondd, Boriska! Ne zárja ketrecbe Jancsikát a gonosz boszorkány! ...” És Boriska sietve megnyugtatta : „várj csak, kisöreg, lesz ez még jobb is!"

Hát lett is. Hetedikben; fizika, képletek, görbék, egyenletek, zavaros képtelenségek — mi a fenének neki ez ez egész, amikor ö

úgyis újságíró lesz? — Dani egyszer csak azon vette észre magát, hogy hóhérrá változott.

„Ide, a tönkre, tanár úr! Hajtsa csak szépen oda a fejét. Most izgulsz, mi, tanár úr? Mi az, hogy gyorsulás meg szabadesés? Majd most megtudod, mi az a szabadesés, ha gyorsulva lesújt rád a bárd, és a kobakod belepottyan a Torricelli-féle űrbe! Hetes, vegye a szivacsot és törölje fel a vért!"

Várj csak, lesz az még jobb is.

Lett is: Dani egy szép napon arra ébredt, hogy húsz esztendősre változott. Aztán csodálkozva vette észre, hogy nem a szép, világosszürke ruhája feszül délceg alakján, hanem valami különös terepszínű öltözék, s immár nem ő változik, kedve szerint, hanem lépten-nyomon őt változtatják kedve ellenére — hol földöncsúszó féreggé, hol öles bakugrásokkal vágtázó kossá. S'emellett olyan neveket aggattak rá, amelyek mindenre hasonlítottak, csak nem az ő előkelő hangzású Dani — Danny — nevére. Sőt, egy alkalommal — ez volt az egyik legrohadtabb átváltozása, s ráadásul eléggé hosszú ideig tartott, valami két hétig —, bizonyos elhanyagolt szerelvény ürügyén, tőle és az ő akaratától függetlenül Laktanyafogságossá változtatták, méghozzá szigorított formában: éjszakára egy szál lópokróc, fapriccs a fogdában.

Na, aztán ez is elmúlt: Dani egy szép napon Dolgozóvá változott. De nem újsági-14