A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-06-10 / 24. szám
Felkészülni! Vigyázz! Rajt! — és már csobban is a medendében Ralph, az úszóbajnok sertés. Úszik egy kört Jeanie Braunnal, a gazdasszonyával, közben megissza a cumisüveg tartalmát... Törülközés után együtt fogadják a nézők tapsát. HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK KÖNYV Zalka Máté. DOBERDO Aligha tévedünk, ha kijelentjük: Zalka Máté regényét az első világháborút felidéző szépirodalom klasszikus értékű alkotásai között kell számon tartanunk. A Doberdo kendőzetlen nyíltsága, bátor, őszinte humanizmusa, izgalmassága több mint fél évszázaddal a könyv megszületése után is megragad bennünket: az igazi háborút ismerjük meg a kötet lapjairól, azt, amelyet nem szépítenek a hősiesség és a dicsőség hazug legendái. Leleplező vallomást olvasunk, mely feltárja előttünk az öldöklés tökéletes értelmetlenségét, a szervezett és „magas szinten" irányított emberirtás őrült mechanizmusát és irracionalitását, s elvezeti az olvasót Isonzo véráztatta, lövedék-szaggatta völgyébe, ahol tizenegy ütközetben csaptak össze a katonák — „a királyért, a hazáért". Az író legfőbb érdeme — a harcterek, lövészárkok, fedezékek nyomasztó világának bemutatása s a kiváló atmoszférateremtés mellett —, hogy megismertet bennünket a harcok igazi hőseivel, a mundérba bújtatott s a pusztulásba küldött kisemberekkel, akik csak nehezen, rengeteg kiábrándító tapasztalat, gyötrelmes élmény és szenvedés után vonták le az 1918 őszének forradalmaihoz vezető következtetéseket. A mü voltaképpen sajátos fejlődésregény: azt ábrázolja, hogyan lesz a háború megindítóinak és haszonélvezőinek „hazafias" eszméit elfogadó kötelességtudó tisztből öntudatos antimilitarista és forradalmár, aki rájön, hogy a vérontásnak semmi köze a hangzatos jelszavakhoz, nemes ideálokhoz, s az ellenség nem a túlsó oldal lövészárkaiban rejtőzködik. A számunkra ma már nyilvánvaló igazságot persze korántsem volt könnyű akkor és ott is felismerni, a történelem azonban azt tanítja, hogy a hazugság végül mindig lelepleződik és vereséget szenved — Doberdónak is ez az egyik legfőbb tanulsága. G. Kovács László Pannóniái húsvét Erdélyi István a kora középkori történelem és régészet kiváló szakértője könyvében a hányatott sorsú avar nép „sorsdöntő napjait" vázolja fel, egy olyan nép történetét, társadalmi viszonyait és művészetét taglalja, amely közel 250 esztendeig vezető szerepet játszott a Kárpát-medence történetében, de a 8. sz. végének történelmi viharaiban áldozatul esett a frank terjeszkedésnek. Ma már nyilvánvalóvá vált, hogy a vereség ellenére az avar nép töredékei tovább éltek a Duna mentén, s csak fokozatosan, a 9. sz. folyamán olvadtak be a szlávság, majd a honfoglaló magyarság tömegeibe. A több etnikumból összetevődött avar nép egy része Belsö- és Közép-Ázsiából származik, a Kárpát-medencét a gepidák leverése után szállták meg 568-ban. írásos emlékek hiányában, sajnos, a régészeti ásatások során felszínre kerülő leletanyag sem árulja el a szakembereknek, hogy vajon az egyes régészeti korok emberei milyen nyelven beszélgethettek egymással. Az avarok esetében is csupán a gyér forrásokban fennmaradt néhány avar méltóságnév, személynév, rang megjelölés utal arra, hogy az avarok valamilyen török nyelvet beszélhettek. Viszont a rovásírást ismerték és használták, erre a legjobb bizonyíték az 1983-ban Szarvason előkerült csont tütartó, melyen mintegy félszáz rovásjel látható. Az egykori avar szállásterület a mai Magyarország. Szlovákia, Jugoszlávia, Ausztria és Románia bizonyos területeire korlátozódik. Itt a régészek napjainkra több mint 20 ezer sírt tártak fel, a feltárt leletek, s nem utolsósorban a temetkezési szokások jó betekintést nyújtanak az avar nép mindennapjaiba, Így eszközkészletébe, társadalmába, hitvilágába is. Az ország élén a kagán állt. őt különböző rangú főemberek követték a hatalomban. Az avar kori temetőkben előkerülő rangos lovassírok pl. a 8. sz. második felében kialakuló nemesi középréteg tagjait rejthetik magukban, jó példa erre tájainkon a zsitvatöi (Žitavská Tön) és legújabban a komáromi (Komárno) temetők népessége. Amint a szerző is hangsúlyozza, az avar paraszti tömegek falvaik közelében földműveléssel és kiterjedt állattartással is foglalkoztak, ez utóbbira utalnak az egyes sírokból előkerült ló, szarvasmarha, juh, kecske, tyúk és egyéb szárnyasok csontjai. Az avar korban a gyönyörű ékszerek, a bronzból öntött öv- és lószerszámdiszek magas színvonalú ötvösségről, a kardok, szablyák, kengyelek, zablák és az egyéb vasból készült eszközök kiemelkedő tudású kovácsokról tanúskodnak. S csak sajnálhatjuk, hogy a gyönyörű textíliákból, a bőr- és famunkákból szinte semmi sem maradt, a földben ugyanis minden az enyészeté lett. A szerző által összeállított képanyag — úgy érezzük — több fontos lelettel bővíthető lett volna, így csupán szerény betekintést nyújt az avar kori leletanyagba. (Trugly) KIÁLLÍTÁS Palugyay Ottilia festményei és rajzai Nevét olvasva első asszociációként a rokon előd Palugyay Zoltán (1898—1935) személyisége jelenik meg az ember tudatában. Alkotásait nézve pedig azt állapíthatjuk meg, hogy művészetük is egy forrásból — a természet és a táj (különösen a liptói táj) ihlette varázslatból táplálkozik. A fővárosi galéria és a csehszlovák—szovjet barátság háza hazánk felszabadulásának emlékére közösen rendezett tárlatot a festőnő rajzaiból és olajfestményeiből. Nevreláné Palugyay Ottilia foglalkozását nézve elsősorban pedagógus. De mint jó pedagógus nem marad meg csak a száraz professzori intelmeknél, hanem példával elöljárva és az önkifejezés kényszerének is engedve maga is kézbe veszi az ecsetet és a tollat, hogy természetlátását vásznon és rajzon örökítse meg. Művész-pedagógus társaival közösen rendezett tárlaton találkoztam már Palugyay Ottilia művészetével. De míg ott képei csupán egy színfoltját képezték a nagyon is heterogén anyagnak, itt most optimális keresztmetszetét kapjuk alkotói egyéniségének. A látottak alapján művészetének legjellegzetesebb vonása tömören így fogalmazható meg: a poetikus intimitásra való törekvés. És ehhez a belső tartalommaghoz nagyon is illik a Darnica nyújtotta kiállítási lehetőség, ahol is az előadóterem feletti erkély felületében erősen elhatárolt három fala, a mennyiség helyett a minőséget állítja gyújtópontba. N. Palugya Ottilia festményei kis méretűek. Tájképei, a hegyes-dombos vidéket nem a maga teljességében, hanem az egészet jellemző részleteiben örökítik meg. Tusrajzai pedig a még kisebb részletekre összpontosítanak, csupán a karakterisztikus motívumokat emelik ki. Virágképei — a tájábrázolás mellett másik fö témaköre — szintén ezt a törekvését erősítik meg. De tájképeinek színharmóniája is, mely nem a színek tobzódásával, hanem a hangulatot kifejező alapszín árnyalatainak gazdagságával ragadja meg nézőjét, szintén a meghittség és poézis intimitásának irányába konvergál. Varga József SZÍNHÁZ A komédiás Az 1§29-ben született és még alkotóerejének teljében elhunyt John Osborne több mint három évtizeddel ezelőtt irt színdarabját A komédiást mutatta be április legvégén a Szlovák Nemzeti Színház Kis Színpada. Osborne a fennálló társadalmi viszonyokkal elégedetlen, de a radikális következtetések levonásától vonakodó angol írók egy tehetséges csoportjának, az úgynevezett dühöngő fiatalok mozgalmának vezéralakja. Ebben a tekintetben szinte programadónak mondható az 1956-ban írt Dühöngő ifjúság című színdarabja, de a Bratislavában színre került A komédiás is lényegében a lázadás szükségét érzékelteti. Nem titok: irányzat, amelyet Osborne, Weskerr, Arden és társaik képviselnek időközben megöregedett. Angliában már jó ideje nem botránkozik meg senki az efféle stíluson; nálunk viszont, nem kis fáziseltolódással, mostanában vált időszerűvé némely társadalmi betegség borzongás nélküli felmutatása. A komédiásban John Osborne a társadalom, pontosabban az annak alapsejtjét alkotó család három nemzedékének jellegzetes lelki vívódását mutatja be, miközben pontosan és szabatosan ábrázolja a három különböző generáció különböző életformájának lényegét. A komédiás: Archie Rice családjában előfordul részegessóg, feleségcsalás, durva veszekedés, békülés és szakmai kiábrándulás. Osbome müvéből természetesen kiderül, hogy ez az életvitel csakis zsákutcába vezethet. Életképei egyenesen kellemetlenek, mert a kívülrekedést mutatják be — és a darab itt, ezen a ponton lép át a közvetlen társadalomábrázoláson. Ezért érdekes ma is, elkészülte után harminc évvel. Mindennek tudatában valóban figyelemre méltó vállalkozás Miloš Pietor rendezése és a maroknyi színészcsapat odaadó játéka. Igaz, e lelkesedésre igen nagy szükség van, mert bármennyire nagyszerű is John Osbome drámaírói bátorsága, a színmű igen sok buktatót tartogat rendező és színész számára. A rendezői következetesség és a színészi játék arra mutat, hogy a művészek bármikor készek elhagyni a járt utat a járatlanért. Ezt elsősorban a főszereplő: Martin Huba bizonyítja, de Ladislav Chudik, Viera Topinková. Zdena Studenková és a többiek játéka is arról győzi meg a nézőt, hogy a Szlovák Nemzeti Színház prózai társulata a jövőben sem riad vissza az érdekesebb színpadi kalandoktól. Miklósi Péter 9
