A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-07-29 / 31. szám
Miért nem szerette a bíró a virágokat Arthur Fletcher arca mindig komor volt. Az ember azt hihette, hogy semmivel sincs megelégedve. A bíró mintegy harminc esztendeje lelkiismeret-furdalás nélkül mondta ki a halálos ítéleteket. Fletcher bíró volt a körzetben a hatalom megtestesítője és emiatt foghegyröl beszélt a polgárokkal. Az ítélethirdetés után elégedetten hátradőlt a székében. Szerette a „hivatását", hiszen a vádlottak alig mertek a szemébe nézni. A „valaki" címre tört és ezért feleségül vette a gazdag özvegyet. Verna Cooper boldogan „igen"-t mondott. Arthur Fletcher úgy érezte, hogy megfogta az isten lábát, tehát átadta a székét a fiatalabb kollégának és visszavonult a villájába. Massachusetts szövetségi állam egyik szép tavának a partján napestig lustálkodott és arra gondolt, hogy megírhatná az emlékiratait. A nyugdíjas bírő gondtalanul nézte az égen szárnyaló madarakat. mígnem egy szép napon kapott egy csokor virágot. Öt szál vörös szegfűvel. Életében először elfogta valami nyugtalanság. Halálra váltan ácsorgott az előcsarnokban a váza mellett és üveges szemmel nézte a szegfűket. Nagyon jól tudta, hogy ez a különös ajándék a halál hírnöke. A vörös szín a szerelem szimbóluma és ez a szerelem — az alvilág nyelvén — maga a HALÁL Tudta, nagyon jól sejtette, hogy Buck Gruber állja a szavát. Az arca elszürkült abban a pillanatban, amikor tíz esztendőt sózott a nyakába. Mit is mondott, amikor a rendőrök elvezették? „Ha kiszabadulok a börtönből, megöllek, te ősz sakál. A találkozásra nem kell sokáig vámod! Ha megkapod a vörös szegfűket, elkezdhetsz imádkozni." A bíró nem sokat adott a gengszter szavaira. On ikusan elnevette magát és intett az öröknek, hogy elvezethetik a fickót akinek a nevét is elfelejti... holnap. MÁSNAP újabb csokor érkezett. A bíró idegrohamot kapott. A szivét alaposan megviselte. A csokorban négy szegfű. A bíró nem volt buta ember. Tehát négy nap múlva végeznek vele. Tulajdonképpen akkor kapott a szívéhez, amikor elolvasta a csokorban elhelyezett üzenetet. „Öt szegfű, négy szegfű, három szegfű, két szegfű, egy szegfű és a HALÁL! Az Úr magához parancsol, mert felelned kell a bűneidért. Évekig vártam ezt a pillanatot. Amíg én a börtönben ültem, addig te a vagyonodat gyarapítottad. Az életeddel fizetsz mindazért, amit tettél, te tetű!" — Még négy nap — motyogta a bíró. — Ó, Vema ... négy nap úgy elrepül, de úgy ... A bíró az ágyban feküdt és a felesége szemébe nézett. — Maradj nyugton, Arthur. — Még négy nap, Vema. — Ne izgasd fel magad ... A rendőrség ... a rendőrség ... igen ... — Nem vagy semmiben sem bűnös. — Gondolod? John Dillmant is elítéltem ... húsz évet kapott... biztosan a börtönben halt meg. Meg aztán Roland White ... igen, igen ... öt is elintéztem ... Sean Hutchinsont... elaludt a börtönben és nem ébredt fel... nem láthatta többé három gyermekét. Meg ... ó ... milyen sokan voltak ... — Ezek közé sorolod Grubert is? — Öt évet érdemelt, de tőlem tizet kapott. Nem nagy dolog ... de te meg a fiad ... mi lesz veletek? Milyen kegyetlen voltam ... egyedül maradt a fiú ... hagytam, hogy utat törjön magának az életben ... tizenhat esztendeje nem is láttam ... tudom ... nem kapom meg a bűnbocsánatot. — Te voltál a törvény, Arthur. — A fiad, az első házasságból... Robert ... nem kapott tőlem segítséget. Másnap reggel a bíró jobban érezte magát, de ágyban maradt és mereven az ajtót leste. Hirtelen feljajdult. Úgy rémlett neki, hogy a szobába berepült két szál szegfű. Ijedten a fal felé fordult. Vema óvatosan a beteg szivére helyezte a tenyerét, amely egyre hevesebben dobogott. Arthur Fletcher belekapaszkodott a felesége karjába. — Vema — mondta akadozva —. ha meghalok ... akkor a házba hívod Róbertét. Ő a fiad. valakire szükséged van, gondoskodik majd rólad és a vagyonról. Te... te engem mindig szerettél, habár nem sokat törődtem veled és az érzelmeiddel. Egoista voltam^ilágéletemben. — Ne beszélj így. Arthur. — Szeresd a fiadat és az embereket... emberségesen az emberekkel. A világot én rontottam el... és a hozzám hasonlók. Én nem voltam jó ember, Vema. Vége ... valaki elfújta a gyertyát. A véletlen úgy hozta, hogy Buck Gruber a hóhérom ... Nyolc órakor — másnap reggel — Arthur Fletcher a másvilágra szenderült. Abban a pillanatban, amikor megérkezett az utolsó szegfű. Vema még aznap délelőtt táviratot küldött a fiának: „Arthur meghalt. Most visszatérhetsz a házba, fiam!" Observer City — ez egy városka Massachusetts szövetségi államban — nyugalmát semmi sem zavarta meg. Robert Cooper megkapta az édesanyja táviratát. A virágboltban senki sem tartózkodott, habár Robert nem panaszkodhatott, mert az üzlet a szó szoros értelmében „virágzott". Elolvasta a táviratot, majd papírra vetette a hirdetés szövegét: OLCSÓN ELADÓ EGY VIRÁGBOLT Ekkor elhatározta, hogy édesanyjának is küld egy szép csokrot. Alig vette észre, hogy vörös szegfűket választott... LARRY SISNER megvédhet a banditától, tőle igen ... de a félelem ellen nincs orvosság. Én halott vagyok. Verna. — Aludj. Arthur. — Minden hiába. Verna. Egyszer — az utolsó napon — az ember megjelenik az Úr előtt és töredelmes vallomást tesz. Szembetalálom magam az igazsággal. — Vema leült a beteg ágyának a szélére. — Miért vagy olyan biztos abban, hogy Gruber küldte a virágokat és a levelet ? — Tudom — csattant fel a bíró. — Olvastam az újságban, hogy tíz nappal ezelőtt szabadon engedték. Vema szó nélkül megsimogatta a beteg arcát. Másnap a bíró nagy nehezen lecammogott a hallba. A vázában három szegfű. Dühében leseperte az állványról a vázát. A rózsaszínű padlón a vörös virágokról lepotyogtak a szirmok. Mintha vér folyna a szobában, gondolta Fletcher. A bírót úgy kellett felvinni a hálószobába. Vema és az orvos azonnal a segítségére siettek. Doktor Pretorius ideges volt. Tehetetlenül nézte a beteget és megcsóválta a fejét. Csodák manapság nincsenek. Fletcher lassan magához tért. — Vema — súgta elhaló hangon. — Megérdemeltem, igen, megérdemeltem ... — Nem értelek. — Nekem is van lelkem. Érző ember vagyok, aki sokat tévedett. Ez a Buck Gruber a bosszú fegyverével igazságot szolgáltat. TANÍTHATÓ-E A SÍRÁS? Hogyne lenne tanítható. Minden színész tanú rá, hogy meg is tanulható. De szépen sírni nemcsak a színpadon művészet Erre a gondolatra alapozva nyitotta meg könnyiskoláját Madridban egy spanyol pszichológus. Akik beiratkoznak tanfolyamaira, sokféle bögés mikéntjét sajátíthatják el. Megtanulják, hogyan lehet a könnyeket mesterségesen előcsalogatni, vagy épp ellenkezőleg: elfojtani; mit kell tenni, hogy valóban szépen, a szem kivörösödése és az arc eltorzulása nélkül zokogjunk, mikor tanácsos csak egy-egy könnyet kipréselni, mikor üvö/tve bőgni, s ha épp csak könnybe lábad a szem, milyen fénybe állni a leghatásosabb. hogy akinek a könnyet szánjuk, e diszkrét sírást biztosan észrevegye. Tanfolyamait a mester főleg nőknek ajánlja, mivel nekik a sírás úgymond ősi fegyverük, melyet bevetni ma is érdemes. Férfiaknak inkább különórákat javasol, azt állítván, rivás terén nehezebb a felfogókészségük, noha a nemcsak átvitt értelemben, de valóságosan is súlyosabb férfikönny súlyos helyzeteket is megoldhat, mert ritka és épp ezért becses A pszichológus iskolájának jelmondata: ne szégyellje saját könnyét inkább használja ki. KINCS E A TÜKÖR? Ma már nem az. de kincs volt egykoron, ezért ül A vad hattyúk című Andersen-mese királylánya tükörüveg zsámolyon. A legrégibb tükrök fényesre csiszolt fémből: ezüstből, rézből vagy réz és ólom ötvözetéből készültek. A fémtükrök azonban a levegőn hamar elhomályosodtak, megfeketedtek. Ezért a fémet üveg alá helyezték, mintegy védve azt és ezzel meg is született az üvegtükör alapgondolata, amelyet azonban csak Muranóban tudtak továbbfejleszteni. Itt az üveglapra papírvékony ólomlemezt ragasztottak, arra higanyt öntöttek. amelyből jól tapadó foncsor képződött A muranóiak, azonban féltékenyen őrizték a foncsorozás receptjének titkát aranyért sem szolgáltatták ki senkinek. Ám egyszer a franciák egy sötét éj leple alatt átszöktettek magukhoz néhány tükörmunkást akik aztán Párizsban kezdtek tükröket gyártani. Kis híján az életükkel fizettek az árulásukért Aztán született egy zseniális vegyész, a műtrágyát és a leveskockát is feltaláló Justus Liebig, aki még javítani is tudott a tükrökön azzal, hogy a sok fényt elnyelő és ráadásul mérgező hatású higanyfoncsor helyett ezüstfoncsort alkalmazott 23
