A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-05-27 / 22. szám
Köztéri fürdőzés. Belépni s lelépni tilos! (Gyökeres György felvétele) Giullana De Sió olasz színésznő tréfásan így nevezi magát: „Boccarossa", vagyis — két szóba írva — Vörös Száj. Óriási sikert aratott az Egyedül a maffia ellen című tévésorozattal; az elmúlt év nagy fölfedezettjének tartják. El is nyerte legutóbb a Német Szövetségi Köztársaságban a Bambi-díjat. Madridban megválasztották a Világturizmus szépségkirálynőjét, aki a 22 éves kolumbiai Lucia Margarita Bron lett. „Nagykövetei" Norvégia, Puerto Rico, Spanyolország és Chile képviselői, akikkel együtt világszerte különböző rendezvényeken népszerűsíti majd hazája, s persze a szépségversenyt rendező Spanyolország turizmusát. HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK FOLYÓIRAT Aki külföldön is próféta A művészet, a jó művészet nem ismer országhatárokat. Az igazi művész legalább olyan kedvelt és népszerű lehet külföldön, mint hazájában. De vannak kivételek is, amikor külföldön még népszerűbb, mint otthon. Ezek közé tartozik Jirí Menzel, Oscar-díjas filmrendezőnk, akit Magyarországon a filmművészet prófétájának tekintenek. Ezt bizonyítja az az írás, amely a Magyar Hírlapban jelent meg a rendező ötvenedik születésnapja alkalmából. A „Szigorúan ellenőrzött vonatok" című Oscar-díjas siker és annyi más csehszlovák film rendezője nemcsak népszerű Magyarországon, hanem valamiképpen része is a magyar kulturális életnek. Rendezett magyar színpadon, több magyar filmben játszott fontos szerepet: baráti szálak fűzik meganynyi magyar művészhez. Születésnapja alkalmából négy magyar filmrendezőt kértünk fel arra, hogy mondják el Menzelhez fűződő élményeiket. Eddig a lap bevezetője, s következzék a rendezők terjedelmes nyilatkozata dióhéjban, amelyek arról tanúskodnak, hogy mekkora szeretet övezi a cseh művészt: Maár Gyula: „Sokan nyilván jobban ismerik nálam Jirí Menzelt, és csak azt tudom elmondani, amit néhány közös találkozásunk és a Felhőjáték című filmem forgatása közben megtudtam róla. Jirí a puritánság igazi jelképének nevezhető, ha jól tudom, ma is egy kétszobás lakótelepi lakásban lakik a nötestvérével. Az ambíciói, ha úgy tetszik, nagyon egyszerűek: jó dolgokat csinálni filmen és színpadon." Szabó István: „Kedves Jirí Menzel. Az eltelt ötven év valóban mozgalmas volt, de túl vagy rajta. Végül is elkészítetted a „Szigorúan ellenőrzött vonatok"-at, s ez már önmagában megérte, s te biztosan tudod, hogy ezek nélkül az évek nélkül ez a film nem lenne olyan, amilyen — vagyis: remekmű." Gyarmathy Lívia: „Ha jól emlékszem, 1978-ban meghívást kaptam a teheráni filmfesztiválra ... A fesztivál zsűrijének öszszetételére nem emlékszem, csak két névre, Nyikita Mihalkovra és Jirí Menzelre. Távolról, kellő áhítattal néztem Menzelt, hiszen a Szigorúan ellenőrzött vonatok című Oscardíjas filmje már tananyag volt nálunk a főiskolán." (palágyi) KÖNYV Nabokov: Lolita „Lolita, létemnek lángja, lágyékom vágya. Kárhozatom, lelkem. Lo-li-ta: a nyelv hegye háromszor indul a szájpad felé, hogy érintse, harmadszorra a fogakig jut. Lo.Li.Ta . .. Tisztelt esküdt urak és hölgyek! Az egyes számú bűnjel nem egyéb, mint amit az angyalok, a félreinformált, egyszerű, nemes szárnyú, égi angyalok megirigyeltek. Tekintsenek e töviskoszorúra." Ismét egy remekművel lett gazdagabb, az Európa Kiadó és a fordító Békés Pál jóvoltából a magyar könyvpiac: megírása után épp három és fél évtizeddel olvashatjuk immár mi is az amerikaivá vedlett orosz regényíró, az 1899-ben született és 1977-ben elhunyt Vlagyimir Nabokov hires-hírhedt remekét, a Lolitát. „A Lolita, azon müvek közé tartozik — írja a fordító —, melyek megjelenését majd mindenütt megelőzi a hírük, így aztán az olvasók nagy része úgy véli, el sem kell olvasnia a regényt ahhoz, hogy véleményt formálhasson róla. A Lolita éppúgy végigjárta a maga kálváriáját, mint századunk több más, pornográfnak bélyegzett regénye, például D. H. Lawrence Lady Chatterley-je, vagy Joyce Ulysses-e." Igaz, ezzel véget is ér az amazokkal, főleg az Ulyssesszel való összehasonlítás jogosultsága, hiszen Joyce korszakalkotó remekműve nem „pornográf" mivolta révén került a világirodalom legelső vonalába, noha kétségtelen, hogy „hírnevét" annak köszönheti. A Lolita viszont, formai értelemben, valójában akár egy hagyományosnak is minősíthető regény, s hírnevét valóban a „témájának" köszönheti, ugyanúgy mint Lawrence remeke. Ám épp ez oknál fogva kételkedünk ama felsorolás érvényességében, melyet a fordító is említ, mondván, hogy Nabokovot „élete utolsó évtizedében az angolszász kritika már a huszadik század legnagyobbjai közt (Joyce, Proust, Kafka magasában) jelölte ki a helyét". Nos, a mi véleményünk az, hogy századunk irodalmának a legnagyobbjai s a névtelen pornográf szerzők között épp elég tágas a tér ahhoz, hogy elhelyezhessük a Lolita szerzőjét, ha nem is épp a Lady Chatterley írójának szintjére. S ezzel nem azt állítjuk, hogy Nabokov másodvonalú író, ellenkezőleg. Azt állítjuk, hogy Nabokov a század egyik nagy írója és a Lolita egyik nagy regénye. Engedtessék meg nekem, hogy rövid ismertetésemben ne térjek ki e regény amúgy is közismert, kényes témájára, hiszen abban valóban igaza van a fordítónak, hogy téves azt hinni, hogy véleményt alkothatunk róla anélkül, hogy olvastuk volna. A Lolitát, fölvértezetten ugyan, elkészülve a legrosszabbra is, de el kell olvasni. (cselényi) SZÍNHÁZ Hat szerep keres egy szerzőt Az 1867-ben született és munkásságának utolsó harmadában Nobel-díjjal kitüntetett Luigi Pirandello a kiemelkedő olasz írók sorába tartozik, ezért duplán kár, hogy színdarabjai mindmáig szinte ismeretlenek hazai színpadainkon. Persze, ha még ma is élne, talán ő maga sem csodálkozna darabjainak ritka színre kerülésén, hiszen 54 éves koráig kellett várnia, amíg nevét szárnyra kapta a világhír. Ekkor irta meg a Hat szerep keres egy szerzőt című háromfelvonásos színjátékát; s van abban bizonyos fokú igazságtétele a sorsnak, hogy a bratislavai Új Színpad Stúdiószínháza — Pirandellóval szembeni adósságtörlesztésként — éppen ezt a darabot tűzte repertoárjára. Már csak azért is, mert a Hat szerep keres egy szerzőt íróilag furcsa, időnként egyenesen meghökkentő színmű. Hősei klinikai kóresetekhez hasonlóan, egyfajta tudathasadásban élnek. Pirandello figurái elégedetlenek az élettel, s ennek következményeként ki-ki maga teremti meg azt az életformát, amelyet élni szeretne — hogy a káprázat után futva összeütközésbe kerüljön valódi sorsával. E mű külön érdekessége, hogy a szerző újszerű színpadi formát keresett mondanivalójának. Az Új Színpad Stúdiószínházának jogos érdeklődéssel várt bemutatóját, vendégként. Blahoslav Uhlár rendezte. Figyelmét elsősorban a színpadi szituációteremtés külsőlegességeire összpontosította. Nyilván ez az oka annak, hogy az előadás egészéből szinte teljesen kivesztek a szöveg mélyebb rétegeit feltáró filozófiai utalások és a dialógusokban fellelhető humorisztikus vagy karikaturisztikus elemek. A szükségesnél lényegesen hangsúlytalanabb szerepet kap az a sajátosan pirandellói élveboncolás is, amikor a figurák saját dilemmáik eredőit kutatják, hogy azután egyre tisztább tudattal döbbenjenek rá sorsukra. Az ily módon erősen felemásra sikeredett produkció díszleteit Jozef Zavarský, a jelmezeit Naďa Šimunová tervezte; a másfél tucatnyi szereplehetőséget kínáló darab kulcsfiguráit pedig Stano Dančiak, Zita Furková, Zuzana Frenglová, Marián Labuda, Katarína Orbánová és Ida Rapaičová játsszák. Tisztes igyekezettel, de aránylag távol Pirandello drámáinak belső világától. Miklósi Péter TELEVÍZIÓ Szökés a vészkijáraton Ha szeretet nélkül ragaszkodnak egy kiszolgáltatott emberhez (gyermekhez, beteghez, öreghez!) azzal az illetőnek sokkal rosszabbat tesznek, mintha testi-lelki ínségében sorsára hagynák őt!... Ezt a következtetést szűrtem le az Alain Delon rendezte: Szökés a vészkijáraton című francia bűnügyi (-nek titulált?) tévéfilmböl. A film műfaji hovatartozását azért bátorkodom megkérdőjelezni, mert ez esetben minden néző bizonyára a „gyermekrabló" házaspár pártjára állt, nekik drukkolt! Támadhat — ugyanis — az emberi élet folyamán olyan bonyodalom, amikor a joggal-élés paradox módon embertelenségbe torkollik! Ezt bizonyítandó, a történelem számtalan példát szolgálta«. A filmbéli nyolc és fél éves kisfiú, életének nyolc évét nevelőszülőknél tölti, akikhez olyan kölcsönös szeretet és ragaszkodás köti, amilyen után az édesanyja mellett hiába áhítozik! De nemcsak ő, a nevelőszülők is vigasztalanok maradnak, amikor a fiú újdonsült mostohaapja óhajára elperlik tőlük a már sajátjukként imádott gyereket! Bár felettébb törvénytisztelő emberek, a fiú siralmas lelkiállapotáról értesülve sorsdöntő elhatározásra jutnak. Közösen megtervezik a fiúcska visszaszerzését, azaz, „visszarablását"! Az „emberrablás" gyakoriati része a nevelőanyára jut! Aki magát elmaszkírozva a repülőtérről szökteti meg a fiút. A vakmerő akció sikeres kimenetelét sok hajmeresztőén izgalmas esemény előzi meg. Végül is a mindenre elszánt asszony a repülőtér csomagmegőrzőjének vészkijáratán keresztül menekül meg a kislánynak álcázott fiúcskával. Az utánuk nyomozó részleg főnöke, a felügyelő, akinek az asszonyt leleplező tárgyi bizonyíték van a birtokában, ad emberileg helyeselhető irányt — illetve megoldást — az eseményeknek. A bizonyítékot visszaszolgáltatja, és a zaklatott családnak azt tanácsolja, hogy meneküljenek semleges országba!... És ők mindenüket odahagyva elindulnak, hogy megkeressék azt a helyet, ahol majd az egymás iránti szeretetüket semmilyen körülmény se gátolhatja többé! Bár a téma a színészt és a rendezőt könnyen a szirupos szenvelgés csapdájába ejtheti, ezt a buktatót ök végig hősiesen elkerülték. Kovács József 9
