A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-22 / 4. szám
r Barta Gyula festőművész 1922- ben született Párkányban (Štúrovo). Az érsekújvári (Nové Zámky) és az esztergomi gimnáziumban tanult, majd 1941-ben Dunaszerdahe/yen (Dunajská Streda) érettségizett. Az érettségi után Gallé Tibor budapesti képzőművészeti iskoláját látogatta. 1950-ben elvégezte a bratislavai képzőművészeti főiskolát, ahol G. Maily. D. Mi/ly és J. Mudroch tanítványa volt. Több állami kitüntetés tulajdonosa. Az eltelt 40 év alatt 22 önálló és 44 kollektív tárlaton mutatta be munkáit. Sz. Barta Ildikó 1954-ben született Bratislavában. 1970— 1974-ig a képzőművészeti szak-TÁJAK ÉS VIRÁGOK középiskola diákja. Édesapja, Barta Gyula festőművész műtermében ismerkedik a képzőművészettel, aki ma is szellemi támasza. Az alábbiakban az Óggellén (Holice na Ostrove) megrendezett közös tárlatukról szólunk. Az apa az elmúlt nyáron festett tájképeivel, a lánya virágcsendéletekkel, grafikákkal, lapillusztrációkkal mutatkozott be. A virág a születés és az elmúlás szimbóluma. Barta Ildikó számára a virág belső énjének a hordozója is. Virágcsendéletei néha lágyak, nőiesek, máskor erőteljesen hatnak a nézőre. A környezetet nem részletezi, a virágokat leegyszerűsítve ábrázolja. Egyéni színhatásai révén a virág kiemelkedik a kompozícióból, szinte izzik, mint a szirmát bontó napfény. A szülőföld az a hely, ahonnan egyre szélesedő sugarakban tágul a világ, ahova az írók, költők, festők erőt gyűjteni újra meg újra visszatérnek. Barta Gyula szülőföldjének mondhat minden Duna menti tájat, hiszen ott él, ahol a Duna belép az országba, ott született, ahol a Duna elhagyja az országot és nyarait a Zsitva-torkolat és Dunamocs (Moča) környéki húszötven kilométeres sugarú körben tölti. Az elmúlt nyáron készült képeit mutatja most be. A tárlatnyitó közönsége diszkréten zsibongva veszi birtokába a képeket. Szelíden pereg a beszélgetés fonala. Csak én hallgatok döbbenten, mert lenyűgöz a képekből áradó varázs, mert szülőföldem az a táj. Barta Gyula képei bennen egy másik képet élesztenek. A pap-dombi fasort mutatja a kép, de én látom a rajta tipegő három-négyéves gyereket, aki én vagyok. Az akkor hegymagasságú A felvételeket Kontár Gyula készítette domb buckává szelídült azóta. Nevét Baróti Szabó Dávid jézustársasági paptól kapta, aki ebéd után odáig szokott elsétálni. A „magyar classicus költő" — így nevezi őt a gúla alakú vörösmárvány emlékkő a virti temetőben — Virthez című versében így ecseteli e táj szépségeit: „Zöld bársony dombok, zöldellő erdőség. Kék árnyékú völgyek, virágzó mezöség..." Sírjához a vörösmárványt meglehet a Duna túlpartjáról, a Nagy Pisznice oldalából bányászták. S hogy mi köze mindennek Barta Gyula képeihez? Csak annyi, hogy ez a hegy is látható valamelyik képén, csakúgy mint a többi, amikor a Duna parton az őszben megállítja egy pillanatra az időt. Nézem a képet: ez a táj volt előttem, amikor a veranda előtt kuporogva az érettségire készültem. Valahányszor felpillantottam, a dunaalmási Nagy-hegyet láttam, elméláztam a tetején sárguló gabonatáblán. Egy másik képről a neszmélyi Nagy-Somló és a süttői Harszthegy kéklik felénk. — Amikor festettem, megállt mögöttem egy ember és elmondta, hogy melyik villa kié ott, a 4
