A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-06-03 / 23. szám

lóképpen keletkezhetett, mint a kalcedon: a melafirok hasadé­­kaiba felnyomult kovasavas olda­tokból fokozatosan kivált a mik­rokristályos, amorf szilícium-di­­oxidot is bőségesen tartalmazó kvarc, amelyet a színező anyagok gyakran eltérő színárnyalatú sá­vokban (szaiagjáspis) vagy sza­bálytalanul elhelyezkedő foltok­ban festettek meg. A jáspissal kitöltött mandulakövet jáspachát­­nak is hívják. A zöld színű jáspis­­változatok — a már említett he­liotrop, továbbá a prazem, a plaz­ma — színezőanyaga tulajdon­képpen a kvarckristályok közé települt idegen ásvány (pl. iepi­­dokrok.it, aktinolit, szeladonit), amelynek a mennyisége azonban nem haladja meg a 20 °/o-ot. Sajátos képződmény a puding­kő, amely kvarcos-opálos alapa­nyagba ágyazott jáspiskövecs­­kékből áll. A jáspis alkalmazási köre ha­sonló a kalcedonéhoz vagy az a­­chátéhoz: az ókorban gemmák (fő­leg kámeák), pecsétnyomók ké­szültek belőle, de gyakran alkal­mazták mozaikokban is. A jáspis­­ból készült vázák, asztallapok, só­tartók és dísztálak is keresettek voltak. Ezeket a tárgyakat nagy mennyiségben készítették az Ural-hegység tövében, a jekatye­­rinoszlavi kőcsiszolóban, ahol a közeli bányákból származó jás­­pist feldolgozták. Bár jáspis vi­szonylag sok helyen található a világon, többnyire nem drágakő minőségben. Általában nem is a szépségükkel van baj, hanem a megmunkálhatóságukkal; a kö­vek nehezen csiszolhatók, sérülé­kenyek, töredeznek. A csiszolt pudingkő szövete mandulás-mazsolás tésztára em­lékeztet; vékony lapjaiból szem­­revaló dobozok és szelencék ké­szülnek. Az Ural-hegységen kívül jelen­tős mennyiségű jáspis található még Németországban, Indiában, Brazíliában és az egyiptomi siva­tagban is. Csehszlovákiában Kozákov kör­nyékén fordul elő számottevő mennyiségben, a felvételünkön látható példány Zeleznicéből való. LACZA TIHAMÉR Fotó: Josef Hiaváček készült. Szinte természetes, hogy rengeteg babona és hiedelem is fűződött hozzá. Márciusban kell viselni, ekkor hat ugyanis a véd­­ereje, de a pókok és a skorpiók ellen egész évben védelmet nyújt. A középkori orvos hideglelés el­len is ajánlotta, nem hinném, hogy különösebb eredménnyel. Az áilatöv (zodiákus) csillagké­peinek is megvolt a maguk drága­köve: pl. a rubin a kost, a gyé­mánt a szüzet, a smaragd a rákot, a jáspis meg a halakat jelölte. Később a tizenkét apostolt is méltónak találták rá, hogy egy­­egy drágakővel kapcsolatba hoz­zák őket. Szent Péterre például épp a jáspist osztották ki. A jáspis a természetben hason­okozza; a színárnyalat erőssége és mélysége a színező anyag mennyiségétől függ. Más színű jáspisokat is számon tartanak, ezeket gyakran önálló megneve­zéssel is illetik. Meg kell azonban jegyeznem, hogy ezeknek a válto­zatoknak a besorolása bizonyta­lan; hol a kalcedonok között em­legetik őket, hol önálló címszó alatt, ezért csupán jelzem, hogy némelyek szerint a zöld alapszí­nű. piros foltokkal díszített (ezért vérjáspisnak is nevezett) heliotrop is a jáspis egyik változata. A jáspist már az ókorban ismer­ték és kedvelték, a római atléták szívesen viselték talizmánként. A kínaiak különösen nagyra tartot­ták, a császári pecsét is jóspisbó! A jáspis a kvarc finomszemcsés, különböző adalékanyagokat is tartalmazó változata. Tulajdon­képpen átmenetet képez a kalce­don és az opál között, de ennek a megállapításnak kémiai szem­pontból nincs különösebb jelen­tősege, hiszen az ásvány fő alko­­tóanyaga a szilícium-oxid (SiOJ. A jáspis rendszerint vörös vagy vörösesbarna, erre utal a görög eredetű elnevezés is, ami annyit tesz, mint lángoló kő. A vörös színt a vas(HI)-trioxid (FeOi, il­letve a vas(lli)-hidroxid {Fe OH j

Next

/
Oldalképek
Tartalom