A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-06-10 / 24. szám

HÉT GYAKORLAT BOTTAL 1. Megfogjuk a bot két végét. Kiegye­nesedünk, és nyújtott karokkal kétszer hátralenditünk belégzéssel. Előrehajo­lunk, lábunkat térdben megfeszítjük és a bottal a lábunkat érintve kilélegzünk. 2. Alapállásban a botot vízszintesen a térdünk előtt tartjuk és a jobb lábunkkal átlépjük. A lábunkat visszaemeljük. Is­mételjük a bal lábunkkal is. 3. Ter­peszállásba helyezkedünk, a bot két végét megfogjuk, fejünk fölé emeljük, és jobbra-balra fordulunk. 4. Térdelö­­helyzetben a botot magasra emeljük, törzsünket jobbra fordítjuk, majd hátra­hajolunk. Ugyanezt balra is elvégezzük. 5. Leülünk, a térdünket behajlítjuk és elörehajolva a bottal lábfejünket érint­jük. A botot a fejünk fölé emeljük és hátraengedjük. 6. Ülöhelyzetben a bal lábunkat egyenesen megfeszítve gyor­san a vízszintesen tartott bot fölé emel­jük. Lábunkat visszahelyezzük, hanyatt fekszünk, karjainkat felemeljük. Ugyan­ezt a jobb lábbal, végül pedig mindkét lábbal egyszerre gyakoroljuk. 7. Hasra fekszünk, a bot két végét megfogjuk. Karjainkat elörenyújtjuk és lazítunk. A karokat és lábakat gyorsan kell emelni. HÉTVÉGE {orosz népmese) Volt egyszer egy asszony. Éjt nappallá téve dolgozott, hogy etethesse, öltöz­tethesse három leányát. Felnőttek a leányok, ügyesek voltak, mint a fecske, arcuk, mint a fénylő holdvilág. Egymás után férjhez mentek és el­hagyták anyjukat. Eltelt néhány esztendő. Öreg édes­anyjuk súlyos betegségbe esett, egy kis mókust küldött el a lányaiért. — Mondd meg nekik, kedves, hogy siessenek. — Óh! — sóhajtott a legidősebb le­ány, miután a mókustól megtudta a szomorú hírt. — Óh! Én elmennék, de előbb meg kell tisztítanom ezt a két réztálat. — Két réztálat megtisztítani ? — kér­dezte haragosan a mókus. — Akkor maradj velük örökké! És a réztálak felkerekedtek az asztal­ról és az egyik elölről, a másik hátulról a leányhoz nőtt. A lány a padlóra zuhant, s nagy teknősbékaként kikúszott a ház­ból. Bekopogott a mókus a középső le­ányhoz. — Óh! — felelte az — elszaladnék anyámhoz, de nagyon el vagyok foglal­va : vásznat kell szőnöm a vásárra. — Akkor csak szöjjél egész életed­ben, soha ne is hagyd abba — mondta a mókus. És a középső leány pókká változott. A legkisebb leány tésztát dagasztott, amikor a mókus bekopogott hozzá ő egy szót sem szólt, még a kezét sem törölte meg, máris rohant az anyjához. — Okozz az embereknek mindig csak örömet, drága gyermek — mondta neki a mókus. — S az emberek szeretni fognak téged, gyermekeidet, unokáidat és dédunokáidat is. S a legkisebb leány sokáig élt, és mindenki szerette őt. Amikor meg kel­lett halnia, arany méhecskévé változott. Nyáron a méhecske egész nap a mézet gyűjti az embereknek, télen pe­dig, amikor az állatok éheznek, ő a meleg kaptárban alszik, s ha felébred, csak mézet és cukrot eszik... Sági Tóth Tibor fordítása A LEGEK VILÁGÁBÓL A Java és Szumátra között Indonéziá­ban a Szunda-szorosban létezik egy kis sziget, melynek hasonnevű tűzhányója Krakatau, örökre beírta nevét a legek könyvébe. Az addig kihaltnak hitt csen­des hegykúp 1883 májusában váratla­nul ébredezni kezdett, apró füstfelhőket eregetett, néha felmorajlott, de senki sem vette komolyan. Aztán u­­gyanezen év augusztusában oly heves erővel tört ki, hogy az újkorban még ehhez hasonlót nem tapasztaltak. A hatalmas robbanás hangja 500 kilomé­terre is elhallatszott. A magasba szórt anyagok, a gőz és füstoszlop 50 km-re emelkedett és különös fénytüneménye­ket idézett elő. A tüzes láva a tengerbe ömlött és maga előtt mindent letarolt. A sziget egy része is a tengerbe süly­lyedt. A légnyomás ereje még a 230 kilométerre levő városi települések ab­lakait is betörte. Óriási hullámok öntöt­ték el a Lampong-öblöt szegélyező földrészeket és a szemközti Jáva szige­tet, ahol a víz egyes partszakaszokon 30 méter fölé is emelkedett. A hullám­verés egész a Panama földszorosig el­hatott és az egész Csendes-óceánban érezhető volt. A szerencsétlenségben odaveszett emberek számát több mint 30 ezerre becsülték. A kitörést a vulkán sem élte túl, a tenger hullámaiba merült. Pár évtized elmúltával egy kisebb tűzhányó emelkedett ki a helyén a tengerből. Sokkal kisebb, az előbbi fia lehetne, néha füstöl, felmorajlik, de a szakembe­rek szerint nem kell félni tőle. A Kraka­tau vulkán kitörése egyike volt Földünk legnagyobb természeti katasztrófájá­nak. Képünkön egy korabeli festmény a tűz­hányó kitöréséről BARAK LÁSZLÓ A két egyformának tűnő kép között tíz apró eltérés van. Megtalálod? Ajtód a világba nyílik, világra tárul ablakod; lélegzet szívdobogva, szárnyad próbálgatod. Szavakra emlékszel s rád a szavak... Csábít a küszöb, a rajta túl a furcsa forgatag... Felderengenek még a léptek, a legeslegelsők, a legeslegbensők... Ajtód a világba nyílik, világra tárul ablakod, már nem latolgatod, mi lesz veled odakint. Az ismeretlen rádkacsint. .. „ Vigyázz magadra!" — hallasz a csendben valakit... Talán anya — mintha féltene, mintha félne egy kicsit...

Next

/
Oldalképek
Tartalom