A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-15 / 3. szám
492 11 ••• A rekesztőhalászat módjára minden bizonnyal a természet tanította az embert. Arra, hogy a hal útjába mesterséges akadályt állítson, s rákényszerít se, hogy az általa kívánt irányba haladjon, ahol felállított fogóeszközével zsákmányul ejti. Ezeket a halászeszközöket zátonyokon, kifutókon, patakokban, de folyón is felállítja a halász. Egyik legismertebb rekesztőhalászati eszközünk a magyar cége, mely helyhez kötött és egykor királyi adomány tárgyát képezte. Ezt a halászeszközt az Ung-vidéken (ahonnan sorozatunk recens, bemutatásra kerülő anyaga származik) szégye, illetve vész néven ismerik. A szégye építése azzal kezdődik, hogy kivágnak negyven-ötven darab, két-három méter hosszú karót (ticsot), ezeket egymástól félméterenként leszúrják a víz medrébe, a halászandó víz teljes szélességében. Annyi nyílást hagynak csupán, az úgynevezett szégyekaput, melybe a halász belehelyezi a szakját (lepőszák, nyáriszák, emelő, emelőháló), s a szégyén ülve halászik. A vízbe szúrt karókat közben gallyakkal körberakják, úgymond berégyézik. Ugyanígy (nem vessző hanem zsinór) négy-öt soros a régyével ellátott lesőtek és „erre eresztették" a halat. A szégyéhez hasonló, de felépítésében attól némileg eltérő rekesztőhalászati eszköz a gereggye. Ezt a latorcai halászok közül Bésben (Beša) és Zétényben (Zatín) használták, melyet ma már csak rekonstrukciós rajz alapján mutathatunk be. Deák Geyza 1911. évi Bésben készített vázlata alapján. A szégyével szemben a gereggye árvízjárta területen, kiöntésekben, kisebb-rövidebb vizszakaszon épült. És nem az adott víz teljes szélességében, mint a szégye, hanem annak egyharmadán vagy felén. Ezenkívül a gereggyét sövényszerűen befonták, így az alkotmány a szégyénél szilárdabb lett. A gereggyét készítője, tulajdonosa szerint különböztették meg: így Bésben volt „Nagy András gereggyéje", „Tóth gereggyéje", „Vén Lengyel gereggyéje", stb. „A régiek ha tavaszkor felültek a gereggyére, őszig le se szálltak róla. Még enni is oda hordtak nekik" — emlékeznek a bésiek. Ez szó szerint értendő, tudniillik az eredeti medrében folyó Latorca, a szó szoros értelmében „súrolta a falu alsó sorát". így az e soron lakók minden kert végén megépítették ge-A szégyekapuba helyezik a nyáriszákot A kapuágoson ülő halász Rekesztőhalászat -I szák is, mely száklábak (kávák) közt fut keresztbe. Metszéspontjukhoz van erősítve a fennjáró (gullantó, futózsinór, érfonal, őrfonal, pedző őrfonal), mely a pedzö szerepét látja el. Felső végét a halász az ujjára, éjjel a fülére tekeri, hogy közben szundíthasson egy keveset. Ha hal ütközik a régyének, az ahhoz rögzített pedzőzsinór a fülön keresztül jelzi a húzást, s a halász hirtelen „ráérnél". A szégyéröl a halászatnál gyakrabban eszközről, kapuágosról, ülőkéről, ritkábban ladikból halásznak. Ez a rekesztőhalászati mód kombinált technikájú, ahol a rekesztés az emelő fogóeszközzel párosul. Lényege, hogy a halat, miután nekiütközött a szégye falának, annak mentén úszva keresi azt a nyílást, melyet szégyekapu formájában meg is talál. Ámbár vesztére, mivel ez az a hely, ahol a halász elhelyezte fogóeszközét, hogy foglyul ejtse. Mivel a szégyét nem vonják, hanem csupán a karók mellé lerakják a gallyakat, bizonyos idő után, „amikor a hal megszokja a szégyén járást", szétszedik, ladikba rakják és más helyen újból felállítják. Innen a „repülő szégye" jelző. Annak idején az „áthelyezést" gyakran megtette a halászok helyett egy-egy erős ár, mely mindenestől elvitte a szégyét. Ilyenkor újat építettek. A régi szirénfalvi (Ptrukša) halászok a szégye közepébe vesszővarsát építetreggyéjüket. Árvízkor pedig, ami annak idején évente legkevesebb négyszer volt, éjjel-nappal halásztak. Míg a gereggyéről egyedül halászott a halász, a szégyéröl ketten (mindkét parton van egy-egy szégyekapu), de néha hárman is halásztak. Ilyenkor a zsákmány közös volt, függetlenül attól, ki mennyit fogott. D. VARGA LÁSZLÓ A szerző felvételei
