A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-22 / 4. szám
tárgyú recenziók, bírálatok bukkannak föl — tömegesen. Hogyan tovább? Azt hiszem, hogy nem túlzók, ha kijelentem, a hetvenes évek végének szlovákiai magyar néprajzi írásbeliségében szinte monopolhelyzete volt a Hétnek. Az akkor közölt ismeretterjesztő-adatközlő cikkek többsége még ma is forrásértékű. Mivel más, tudományos fórumokon a bennük foglalt adatok zömét máig nem tették közzé a szerzők, népi kultúránk ismerete szempontjából pótolhatatlanok és megkerülhetetlenek. Mostanra azonban egy kissé változott a helyzet. Ahogyan arra fentebb már utaltam, a nyolcvanas évek elejétől (nagyon egészséges módon!) a feladatok kissé megosztódtak, így lapunknak sem szükségszerű magára vállalnia a forrásértéket kényesen szem előtt tartó,' rögzítőadatközlő szerepkört, hiszen erre a célra már vannak (még ha gyerekcipőben is járnak!) „tudományosabb" fórumaink. Sokkal inkább a (szakmailag megbízható!) ismeretterjesztő szerepkört kéne a műfajon belül kidomborítani, tehát nem kell most már a tárgy minél egzaktabb, aprólékosabb leírására összpontosítani (ahogy ez, kissé eltúlzott mértékben a Párták c. sorozat esetében történt), hanem inkább az adott néprajzi jelenség szélesebb összefüggésekben való megvilágításával, általánosabb, művelődéstörténeti közegbe ágyazottan a dolgok lényegét kellene a cikkíróknak kiemelniök. Egy tudatos(abb) sajtó- és könyvfigyelőszolgálat fenntartása (amelyet a- Hétben a HOL-rovat és az egyéb, terjedelmesebb ismertetések képviselnek) a jövőben is eredményes lehet. Éppen naprakész rugalmassága folytán szinte pótolhatatlan; gyümölcsöző hatása — bár egzakt eszközökkel bajosan mérhető — kétségtelenül jelentős. Természetesen ezekhez, a megfelelő rovatokban, szerencsésen járulhatnak még a különféle hírek, néprajzi tárgyú riportok, amelyeknek — s talán ezt külön nem is kéne hangsúlyozni! — ha megbízható adatgyűjtésen alapszanak, információs értékük, szerepük nem lebecsülendő. Meggyőződésem, hogy ha mindezekhez, a hetvenes évek végi helyzethez hasonlóan, szerencsésen párosul egy tudatos szerkesztéspolitika a külső munkatársak közlésigényével, akkor egy merőben új, egész szellemiségünk szempontjából meghatározó jellege alakulhat ki a lapnak ... LISZKA JÓZSEF világosan feltüntetik a mondatok szerkezetét és tagoltságát. A második feladatuk beszédünkben, hogy a betűkkel ki nem fejezhető sajátosságokat, a hangsúlyt és a hanglejtést nem tudják teljes mértékben tükrözni, de helyes és lelkiismeretes használatuk segíti az értelmes és szép beszédet. MOTESÍKY ÁRPÁD A múlt heti számunkban közölt Nyelvi totó megoldása Kazinczy Ferenc (1759—1831) volt a nyelvújítás vezére. Pályatársaival együtt fáradhatatlanul csiszolta, újította a nyelvet. Nemcsak új szavakat akart alkotni, hanem igyekezett irodalmunk stílusát is európai szintre emelni. Ennek érdekében minden nyelvi eszközt felhasznált a nyelvjárásoktól, a régies kifejezésektől kezdve az idegen szavak meghonosításáig. Kazinczyék diadalra juttatták a nyelvújítást, s ezzel a mozgalom egyetemessé vált. Az őket követő szóalkotók már módszeres alapossággal folytatták szókincsünk gyarapítását: minden maradandó ötletük egy-egy tégla a nyelv diadalmas, folyton változó s mégis örök építményében. ANTIK TÉMA, MAI SZÍNHÁZ Hazai magyar színjátszásunkban — sajnos — nincs igazán komoly hagyománya a klaszszikus görög és római témák színpadra állításának. Jobbára más műveken gyakorolnak, iskoláznak rendezőink és színészeink, így tájainkon lassacskán ezen színházi alapművek szinte csakis olvasmányként ismerhetők meg méltóképpen. Örömmel adok hát hírt arról, hogy ezzel a tétova bizalmatlansággal száll szembe a Magyar Területi Színház komáromi (Komárno) együttesének legutóbbi bemutatója, ahol december derekán Gyurkó László: Szerelmem, Elektra című tragédiáját tűzték műsorra. Magáról a darabról itt és most, e terjedelmében rövidke dolgozatban pusztán annyit, hogy Gyurkó — mint ahogy az elmúlt kétezer esztendőben annyian és annyiszor tették — felhasználja, variálja, újrafogalmazza ezt a klasszikusan antik művet; a felvetett téma ürügyén pedig korunk felelősséggel gondolkodó embereit foglalkoztató problémákról szól. Nevezetesen például arról, hogy a zsarnokság megdöntése után milyen továbblépési lehetőségünk van ? Mondjuk a forradalom véres folytatása, avagy az okos, megbékélésre és megnyugvásra vezető kompromisszum? Vagy tán ez is, az is, esetleg egyik sem ? Gyurkó László válasza tragikus: Elektra elpusztul, s ez Oresztész erkölcsi igazát is megkérdőjelezi. Talán már az eddig elmondottak is jelzik: a Szerelmem, Elektra színpadra állítása több tekintetben is művészt próbáló feladat. Akkor érdemes vállalkozni rá, ha rendező és dramaturg bárminő okból fontosnak s aktuálisnak érzi e művet. Rónay György írja ezzel kapcsolatban szép esszéjében, hogy a mai néző (esetleg: olvasó) számára az a lényeges, ami ezekben a drámákban „mítosztól, istenektől független alaphelyzet". Egyszerűbben fogalmazva: bármennyire is kultúrtörténeti érdekessége és világkép-értelmező jelentősége van az efféle, jobbára vérgözös családtörténeteknek, nekünk mégis elsősorban Elektra megszállottságának miértjére kell koncentrálnunk figyelmünket. E téma (és szöveg) ily módon szinte kéri az árnyalt, egy célra összpontosított olvasatot. Mindennek tudatában — a pontosan körvonalazott dramaturgiai szándék és a világosan értelmezhető rendezői elképzelések mellett —, nemkevésbé fontos, hogy a darab bemutatására vállalkozó színháznak megfelelő színészei legyenek a kulcsszerepekre, akik letisztult játékstílussal képesek az emberi szenvedélyek őszinte ábrázolására, az önpusztítás drámai erejű rajzára. Jóleső szívvel vethetem papírra, hogy a Szerelmem, Elektra komáromi előadása világos, tiszta szerkezetű, meggyőzően szép produkció. Mai színház, amelynek szinte valamennyi alkotóeleme Horváth Lajos rendezői olvasatának precíz kibontását szolgálja. Ennek középpontjában a hatalom, az egyéni felelősség és a bosszúvágy kérdéseinek boncolgatása áll, éspedig annak a folytonosságnak létrehozásával, ami a régi tragédia és a Petrécs Anna és Skronka Tibor a tragédia egyik jelenetében mai világ kapcsolatát tudja érzékeltetni a nézővel. Horváth Lajos nyilván sokat tanult más Elektra-előadásokból is, s Így helyesen érzett rá arra, hogy Gyurkó László most a Mateszban is színre került darabja elsősorban vitadráma. Heves összecsapások sorozata, ahol az egyik vitázó mindig Elektra. Ezt a feszültséget hivatott fokozni az a zárt vonalú mozgásrendszer is, amellyel a címszereplő — Oresztésszel, Krüzothémisszel és Aigisztosszal való jeleneteiben (a színlap egyébként hibásan: Krizotémisz, illetve Egisztoszként tünteti fel ezt a két figurát!) — hol bekeríti, hol vitázva, szóban támadja partnereit. A szüntelenül lüktető színpadon így a mozgás megszakítása, a hosszabb-rövidebb ideig tartó megállás, képileg különösen hangsúlyos, s ezek a térhangsúlyok is lehetőséget adnak a legfontosabb gondolatok kiemelésére. A gondolatok erejét és időszerűségét erősíti az I. és II. Csepűrágó figurája (Tóth László és Bugár Gáspár) akik pár szavas beleszólásaikkal nemcsak a játékot tudják felszikráztatni, hanem leszerelően emberiek és maiak is. Jól használhatóak Píatzner Tibor ötletes, kifejező színkombinációban készült díszletei és jelmezei is, Hanzsér Árpád színpadi zenéje pedig ott és úgy szólal meg, hogy ezzel is hangsúlyosabbá. összeforrottabbá tegye a rendezői célkitűzések láncszemeit. A címszerepet Petrécs Anna játssza, s hadd fűzzem hozzá rögtön, hogy tisztasága, az igazságért való harca, alakításának őszintesége már az első pillanatokban is megragadja a nézőt. Erőteljes hangja és stílusos előadásmódja révén valóban megérint bennünket e vitadráma gondolati varázsa. Petrécs Anna játékában régóta szunnyadó tragikai erő van, s így nemcsak eljátssza, hanem őszintén megéli Elektra tragédiáját. $kmnka Tibor Oresztésze, noha nem hatott mindig eléggé erőteljesnek, így is sok mindent elmondott a Gyurkó László által példázatként megírt figuráról. Krüzothémiszt Dér Lívia, Aigisztoszt Ropog József játssza, akik eltérő eszközökkel, de belülről jelenítik meg szerepeik érzelmi és indulati jellemzőit. A rendező, a színészek és munkatársaik közös érdeme tehát, hogy a Komáromban látott Szerelmem, Elektra egységes, a jellemek belső fejlődésére is ügyelő, kiforrott előadássá kerekedett. Olyanná, amelyre szakmának és publikumnak egyaránt érdemes odafigyelnie. MIKLÓSI PÉTER Nagy Tivadar felvétele
