A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-06-24 / 26. szám
Mire emlékeztet? Az Odera menti Frankfurtban, a Német Demokratikus Köztársaság határszéli városában áll a felvételen is látható szobor. A világhírű lengyel csillagász. Mikolaj Kopernikusz szobra. Mégpedig a róla elnevezett úton, a róla elnevezett iskola épülete előtt. Amikor megláttam, kissé meglepődtem, de német barátom elmagyarázta : — Nem akarjuk elvitatni a lengyelségét, miközben tisztelettel adózunk az emlékének. Különben pedig tény, hogy amikor Itáliából lengyel földre hazatért, egy ideig nagybátyja háziorvosa volt, majd kanonok, és a kanonokság akkoriban az itteni püspökséghez tartozott. Mivel az 1512 és 1542 közötti évekről van szó az is nyilvánvaló, hogy Frankfurtban járva-kelve már az új heliocentrikus világkép hirdetője volt, hiszen felfogását az 1512-ben írott Commentariolus című tanulmányában vázlatosan bár, de kifejtette. — A szoboralak kezében látható csillagászati műszer, az astrolabium pedig — folytatta —, arra emlékezteti az embert, hogy az új világkép felismerése, közvetve ugyan és csekély mértékben, de a magyaroknak is köszönhető. Ezen meglepődtem, hiszen az első ilyen mérőeszközt, mely két egymásra merőleges síkú körpántból áll és különböző szögek mérésére, az ekliptikái koordináták megállapítására használható, Hipparkhosz görög csillagász készítette. — Úgy van — mondta a barátom —, és Kopernikusz első ízben a krakkói egyetem diákjaként vette kézbe. Mégpedig egyikét annak az öt astrolabiumnak, melyet Corvin Mátyás, a magyarok királya adományozott az egyetemnek, mivel akkoriban szép számban küldött oda diákokat is. Erről Krakkóban meg lehet győződni. A Jegelló Egyetem ősi központjában, a Stuba Communis tanári lakásában, a mai Kopernikusz teremben ott áll az íróasztal bal oldalán a világhírű csillagász használta, magyar király adományozta astrolabium. így barátommal megegyeztünk abban, hogy számunkra a frankfurti Kopemikusz-szobor nem csupán a világhírű csillagász, hanem a nemzetek közötti, lengyel—német—magyar barátság szobra is. Ki csonkította meg? A felvételen látható csonka majomszobor, mely az ulánbátori palotamúzeum udvarán áll, az ősi mongol évszámítás egyik fontos jelképe. A régi mongol kalendárium az időszámításban tizenkét tagú szakaszt vett alapul, melyet egy-egy állat nevével jelzett. Az évszámítást a Patkány évével kezdték, majd folytatta a sort az Ökör, a Tigris, a Nyúl, a Sárkány, a Kígyó, a Ló. a Juh. a Majom, a Kakas és a Kutya éve, végül a Disznó éve zárta a sort. Ebből, 1027 óta — vagyis a tibeti időszámítás követése óta — hatvanéves szakaszokat képeztek. Jelenleg, 1988-ban, a 17. hatvanas szakaszban, tehát a Sárkány évében élünk. Kicsit bonyolult ez a számítás, mert a tizenkettes sorban még meg kell különböztetni az egymást váltó öt szint is. De most nem is erről a bonyolult számításról, hanem a Majom évének szobráról van szó, mely már akkor is ott állt, amikor az utolsó főpapcsászár, a bogdo-kán lakott a palotában. Amikor még őt nagyon sokan Buddha megtestesült élő alakjának tekintették. És még annak ellenére is bogdo-gegennek, azaz felséges fényességnek szólították, hogy korántsem élt főpapi módon — kicsapongó, nemi beteg „élő istennek” bizonyult. 1920-ban, vagyis a 15. hatvanas szakasz Kék Majom évében panaszos küldöttség jött hozzá egy a palotából kidobott szolgálólány, Cogt ügyében. Testőrei körében, az udvaron, a Majom-év szobra mögött állva fogadta őket. Furcsa csoport volt a panaszosok küldöttsége. Néhány fegyvertelen gadadin (vagyis idegen) is velük jött, de jól beszéltek mongolul, hát meghallgatta őket is a főpap. Rémséges dolgokat mondtak a szolgálólány, Cogt betegségéről, s a Mongolin Cinen (Mongol Igazság) című újság frissen nyomott példányát lobogtatva igy fenyegetőztek: az újságban is meg fogjuk írni, hadd tudjanak róla a mongolok, hogy Cogt miféle betegséget kapott a felséges fényesség ágyában. Fenyegetőzésük, hadonászásuk közepette egyikük „rá merészelte tenni" kezét a majomszobor fejére. Erre tört rántott és oda is sújtott a szigorú főpap, mire a panaszosok közül az egyik, társát védve, közéjük csapott puskájának tusával. A tőr sújtására letörött a majomszobor füle, arcának egyik fele, a puskatus csapása pedig letörte az egyik karját. Egy szempillan- ' ? ' ** A felvételt Hajdú András (íj és Hajdú Endre (2) készítette tásriyi idő alatt történt mindez, és bár senkinek sem esett különösebb baja, utána hosszú percekig némán bámultak egymásra az emberek. Mire felocsúdtak volna a fenyegetőző idegen vészt jósolva harsogta: Ez a jel, hogy a Majom évében vége lesz a hatalmadnak Agvánluszvan ...! Ez nagy megdöbbenést keltett, mert nem „élő istennek”, nem „főpapnak", nem „császárnak" nevezte a bogdo-kánt, hanem a felséges fényességet megalázva, annak gyermekkori, emberi nevét harsogta az idegen. Különben a jóslata beteljesedett, mert a forradalmárok névlegesen ugyan meghagyták a főpap uralkodói címét, azt haláláig viselhette, de a következő majomévben, azaz 1932-ben véglegesen leverték az utolsó, ellenforradalmár lámák szította lázadást is. A megcsonkított majomszobor történetének az igazi érdekessége azonban az, amit Turnén barátunk magyarázatként még hozzáfűzött. Hogy a panaszosok, vagyis a forradalmárok küldöttségének tagjaként a fenyegetőző, a jóslatot harsogó idegen az a Radnóti-Rot Andor volt, aki később a mongol forradalmi sereg egészségügyi felügyelőjeként sok-sok fényképfelvételt készített Szühebátorról, Huváról, a mongol forradalmárokról. Akire tisztelettel emlékeznek a mongolok, akinek a gyűjteményét, hagyatékát a múzeumban őrzik. HAJDÚ ANDRAS 17
